Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-22 / 247. szám
Először a sajtóban: Nagy Imre Kossuth téri beszédének gyorsírói jegyzete Az „Elvtársak!” megszólításra az egybegyült tömeg „Nincs elvtárs! Polgártárs!” ütemes kiáltásokkal válaszolt 1956. október 23-án este. Amikor azután Nagy Imre „Ifjú barátaiméra vagy valami hasonlóra javította ki megszólítását, „Itt van egész Budapest! Itt van a nemzet!” válaszok érkeztek - írja Bili Lo- maxnak a „Magyarország 1956” című könyvéhez fűzött jegyzetében 1989-ben a fordító, Krassó György. Májd hozzáteszi: a beszéd hiteles, szó szerinti szövege nem maradt fenn. De igen, fennmaradt! Az évtizedekig lappangó történelmi dokumentumot Fenyvesi Mária, a Magyar Távirati Iroda nyugdíjas, Aranytollal kitüntetett munkatársa bocsátotta a Ferenczy Europress rendelkezésére. A kéziratból hiányzik a beszéd bevezető néhány mondata. A Parlamentből ugyanis az utolsó percben szóltak az MTI- nek, hogy jöjjön gyorsan két újságíró, mert hamarosan fontos dolgok történnek, s mire Fenyvesiék a helyszínre értek, Nagy Imre már beszélt. Mint a kéziratból kiderül, a szónok időnként vitatkozott, már-már párbeszédet folytatott a tömeggel. Erről a Szabad Nép nem számolt be. A pártlap szerkesztője következetesen kihagyta a tüntetők közbeszólásait, mindenekelőtt az akkor még pártfőtitkár Gerőre vonatkozó, csöppet sem hízelgő részt. Általában elmondható, hogy kissé „vonalasabbá” tette Nagy Imre mondatait. Az események úgy hozták, hogy Fenyvesi Mária a tudósítást akkor azon melegében nem tudta leadni. így azután az az újságírónő gyorsírói noteszában maradt. A lila fedelű füze- tecskére egy nagy 6-ost, nem 56-ost, hanem 6-ost rajzolt, és gondosan eltette a ruhásszekrény legmélyére. Ott aludta álmát egészen 1989-ig. Akkor az újságírónő elővette, és sajnálkozva vette tudomásul, hogy a füzetnek le- mállott a teteje. A sztenogra- mokból áttette a szöveget, legépelte, és aztán sokáig tűnődött, mit kezdjen vele. S most átadta a FEB-nek. * íme a szöveg: „...ellene magának a magyar ifjúságnak kell fellépnie. Az egyetemi ifjúságnak, dolgozó népünk fiainak el kell határolniuk magukat azoktól, akik soraikban zavart igyekeznek kelteni. Az egyetemi ifjúsággal, a hazafias erőkkel mi igenis szót értünk - kedves barátaim -, de a zavart keltőkkel nem! Az egyetemi ifjúságnak jogos követeléseiért vagy sérelmei orvoslásáért való kiállása, a magyar ifjúság sérelmei és kívánságai meghallgatásra találnak, azok megtárgyalásra kerülnek és meg is valósulnak. Egyetemi ifjúságunk tehát hallgasson a mi szavunkra és arra, amit szocialista hazánkhoz való hűsége diktál. Ez pedig most fegyelmezett magatartást és nagy felelősségérzetet követel. A mi erőnk a demokratizmus, az alkotmányos rend és a fegyelem, a legszélesebb hazafias, demokratikus erők egysége! Barátaim! Ezen az úton előre akarunk és előre is fogunk menni. A Központi Vezetőség a közeli napokban meghozza idevonatkozó, megfelelő határozatait. Meghozza döntéseit, amelyek szilárd alapot teremtenek... (A tömeg kórusban kiáltja: Most vagy soha!) Barátaim! Ha én azt mondom, hogy ezek a döntések meg fognak születni, akkor bízzanak ebben a szóban! (Éljenzés.) Meg fognak születni azok a döntések, amelyek szilárd alapot teremtenek szabad, független, szocialista hazánk felvirágoztatásához (éljenzés), népünk boldog jövendőjéhez. A kormány se késlekedik a kibontakozásra irányuló döntéseivel (Zaj és füttykoncert. Kórusban kiáltják: Mondjon le a kormány!) Barátaim! Figyelmet kérek, hallgassanak meg. Bízom benne, hogy a parlament... (zaj) Barátaim! Ide hívtatok azért, hogy mondjak egy pár szót, ide hívtatok azért, hogy mondjam meg a véleményemet. Én a véleményemet akarom nyilvánítani, de ha nekem itt erre lehetőséget nem adtok, akkor hiábavaló minden szó! Hallgassatok rám! Azt hiszem,, szavaimban még nem • csalatkoztatok. (Felkiáltások kórusban: Nem!) Tehát, amikor azt mondom, hogy a kormány sem késlekedik, higgyétek el, hogy úgy is van! (zajongás) Bízom abban, és nektek is bízni kell abban, hogy a Parlament alkotmányos úton elhárítja az akadályokat előrehaladásunk útjából. Nem kell soká várni (zaj), amíg politikai életünk megújhodása ténnyé válik, s napirendre kerülnek azok a demokratikus reformok, amelyeket épülő szocialista hazánk érdekében megkövetelnek az események. Éljen a párt! Éljen megúj- hodó Népköztársaságunk! Bízzunk abban, hogy e téren is, a fegyelem, a rend terén példát mutatunk kommunistákhoz, magyar hazafiakhoz méltóan! Most pedig kérlek benneteket, hallgassatok szavamra! Rendben és fegyelmezetten vegyünk búcsút egymástól, bízva abban, hogy... (Zaj. Kórosban kiáltják: Most vagy soha!) Barátaim! Hallgassatok szavamra, amellyel benneteket - kedves barátaim - fegyelmezettségre hívlak fel. Nyugodtan bízva a jövőben, távozzatok. A legközelebbi viszontlátásig! (Éljenzés, majd zaj.) Barátaim! Csendet kérek. (Zaj és fütty. Tömegesen kiáltják: Nem ezt vártuk!) Ismételten csendet kérek. Szeretném megkérdezni, vajon ez a füttykoncert kinek szól? (Tömegesen kiáltják: Gerőnek!) Bízzunk, barátaim! Töltsön el benneteket az a hit és bizalom a jövőben, amely engem is eltölt. Erre kérlek benneteket, és a hidegvér, a józanság, a nyugalom megőrzésére, amelyre ma mindennél nagyobb szükségünk van. Búcsúzom ezzel tőletek! (Nagy taps.) Menjünk szépen haza! (A tömeg elénekli a Himnuszt.) Éljen a magyar ifjúság! Viszontlátásra! (Ferenczy Europress) Ünnepi Magazin (Archív felvételek) » PALI » E lkezdődött. ... Az első emlékem az októberi dolgokról az, hogy Szegeden és Pécsett „valami történt”. Nem tudom pontosan, hogy mi, az egyetemistáknak volt valami megmozdulásuk - és ez sem tűnt volna föl nekem, ha nem kapcsolódtak volna hozzá személyes vonatkozások is. Apám telefonált valamiért Pécsről; Pali beszélt vele; és nyilván ezekre a mozgolódásokra célzott apám, mert hallottam, hogy Pali azt mondja neki: „Igen, igen, csak bele ne keveredj semmibe! - idegesen, kicsit még talán türelmetlenül is. Hozzáteszem: Pali meg volt GYŐZŐDVE róla, hogy a telefonunkat lehallgatják. Úgyhogy ez a válasz erről is szólt, benne volt, hogy le akarta szerelni apámat. Érről nem kell beszélni, ez nem telefontéma, elég erről most csak annyi, hogy az ilyen dolgoktól az ember tartsa magát lehetőleg minél távolabb. Hogy itt Pesten mi minden történt közben, Petőfi Kör, meg egyebek, arról én tényleg nagyon keveset tudtam. Nem kizárt, hogy az uram tudta ezeket a dolgokat - én nem tudom, mert nekem nem említett semmit. Vagy csak nem emlékszem rá? Én dolgoztam, arra figyeltem, egész nyáron kiszállásokon voltam, eldugott falukban, pesti híreket alig kaptam mástól, mint tőle - nem, hát én NEM tudtam semmit! Az én egész ötvenhatos emlékezetem ezzel a telefonmondattal kezdődik, hogy „vigyázz, nehogy belekeveredj valamibe!” És én ekkor erre: MIBE?... Október 23-a keddre esett. Két nappal előtte, vasárnap még kimentünk sétálni, Váci utca, Kígyó utca, emlékszem, hogy bementünk a Jégbüfé melletti Mézes Mackóba.... Előttem van az egész délután: őszies idő volt, Pali civilben és a katonai esőkabátjában, ami rangjelzések nélkül simán elment civilnek is - aki három gyerekre fizeti a gyerektartást, az meggondolja, hogy vegyen- e külön még egy civil kabátot is, ez olcsóbb megoldás volt.... Október 23-a, hát én megint csak nem tudtam semmiről, valahogy kimaradtam a szórásból, nekem senki nem szólt, hogy valami lesz! Csak ahogy jöttünk vissza az ebédről - mi lejártunk a kollégákkal a Rózsadomb vendéglőjébe, az csak pár lépés volt a Éajtakísérleti Intézettől, bekaptuk az előfizetéses menünket, aztán vissza - és az utcán ahogy jövünk, feltűnt, hogy velünk szembe fiatalok jönnek, csoportosan meg egyenként, sietnek mind a Margit körút felé, és mindegyiknek a mellén piros-fehér- zöld kokárda - mi lehet az?...- Gyerekek, milyen ünnep van ma? Miért van mindenkin nemzetiszínű szalag? Leváltották a Gerőt?? És akkor többen is mondták, hogy:-Hát nem tudod?! Tüntetés lesz a BEM-szobomál, nyilván oda mennek!- Hát szolidaritási tüntetés a lengyelek mellett! Hogyhogy nem hallottál róla? És erre akkor kapcsoltam, hogy persze, hát Poznanban történtek dolgok, biztosan arról van szó. És akkor valaki felvetette, hogy jó lenne lemenni, megnézni a tüntetést.-Tényleg - mondom —, gyerünk le! Szóljunk a főnöknek, és menjünk! — mert elég normális hely volt az intézet, az osztályvezetők mind öreg mezőgazdasági szakemberek voltak, lehetett velük emberi hangon beszélni. Odaértünk az intézet bejáratához — és ott állt a kapuban az egyik idősebb kolléga bácsi, és azzal fogadott minket, hogy: Na, mit szóltok hozzá - mert mindenkit tegezett -, betiltották a tüntetést! Bementünk - és akkor egyszerre már mindenki a tüntetésről beszélt. Izgatottan vitatkoztak, mert mindenki másképp tudta: engedélyezték betiltották - nem, mert engedélyezték - igen, először engedélyezték, de aztán betiltották - betiltották, de utána visszavonták és engedélyezték - na hát ezen nem lehetett eligazodni. De betiltották, nem tiltották, akkor már mindenki fel volt húzva, és ment volna, különben is láttuk az ablakból, hogy az egész környék arra igyekszik, kokárdákkal, zászlókkal. És tényleg el is engedték, inkább csak féltett az osztályvezetőm. - De vigyázzanak, Juditkám, csak óvatosan, nem kell nagyon belekeveredni! - ő is, de egy szóval sem ellenezte, úgyhogy lementünk. Összeálltunk hárman vagy négyen a kolléganőmmel, és elmentünk megnézni a tüntetést. Hát eléggé teli volt már a tér, amikor mi odaértünk. Diákok, asszonyok, katonák, öregek, munkások, gyerekek - és egyre csak özönlöttek tovább az új csoportok. Először úgy tettek az emberek, mintha csak sétálgatnának, mert csodálatos idő volt, melegen sütött a nap, úgy tettek, mint hogyha csak véletlenül járnának arra, és ráérő idejükben megállnának napfürdőzni - de aztán egyre csak ömlött a nép a térre nyíló utcákból, egyre hatalmasabb lett a tömeg - én a rakpart korlátjánál találtam magamnak helyet, oda ültem föl arra a kőre, és emlékszem, hogy fölhajtottam a kabátom gallérját, hogy ne nagyon lehessen látni az arcomat, mert észrevettem, hogy egyre több katonatiszt is van a tömegben, én nem ismertem őket, de hátha az Úri utcából is vannak, és ők megismernek, és nem akartam az uramat kompromittálni azzal, hogy engem ott látnak.... Az alsó rakpart felől utcaszéles sorokban érkeztek az egyetemisták, akik akkor már a Petőfi-szobortól jöttek Pestről, meg velük a rengeteg mindenféle ember, akik az utcán csatlakoztak hozzájuk, jelszavak, éneklés, szavalatok, mindenkin kokárda, piros-fehér lengyel zászlók, akkor láttam először magyar nemzetiszínű zászlót közepén kerek lyukkal, kivágták belőle a Rákosi-címert. ... Akkor már mozdulni alig lehetett a téren, a fiatalok a fákra is fölmásztak, meg a környező házak ablakai is teli voltak, a laktanya ablakaiban is katonák és tisztek, ők is velünk énekeltek - én már el is felejtettem a kabátom gallérját, lásson, aki akar, nem érdekel, mert olyan gyönyörű volt az egész, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna.... Már moccanni sem lehetett a téren, az egyetemek már megérkeztek, de még mindig csak vártak, valami feszült várakozás a levegőben - és akkor akik a fákon voltak, egyszer csak elkezdtek kiabálni, hogy „megjöttek, megjöttek!”, és a tömegen is végigfutott az izgalom, és a sok ezer ember fölmorajlott, hogy „itt vannak, megérkeztek!”, én nyújtózkodtam és csimpaszkodtam, hogy lássam, hogy kik jöttek meg, de nem láttam semmit, csak mondták, hogy a CSEPELIEK jöttek, az IFJÚMUNKÁSOK, teherautókon és gyalog jöttek be, hogy csatlakozzanak, viharos éljenzéssel fogadtuk őket.... Emlékszem, hogy ott ültem ezen a kőkorláton, és alattunk a rakparton megállt egy teherautó, valahogy átjutott a tömegen, pedig lent is teli volt már minden emberekkel, és lenéztem, és láttam, hogy teli van a teherautó ládákkal, még kiabáltam is a barátnőm fülébe, hogy talán csak nem dinamit van a ládákban, és akkor munkások ugráltak le a teherautóról, és csomagszám dobálták fel nekünk a röpcédulákat, a kinyomtatott Tizenkét pontot vagy Tizennégy pontot, nem tudom már, hogy hány volt, feldobálták hogy adjuk tovább, osszuk szét, szóval tényleg dinamit volt, vagy ekrazit.... A ztán emlékszem, hogy megint végigfutott a tömegen, hogy „itt van-,- itt van, megjött”, és hatalmas éljenzés, és dobálták a levegőbe a kalapokat és a kokárdás sapkákat, és megint nem tudtam, hogy ki van itt, ki jött meg, és azt mondtam a barátnőmnek, hogy „csak nem Nagy Imre jött ki?” (Csalog Zsolt: Doku 56 - Maléterné Gyenes Judit Budapest, 1985 - részlet)
