Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)

1996-07-31 / 178. szám

2. oldal 1996. július 31., szerda Megyei Körkép Munkahely a reménybeli „szolgálat” A képzés befejezése érdekében civilben is visszajárnak Egerbe Ma 14 ezren szerelnek le a honvédség és a határőrség kötelé­kéből. Megyénkben Egerben 284-en, Boldogon 28-an, Recs- ken 24-en, Heves-Alatkán hatan fejezik be sorkatonai szolgá­latukat. A tartalékállományba kerülőknek a soron következő „csatát” a civil életben, a munkaerőpiacon kell megvívniuk. A recski raktárbázis parancs­noka, Balázs Béla alezredes szerint a tőlük távozók csak­nem 40 százalékára munka- nélküliség vár.- Tekintettel a szociális kö­rülményeikre, mind a 24 lesze- relőnek segélyt adtunk, átlag­ban 4800 forintot. Sokan csak reménykednek, hogy lesz mun­kahelyük. A hangulatjavításnak Recs- ken egyébként a segélyek kifi­zetésén tűi egy más módját is választották. Tegnap - utoljára - a hivatásos állomány kispá­lyás fociban mérkőzött meg a leszerelők csapatával.- A bevonulásig segélyből éltünk a feleségemmel, most majd a szüleim szőlőjébe járok dolgozni, ha nem lesz más - ezt már az egri Dobó István Laktanyában mondja érdeklő­désünkre Nagy Mátyás, akit Ecséden édesanyja és neje vár haza. A nagytályai Makiári István biztató kilátásokkal tekint előre:- Ha minden jól megy, ma­gánfuvarozó leszek. Ezt meg­beszéltem a szüleimmel, s eh­hez kapok egy háromtonnás teherautót. Az egri helyőrségparancs­nok, Sillei Géza alezredes a ka­tonáik számára szervezett, si­keresnek ígérkező életesély­növelő „gyakorlatról” számolt be.- Az ÉRÁK-kal közös szá­mítógép-kezelői és vagyonőri tanfolyamunk nyolcvan hall­gatójából a zöm másodidősza­kos katona. Ők a bizonyítvány érdekében vállalják, hogy a szeptember végéig tartó kép­zés foglalkozásaira civilben is visszajárnak.- Bizony, bejövök Verpelét- ről - erősíti meg a parancsnok állítását Handlovics Péter. Neki különben egy hónapja odahaza már saját számító­gépe van. Úgy érzi, a honvéd­ségnek köszönettel tartozik.- Magánemberként nem tudtam volna kifizetni egy ilyen kurzus költségét, a szá­mítógépes tudás kamatoztatá­sában pedig hiszek... Csillagokkal vértezett váll- laptól búcsúzik ma délelőtt Egerben Borsi Lajos szakasz- .vezető, hogy civilben pékként, a biztos kenyér tudatában tér­jen haza Verpelétre.- Feleségem szüleinél la­kunk egyelőre, de vannak ter­veim - tekint a közeljövőbe. - Elég jó munkahelyem volt be­vonulás előtt egy pékségben, s oda várnak vissza. A munka­adóm nettó 30-35 ezer forint­tal biztat... A hevesi Szűcs Norbert kilá­tásai korántsem reményt kel­tőek:- A katonaság előtt szoba- festő-mázoló átképzésre jár­tam. Nem biztos, hogy ezzel találok majd állást. A tanulás­ról azonban nem akarok le­mondani, szeretnék leérettsé­gizni. Ma - szerinte - érettségi nélkül sehova sem kellenek a fiatalok. Talán még azzal sem. Nem kevesen szembesülnek ugyanis azzal a könyörtelen valósággal, amire Bartos Ist­ván alezredes, a boldogi rádió- technikai alakulat parancs­noka hívta fel figyelmünket:- Leszerelés után nem egy munkahely visszafogadja a fi­úkat, néhány nap múlva aztán felmondanak nekik! Volt kato­náink mondtak hasonló példá­kat, amikor a civil életben újra találkoztunk. A leszerelők között lesz öt­ven olyan fiatalember is, akik még Abasárra vonultak be, de az időközben felszámolt lak­tanyájuk helyett Egerben let­tek öreg bakák. Miként me- gyeszerte talán három esetben előfordulhat olyan is, hogy - fenyítés miatt - napokkal ké­sőbb hagyhatják maguk mö­gött a laktanya kapuját. *** A leszerelést ismét bevonulás követi. A millecentenáriumi ünnepségek miatt országszerte erre csak augusztus 21-22-én kerül sor. (budavári) Ha nem termel a pénz... Anziksz Közhelyek: Ezerszáz éves fennállásunkat ünnepeljük. Későn kezdődött az idegen- forgalmi szezon. Hazánk népszerűsége a külföldi ki­rándulók szemében valame­lyest megromlott. Példa: Franciahonból hazatért ismerősöm meséli: a derék gallok jobbára cso­dálkoztak, hogy Magyaror­szágon nem fatányérból és puszta kézzel falatozzák a vértől tocsogó húsokat. Történet: Eger belváro­sában másfél ezer(!) palán­tát, egynyári növényt szag­gattak ki rókalelkű vandá­lok, s mellesleg néhány pad- lapot összetörtek, szemetes­edényt felborítottak... A felsoroltak között lát­szólag nincs különösebb összefüggés. Látszólag... Suha Péter (Folytatás az 1. oldalról) Azt is mondhatnám, hogy vé­szes lendülettel haladunk lefelé a lejtőn. Ezért, emiatt növek­szik a munkanélküliség - ez persze másutt is így van -, ez okozza a nagymérvű elszegé­nyedést, a jogos elégedetlensé­get.- A nehézségeket olyan nagy hírű politikusok is érzékelik, mint Kohl kancellár, aki nem­rég azt sürgette, hogy az ént háttérbe kell szorítani, zöld jel­zést adva a mi szempontjainak. Miként vélekedik erről?- Vegyük figyelembe azt, hogy a tartományi választáso­kon nyerni óhajtók táborát kép­viselve nyilatkozott ekként, vagyis propagandisztikus céltól vezérelve. Ez persze az éremnek csak az egyik oldala. A másik az, hogy a kiútkeresés mindenütt sürgető elv. Nem túlzók, ami­kor azt mondom, hogy a jelen­legi szituáció az 1927-28-as esztendőkre, a szuperkrízis előtti állapotokra emlékeztet.- Bizakodóak vagy borúlá­tók legyünk?- Ésszerű optimizmus hat át. Akkor is, ha mi mindent késve csinálunk. Bokrost például sok­kal korábban ki kellett volna utasítani a hatalomból, hiszen szenvtelen, bürokrata nézet­rendszere komoly károkat oko­zott. Az viszont tény, hogy az MSZP-nek esze ágában sincs lemondani a hatalomról, s megőrzéséért -ez a választások előtt bebizonyosodik - még arra is képes, hogy szakítson a liberális-monetarista gazda­ságpolitikával. Különben ugyanis csúfosan megbukna. Erről viszont hallani sem akar. Ez az előrejelzés nem vágy­álom, hanem megalapozott prognózis, aminek előnyeit - s az egészben ez a megnyugvást keltő - a lakosság, az eddig már eleget sanyargatott milliók élvezik majd... P. I. Sziréna Lángoló BMW Betörök a lakásban (Folytatás az I. oldalról) Nem aprózták el a tolvajok: Balaton és Borsodnádas között összességében 78 kilométer hosszú Matáv-légvezetéket lop­tak el, s hogy legyen mire fel­szerelni azt, magukkal vittek két póznát is. A kár értéke 370 ezer forint. A pénzben nem mérhető bosszúság tetemes. Betörők jártak egy egri, Má­tyás király úti lakásban. Fényes nappal törték fel az ajtón a hen­gerzárat, s így megszerezték a család színes televízióját. Lába kelt a segédmotornak - az egri Tittel Pál utcában. A tu­lajdonos kárát - a gonosz tolvaj hasznát - negyvenezer forintra becsülik a rendőrök. Nyomtalanul tűnt el az a CO- hegesztö, amit az egri Vécsey- völgyi telepen őriztek egészen a tegnapi napig. A furfangos tol­vaj zsákmányának értéke 50 ezer forint. Két gépkocsit is feltörtek teg­nap Gyöngyös belterületén. Mi­vel egyéb értéket nem leltek az eddig ismeretlen tettesek, ma­gukkal vitték a rádiós magnó­kat. Forgalomkorlátozás Az egri Kertész út 59. szám előtt egy - a közlekedésbizton­ságot és az elektromos légveze­téket veszélyeztető - fa gallya­zását, esetleg kivágását rendelte meg mára a polgármesteri hiva­tal. A munkálatokat délelőtt 10 és 12 óra között végzik a favá­gók. Ez idő alatt időleges forga­lomkorlátozásra kell számítani. A közlekedőktől fokozott óva­tosságot és körültekintést kér­nek. A Nyári Egyetem Vendégkönyve Operatőr Erdélyből A húszesztendős Fehér Zsolt Nagyvárad ,küldötte”, opera­tőrként munkálkodik az ottani kábeltévénél. A szerény, épp ezért meg­nyerő fellépésű fiatalember így idézi pályakezdését:-Újságból értesültem ar­ról, hogy keresnek egy mun­katársat. Jelentkeztem. Igaz, csak autodidaktaként sajátí­tottam el a szakma legalapve­tőbb fortélyait, mégis bíztam abban, hogy a gyakorlat sokat segít, s azt a hiányzó diplomát is megszerzem majd. Azt mondja, hamar felta­lálta magát, viszonylag gyor­san boldogult.- Igyekeztem kihasználni a kandi kamera megoldásában rejlő lehetőségeket. Tetszett, élveztem, s ezt is várták tő­lem. Később fővilágosítója lettem annak a filmnek, amely városportrénak készült. A fel­adat felvillanyzott, ezért szív- vel-lélekkel dolgoztam. Per­sze, nem feledkeztem meg a tájékozottság bővítéséről sem. Jelentkeztem, s fel is vettek a 3 és fél éves informa­tikai főiskolára, amelyhez még hat hónap csatlakozik. Ezalatt készítem el vizsga­munkámat. Nem mindig könnyű odaát tevékenykedni, ám erről igen visszafogottan szól.-Nem felemelő, de tény, hogy a magyar adások időtar­tama katasztrofálisan kurtult. Korábban egész napos prog­ramok voltak, ezek leszűkül­tek heti két órára. Ez ugyan ismétlődik, de aligha vigasz­taló. Ettől függetlenül ellátjuk teendőinket, békés együtt­élésben, barátságban a román kollégákkal. FOTÓ: PERL MÁRTON Igen hálás azért, hogy meghívták a Filmművészeti Egri Nyári Egyetemre.- Semmi mással nem pó­tolható alkalom ez arra, hogy ismeretségeket kössek és ta­pasztalatokat gyűjtsék. Sze­rintem az okos ember nem a saját kárán tanul, hanem átve­szi mások bevált ötleteit. Erre törekszem én is. Elég csak arra utalni, hogy Illés György Nyugatra sodródott, világhí­rűvé lett tanítványaival talál­kozhatok, hallgathatom őket. Mindez olyan élményekkel gazdagít, amelyek beépülnek hétköznapjainkba, s meg­könnyítik azt, hogy előbbre lépjek, s a tőlem telhető leg­többet nyújtsam a mostani és a későbbi nézőknek. Afféle ráadás minderre, hogy ott le­hettem a tévé-híradósok talál­kozóján, megbeszélésén is. Olyan plusz ez, amely külö­nösképp kamatoztatható oda­haza. Pécsi István Küzdő írók világtalálkozója Ötvenkötetes író a FAOSZ egri rendezvényén Csütörtökön délután 2 órakor veszi kezdetét az egri Társa­dalmi Szervezetek Székházá­ban a Küzdő írók világtalálko­zója, amelyre nyolc ország 40 résztvevőjét és a hazai érdeklő­dőket várják. Varga László, az egyesület főtitkára elmondta, hogy - az 1923-as bajai példa nyomán - hét éve hozták létre szervezetü­ket, amely mára nyolc önállóan működő intézménnyel gazda­godott. Sokéves külföldi kap­csolataikat kamatoztatják e ta­lálkozón, melynek témájául a magyar irodalom világban el­foglalt helyét jelölték meg. Horváth Gábor, a megyei közgyűlés elnökhelyettesének köszöntője után Sári Gál Imre, 50 kötetes clevelandi író tart előadást Irodalmi élet az USA- ban címmel, majd Bogdán Jó­zsef plébános, költő Szívzörej című verseskötetét mutatja be, és Ének a Bánátból címmel helyzetképet ad hazája irodalmi életéről. Molnár Rózsa tanárnő, költő, hitoktató szintén Bánát­ról ad elő, majd Hostina Irén szlovákiai író Komarnóról, mint Feszty Árpád szülőhelyé­ről beszél. Moldovánrokk Me­linda a régi nagy magyar város, Kolozsvár mai irodalmi életét ismerteti. A pénteki előadások témáját A magyar sors a Kárpátokban összefoglaló címmel illették, melynek első előadója Domon­kos Piroska lesz. Aznap író-ol­vasó találkozón vesznek részt a szerzők Karácsondon, ahol műveiket is dedikálják. Este irodalmi találkozóra kerül sor, majd megválasztják a FAOSZ nemzetközi elnökségét. Szombaton osztják ki az ősz­szel meghirdetett Nemzetközi Irodalmi Pályázat díjait. A leg­esélyesebbek az 1956-os ese­ményekről írott forrásértékű művek, valamint a honfoglalás ihlette alkotások. A vasárnap tanácskozások­kal telik, ezúttal terjesztenek javaslatokat a küzdő írók helyi és külföldi szervezeteinek meg­alakítására, s felhívják a fi­gyelmet a vidéken, illetve a kül­földön élő írók publikálásának nehézségeire. A matematika királynője Az egri számelméleti konferencia híres magyar tudósai Első ízben ad otthont az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel együtt szervezett számelméleti konferenciának. A 15 országból érkezett 120 szakember hét végéig ismer­kedik egymás kutatási ered­ményeivel a B-épületben. Dr. Kiss Péter, az egri ma­tematikai tanszék vezetője el­mondta, hogy az egész számok tudománya olyan, mint a kép­zőművészet, mint a zene. Áki érti, az a maga gyönyörűsé­gére csinálja. Vannak olyan problémák, melyekről Euklei- dész is tudott, de még máig sem sikerült megoldani. A hétfői fogadáson elsőként egy idős tudós ötlött a sze­membe, aki iskolai, piros koc­kás füzettel a kezében foglalt helyet a széksorok között. Ő dr. Erdős Pál, 80 éves mate­matikus, a világ több akadémi­ájának Wolf-díjas tagja. Az életmű-díjas világutazó tudós a számelmélettel, a kom­binatorikával, a halmazelmé­lettel, a valószínűségszámítás alkalmazásával, a geometriai kérdések megoldásával foglal­kozik. A világon egyedülállóan, 400 emberrel írt közös cikket, és több mint ezer tanulmánya jelent meg. Folyamatosan uta­zik a világrészek között, hír­ként viszi kollégáinak a mate­matikai problémákat, a meg­sejtett eredményeket.- Hogyan választotta ki szakmáját?- Szüleim matematikusok voltak. Édesapám tízéves ko­romban levezette nekem a vég­telen sok prímszám bizonyítá­sát. Azóta foglalkozom a számelmélettel. A Wolf-díjjal járó 50 ezer dollárból ösztön­díjat hoztam létre szüleim em­lékére, és ebből segítettem a fiatalokat. Dr. Győry Kálmán, a ma­gyar és a New York-i Akadé­mia tagja, a KLTE Természet- tudományi Karának dékánja iskolát hozott létre a semmi­ből, melyet ma már debreceni iskolaként ismer a világ. — Ózdiként kerültem az egyetemre, ahol addig senki sem foglalkozott a számelmé­lettel. Ma már a neves külföldi szakemberek is elismerik eredményeinket.-Milyen kérdésekre keres­nek választ?-Sokáig a matematika ki­rálynőjének tekintették a számelméletet. Varázslatos, de öncélú fejezetnek. Ma már so­kan alkalmazzák a matematika területén. Évszázados problé­mákkal foglalkozunk, de egy évszázad sem elég a megoldá­sukra. Császi Erzsébet Kevesebb munkanélküli? óvatosan derűlátó prognózis Óvatosan derűlátó a munkanélküliség várható alakulását ille­tően az Országos Munkaügyi Központ. Optimizmusát - mint a szakemberek elmondták - tudományos igényű vizsgálódásokra alapozza. A nyilvántartott állástalanok száma év végéig a jelenlegi 480 ezer körüli szinten marad, de akár 80-90 ezerrel is csökken­het. Az Országos Munkaügyi Központ félévente kérdőíves felmérést végez a cégeknél, eszerint készíti az előrejelzést. A válaszokból feltételezhető, hogy országosan 85 ezerre te­hető majd a második fél évben a kilépések, elbocsátások, nyug­díjba vonulások, lejárt munka­szerződések száma. Természetesen nem lesz ennyivel több munkanélküli. A cégek ugyanis - jelzéseik sze­rint - ugyanabban az időszak­ban 71 ezer új dolgozót szán­dékoznak felvenni, és több tíz­ezerre becsülhető azok száma, akik az úgynevezett inaktív stá­tust választják. Azaz: nem kí­vánnak hivatalosan részt venni a munkaerőpiacon. Az Országos Munkaügyi Központban rámutatnak: a pá­lyakezdők számára a munka­nélküli-segély helyett tapaszta­latszerző foglalkoztatást vezet­tek be. Ez kedvezőbb a fiataloknak, de emiatt kisebb számértéket mutathat a statisztika.

Next

/
Thumbnails
Contents