Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, megyei 1996. OKTÓBER 16., SZERDA HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 242. SZÁM ÁRA: 29 FORINT Lapunk az Interneten Partnerünk az Agriacomputer Kft. Baleset- és fertőzésveszélyes hulladék Felsőtárkányban Használt fecskendők - avarágyban Megkezdődtek a diáknapok - Tegnap délután az egri vár romkertjében, azaz stílusos környezetben megkezdődtek a Bornemissza Gergely-diáknapok, amelyre már hónapok óta ké­szültek a fiatalok. Annál is inkább, mert ez a rendezvénysorozat nemcsak egy iskola „belügye”, hanem az egész várost is foglalkoztatja. Most sem hiányoztak az érdeklődők, akikkel együtt kö­zel ezren vettek részt a programon, amelynek egy mozzanatát rögzítette fotóriporterünk, Perl Márton. (Részletes tudósításunk a 3. oldalon) Sziréna Tolatott és gázolt Tegnap Egerben, a Kertész úton tolatás közben egy sze­mélyautó elgázolt egy háta mögé került idős nénit. A sérül­tet borda- és bokasérülés gya­nújával szállították kórházba. Az egri Zöld Sziget ABC-böl fizetés nélkül akart távozni egy vásárló. Kosarában 300 forint­nyi áru volt, ám szabálysértés miatt felelősségre vonják. Az ostorosi tónál lévő hétvégi házból 40 szőlőkarót vittek el. a kár 15 ezer forint. Egy szilvásváradi pincében is tettes járt. Élelmiszert és hasz­nálati tárgyakat vitt magával. Egerben, a Széchenyi úton be­törtek egy kirakatot. Mivel az üveg törésálló volt, így csupán megrepedezett, de az elkövető nem jutott be az üzletbe. A tudomány segítséget ajánl a döntéshozóknak Az MTA Agrártudományok Osztálya a GATE gyöngyösi főiskolai karán Ritka esemény színhelye volt tegnap a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem gyöngyösi főiskolai kara, A felsőoktatási intéz­ményben először tartotta kihelyezett ülését a Magyar Tudo­mányos Akadémia Agrártudományok Osztálya. Döntöttek az új akadémiai doktori minősítési rendszerről és értékelték az akadémiai bizottságok választásának tapasztalatait. Az ülést követően Kovács Fe­renc akadémikus, az osztály el­nöke nyilatkozott a Heves Me­gyei Hírlapnak.- Az osztályunk tíz tudo­mányterületet fog át, és 15 szakbizottsága működik - mondta. - Közel hatvan tagja van: akadémikusok, akadémiai doktorok és néhány állandó meghívott gyakorlati szakem­ber. A nemrég újjáválasztott szakmai bizottságokban a ré­gebbiek mellett több fiatal tu­dós is helyet kapott. Érdeklőd­nek hazánk európai uniós tag­sága és a mezőgazdaság kap­csolata iránt. Ülésünkön el­hangzott: a tudomány képvise­lői és a döntéshozók az utóbbi időben elszakadtak egymástól. (Folytatás a 2. oldalon) Október 8-án névtelen lakos­sági bejelentés érkezett az Életfa Környezetvédő Szövet­séghez. Eszerint Felsőtárkány határától hat kilométerre, az erdőben több száz, egyszer használatos injekciós tű és fecskendő hever az avar­ban. A helyszíni szemle során a szövetség munkatársai meg­győződtek a jelzés hitelességé­Kísért a kövesdi múlt Tíz gazda földjén gyarapszik a dudva Semmilyen jó hírrel nem szol­gálhatok a falut érthetően fog­lalkoztató földügyben, ugyanis az általunk javasolt kompro­misszumos megoldást a megyei földhivatal elutasította - tájé­koztatta az erdőkövesdi képvi­selőket tegnapi ülésükön Szántó György gazdajegyző. Mint arról lapunk is beszá­molt, még májusban „robbant az ügy” Kövesden. (Folytatás a 2. oldalon) Vezeték nélküli telefonok: Tárkányi premier Korszakosa* sltoz'k Mezötir- kányban a telefonhelyzet. A mostoha viszonyokat - pár kö­zűiét rendelkezett telefonnal - az igény szerinti szolgáltatás váltja fel. Az Egri Távközlési Centrum szakemberei meg­kezdték az egyéni előfizetők te­lefonjainak bekapcsolását.- Á befizetések folyamato­sak - említette Nagyvári Péter centrumvezető. - A településen 130-an jelezték, hogy szeretné­nek készüléket, hetvenen írták alá és teljesítették a szerződés feltételeit. (Folytatás a 2. oldalon) Közgyűlési parádriposzt a tévéről és az EVAT-ról A majdnem szabad sajtó esete Egerben Igen mozgalmasnak bizonyult Eger város közgyűlésének teg­napi munkanapja, lévén nem kisebb horderejű kérdések ke­rültek egyebek társaságában a grémium elé, mint az önkor­mányzat társaságokban lévő vagyonáról, illetve a városi tévé átalakításáról szóló elő­terjesztések. Előbb azonban még „bemelegítésként” a fel­németi általános iskolából 34 milliós költséggel átalakított orvosi rendelőt tekintették meg képviselőink. Immár a tanácsteremben hangzott el Gálfi Antal (SZDSZ) napirend előtti felszó­lalása, amelyben a városatya szóvá tette az önkormányzat pályázatokkal kapcsolatos, ál­tala helytelennek tartott maga­tartását. Reagálásában Habis László alpolgármester (lokál- patrióta) - aki a távol lévő dr. Ringelhann György polgár- mestert helyettesítette - rámu­tatott: pusztán a kiírásokban szereplő lehetetlenül rövid ha­táridők miatt nem került az anyag a testület elé. Különösebb ellenvetések nélkül hagyta jóvá a testület a szilárd hulladékokkal össze­függő közszolgáltatásról, va­lamint az Almagyar és Me­rengő városrészek részletes rendezési tervének módosítá­sát, továbbá a Lajosváros RRT-programját. Ezekhez ha­sonlóan támogatást nyert a Jó­zsef Attila Kollégiummal kap­csolatos javaslat: az épületre ’97 és ’98 között 208 millió fo­rintot fordít Eger, melyből 48 milliót saját forrásokból kell biztosítania. Lényegesen több vitára adott okot az önkormányzat társaságokban lévő vagyoná­nak idei változásait taglaló anyag. Erről szólva Erdei Zol­tán tanácsnok (SZDSZ) kije­lentette: túlságosan kényes kérdésről van szó, ezért cél­szerű lenne az érintett szervek hatáskörét pontosítani. Weil Zoltán tanácsnok (SZDSZ) mindehhez hozzátette: az ÁPV-s botrány egyik olvasata szerint - bár az ügyben Eger érintetlen maradt - fontos lenne, ha az EV AT Rt. is el­számolna a lakásprivatizációs tevékenységéről, lévén bizo­nyosforrások szerint a szerző­dések ellenjegyzését nem pá­lyáztatták meg, hanem megbí­zásokként osztották ki. Habis László úgy vélte, nincs akadálya annak, hogy a későbbiekben az EV AT tisz­tázza e kérdést. Felvetődött a gázszolgáltatói részvények sorsa is, melyről szólva az al­polgármester kijelentette: olyan megállapodást kívánnak kötni, amely senki irányába sem jelent elkötelezettséget. (Folytatás a 3. oldalon) ről, s az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelő­ség és az ÁNTSZ közreműkö­désével kivizsgálták az esetet. A helyszínre sietett a rendőr­ség is, hogy megbizonyosod­jék: nem kábítószeres ügyről van-e szó. Ez a lehetőség azon­ban - úgy néz ki - kizárható. A kérdéses területen - állapí­tották meg a szakemberek - két kupacban több mint ezer injek­ciós tűt és fecskendőt találtak, amelyekben sárga és vörös színű, eddig még ismeretlen szérum maradványai vannak. Mint kiderült, a terület a Mátra-Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Rt. tulajdonában van, ám azt eddig nem sikerült kinyomozni, hogy miként ke­rült oda ez a hulladék. (Folytatás a 2. oldalon) Betörtek a herédi takarékszövetkezetbe és községházára Félmilliónyi a zsákmány Tegnapra virradóra ismeretlen tettesek betörtek a Hatvan és Vi­déke Takarékszövetkezet herédi fiókjába. Zsákmányuk több mint 500 ezer forint volt. Az elkövetők behatoltak az épület má­sik szárnyában található polgármesteri hivatalba is, ahol a pán­célszekrényből 16 ezer forint készpénzt vettek magukhoz. A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Csak a olvasóinak Mentőmentés: meddig bírják? A szolgáltatás nincs veszélyben, de festésre már nem jut- A feladatunkat még el tudjuk látni, a szolgáltatás nem került veszélybe, és várhatóan az év végéig pénzünk is lesz mind­erre. Vagyis a mentőautók fut­nak, a kollégák dolgoznak, de a kétévente kötelező festésre már régen nem jut. Ha kérdezik, mi­kor történt, az a válasz: tavaly volt, jövőre lesz - jellemzi a helyzetet dr. Kozma József, a Heves Megyei Mentőszolgálat igazgató-főorvosa. Az országos szolgálat finan­szírozási nehézségeit ők is ér­zik, de hogy az adott hónapban a normális működéshez 19, 25, vagy még ennél is több millió forint hiányzik a központi kasz- szából, azt a betegek szeren­csére közvetlenül még nem ta­pasztalhatják. A megyei szerve­zet havi leosztásban kapja az időszakra előirányzott pénzt (amiből éppen csak a szükséges dolgokra jut, ám ez közel sem elégséges), mentőautóiknak pedig kártyára szolgálják ki az üzemanyagot a Mol-kutaknál. Az mindenesetre tény, hogy a már korábban bevezetett szi­gorú gazdálkodás nem sok le­hetőséget nyújt a területi egy­ségeknek, minden 20 ezer fo­rintot meghaladó beszerzéshez ugyanis külön engedély kell. A betegszállítás helyzete ugyanakkor korántsem megol­dott, az igénybevétel indoka, a rászorultság meghatározása to­vábbra is rendezetlen, mindig az éppen adott körülményektől - szokástól, orvostól - függ. A mentő sokszor szociális felada­tot teljesít. (Folytatás a 3. oldalon) A felszámoló megismétli a felhívást Még nincs új gazda Makiáron-Noha a megadott határidőig az ország különböző pontjairól beérkezett pályázatok mellett több érdeklődő is jelentkezett, érdemi tárgyalásokra nem ke­rülhetett sor, miután a kiaján­lott teljes vagyonra értékelhető ajánlatot nem kaptunk. Mindezt Vodila József, az Air Trend Kft. miskolci felszámolójának, a Pro Alkusz Kft.-nek az ügyveze­tője jelentette ki lapunknak, hozzátéve: így várhatóan most megismétlik a felhívást. Mint ismeretes, egyebek tár­saságában a jelenleg még az Air Trend tulajdonában lévő, ám az Egri Repülő Klub által használt makiári repülőtér, il­letve a hozzá tartozó üzem­anyagtartályok is kalapács alá kerülnek. Dr. Perbíró Valér, a repülő­klub titkára a történtekkel kap­csolatban elmondta: a sport­egyesület az egri repülőzés jö­vője érdekében most azon fára­dozik, hogy a megyeszékhelyen és a környéken található jelen­tősebb cégekkel összefogva, kö­zösen megszerezzék az említett makiári földdarabkát és az üzemanyagtartályokat. (-ne) is mi ébresztjük! Hírlapból informálódik. Ők már tudják: a Heves Megyei Hírlap továbbra is változatlan áron kerül hajnalonként előfizetőink postaládájába. Mi a legol­csóbban tájékoztatjuk Önt egy országos napilap előfizetési díjának közel feléért. Nem mindig a drágább a jobb! VÁLASSZA ÖN IS A HEVES’g" HÍRLAP OT

Next

/
Thumbnails
Contents