Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-06 / 157. szám
1 július 6., szombat Hogyan él egy tudós a huszadik században? Világpolgár, magyar szívvel Bemutatkozik a Műemlékvédelmi Egri Nyári Egyetem elnöke Fellépése, megjelenése, modora rögvest rokonszenvet keltett. Mindehhez társult megnyerő póztalansága, irigylendő természetessége. Először - ahogy ez illik - beosztásáról, címeiről firtatom. Megjegyzi: számos titulus akad, de hát nem ez a lényeg. Igaza van, az efféle bemutatkozás mégsem maradhat el.- Kiderül az, hogy a Műemlékvédelmi Egri Nyári Egyetem elnöki tisztét betöltő dr. Klein Rudolfs, tudományok doktora, s egyetemi tanárként, profesz- szorként munkálkodik a tel- avivi és a jeruzsálemi univerzitásokon. Emellett a Budapesti Műszaki Egyetemen is előad építészettörténetet, s itthon megszerezte a kandidátusi minősítést is. Készséggel szól életének számos érdekes, izgalmas fordulójáról. Egy-egy fejezet valóságos regény, mégis logikusan tömörít, kiragadva a meghatározó mozzanatokat.-A hajdani Jugoszláviában, Szabadkán születtem. Az építészetet választottam hivatásomul, s tervezőként munkálkodtam. Csináltam is addig, amíg rá nem jöttem, hogy e téren aligha alkotok maradandót. Megjegyzem: ilyesmire kevesen képesek, hiszen az emberek zöme önmagával kapcsolatban meglehetősen elnéző. Rám csodálkozik:-Nem értem őket, hiszen csak akkor fejlődhetünk, ha kritikusan mérlegeljük vélt vagy valódi értékeinket, s bizony, személyiségünk fejlődését akadályozzuk azzal, ha elvesztjük realitásérzékünket. Ezért léptem időben, s gyorsan váltottam. Teoretikus lettem, vagyis elméleti kérdésekre koncentráltam. Nem bántam meg, ugyanis rövid idő elteltével egészen jól boldogultam. Ennek igazolására említem azt, hogy fiatalon - 1986-ban - minősítettek az újvidéki egyetem docensévé. 1989-ben már - ugyanitt - egyetemi tanár voltam. Aztán dékánhelyettesként is tevékenykedtem. A felszámyaló karrierív azonban megtört. Nem véletlenül.-Mindig magyarnak vallottam magam, ez afféle, belsőből fakadó örökzöld elkötelezettség. Ebből következően kardoskodtam az anyanyelvi oktatásért, ami bizony egyes körökben erős ellenérzést szült. A háború és a szerb nacionalizmus fokozódása hirtelen távozásra késztetett. Magyarországon hiába próbálkoztam, nem kaptam állást, ezért aztán másfelé kacsintgattam. Épp a katonai puccs idején jártam Moszkvában, s ott összejöttem egy kiállításon Ziva Majselsszel, aki azt javasolta: helyezkedjem el az ősi izraeli fővárosban. Ismertette a követelményeket. Tetszettek, de közölnöm kellett vele, hogy angolul nem tudok. Ez azonban nem zavarta őt, mert ekként összegzett: felvettem, fél év múlva jelentkezzen. Addig sajátítsa el ezt a nyelvet. A bizalom megsokszorozta igyekezetemet, s valóra váltottam ígéretemet. Azóta utazom a világban. Feleségem - ő magyar orvos - Budapesten él a gyerekemmel. Olykor hazanézek, hiszen ott a családi ház, a könyvtáram, a zongorám. Persze, az Országos Műemléki Hivatalban is számítanak rám, s oktatom a honi diákokat is. Arra célzok, hogy vérbeli világpolgár... Nem tiltakozik, de azért tiszta fogalmakkal operálva - kiigazít:- Elfogadom, ha eltekintünk a negatív értelmezéstől. Egyetértek vele, ha hozzátesszük azt, hogy magyar szív ritmusa lüktet bennem. Megint ironikus önkritikára vált: - Azért ne képzelje azt, hogy saját témakörömön belül mindenhez éltek. Igaz, a XX. század építészetének históriáját kutatom, ám ez meglehetősen összetett, szerteágazó téma- és gondolatkör. Voltaképpen csak egyes szakaszaiban igazodom el könnyedén. A valódi jártasság esetemben - minek ezt tagadni - a megbízásokból fakad. Ha felkérnek egy könyv írására, akkor jöhet a „mélyfúrás”. Másképpen fogalmazva: e sávban fokozatosan magabiztossá formálódom. Megint egy szimpatikus vonás, ami nem mindenki erénye... Szakmai vizekre evezünk. Arra kérem, hogy néhány ecsetvonással vázolja az előző 96 esztendő törekvéseit.- Érzésem szerint három megkülönböztető jellemvonása van Magyarország huszadik századi építészetének: a stíl- és ideológiai pluralizmus, az egyes hagyományok újrafel- bukkanása, valamint az irányzatok mögött munkáló szándékok - fikciók (nemzeti építészet, turáni népiélek, tudományos szocializmus, steineriz- mus és mélymagyarság, piac- gazdaság) - komolyan vétele, képviselete. Előfordultak egy- utas periódusok, ezek azonban alapvetően eltérnek a hasonló nyugatiaktól, ugyanis nálunk ilyenkor hatalmi nyomásra a sokszínű madárcsicsergés elhallgatott, illetve egyöntetű, uniszónó hozsannára váltott. Ez magyarázza a másoktól eltérő sajátosságokat. Mellesleg erre japán barátaim is felhívták figyelmemet. Kötődöm ehhez az országhoz is, hiszen kötetet jelentettem meg az ottani törekvésekről. Kérem a jelen feltérképezésére is.- A kommunizmus leköszönése nem okozott drámai változást. A katartikus élmény megint elmaradt, s különösebb zökkenő nélkül vettük át a nyugati tempót. A kis- és középmegrendelők ízlése, ízléstelensége, s az építészek gyakran szolgai magatartása megteremtette azt a képet, amely most már mindenki számára világos. Az építészet nem elsődlegesen művészet, technika - a műszaki problémák egyáltalán nem jelentenek sem akadályt, sem inspirációt —, hanem biznisz. Más szóval: az előző időszakokból jól ismert szürkeség megint visszatért, újra dominál. Baj még sincs, hiszen mintegy 5-10 százalékos kisebbség változatlanul kötődik a magas színvonalhoz, s ez elég ahhoz, hogy nemzetközi rangot teremtsen nekünk. Meghallgattam nyitó előadását is. Azonnal egyedi légkört teremtett. Érthető, hiszen ízesen, szabatosan mintázta mondatait. Nem fukarkodva a szellemes, olykor csipkelődő betoldásokkal sem. Ekként tolmácsolta saját nézeteit. Nem fellengzősködve, hanem útbaigazítást kínálva valamennyiünknek. Élveztük ezt a sokrétű tálalást, s azt, hogy a legbonyolultabb dolgokat is a legközérthetőbben adta elő. Közben uralta a táblát. Rajzolt, hogy még érthetőbbé, szemléletesebbé tegye megállapításait. Segítségül hívta - ilyen egy vérbeli pedagógiai vénájú karakter - a technika eszköztárát is. Vetített felvételei közös szellemi portyázás részeseivé avattak mindnyájunkat. Csoda-e, ha ösztönösen felcsattant az egyöntetű elismerést tükröző taps? Pécsi István (FOTÓ: PERL MÁRTON) Kétszázezres fixszel viccelők Kjzuhjektív HALLOM, hogy az ÁPV Rt- nél 1994 óta megháromszorozódtak a hivatali fizetések, s ilyenformán már átlagban elérik a havi 200 ezer forintot. Nem fejtegetik, hogy valójában mit is takar ez az átlagos összeg, de gondolom, mennyit kaphatnak, akiknek nem ennyi jut. Inkább többet, mint kevesebbet. Mivel bizonyára itt is van kisebb és nagyobb főnök, ennek-annak is jelöltek, kineveztek helyettest, s a fő- meg a niég főbb munkatársak, a tanácsosok, főtanácsosok sem igen hiányozhatnak a sorból. Egyszóval kitalálták a címet a pénzhez, netán egyenesen erre futott leginkább a dús fantáziából. Summa summárum: vastag a boríték. S az általában emlegetett havi 200 ezres fixszel is könnyen viccel az illető, aki az ottani, mai apparátcsikok között érezheti magát. Könnyebben esetleg, mint a máig boldog jelzővel illetett egykori békeidőkben, amikor csupán 200 pengő forgott közszájon. S ha már abból is mód nyílt arra, hogy a feleség otthon maradjon, a család mindennapi munkáját házvezetőnőre, a gyermeket nevelőre bízzák, esetleg külön bejárót is tartsanak a takarításra, mosásra, vasalásra a mostani keresetből szintén többet megengedhetnek maguknak, mint - mondjuk - egy mai bejárónő. Bármennyit inflálódott nemzeti fizetőeszközünk értéke azóta. Annál inkább, mert a sok munkanélküliből manapság könnyebben is találnak jelentkezőt, akárhogyan elszoktak időközben honfitársaink a megalázóbb kenyérkeresettől. Eszembe sem jutna, hogy irigykedjem a luxusért, ami a 200 ezer forint közelében, meg ennél feljebb, az ÁPV Rt. állományában a legtermészetesebb napjainkban - ha látnám, tapasztalnám, hogy azért a pénzért tényleg, amúgy istenigazából megdolgoznak. Esetleg még a magam sokkal kevesebbjéből is tennék hozzá néhány forintot, ha az ország javára privatizálnák lassan az egész az országot, üzleteik olyan haszonnal járnának rendre, hogy a havi 10 vagy 20 ezer forintos jövedelmű állampolgár sem találna bennük kivetnivalót. A kisember tíz-húsz ezer forintja akár fillérekkel is, de folyamatosan gyarapodna legalább annyira, hogy a pénzromlást ne érezze különösebben. ÍGY AZONBAN - nem titkolom - igencsak irritál az a havi 200 ezer forintos átlag ott fenn, az ÁPV Rt. berkeiben. S hirtelenjében nem is tudok másra gondolni, amikor hallok felőle, mint arra, hogy azért nincs nekem, nekünk annyi, mert nekik - annyi van... * * * ' * * * Győni Gyula •• Önkéntes alattvalók Nem a nevek fontosak, mert az eset sajnos, nem egyedi. így hát némi „ködösítéssel" tálaljuk a sztorit. A békés polgár szervezett egy csoportot, amely vezetőjévé választotta. Arról is gondoskodott, hogy összekunyeráljon némi támogatást. Helyet is keresett a programoknak. Örült, hogy befogadták gárdáját. Térítést sem kértek. Később aztán ráfázott az előlegezett bizalomra, mert a gárda kis pénzecskéjét a bürokraták úgy kezelték, mintha sajátjuk lenne. Nemrég megmutatta szerződését. Pontosabban egy esztendőre szóló megbízatását. Hüledezve olvastam a szuperfura dokumentumot. A „cég" főnöke „kinevezte", sorolta magvas kötelmeit, s végül azt is meghatározta, hogy anyagi javadalmazása: nulla forint. Kérdeztem: miért írja alá? Minek vállalni az önkéntes alattvalóságot, hiszen függetlenként is boldogulnának. Méghozzá úgy, hogy az önjelölt kiskirály nem gyakorolja feudális fütöttségű hatalmát. Tanácstalan tekintettel szembesültem. Nem biztattam semmire, csak elszomorodtam. Kétségbeejtő, hogy a kézzelfogható semmi rejlik a hangzatos szavak, mondatok mögött. Ennyire él bennünk évszázadok, s az utóbbi 45 esztendő kóros öröksége? Úgy megtörte gerincünket, hogy önként hajtjuk igába a fejünket, miközben a magukat felkentnek vélők demokráciáról papolnak. S közben kéjjel alázzák meg tehetséges társaik személyiségét. Annyit azért csak megérzek, hogy az ilyen helyzetekhez két partner szükséges. Sajnos. Minden más lenne, ha a beidegzett és teljesen fölösleges főhajtásokat, kétrét görnyedést mellőznék, s nyílt tekintettel, egyenes gerinccel fogalmaznák meg a verdiktet. Nincs többé alázat! (pécsi) Enyém a főnyeremény! Gratulálunk... Ön lett az 5.000.000 Ft értékű fődíj nyertese! - fogad az „örömhír” a minap, ahogy hazaérek. Jajj, de jó! Egy újabb főnyeremény. Idén a tizedik. De ez Biztosi Ott a nevem a listán, s természetesen enyém a főnyeremény! Már csak fel kell ragasztanom a nyereménybélyeget a megfelelő helyre. Majd’ elfelejtettem! Nem árt, ha a rendelésemet is feladom, anélkül nem is oly Biztos, hogy „jogosult" vagyok. Remek, itt minden le van írva: „ezennel hivatalosan kijelentem, ha ... és Önt illeti a főnyeremény, garanciát vállalok, hogy megkapja a díjat. Hoppá! Azt hittem, ez már Biztos. Akkor viszont mi az hogy: ha Önt? Szuper, úgy látszik, még egy CD-lejátszó is az enyém. Teljesen ingyen. Hogy hogyan? Mi sem egyszerűbb: tíz napon belül feladom a rendelésem, felragasztok egy újabb matricát, expressz szállítást kérek. Akkor még csak részt veszek a sorsoláson. S ha megjön a csomag, még a sürgősségi felárat is fizethetem. De jogosult vagyok! Nocsak, még egy nyeremény. „Ön megnyerte a faliórát!" Le kell kaparnom az aranyozott felületet, s ha mindhárom óra számlapján ugyanaz az idő látható, már enyém is a falióra. Izgatottan kaparászom. Lám, csodák csodája, egyforma. Már egy ingyen időmérőm is van. Hogy mi? Ez csak akkor lehet az enyém, ha rendelésem meghaladja az 5950 Ft-ot? Ugyan, miért ne? Épp most nyertem ötmilliót, egy CD-t és egy faliórát. Mit számít most nekem 5950 Ft? Nekem semmit! Mert én tudom, hogy ez az egész csak csapda, s nem fogok beleesni! De mi van azzal a több száz, esetleg ezer emberrel, akik még bíznak, s remélnek?! A kisnyugdíjassal, aki utolsó fillérjét fizeti ki abban a reményben, hogy ő már Biztos, hogy nyert? A sokgyermekes családokkal. akik felbuzdulva, hogy egy kis pénz áll a házhoz, rohannak a postára, hogy minél hamarabb megkaphassák, ami Elvileg nekik jár. Elvileg! Mert az igazság az, hogy hiába várják a postást a rengeteg pénzzel, ő csak a számlát hozza majd. S legtöbben kifizetik. Hisz a csomagban remélik a pénzt, vagy legalábbis a meghívót annak átadására. Ehelyett azonban csak egy minőséginek éppen nem nevezhető „árut”, s talán egy faliórát kapnak. Hogy az ötmillió forint és a CD mikor érkezik? Az valahogy kimaradt belőle. Az egyetlen, amit nyertek: a tapasztalat. Bár azt se mindig... Elek Eszter HÍR(TELEN)KÉK.. Horn Gyulát írországi tapasztalatcsere-látogatásra invitálták. Csak nehogy eszükbe jusson a - skótoknak is... * Hetvenhét éves hagyománnyal szakítva, a svájci hadsereg megszüntette postagalamb-szolgálatát, a „hegyes távközlést”. Híradóznak helyettük katonalányok... * A jegybank döntése értelmében megszűnik a százforintos papírpénz, jön viszont a tízezres bankó. ...És annak is ötven a fele? * Egy élelmes amerikai üzletember, Andrew M. Fuhrman megalkotta azt a szerkezetet, amelyben a vállalkozó kedvű párok kipróbálhatják: milyen a súlytalanság állapotában való szeretkezés. Mint hírlik: olyan (z)űrös... (szilvás)
