Heves Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-12 / 239. szám
L- [™ 1996. október 12., szombat s s 7. oldal I 1100 esztendő okító üzenete (12.) Deák Ferenc a kiegyezésre voksolt A nemzet forradalma és szabadságharca 1849-ben sajnos, bukásba torkollott. Felesleges hangsúlyozni, hogy ez törvényszerű volt. Nemcsak azért, mert kedvezőtlenné formálódtak a külpolitikai viszonyok, hanem amiatt is, mert itthon diadalmaskodott a széthúzás, az önzés, az acsarkodás, a fon- dor kodás. Világos után sem nyugodtak meg a kedélyek. A többség árulónak minősítette azt a Görgey Artúrt, aki csak egy kiutat látott: a fegyverletételt. Fővádlottá minősítéséhez nem kis részben hozzájárult az is, hogy ő valóban kegyelmet kapott a fiatal császártól, s ez bizony irritálta mindazokat, akiknek hozzátartozói az osztrák börtönökben seny védték. Az utókor általában higgadtan mérlegel, száz esztendő után nyoma sincs már az indu latoskodásnak. Semmibe foszlottak a hajdan izzó szenvedélyek, így aztán megszületett a „felmentő” ítélet: akkor már nem létezett más megoldás, értelmetlen lett volna tovább hullatni a magyar vért. S még egy - ez is az ükunokák tárgyilagos szemléletéből következik -: a nagy küzdelem egyáltalán nem volt hiába, hiszen ha komoly áldozatok árán is, de mind a haza, mind a haladás ügye - legalábbis hosz- szabb távon - előbbre lendült. Az értelmiségiek, a honvédek, a politikusok óhaja fokozatosan teljesült. Ez akkor is igaz, ha Haynau táborszernagy rövid időre nyers terrorral állt bosszút. Kiegészítésként jegyezzük meg, hogy „csak", negyedannyi embert végeztetett ki, mint Kádár János. A bosszúra a fiatal uralkodó ösztökélte, akiről a bécsi udvarban jól értesült körökben azt pletykálták, hogy — milyen fura is a história - a korzikai cézár: Napóleon unokája. Édesanyja, a kardos Zsófia ugyanis a nyilvánosság előtt is lesújtóan nyilatkozott szellemileg is retardált férje szexuális képességeiről, s meglehetősen sok időt töltött együtt a reichstadti herceggel, Bonaparte fiával. Egyébként is a Habsburg-ház históriája zömében az ágyakban formálódott. A háborúkat általában elvesztették, ám a párnák közt folyvást diadalmaskodtak. Nem véletlenül fogalmazódott meg az a szólás, hogy: hadd háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria, házasodjál. Jött az önkényuralom, a Bach-rendszer, amely magában hordozta végkifejletét. A Burg- ban rájöttek: meglehetősen drága az elnyomó apparátus fenntartása és működtetése, ezért diszkréten érzékeltették: hajlanának valamiféle kompromisszumos megegyezésre. Az emigrációt választó, a példakép nemes feladatkörét vállaló Kossuth mennydörgött ez ellen, de retorikája nem hatott egykori igazságügy-miniszterére, a robusztus testalkatú Deák Ferencre, aki belátta, hogy elérkezett az érdekegyeztetés időszaka. Arra a kiegyezésre voksolt, amely 1867-ben meg is született, s ennek eredményeként létrejött az a monarchia, amely eleinte nem okozott csalódást polgárainak. A megfontolt férfiút a hevesebbek, a magukat következetesnek titulálok keményen támadták. Nehezményezték azt, hogy feladta a küzdelmet, s parolázik a hóhérokkal. Mindez nem izgatta őt, mert tisztában volt azzal, hogy számos lehetőség közül a pillanatnyilag legjobbat választotta. Azt is sejtette, hogy a jövő szempontjából se bakizott. Nem rajta múlott, hogy a stafétaváltók, a hatalom későbbi birtokosai nem aknázták ki azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket illett volna felfedezniük. Kizárólag ők a hibások azért, hogy nem láttak túl önérdekük korlátain, s egyéni óhajaikat a nép, a nemzet java elé helyezték. Nem árt ezt napjainkban sem emlegetni, hiszen a demokratikus kormányzás egymást váltó koalíciói mit sem törődnek - tisztelet a kivételeknek - a hon holnapjaival, csak arra koncentrálnak, hogy miként tömhetik meg maguk, rokonaik és klienseik pénztárcáját. A jelen krónikásai bízvást megfogalmazhatják viszont azt, hogy a deáki tett meghozta a maga gyümölcsét: megteremtette az alapjait a hamarosan kibontakozó igen gyors gazdasági fejlődésnek, a honi kapitalizmus izmosodásának. Ha valaki Budapest belvárosában sétál, s megcsodálja - hogy csak egy példát említsünk - az Andrássy út káprázatos épületeit, akkor képet alkothat arról, hogy azok a távoli elődök milyen jól feltalálták magukat, mennyire hamisítatlan európai atmoszférát alakítottak ki kedvelt, maguk módján szeretett hazájukban. Fellendült az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, gomba módra jöttek létre a gyárak, a nagygazdaságok^ bővült a vasúti hálózat. Mindez együtt járt a szellemi élet pezsgésével. Nagyszerű tudósok, világhírű feltalálók rukkoltak ki ötleteikkel, amelyek végső soron a köz érdekét szolgálták. Új lapok sorát adták ki. így aztán természetes, hogy felvetődött a sajtótörvény kérdése is. Az urak ott a képviselőházban - akárcsak most - locsog- tak-fecsegtek, mellébeszéltek, gátlástalanul múlatvajíz időt. Akkor az a honmentő öregúr szót kért, s a következőt javasolta:-Én ezt a regulát egyetlen felszólító mondatba tömöríte- ném: ne hazudj! Valljuk meg: intelme ma legalább olyan aktuális, mint akkor volt... Pécsi István A haza bölcse mindig tisztán látott Egy egri arckép 1956-ból - ma Hittem: Nyugat nem csap be minket New York-i beszélgetés Takács Istvánnal Takács István: „Gyermekkorom energiája és szabadság- szeretete mozgat ma is A szerző felvétele Humoros természetű ember, talán ezért nem fogtak rajta az elmúlt évtizedek - gondolom, míg vicceit hallgatom Long Islandben. „Egriesen” ékelődik, amikor elmeséli a „nagy titkot”: Hatvanban mindenki vasutas, még bizony a postás is... Amikor aztán egri éveiről beszél, hangja felerősödik, és ha az ’56-os forradalomra gondol, szemében könnyek gyűlnek, íme, egy vidám ember, Takács István vallomása Egerről és a forradalomról. A futballista évei Dobó városában- Gyermekkorom energiája és szabadságszeretete mozgat ma is. Akkor még nem a televízió állt a lakás és a gondolkodás középpontjában, hanem a foci, no meg a grund. S a sok-sok úszás, atletizálás. Mire leszereltem, már komolyan kergettem a labdát. Ekkor szerződtem az Egri Fáklyához, amely nagyon jó csapat volt. Sok tehetség rúgta a labdát, hogy csak néhány nevet említsek: a kapitány Szentmarjai Tibor, a kapus Madaras Sanyi, Báder Gyuszi, Nyári Tibi, Hódor Miska. A körülmények, mondhatom, katasztrofálisak voltak: lerobbant öltözők, zuhanyozók, és az étkezés...! Az üzemi konyháról kaptunk valami ennivalót, de úgy hiszem, nem túlzás, ha azt mondom: valósággal éheztünk. Ez a nyomasztó érzés mind a mai napig nem enyhült bennem, s mégis valami furcsa dolog folytán nosztalgiával gondolok az Érsekkertből levágott pályára. Pedig a „lét, nem lét” filozófiája ott ért bennünket a partvonal táján is, szabadulni nem lehetett. Bőrünk alatt, izmainkban éreztük az ’50-es évek terrorját. Hátunkon cipeltük a modortalan rákosista megyei párttitkárt, akit valami Bodó- nak hívtak. Rendkívüli nyers modorával próbált instruálni minket, fiatalokat. Persze, bólintottunk szavaira, mert a játék mindennél fontosabb volt! „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben- Nekem úgy tűnik, soha úgy nem sütött még ősszel a nap, mint akkor, 1956. október 23- án. Én a Bem téren találkoztam a forradalommal, munkámból egyből oda siettem. Utána sodródtam tovább, egyre nagyobb lendülettel, s egyszerre ott találtam magam a Sztálin-szobornál is... Tudom, hogy azt áll napot sokan megénekelték már. „Tíz nap szabadság? Tizenegy! Terv forrt, gyúlt, égett minden agy. Lombikban feszült a jövőnk” — írja Szabó Lőrinc. S így volt! Ki hitte volna akkor, abban a fantasztikus egységben, hogy a Nyugat majd becsap bennünket. Sajnos, De Gaulle elnök igazsága rajtunk is érződött. Ő így fogalmazott: „Kis nemzetnek nincsen barátja, csak érdekből barátkoznak vele."-Még ma is hihetetlen az egész. Újrajátszom gondolatban. Hogy történhetett ez? Hiszen a rádió október 28-án így harsogta önkritikáját: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben, hazudtunk minden hullámhosszon.” Ezt még a világ egyetlen adója el nem merte mondani, pedig az is mind hazudik. A Nyugat hosszú mérlegelés után saját érdekei szerint döntött: becsaptak, mint ahogy azóta is becsapnak bennünket. Nem lelem Hollywoodot ma sem Amerikában- Barátaim azt mondják: „öregem, te már későn jöttél ki”, s mikor megkérdem őket, miért, ők azt válaszolják: „Mert Ko- lumbusszal kellett volna kijönnöd.” Bármennyire nevetséges ez, sajnos, igaz is! Nyelvtudás nélkül nem szabad megmozdulni, mert ily módon nagyon idegennek érezheti magát az ember. A konyhanyelvig eljutottam én is, de ez nagyon kevés, mert itt Amerikában úgy megy az üzleti élet, hogy ha el akarnak adni neked valamit, akkor megértenek, de ha kérsz valamit tőlük, nem tudják, miről beszélsz.- Magyarország két városát hordozom szívemben, itt Manhattanijén: Egert és Sopront. Ebből is látszik, hogy kicsit konzervatív vagyok, de valahogyan sosem rajongtam Kazincbarcikáért és Sztálinvá- rosért. Inkább ezen az októberen is elmegyek Egerbe, hogy fejet hajtsak a Széchenyi utcában legyilkoltak előtt. Sziki Károly Akasztón akasztásra készülődnek QoM wjzubjektív MEGSOKALLTÁK Stadler úr adótartozását, s hogy a hatóság mentse, ami még menthető: jobb híján árverésre bocsátja a nagyvállalkozó nevét viselő alföldi magánstadiont. Nem tudom, hogy „tokkal, vo- nóval”-e, vagyis csapatostól kerül kalapács alá a ritka vagyontárgy, de ha esze van az eljárás kiírójának, feltétlenül eltekint ettől, s a pályát határozottan elválasztja az NB l.-es sikergárdától. Mivel mindjárt nagyobb a biznisz, ha a focistákról majd külön, s később intézkedik. Hátha őket is taksálhatják majd annyira, mint a játékteret, ahol eddig a labdát kergették. S akkor netán kaphatnak értük újabb 100 millió forintot, annyit, amennyit most a sportobjektumért kémek, remélnek. No de addig mit kezdenek magukkal otthon a fiúk..? Akiknek lába alól kihúzzák a talajt, fejük fölül elviszik a tetőt - ahogy mondani szokás, s amint tulajdonképpen fogalmazhatunk ez esetben is -, sokra nem mehetnek. Persze, a várt pénz még együtt is mindig csak töredéke lenne annak, amit az üzletembertől valójában követelnek. Hiszen kerek kétmilliárdról van szó, nem pedig 200 millióról! S meglehet, hogy áron alul talál gazdára a létesítmény, netán az együttes is, s a bevétel alig jelenthet többet, mint halottnak a csók. Az viszont fel sem vetődött eddig - jómagam biztosan nem hallottam -, hogy mi lesz ez esetben. Megelégszik-e az APEH annyival, amennyit éppen besöpörhet a kótyavetyén, vagy továbblép szigorával, s könyörtelenül megpróbál nagyobb summát is kicsikarni valahogy Stadler úr birodalmából. Hogyha még így sem any- nyit, mint teljesen járna, biztosan valamennyivel közelebb törekszik a kujtorgó', kallódó milliárdokhoz. Erre ugyan nem lehet sok reménye, mivel a perelt tőkés már a stadion elvesztése esetén is szerencsésnek érezné magát, ha az új tulaj legalább gondnokként alkalmazná. Aki pedig ennyivel lejjebb adja, abból már aligha lehet továbbiakat is kipréselni. Maradhatunk hát abban, hogy gazdacsere lesz az akasztói arénánál, jön valaki más, s ad a létesítményért valameny- nyit. S aztán a felek kvittek lesznek. Stadlert leírják, az utódja pedig új lappal kezd. A zöld gyep fölött mindenesetre. A kutya sem kérdi tőle, hogy: ugyan, mégis, miből telhetett neki az Alföldön ilyen sport- centrum vásárlására? MINT AHOGYAN annak idején ennek az építését, felszerelését, működtetését sem firtatták különösebben... Gyóni Gyula HÍR(TELEN)KÉK. A világ hét legfejlettebb állama úgy döntött, hogy elengedik a húsz legszegényebb ország adósságának a zömét. Magyarország szóba sem került. Most örüljünk vagy sírjunk...?! * A finn parlament elnöknője szerint az élet legfontosabb kérdései nem a fehér asztalnál, hanem az ágyban dőlnek el. Attól függően: a feleknek milyen éjszakájuk volt...! * ’ Szokatlan árverést tart október 25-én az APEH Kecskeméten. Mint hírlik, egykori munkásőrruhák kiegészítőit kínálják majd az érdeklődőknek. Nosztalgiázok, sorakozó...! * A romániai Brada város elöljárósága úgy döntött: jelentős pénzbírsággal büntetik majd azokat, akik nyilvános helyen fújják ki az orrukat. (Fi)fikás egy döntés...! „ * Gazdasági csoda várható Magyarországon: a szerencsejáték, valamint a lóversenyzés után - úgy tűnik - a szex- és a pornóipar is veszteségessé válik. Bele kell nyomni egy kis tőkét... (szilvás)
