Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-07 / 209. szám
Augusztus utolsó hetében ünnepeltek a rend őrei. Elsősorban persze nem önmagukat, hanem annak az ötéves évfordulóját, hogy nyilvános rendezvényeikkel párbeszédet kezdtek az állampolgárokkal. Ennek köszönhetően ma már sokkal segítőkészebb a lakosok zöme, mint annak idején. Az idei eseménysorozat és a jubileumi, V. Rendőr-kék Nap érdekes pillanatait örökítette meg fotóriporterünk, Perl Márton. h ■ a Dobó téren A csikkvadász millecentenáriuma • • Ö reg férfi, hajlott korához minden kelléke megvan. Kissé meggörbült vállak, hajdani szép napokra emlékező borvirágos orr; elviselt kalap, zsíros nadrág, a térdnél erősen fénylik, éle nincs már; a görbe bot is nagyon kikopott az időből, a zakót se kell tisztítani, mert csak erről a színéről lehet ráismerni. A sovány arcban ülő szemek viszont élénken mozgékonyak, ha az egész test rozoga és nehezen mozduló, akkor a látás két golyója nagyon igyekszik, hogy ragadjon meg valamit az utcán heverő életből, amit legtöbbször a szerencse kínál fel szegény öregnek. Bérelt helye az autóbusz- megálló, a széles Mátyás király út szélén, ahol két biztató szemeteskuka nyitott öle tárja kincseit a szegénységnek. Mindenkinek köszön tisztelettudó bólintással, boldog, hogy elsőnek nézhet bele a kukába, mit rejteget számára a „kincstár”, jó ismerősei ezek a kukák, reménykeltő barátok, ünnepszerző bőségszaruk. Mindig mosolyog, mert úgy gondolja, így a néma tárgyak, ezek a drótos vasfazekak lelke is feléje fordul, hogy részeltesse egy kis szerencsében. Nem is fogy el arcáról a mosoly, kikeményítve tartja, mindig ott legyen kéznél, nem lehet tudni, melyik embernek mond valamit, hogy dobjon le valamit. Neki csak lesnie kell az emberek mozdulatát, ki akarja eldobni a cigarettavéget, az arcára fagyott mosoly még sietteti a jótékonyságot, ráveszi a várakozó, a siető embert, hogy megszabaduljon valamilyen fölös terhétől, hogy poty- tyanjon éppen ide, aminek ő még hasznát veheti. Nem koldus ő, nem nyújtja tenyerét adományért, csak néz az emberek szemébe bizakodóan, hátha nem kell nekik valami. A leejtett csikknek is köszön, először a gazdának, aki eldobta, azután boldogan megszerzi a zsákmányt. Ez nem lopás, nem koldulás, hanem becsületes munka, a kivárás, az emberek szemébe küldött üzenet makacs sugárzása. Szuggerálni kell az embereket, hogy jók legyenek. Az egyik kukára valaki ráragasztott egy fehér papírcsíkot, hogy „Millecentenárium”, de ettől még nem ontja a mesés gazdagság kincseit, amit 1100 esztendő felhalmozott. Szegény csikkszedőre rossz napok járnak azért is, mert a megszorult emberek egyre többen mondanak le a dohányzásról és egyre kevesebb az elhajított szivarvég. Egy szép, magas, szőke hölgy érkezik, amíg várakoznia kell az autóbuszra, rágyújt. Kék füstöt fúj az orrán, egy felhős fehér sóhaj száll ki a száján is, gyönyörűen tud cigarettázni. Kecsesen tartja ápolt ujjai közt az elégetésre ítélt hosszú szálat, és az öreg sóvárogva nézi, le nem veszi szemét a mozdulatok útjáról, amit a kéz játszik a szájtól a kecses tartásig. Bűvöli a nőt, lehet, hogy imádkozik is, de inkább ráolvas, hogy el ne tapossa az ígéretes véget, annak itt a helye a kuka rezervátumában, ahová a cigarettavéget szokás dobni. Már olyan feltűnően nézi az elegáns, tiszta nőt, hogy az egy lépéssel távolabbra helyezi magát. Úgy néz ez a szemtelen, mocskos öreg, mintha jó ismerősök volnánk, gondolja a nő, és még egy lépéssel növeli a távolságot. Pedig a makacs öreg most már nem hagyja abba a támadást. Elszántabban mosolyog, hogy belepirul jobban az orra hegye, a töve már lilában játszik. Ritka, finom cigaretta, ilyen illatot nem szippantott még. Kár, hogy a szép hölgy ilyen mogorva, elzárkózó, majdnem azt mondja: pfúj. Csak el ne szívja az egész cigarettát! Nagy ajándék hullana elébe, ha jönne a busz. Az öreg szeme az út és a nő cigarettája közt cikázik, mint a versenyfutó. Csodálatosan különös cigaretta ez, akármeny- nyit szív belőle, a hossza nem rövidül. A fehér hamu szilárdan áll a cigi testéhez, csak egy keskeny csík jelzi, milyen kevés fogyott el. Aztán jön a busz. Az öreg fellélegzik. Hálaadó mosoly derül az arcán. A nő pillanatokig tétovázik, hova dobja cigarettáját, és váratlanul felengedi merevsége, egy lépést tesz a csikkvadász öreg felé, hogy odanyújtsa a véget. Vigyáz arra, ne érjen egyetlen ujjal se az öreg kezéhez, az ügyes csikkvadász tisztelettudóan, finoman veszi át a kincset, és lángvörösen mosolyog. Elmosolydul a hölgy is, mint aki érzi, hogy most jót tett valakivel. A busz elmegy a hölgygyei, a cigarettavég ott az öreg kezében, aki nagy slukkot szív, mint aki csak most ünnepli a millecen- tenáriumot - egy ajándékba kapott füsttel. Gál Elemér
