Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

6. oldal Hazai Tükör 1996. november 27., szerda Légi megfigyelés. A ma­gyar-román „Nyitott égbolt” szerződés alapján tegnaptól egy román AN-30-as típusú kato­nai repülőgép négynapos meg­figyelő-repülést végez hazánk légterében. Ennek során a ma­gyar és a román szakértők meghatározott repülési útvona­lon és magasságon légi felvéte­leket készítenek. Vagyonröntgen. A Fidesz- frakció tagjai »nyilvánosságra hozzák vagyonnyilatkozataikat. Mint a képviselőcsoport keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, a párt képviselői korosztályuk­nak megfelelő anyagi helyzettel rendelkeznek. Az iratok tanú­sága szerint annak, aki 1990 óta tagja a Fidesz frakciójának, némileg javult az anyagi hely­zete. „Vesztesége” csak Kosa Lajosnak volt, akinek 1990-ben még volt egy értékes antik órája, de idei vagyonnyilatko­zatából hiányzik ez a tétel. Szakiskolák gyarapodása. A Munkaerő-piaci Alap szak­képzési részéből az idén 755 iskola 1,1 milliárd forint értékű pályázati támogatást nyert el. Benedek András, a munkaügyi tárca helyettes államtitkára teg­nap arról is beszámolt, hogy a testület által kezdeményezett egyik programnak köszönhe­tően ma már minden szakiskola rendelkezik CD-ROM-mal. Pénz a médiumoknak. A kormányzat még a költségve­tési vita idején indítványt nyújt be, hogy halasszák el a köz- szolgálati médiumokra vonat­kozó reklámkorlátozás január elsejei bevezetését. Ez 5-6 mil­liárd forint többletbevételhez juttathatja 1997-ben a közszol­gálati médiumokat, s így rende­ződhet a MTV, az MR és a Duna Tv jövő évi finanszírozá­sának problémája. Tarifabizottság alakult a szolgáltatók és a fogyasztók képviselőiből Aramárterv három változatban A nappali és éjszakai áram díjtételei eltérő módon nőnek ja­nuár elsejétől, így az átlag 24,9 százalékos villamosenergia- áremelés nem egyforma mértékben érinti a fogyasztókat. Jövő nyáron pedig a szolgáltatók bevezetik a 100 forintos alapdíjat és a szabad választáson alapuló új tarifarendszert. Békés György, a Magyar Energia Hivatal igazgatóhe­lyettese elmondta: még nem tudni, hogy a kidolgozott vál­tozatok közül melyiket hagyja jóvá az ipari tárca. Másképp érzik majd meg az áremelést a kis- és a nagyfogyasztók, és azok, akik a csúcsidőkhöz iga­zítják életüket. Az új tarifarendszer részle­teinek kidolgozására az áram- szolgáltatók és a fogyasztói érdekképviseletek képviselői­ből álló tarifabizottság kapott megbízást. Vezetője, Sza- niszló Mihály elmondta mun­katársunknak, hogy a számlá­kon megjelenő havi 100 forin­tos alapdíj a villanyóra-leolva­sás és a számlakészítés költsé­geit fedezi, ezért várható e té­tel időnkénti kismértékű „ki­igazítása”. A 100 forint egyébként benne foglaltatik majd a megemelt áramdíjban. Újdonság, hogy háromféle áramtarifa között választha­tunk majd - a variánsokon most dolgoznak a szakembe­rek. A villamos erőművek túl­terheltsége miatt úgy állapít­ják meg az egyes tarifaválto­zatokat, hogy ki-ki fogyasztá­sának „időzítésével” is takaré­koskodhasson. A lakossági csúcsidőt egyébként az eddigi esti 4,5 órás időtartamról egy dél­előtti-esti, összességében 7 órás időtartamra húzzák szét. A tarifaváltozatokról szóló ismertetőt januárban kézhez kapják a fogyasztók. Ennek alapján nyárig nyilatkozniuk kell, hogy melyik változat mellett döntenek. Takács Mariann Mnnkásgyűiés a gyár előtt. A kollektív szerződés két éve követelt megkötéséért és az egyik szakszervezeti vezető gyárból való kitiltása ellen tüntettek tegnap Budapesten a svájci tulajdonba került Ganz Műszer Rt. dolgozói. fotó: feb/hatlaczki balázs Egyetértés a patkóban Az Országgyűlés tegnapi munkanapjának legjelentő­sebb eseménye volt, hogy a képviselők este szavaztak a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének sarok­számairól. Az eredeti tervezetben a kor­mány 2255 milliárd forint bevé­tellel számolt, ezen belül pél­dául 627 milliárd áfabevétellel, és 531 milliárd személyi jöve­delemadóval. A kiadásokat a bevételeknél 302 milliárddal többre tervezték, a hiteltörlesz­tési és államkötvény-visszavá­sárlási kiadások nélkül. Folytatódott a nemzeti hír- ügynökségről előterjesztett tör­vényjavaslat vitája. A „patkó” mindkét oldalán egyetértettek azokkal az alapelvekkel, misze­rint az MTI-nek a politikától és az állam valamennyi hivatalától függetlenül kell ellátnia köz- szolgálati funkcióját, gyors, pontos és hiteles híreket, tudó­sításokát, háttéranyagokat kell készítenie. Az ellenzéki pártok azonban úgy találták, hogy a mostani törvénytervezet elfogadása ese­tén nem születik jogi garancia minderre, ezért a Fidesz, az MDF és a KDNP hétpárti meg­beszélést kezdeményezett. Az SZDSZ és az ellenzék üdvözölte, hogy a miniszter- elnök visszavonta a vélemé­nyük szerint MSZP-kötődésű Meruk József jelölését az MTI élére. S. A. Vadászföldek: puskaporosodik a levegő (Folytatás az 1. oldalról) A besenyőtelki és mezőtárká- nyi földtulajdonosokkal is kö­zölte Kiss András a kapott in­formációt. Meglepetést a beje­lentése különösebben nem oko­zott. A környéken a jól értesül­tek tudni vélnek „nagy embe­rek” vadásztatásáról. Volt, aki a felháborodott embereket azzal nyugtatta: nem egészen azt tar­talmazza a miniszteri levél, amit Kiss András elmondott.- Valóban van értesítésünk arról, hogy a földművelésügyi miniszter a Fauna Rt. által fel­terjesztett, az rt. által tervezett vadászterület kialakítására adta azt az előzetes nyilatkozatot, ami a 43 ezer hektár kiterje­désű, különleges rendeltetésű vadászterületről szól - vála­szolta kérdésünkre Jurányi Já­nos, az FM Heves Megyei Hi­vatalának vezetője. - A külön­leges rendeltetésű vadászterü­letté nyilvánításhoz ez magában azonban még nem elég. A va­dászati törvény betűje szerint szükséges még a környezetvé­delmi miniszter jóváhagyása is. Az előzetes nyilatkozat tehát legfeljebb árnyként kísérheti a megalakult, illetve alakuló va­dászati társulások munkáját. Ez a miniszteri álláspont is - amit kisebb nyomozás után lapunk­nak is sikerült megszereznie - erre utal: A vízivad-, apróvad- és özállomány megóvása, s a természetvédelem céljából a miniszter a különleges rendel­tetés megállapítását indokolt­nak tartja, a vadászati jog gya­korlására, hasznosítására vo­natkozó eljárást követően. A (Mentő)kötélhúzás. A Be­tegszállítók Országos Érdekvé­delmi Egyesülete bejelentette: december 1-jétől felfüggeszti a betegszállítást, ha az Országos Mentőszolgálat nem köt velük megállapodást. A népjóléti tárca ezt zsarolásnak ítélte, s le­szögezte: a mentőszolgálatnak csak azokkal az alternatív be­tegszállítókkal kell megálla­podnia, akik megfelelnek a jog­szabályi követelményeknek. Gyula Tibor, az egyesület el­nöke szerint az OMSZ-nek nin­csen ilyen mérlegelési joga. Bérvita. A MÁV jövő évre 18 százalék átlagos keresetnöve­kedést Javasolt kedden a Vasu­tas Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülésén. A vasutas-szak­szervezetek azonban elfogadha­tatlannak tartják az ajánlatot, mert nem tartalmaz megoldást arra az esetre, ha az infláció az előrejelzett 18 százaléknál na­gyobb mértékben nő. Húszmilliárdon múlott Válsághelyzetben van az egészségügy és talpra állításá­hoz a jövő évi költségvetésben a tervezettnél 20-25 milliárd forinttal több kellene. A népjó­léti tárca éléről távozó Szabó György tegnap sajtótájékozta­tón elmondta: e hiányzó össze­gért nem a kormányt, hanem kizárólag magát hibáztatja, mert posztjáról nem tudott kel­lően érvelni. A saját kérésére november végétől felmentett miniszter egyebek mellett hangsúlyozta: a kormányzati munka csapat­játék, éppen ezért ha valaki a vállalt cél érdekében már nem érzi tartósan a saját hasznossá­gát, véleménye szerint távoznia kell. Ezért döntött úgy, hogy - a miniszterelnök kérése ellenére - kitart elhatározása mellett. Szabó cáfolta, hogy orvos- lobby buktatta volna meg. FIAT PUNTO - NETTÓ GYÁRI ÁRON Pwnto 55s 3 ajtós - már 1.399.000 forinttól! Részletes információért forduljon márka- , kereskedőinkhez! Kamatmentes részlet- fizetési lehetőség, kezelési költség nélkül! Most minden eddiginél kedvezőbben, nettó gyári áron vásárolhat Fiat Puntót. V és V Autó Kft., 3202 Gyöngyös, Atkúri u. 2., tel./fax: (37) 317-464 A jogrendszert is át kell alakítani Az expénzügyminiszter szerint a gazdaság kilábal a bajokból Optimistán ítélte meg a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét Békési László volt pénzügyminiszter, szocialista párti or­szággyűlési képviselő a Gazdálkodás Tudományi Társaság tegnap Budapesten megtartott éves közgyűlésén.- A magyar gazdaság túljutott a gyökeres átalakulás legfáj­dalmasabb szakaszán és kifelé lábal a bajokból - mondta a neves pénzügyi szakember. Kijelentésének alátámasztá­sára rámutatott: az egyensúlyi helyzet javult, biztonsággal fi­nanszírozható a gazdaság. En­nek feltételét teremti meg az évente beáramló kétmilliárd dollárnyi működőtőke. A magyar gazdaság telje­sítményének túlnyomó hánya­dát jelenleg már a gazdasági­lag autonóm szereplők adják. Ezek általában függetleníteni tudják magukat az esetleges rossz gazdaságpolitikai dönté­sektől is. Kedvezőnek ítélte Békési azt is, hogy a fejlődő- képes cégek már többségben vannak a gazdaságban. A szakember nem hallgatta el a gondokat sem. Ezek sze­rinte az elhúzódó államháztar­tási reformból, a magas inflá­cióból, valamint a magyar gazdasági jogrend hiányos harmonizációjából adódnak. Szerinte az államháztartási reform halad ugyan, de a kí­vánt lépések csak gazdasági kényszerek hatására történnek meg. Az áremelési nyomás is nagy a gazdaságban, amely­nek okaként a gazdasági fo­lyamatokba beépült inflációs várakozást, valamint az egyensúlyi pozíciókat nem mindig figyelembe vevő dön­téseket sorolta. A jogrendszert szerinte ugyancsak alkalmassá kell tenni arra, hogy illeszked­jen az európai uniós gazdasági joghoz. Nemtetszésének adott han­got Békési László a legutóbbi, még nem jogerős bírósági döntés miatt, amely az Ml-es autópálya koncessziós szaka­szának autópálya-díját kérdő­jelezi meg. OPEL AUTÓKO 3300 EGER Mátyás király u. 37. Tel.: 36/324-710, 324-922 * Az 1996. dec.31-ig átvett Corsa Light gépkocsikra! 6.011 Ft/hó 75 % első befizetéssel kamat- és költségmentesen* Corsa Light

Next

/
Thumbnails
Contents