Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-05 / 233. szám

Laci bácsi Laci bácsit láttam tegnap a buszról, a Teremtő tudhatja csak, hány év után megint. Egy köztes megállóban várt, csomaggal a lábánál, elsu­hantunk csak mellette. Laci bácsi munkatársam volt még az előző munkahe­lyemen. Vékony, szikár, ma­gas ember, hatalmas tu­dású. És végtelenül szerény. Paptanárként szolgált egykoron, valahol a Vértes vonulatai közt. Csákváron tán, de egyformán otthon volt a hortobágyi pusztán, vagy ahol megismertem őt, a Bükk hegységben is. Ak­kor, közvetlenül előtte a nyugdíjnak, 64 éves volt, most, ha jól számolom, a 81.-et tapossa. Leszálltam én a következő megállóban, csak egy kézfo­gásra, egy istenhozzádra vele, de elkerültük valahogy egymást, szem elől tévesztet­tem. Kár. Kedves Laci bácsi! Mert Te, immáron nyug­díjasként, visszatértél a tie­idhez: ma megint a ciszterci barátok életét éled. Pedig - mindig is mondtam - a te helyed, Laci bácsi, a kated­rán van. Emlékszem, va­rázserőd volt fölöttünk, míg együtt dolgoztunk. És Tőled nem volt szégyen tanulni! Miért adod fel a tanítást? Oly sok iskolát újraindított mostanában az egyház: minden diákja szegényebb lesz, akinek nem adatik meg, hogy órákon át a te szavai­dat hallgassa! Valamikor régen azt mondtad: kiöregedtél be­lőle. Most is mondom: nem igaz! A szónak valós és át­vitt értelmében is egyenes tartásodat, sportosan ruga­nyos lépteidet, naptól cser­zett arcod színét bármelyi­künk megirigyelhetné most is. Te 64 évesen is úgy men­tél fölfelé a hegyre, hogy do­log volt követnünk. Meg az­tán hogy is öregednél meg, aki úgy tud a fiatalok nyel­vén, mint Te! Számtalan példát tudnék rá mondani! Hát, csak ezt akartam, kedves Laci bácsi, ott a buszmegállóban. És csak mondom, megint mondom: kár, százszorosán, ezersze­resen is kár azokért a diá­kokért, akiket nem Te taní­tasz a jóra... Hubai Grúber Miklós 1100 esztendő okító üzenete (11.) Kossuth Lajos azt üzente... Szinte szabályként fogalmaz­hatjuk meg azt, hogy egy rend csak akkor lehet hosszú életű, ha a hatalmon lévők mérséklik szerzési vágyukat, s mindent megtesznek azért, hogy az al­sóbb régiókba sodort többség emberi körülmények között él­hessen. Ha így történt, akkor nem kellett tartani semmiféle megmozdu­lástól, lázadástól. El­lenkező esetben vi­szont törvényszerűen következtek be ezek. A magyar viszonyo­kat csak árnyalta az, hogy az Árpád-házi Kun László által meg­mentett Habsburgok cseppet sem hálálták meg a segítséget, hi­szen mihelyt megerő­södtek, mindent meg­tettek azért, hogy meg­szerezzék maguknak a magyar koronát. Elképzeléseikben af­féle biztos védőöve­zetként szerepeltünk. Úgy vélték: feltarthat­juk a keletről áramló ellensé­get. A cél érdekében bevetették a politika teljes arzenálját, azt a sok sötét eszközt, ami a mai fennlévőktől sem idegen. Ha nem is olyan nyers változatban, mint azt a fondorlatos elődök tették. így aztán messzi eleink küz­döttek a külső elnyomás, az idegen gazdasági befolyás megszüntetéséért, a haza fel­szabadításáért. Előbb a törökök regnálása, majd a német előretörése ellen. Az oszmánoktól mentesültünk, legfeljebb azok maradtak itt - mint Egerben is -, akik meg­szerették az itteni embereket, a körülményeket, s úgy határoz­tak, hogy nem mennek vissza a már nagyon is távolinak tűnő Ázsiába. Nem menekedhettünk vi­szont a német-római császári címet is viselő királyoktól. Ak­kor sem, ha rendre szerveződ­tek ellenük a megmozdulások. A nagy francia forradalom hatása errefelé torzan érvénye­sült. Martinovics Ignác és tár­sai légüres térben készültek va­lamiféle világmegváltásra. Sokkal szélesebb rétegeket mozgósított a reformkori lendü­let: a köznemesség, az ebből a rétegből származó értelmisé­giek olyan jelszavakat hangoz­tattak, amelyek megmozgatták a milliókat is. A haza és a hala­dás érdekében szövetkeztek. Akkor sem léptek vissza, ha felőször csak tudat alatt sejlett fel bennük az, amit később már határozottan éreztek, hogy ak­ciójuk forradalommá és sza­badságharccá formálódhat... A nép Kossuthért lelkesedett Felesleges sorolni 1848^19 dicsőséges csatáit, az áldozat- készség megrendítő eseteit. Sokkal inkább megéri kritiku­san emlékezni. Arra utalva, hogy nemcsak a megváltozott külpolitikai viszonyok járultak hozzá a bukáshoz, hanem első­sorban a korlátokat nem ismerő széthúzás, acsarkodás, intrika, vagyis mindaz, ami napjainkat jellemzi, ami a mostani légkört is mérgezi. Kossuth gyűlölte Görgeyt. Az egyébként zseniális, de hideg­fejű katona ugyanilyen dühvei fújtatott a nemzet által nem vé­letlenül körülrajongott, varázs­latosan megnyerő személyi­ségre, aki határainkon túl is el­ismert szónok volt. Angliai hallgatóságát például megba­bonázta azzal a veretes shakes- peare-i nyelvezettel, amelyet ők meg sem közelítettek. A kormányzó egyáltalán nem szimpatizált Széchenyi Ist­vánnal, akit méltán tituláltak a legnagyobb magyarnak. Mindez nem zavarta abban, hogy riválisát megalázza, em­beri méltóságába taposva. A tábornokok egyáltalán nem keresték a konszenzust. Nemegyszer vonakodtak enge­delmeskedni a hadvezetésnek. Az sem zavarta őket, hogy ez­zel nehezen korrigálható ve­szélyhelyzetet teremtenek. S nem szóltunk még a hát­térben „szorgoskodó” asszo­nyok szerepére^. A kortársak mesélik - s ez nemcsak pletyka volt -, hogy a hon első emberét meglehetősen kardos felesége irányította. Olykor szinte megszabta szá­mára, hogy mit tegyen. Nyil­vánvaló, hogy az ő sajá­tos szemüvegén át nézve nem éppen való­sághűen festettek a dol­gok. Mindezen túl hatot­tak az előítéletek. Nem sikerült megtalálnia az összhangot a kisebbsé­gekkel, az egyes nemze­tiségek irányítóival, holott, ha ez a harmónia megszületik, akkor a bécsi udvar nem hasz­nálhatta volna ellenünk hol az egyiket, hol a másikat. Akkor nem pusztítottak errefelé Jel­lasics hadai, akkor nem szemléltek volna megle­hetősen gyanúsan min­ket a románok. Nem ártott erre utalni, mert az üzenet félreérthetetlen és vi­lágos: sohasem az eltérő, az el­lentétes motívumokat kell erősí­teni, hangsúlyozni, hanem az azonosakat. Ha a politikai irá­nyítás eszerint cselekszik, ak­kor kevesebb bajjal kellett volna birkóznia, s nagyobb eséllyel játszhatott” volna a győzelemért. S még egy mementóízű meg­jegyzés: a küzdelem nem volt hiába. Akkor sem, ha vereség­gel zárult, hiszen egy idő múl­tán nem lehetett többé úgy foly­tatni, ahogy 1848. március 15-e előtt abbahagyták. A névtelen hősök - azok, akik életüket ál­dozták a nemes ügyért - megte­remtették a lehetőségét annak a társadalmi fejlődésnek, amely a kiegyezésben testesült meg, s amely 1867 után valóságos gazdasági csodát produkált. A régvolt harcosokkal már nem nagyon törődtek, legfel­jebb az emlékünnepségeken ül­tették díszhelyre őket - ma is így van -, hogy aztán a hétköz­napok során háborítatlanul nyomorogjanak. S ők mégsem feledtek. Emlegették azt a Kos­suthot, aki annyi évtizeddel előbb azt üzente, hogy fel kell sorakozni a zászló mögött. Kockáztatva mindent. A leg­drágábbat is... Pécsi István A rendellenes is szabályos lehet? S­CSzubjektív NAPOK ÓTA hall az ember a széles körben nagy meglepe­tést okozott hazai sikerdíj kö­rüli vitáról, amiről ilyenfor­mán már szintén állíthatjuk, hogy abból a bizonyos csapból is folyik. Hárommilliárdot emlegetett kezdetben a szóbeszéd, aztán hol három-, hol négyszázmilli­óra apadt a vitatott összeg. Miközben az így is óriási summára igényt formált jo­gásznő jutalma mellett - még nagyobb bosszúságunkra ­megjegyezték, állították azt is, hogy a joggal irigyelt hölgy­nek valójában semmi köze a joghoz, nem doktor a paragra­fusok között. Legalábbis a 20 budapesti és vidéki ügyvédi kamara egyikében sem jegyzik... Ha tényleg így van, még in­kább irigyelhető a hölgy. Hi­szen kellő képzettség, pozíció nélkül is képes volt arra, amire a jelenlegi adminisztráció ta­nult, szakértő gárdája alkal­matlannak bizonyult. Vagy legalábbis nem mert vállal­kozni - nyíltan. Ilyenformán felelős körök­ben a jogosítvány hiánya úgy­szólván a legkevesebb. S úgy tűnik, hogy a csilla­gokat jelentő 300-400 millió forint jutalompénz sem éppen annyira sok, ha szabályos a megítélése. Az a papír a fonto­sabb, amely akár ekkora summa magánszemélynek tör­ténő kifizetésére is minden to­vábbi nélkül módot adhat. Szóval a felső szinteken szó sincs különösebb felhördülés­ről. Válaszul legfeljebb utána­néznek a dolognak, vizsgálód­nak az ügyben. Gondolván ta­lán, hogy addig is telik az idő, s közben esetleg el is feledik, ami megtörtént. Megeshet még, hogy kiderí­tik az ártatlanságot, s a jog­szabály és a pályázatot nyert nő egyaránt győztes lesz.' Amikor már annyi mindenhez hozzászokhattunk, miért cso­dálkozhatnánk pont ezen...? Fogalmam sincs, hogy kik s mikor szülték a befutóvá is válható passzust, csak találga­tom. Alighanem azok vagy ha­sonlók, akik még annyi mást is kitaláltak, s szemrebbenés nél­kül, nyugodt szívvel köz­lönybe foglaltak. Egyebek mellett a bankigazgatók szé­dítő végkielégítését lehetővé tették. S még seregnyi egyebet, amiről nem is tudunk! Amikor ez vagy az mégis kiderül, türelmes, aki tehetne ellene. Dehogy mutatja nyug­talanságát, felháborodását! Kerüli a határozottabb, szigo­rúbb felelősségre vonást! KÜLÖNBEN hogy lehetne a helyzet magaslatán, ki hinné, hogy tényleg annyira jó az a csapat, amelyre esküdött, s ahol dolgozik...? Gyóni Gyula Rizikós utazás... Mindig arra vágytam, hogy egyszer ölembe hulljon egy „po- tyaút”. Persze, nem olyan, ami akciós áron kínálja az ameri­kai körutazást potom százezerért, vagy tevegelést ígér ugyanennyiért. Nem kellett sokáig álmodoznom: jött a postás. Csinos kis borítékot hozott, első kinézésre katalógus, másodikra üzleti ajánlat, harmadikra... Nos, a levél tartalma a következő volt: „hazstulajdonos" lehetek valamelyik mediterrán luxusnyaralóben”. S hogy ezért mit kell tenni, azt hosszasan taglalja az iromány. Érte­kezlet, részvényvásárlás, s ki tudja még, mi egyéb ennek a feltétele. Lehet, hogy figyelmesen végig is olvastam volna az aján­latukat - kíváncsi ember vagyok -, ám egyes részek érthetet­lenné váltak többek között a hemzsegő helyesírási hibáktól, a blőd magyartalanságoktól, az ordító nyelvhelyességi ba­kiktól. így aztán csupáncsak következtetni lehetett a külde­mény tartalmára, amelyen - vajh, miért - cégbélyegző nincs, a levél írójának neve is csak gépelve olvasható, a megadott telefonon faxot jeleznek, egyszóval nem csalt a hetedik érzékem: ez egy tuti szélhámosság....! A levél végén tudatják - következetesen megtartva ékte­len helyesírási hibáikat-: „különjératok” közlekednek „Bu- darestbe”. Ezek után bátor ember az, aki felül ennek az invi­táló szövegnek a hatására egy olyan gépre, amelyről még az sem biztos: Bukarestben, avagy Budapesten lesz-e végül is a végállomása... Szuromi Rita Együtt könnyebb Publicisztikához csak akkor fogjon hozzá az ember, ha a megcélzott témakörben megfelelő ismeretekkel rendelkezik - jutott eszembe a tanítás, így rögvest el is bizonytalanod­tam, de ha már nekifogtam, íme. Olvasom a hirdetést a legjobb, legbiztosabb, legkényel­mesebb, a leg... fogamzásgátlóról, amelyik ráadásul nem is hizlal. A használata - ahogy egyébként hiányos ismereteim is erről szólnak - a következő: a hölgyek naponta egy-egy pirulát orálisan (valamint „pontosan és jókedvűen”) maguk­hoz vesznek. Eddig rendben. De: a tabletta mellé egy „Eu­rópában már népszerű új védekezési módszert” is bemutat­nak. Ennek lényege a kettős védekezés, nevezetesen, hogy a nemi betegségek ellen is védelmet adó gumi óvszerrel együtt használják a kis hormontartalmú (stb.) készítményt. Ennek, gondolom, főként az állandó párkapcsolatokban nő meg a jelentősége. Elkerülendő a vádakat, miszerint gyepagyú konzervati­vizmusom hatására „cikizem” e forradalmi eljárást, íme, né­hány további ötlet. A fentieken túl tessék szíves lenni a Kalmopyrint is alkalmazni, ahogy - ugyancsak hiányos is­mereteim szerint - erre a célra egyetlen módon lehetséges: a hölgy térde közé szorítja a tablettát, míg fejével horizontális alternáló mozgást végez, s ismételgeti: nem, nem... A legbiztosabban akkor kerülhető el a nem kívánt terhes­ség, ha mindezeken túl a „partner” felfújható műanyagból készül - a hangeffektus magnetofonnal produkálható -, ami ráadásul igen kényelmessé teszi az ösztönök kiélését. Ugyanis a partner türelmes, véletlenül sem kacag ki, nem kell étteremben vacsoráztatni, és nincs anyja. Igaz, vélhe­tően kissé passzív, de hát minden nem lehet tökéletes. Stiha Péter HÍR(TELEN)KÉK... Az érdektelenség, illetve a részvéttelenség jele volt, hogy a mostani hajósi közéleti találkozón a meghívott 385 ország- gyűlési képviselő közül mindössze öten jelentek meg. Mindig tudtuk, hogy - nem egy hajóban utaznak... * Szlovákiában - írja az Új Szó - tilos elénekelni az idegen nemzetek himnuszait. Az ott élő magyarság erre úgy reagált: „Ha nem énekelhetjük, akkor majd elimádkozzuk!” Úgyis azzal kezdődik, hogy: „Isten, áldd meg...!” * Szeptember utolsó napján lejárt a 10 és 20 filléresek érvé­nyességi határideje. S ezzel oda a mondás is: „Na végre, leesett nála a húszfil­léres...!” * Lekerül az orosz útlevelekről az előző, szovjet éra idején ott díszelgő címerben szereplő sarló és kalapács. Minek is, miután - munka híján - a kezükből is kihullott... * A 130 centiméteres mellbőségű francia táncosnő, Eve Va­lois - aki Lolo Ferrari néven teszi közszemlére idomait - egy bírósági döntés alapján nem használhatja többé a híres olasz autómárka nevét. Nem passzolnak a lökhárítók... (szilvás)

Next

/
Thumbnails
Contents