Heves Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-28 / 227. szám
1996. szeptember 28., szombat ______________ 7. oldal I 1100 esztendő okító üzenete (11.) A hazáért és a szabadságért... Általában a hatalmi szférán belüli torzsalkodás, intrika, fé- kezhetétlen meggazdagodási vágy sodorta esetenként majd- hogy végveszélybe a hazát. A hajdani nagyurakat egyáltalán nem az izgatta, hogy támad-e a külső ellenség, kizárólag arra koncentráltak, hogy miként halászhatnának a legügyesebben a zavarosban. Igazán önzetlenek akkor se sokan akadtak. A hiteles képhez azért hozzátartozik, hogy ekkor jóval többen voltak, mint mostanság, amikor se erkölcs, se tisztesség nem számít, kizárólag csak a pénzimádat uralja a gondolkodás- módot. Magyarország három részre szaggatta- tott, mert az arra hivatottak idegenkedtek az egyetértéstől, annak az összhangnak a megteremtésétől, amely gyorsan felszámolhatta volna a néha elviselhetetlen káoszt. A Habsburgok a trónra koncentráltak, kellett nekik az úgynevezett birodalmi védősáv, amely megtöri az oszmánok rohamait. Ezért meglehetősen ügyesen politizáltak - kizárólag saját szempontjaikat figyelembe véve -, s elérték azt, hogy Sza- polyai János fia, János Zsig- mond visszaszorult Erdélybe, s végső soron meg kellett elégednie a fejedelmi címmel, s ez dukált utódainak is. A csipetnyi haza mégsem feleslegesen önállósult, mert vezetői nem ódzkodtak attól, hogy a valaha egy nemzet szabadságáért küzdjenek. Abban a világban, abban a légkörben, ahol már sehol senki nem törődött ezzel. A legendás hírű Bocskai Istvánt követte a gazdasági szervezőként is jeleskedő Bethlen Gábor. Az őt váltó I. Rákóczi György következetesen képviselte előde nézeteit. Olyany- nyira, hogy hozzá hasonlóan hatékonyan avatkozott be az európai küzdelmekbe. Nem feleslegesen, ugyanis nemcsak az etikai kívánalmak teljesültek, nemcsak a vallási tolerancia kaphatott fokozatosan polgárjogot, hanem ez a Móricz Zsigmond által találóan Tündérkertnek minősített varázslatos szépségű terület anyagilag is gyarapodott, újabb részekkel bővült. Bécsben persze folyvást fon- dorkodtak, s azt akarták, hogy az utolsó reményforrást is felszámolják. Ez azonban hosszú A nagyfejedelem portréja ideig nem valósult meg, mert az első emberek remekül lavíroztak a két nagyhatalom között. Igaz, néha megtorpant a lendület, de mindig akadtak fáklyavivők, akik jelesre vizsgáztak áldozatkészségből is. A köréjük csoportosuló nemesi, földbirtokos körök nem tehettek mást, mint azt, hogy fegyverrel a kézben szorították vissza a törököt, a német zsoldosokat. Tulajdonukat is védték, de a honért is ütköztek. Ilyen magas erkölcsiségű família leszármazottja az a II. Rákóczi Ferenc, aki túllátott egyéni óhajain, s rádöbbent, hogy gátat kell szabni az egyre inkább megerősödő Habsburgoknak. Nem feledte a Munkács várát keményen őrző anyja, Zrínyi Ilona emlékét, felidézte mostohaapja, Thököly Imre tetteit. Átérezte a sanyargatottak fájdalmát, s kellő megfontolás után vállalta a vezérséggel, a nagyfejedelemséggel járó teendőket, azaz élére állt a harcnak. Híres kiáltványában hangsúlyozza, hogy felszakadtak a magyar nemzet sebei, s megérett az idő arra, hogy zászlók bontassanak, s azokra ráhímzet- tessenek a híres szavak: a hazáért és a szabadságért. 1703-tól 1711-ig lezajlott egy sajátos rendszerváltoztatási kísérlet. Talán még óvatosabb, rafináltabb, kompromisszumokban gazdagabb, mint az 1990-es volt. Azok a jobbágyok, akik katonák lettek, felszabadíttattak. Az otthon maradiakat azonban terhelték az adók, s meggyötörte őket a változó hadihelyzet. Csoda-e, ha a lent lévők egyre kedvszegettebben meneteltek? Különösképp akkor, amikor látták, hogy sanyargatóik, földesuraik minden különösebb lelkiismeret- furdulás nélkül köpönyeget váltottak, s oda csoportosultak, ahol nagyobb koncra számíthattak. Rodostó későbbi foglya többre nem volt képes, hovatartozását tökéletesen nem tagadhatta meg. A visszalépés-sorozat is magyarázza az 1707 után kibontakozó hanyatlást, s a majdani törvényszerű bukást, amihez hozzájárultak a kedvezőtlenné formálódott külpolitikai viszonyok is. A nagyúmak megbocsátottak volna. Mindössze egyet kértek: hűségesküt. S ekkor ez a rendkívüli személyiség óriássá nőtt. Elutasított minden földi hívságot, s vállalta a legnehezebbet: a számüzettetést, az emigrációval járó gyötrődéseket. Ott, a Márvány-tenger partján is tisztán látta: így kellett cselekednie. Akkor is, ha elszakadt családjától, akkor is, ha egyre inkább szorongatta a magány, akkor is, ha ő tisztában volt azzal, hogy az annyira szeretett földre már nem léphet. Csalódottságát, keserűségét némileg enyhítette a mellette maradtak kitartása, s az a szívmelengető ragaszkodás, amelyet Mikes Kelemen részéről tapasztalt, aki a század legavatottabb, legtehetségesebb magyar toliforgatója volt, akinek mondatai még ma is ízesebbek, tömörebbek, kifejezőbbek, mint a jelen átlagpolgáraié. Aligha vitatható, hogy kiállásának példamutató ereje hasonló helytállásra sarkallta az utódokat. Köztük azt a nemesveretű karaktert, akit Kossuth Lajos néven ismert meg kora... Pécsi István 1956 emlékét élesztgetem ma is Sarasotai beszélgetés Baranchi Tamáska Endrével Florida gyönyörű városában, Sarasotában az egyik előadás után kedves idős úr lépett hozzám. „Hallom, Egerből jött. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Vitéz Baranchi Tamáska Endre festőművész vagyok, és valamikor én is dolgoztam a Gárdonyi Géza Színházban” - mondta, majd elővette munkakönyvét, melyet 1956. szeptember 10-én állítottak ki Egerben. Az örömteli percekben a 82 éves művész egri munkáiról és 1956-os forradalomban vállalt szerepéről is szólt. A börtön évei „Messziről indultam el. Kétségek és súlyos megaláztatások tarkítják tisztes emberi koromat. 1945-ben, amikor Magyarország elveszítette a háborút, engem az egyik szibériai lágerbe szállítottak. Az ENSZ kiszabadított 12 ezer embert. A menekülők között szerencsére ott voltam én is. Ám hazaérkezésem után a Mosonyi úti börtönbe zártak. Kazincbarcikán folytattam a raboskodást, a kényszermunkatáborban. Ebben a kutyakomédiában egyetlen jó dolog volt: már Szibériában megtanultam a díszlet- és jelmeztervezést. A favágás befejeztével — unaloműzőnek — színházat szerveztünk. így játszottuk el a János vitézt, a Cigánybárót, a Fekete Pétert, s repertoárunkban szerepelt a Meseautó és több nagyoperett is.” Szabadulás után „1955-ben engem is elért a politikai enyhülés szele, így szabadultam ki a kazincbarcikai pokolból. Napszámosnak szegődtem el Sátoraljaújhelyre. Akkor még nem gondoltam, hogy az egykori színházasdi- nak valamikor hasznát veszem. És hamarosan megtört a jég! 1955. szeptember 1-jén levelet kaptam Ruttkai Ottótól, a Gárdonyi Géza Színház akkori igazgatójától, hogy jöjjek Egerbe díszletfestőnek. Az Annuskával kezdtem, majd a János vitéz következett. Csodálatos érzés volt, mikor a függöny felment, és a munkámat tapssal fogadta a közönség. Az ÁVH-sok pedig dühösen néztek fel a díszpáholyra, amikor felálltam és meghajtottam magam. Feledhetetlen élmény volt Inczédi Kálmánnal, Almási Istvánnal, Nógrádi Góbival, Tarján Tamással, Gál Istvánnal és Boros Istvánnal dolgozni. Akkor még nem sejtettem, hogy Zrínyi Márta és Kürtösi Ákos balettművészekkel ’56 után együtt folytatjuk - de már Amerikában, ahol ők iskolát alapítottak, én szobrász-festőművészként dolgoztam. Hogy hogyan és miért hagytam el egri lakásomat, a Len- key út 6-os számú házat?” A Menekülés napjai „A forradalom kitörése előtt nem sokkal megnősültem, és átköltöztem Kassára. Október 24-én már csatlakoztam a Nemzetőrséghez, Sátoraljaújhelyre utaztam és karhatalmi parancsnok lettem. Amíg az oroszok el nem foglalták a várost, hősiesen tartottuk magunkat. A bukás pillanatában menekülnöm kellett, mert tudtam, ha elkapnak, súlyos büntetést kapok. Húgom azt mondta: fuss, mert már kétszer is kerestek a pufajkások, s azt mondtam nekik, visszamentéi Egerbe. Oda tehát ne menj, indult nyugatnak! Szöktem, erdőn-mezőn bujkáltam. Új hazát kerestem, de megtalálom-e? „Nehéz volt a megválás hazámtól, mert féltem, amikor visszanéztem a határról, hogy többé nem látom ezt a földet. Egy új haza keresésére indultam, hajóval 11 napig tartott az út, amíg 1957. január 30- án kikötöttünk Amerikában. Pittsburgban kezdtem újra dolgozni, először illusztrátorként, majd szobrászként. 22 évet töltöttem itt, készítettem 300 bronzportrét és több mint 2000 - 5 pengős mérettől 8 láb nagyságig - bronzplakettet, domborművet. Ezekre mindig azt írtam fel: Endre Zoltán. Mert én nevem őrzésével is megtartottam magyarságomat.” Tizenkét esztendő a vörös pokolban „Kétszázötven antikommu- nista előadást tartottam Amerika számos városában, többnyire tolmács nélkül. Én 12 évet töltöttem a vörös pokolban - ez volt előadásom címe. Egyetemek, kórházak, katonai veteránklubok, iskolák hívtak meg. Ha meghallgattak, mindig boldog voltam, mert úgy 'éreztem, tettem valamit elhagyott hazámért. Újságcikkeket írtam, szónokoltam, hogy a kommunizmus igazi arcát lefessem. Szerettem volna, hogy megérezzék az amerikaiak, náluk a szabadság csak egy szó a szótárban. Jelentését csak azok értik meg igazán, akiktől a tatár-török-német-orosz már el akarta rabolni. Aki volt már harmadosztályú állampolgár saját hazájában, az igazán át- érzi a szó jelentését.” * „Életem nagy részét leéltem már, 82 éves vagyok. Nem lettem gazdag ember, pedig Washingtont, Nixont, Trumant is „megrendelték" tőlem. Kis nyugdíjamból élek egyedül, feleségem nemrégen hagyott itt. Egyre több halott van mögöttem. Könnyek gyűlnek a szemembe, amikor az 1956-os kivégzettekre gondolok. A legyilkoltak között vannak barátaim. Amerikában próbáltam megtalálni az új hazát, de nem mindenben sikerült. Részt vettem a Szabadság- harcos Szövetség létrehozásában. Két évig voltam elnök. Emigrációs éveim alatt Eger sokáig volt kapcsolódási pont a hazával. Ha valaki onnan jött, friss levegőt hozott Dobó István fészkéből, Gárdonyi sírja mellől. Most azért úszom, tornászom és vadászom, hogy legyen erőm eljutni újra oda, ahol valami elszakadt 1956. október 24-én. Sziki Károly Szép Lánchídunk - díszcsomagban VSzubjektív NEM LESZ már meglepetés - sajnálkozva mondták a szervezők, rendezők, hogy „felbontották” az ajándékot -, mégis várom a decembert. Jóllehet, még jócskán odébb van, s - mi tagadás? - az őszből is szeretnék legalább valamicskét élvezni. Kétségkívül a barátságosabb időt kedvelném inkább, mint a hideg telet. No de hát a karácsony heteinek a leg- cudarabb körülmények között is felülmúlhatatlan szépségük, varázsuk van, s már ez megéri a várakozást. Most pedig - mint biztatnak - kiváltképpen! Hiszen - ahogyan tervezi az üdítőitalos világcég hazai gárdája - olyan parádéban lesz része a magyarnak, amiből mindeddig kimaradt a szerencsétlen. El nem képzeltem volna, amit kitaláltak, pontosabban megvalósítanak végre nálunk is, Budapesten. Akár hisszük, akár nem: díszbe csomagolják a Lánchidat! Amolyan amerikai mintára. Mivel úgy találják, hogy keveset kaptunk még Amerikából. Reklámdobozzá, reklámcsővé válik a vén Duna öreg átívelője, hogy sajátos hangulatot teremtsen nekünk. Az elképzelés nagyságához nem férhet kétség. Élső hallásra áldásukat adták rá, akik tehették. s ingyen átengedték a terepet. Gondolván biztosan, hogy éppen elég fizetség lesz a látvány. Fogalmam sincs róla, hogy miként fest majd a híd úgy fel- cicomázva, s tényleg megvalósítják-e a tervet. Ám bízom benne, hogy olyanná formálják karácsonyra az építményt - a világörökség részét -, amilyenné az élénk fantáziájú marketingcsapat megálmodta. Miért is lenne másképpen? S ha hozzálátnak a terv megvalósításához, gondolom, talán még mások is felbuzdulnak. Valamiféle különleges köntösbe - hogyha nem ugyanolyanba, mint a Lánchidat - öltöztetik a Parlamentet, a túloldalon a Mátyás-templomot meg a Halászbástyát, a Citadellát is gyorsan, hadd ámuljon a magyar, akit csak a sorsa erre hoz decemberben. Aztán netán a példa vidékre is átragad. Legalábbis a magukra másoknál többet adó városok élénk utánzásba kezdenek. Ahol nincs Duna, sőt kisebb víz, parányi hidacska sem, ott kiszemelnek valami egyebet hasonló célra, hogy jobb híján azzal kápráztassák el a közönséget a karácsonyvárás idején. Szóval, ilyenféle ajándék talán lesz több is az országban. Legfeljebb a szerényebből, a me gszokott abból jut kevesebb a fenyő alá megint - odahaza. ÁM MIT SZÁMÍT ez, kit érdekel, amikor ilyen grandiózus reklámokról akár csupán hallunk is! Nem igaz...? (gyóni) HÍR(TELEN)KÉK Aki hatalmon van, annak adnia kellene - olvasom -, aki hatalomra akar kerülni, annak viszont ígérnie. Népi szólás: bolond az. aki még ígérni sem tud... * A svájci szövetségi kormány engedélyezte az egykori, második világháborús nácik aranyával kapcsolatos banktitkok feloldását. Ha én egyszer kinyitom a széfet... * A Bokros-csomag „lecsengett”, Medgyessy-csomag pedig nem lesz. De medgyes(sy)-piskóta sem igen... * Egy nyíregyházi polgár - hogy kilábaljon egyre szorítóbb anyagi gondjaiból - a zaciba vágta az értékes platinából készült műfogsorát. Kérdés: miután már nincs mihez vernie a garast, miként váltja majd ki...? * Az indonéziai Báli szigetén - mint azt számos turista pénztárcája, karórája, kalapja, táskája bánja már - egyre szemte- lenebbül lopnak a majmok. Mi tagadás - az emberszabásúak... (szilvás)
