Heves Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-27 / 277. szám

1996. november 27., szerda VILAGTUKOR 7. oldal Magyarok a kormányban? A távozó Iliescu mérleget vont elnökségéről Ion Iliescu, a hivatalából vár­hatóan pénteken távozó ro­mán államfő sajtóértekezle­ten vonta meg elnöksége mér­legét. Az RMDSZ vezetői döntöttek arról, hogy kik képviseljék a szervezetet a megalakuló kormányban. Iliescu sajtóértekezletén első­sorban Románia külpolitikai eredményeit, köztük a ro­mán-magyar alapszerződést méltatta. Elnökségének kudarcai kö­zött említette azt, hogy nem tu­dott pártközi politikai paktumot létrehozni, s nem sikerült eredményes párbeszédet foly­tatnia az RMDSZ-szel. A romániai magyarok szer­vezetéről szólva az elnök nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a szövetség különböző au­tonómiaformákat követel a ro­mániai magyar kisebbségnek. Iliescu elmondta: kezdetben jó kapcsolatban volt Domokos Gézával, Király Károllyal, sőt még Tőkés Lászlóval is, aztán szerinte az RMDSZ vezetői mind radikálisabbá váltak. „El­ismerem saját korlátáimat is e tekintetben” - mondta. Az RMDSZ Operatív Taná­csa, amelyben részt vesznek a szövetség legfőbb vezetői, hét­főn Marosvásárhelyen megtar­tott ülésén döntött a kormány­ban való részvétellel kapcsola­tos - többek között személyi - kérdésekben. A javaslatokat az RMDSZ nem hozta nyilvánosságra. Amerikaiak szenzációs felfedezése Grönlandon Több milliárd éves életjel Az élet legrégebbi jeleire bukkantak amerikai tudósok Grönlandon. 3,85 milliárd éves szénvegyületek nyomait fedezték föl. A lelet azért számít tudomá­nyos szenzációnak, mert 300- 400 millió évvel régebbi tanúi az élet kialakulásának, mint ed­dig feltételezték. A leletre a Föld legrégibb masszívumának tartott rögszik­lákon végzett mélyfúrás során bukkantak olyan mélységben, ahol a hőmérséklet már 500 fok, a nyomás pedig 5000 at­moszféra. Valószínű, hogy az óceán fe­nekén élt egysejtű mikroorga­nizmusok nyomait találták meg, amelyek a tengervízből szerves foszfátot koncentráltak, s miközben azt lebontották, szétválasztották magnéziumra és kalciumra. Munkájuk nyo­mát őrzi a karbonát-hidroxi- fluorapatit. „Ez nem az élet előjele, ha­nem a már kialakult élet nyoma” - jelentette ki Gustaf Arhenius, a kaliforniai San Diego Egyetem Oceanográfiai Intézetének kutatója a lelettel kapcsolatosan. A Holdon vég­zett vizsgálatok alapján a tudó­sok általában elfogadják azt a tételt, miszerint 3,85 milliárd évvel ezelőtt a Földet heves meteoritzápor érte. Ha valóban megtörtént ez a „bombázás”, akkor vagy nem pusztította el teljesen az életet, vagy utána alakult ki az élet. Most már biztosnak látszik, hogy volt már élet akkoriban is bolygónkon. FEB Diáktüntetés Belgrádban. Tizenötezer egyetemista tüntetett kedden a jugoszláv főváros központjában a november 17-ei helyhatósági választásokon elért eredmények meg­hamisítása miatt. A békés felvonulást egyetlen incidens zavarta meg: a diákok egy csoportja betörte a Szerbiai Szocialista Párt egyik kerületi irodájának ablakát. fotó: feb/reuter Netanjahu Ciszjordániában. Az izraeli kormányfő kedden fölkereste az egyik cisz- jordániai zsidó települést, Ariéit. A palesztinok heves tiltakozása ellenére Netanjahu kijelen­tette: a telepek fejlesztésével nem hagynak fel. fotó: feb/reuter A nagykövet halott Kedden az esti órákban megta­lálták Annus Antal holttestét a Comore-szigeteknél szerencsét­lenül járt repülőgép víz alatti roncsai között. A hírt a mentési munkálatokban részt vevő francia és izraeli alákulatok je­lentették be, s hivatalosan a francia külügyminisztérium is megerősítette. Annust a nála lévő útlevél alapján azonosítot­ták. A mentés helyszínén tar­tózkodik a Külügyminisztérium nagykövete és Annus két csa­ládtagja is. Az eltérített etióp repülőn utazott az angol Eliza­beth Anders, aki egyike a sze­rencsés túlélőknek. Elmondása szerint a kapitány arról tájékoz­tatta az utasokat, hogy kény­szerleszállást fog végrehajtani. Amikor a gép a tengerbe csapódott, a brit fiatalasszony­nak maradt annyi ideje, hogy kikapcsolja a biztonsági övét, és a felszínre ússzon. „A töb­biek, akik a repülő elején ültek, rögtön alámerültek. Ok mind­annyian be voltak szíjazva.” B. B. válni készül Válságba jutott Brigitte Bardot és Bemard D’ Ormaié házas­sága. A négyéves kapcsolatnak a pár politika nézetkülönbsége vetett véget. „Én baloldali va­gyok, Bemard viszont szélső­ségesen jobboldali” - mondja B. B. a férjéről. Az üzletember egyébként Jean-Marie Le Pen személyes jó barátja és a Nem­zeti Front képviselője. Bár Bardot ismerte férje poli­tikai meggyőződését, úgy tű­nik, egyre kevésbé tud azono­sulni vele. A vitát az robban­totta ki, hogy a művésznőt meghívták a touloni könyvvá­sárra, ahol önéletrajzát díjjal akarták jutalmazni. Ám kide­rült, hogy Toulon polgármes­tere a Nemzeti Front tagja, s po­litikai okokból sorolta B. B.-t a kitüntetendők közé. Anagy PHILIPS f meglepetés •Î, /< ’b üSS­■ÍH­í ♦ vá 'V%*>Jfc­* •/vm* Megérkezett az első rf PHILIPS mobiltelefon Magyarországra. Lepje éS[/ meg magát vagy azt, aki WT;, fontos Önnek! Az új PHILIPS mobiltelefon - új WESTEL 900 ^ előfizetéssel együtt - csak nettó 29.900 Ft. A többit 12 lepkesúlyú, nettó 1.599 forintos részletben is ki­fizetheti. Westel 900 akció decem­ber 14-ig, vagy amíg a készlet tart. WESTEL 900 mintabolt: Eger, Bajcsy Zs. u. 3. Tel: 06-36/411-900, 06-30/433-900 Ofotért: Gyöngyös. Fő tér 2. Tel: 06-37/311-776 http://www.westel900.hu Információ: 06-1/265-9090 06-30/30-30-30, 06-30/800-900 és 12 lepkesúlyú részlet! |||i;üU

Next

/
Thumbnails
Contents