Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-31 / 178. szám
1996. július 31., szerda Megyei Körkép 3. oldal Dühöngősarok Hová gurult az Évgyűrű? Egészen pontosan az a pénz, amely a CSÉB Évgyűrű-biztosítás után járt. Erre lenne kíváncsi verpeléti olvasónk, aki két és fél hónapja vár járandóságára. Az asszony a szerkesztőségünkhöz küldött levelében leírja, hogy május közepén adta be az AB-Aegon Rt. egri fiókjához kérelmét. Biztosítását ezennel felmondta, s kérte a jussát. A pénz nem túl sok, ám arra elég, hogy egy kisnyugdíjas (mint panaszosunk is) legalább egy hétig mosolyogva kereshesse fel a fűszerest. Az irodában átvették a kérvényt, s megígérték, hogy hamarosan utalják az összeget. Ez meg is történt, sőt a pénz már eljutott a verpeléti postahivatalig. Csakhogy, mivel a címzésben nem az olvasónk neve szerepelt, nem kereste fel őt a kézbesítő. A jogos tulajdonos egy ideig türelemmel volt, aztán utánanézett az ügynek. A turpisság kiderült, ám a pénz azóta sincs a kezében.- Hogyan bízzanak meg az ügyfelek a biztosítóban? - kérdi az asszony levele zárásaként. Varga Csaba fiókigazgató személyesen vizsgálta ki az esetet. Megtudtuk, hogy május végén kezdték meg az ügyintézést, s a pénz már június 11-én Verpeléten állomásozott.- Valóban hibáztunk, a kolléganőnk elírta a panaszos keresztnevét. Mivel a posta nem jelzett, és azóta sem utalták visz- sza hozzánk a pénzt, észre sem vettük, hogy baj történt. Sajnos, a pénzügyi út hihetetlenül hosszú. De most, hogy tudomást szereztem az esetről, azonnal intézkedem. Egy héten belül - soron kívül - megkapja az asszony a pénzét. (négyessy) Tisza-parti diákparti Sarudon Már kétszáznál is több a jelentkező Múlt év decemberében alakult meg Füzesabonyban a Baloldali Ifjúsági Társulat, amelynek kezdeményezésére - az egriekkel közösen - a hét végén szórakoztató vízközeli programot szerveznek Sarudon. A Tisza-parti diákparti helyszíne a kempingnél lesz. A jelentkezőket - számuk már meghaladja a kétszázat - péntekre várják. Faházakban, telepített sátrakban helyezik majd el az érkezőket. Szűkebb határainkon túlról például Fejér megyéből, de Miskolcról és Salgótarjánból is várnak fiatalokat. A parti résztvevői láthatnak musical-előadást (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), hallgathatnak koncertet (Facérok), bekapcsolódhatnak sportversenyekbe (vízi túrák, foci, röplabda...), s élvezhetnek népzenei műsort is. A vasárnap záruló gazdag program során az érdeklődők beszélgetést folytathatnak az ifjúsági érdekegyeztetésről. Az esemény védnökei megyénk szocialista országgyűlési képviselői: Érsek Zsolt, Godó Lajos, Korózs Lajos, Hiesz György, dr. Molnár János, Csomós László és Pálfy István. Az augusztus 2-án, 17 órára tervezett tábomyitás ünnepi szónoka dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke lesz. Műanyaghulladék-gyűjtési akció Gyöngyösön Aháztartásokból a zsákokba A gyöngyösi polgármesteri hivatal és a Városgondozási Rt. szelektív műanyaggyűjtési akciót szervez az északi városrészben. A háztartásokban felhalmozódó műanyagtartályok és -palackok nagy gondot okoznak a városnak, mert csak a helyet foglalják a hulladéklerakóban. Másrészt ezek az anyagok szinte soha nem bomlanak le, biztonságos elégetésük viszont körülményes és drága. Kalauz Ferencnétől, a Városgondozási Rt. gazdasági igazgatójától megtudtuk: most lehetőség nyílik arra, hogy a kiválogatott műanyaghulladékot újrahasznosítsák. Érdekessége az akciónak, hogy a szelektív gyűjtők között negyedévente ingyenes hulladékszállítási díjkártyákat sorsolnak ki. Az illetékesek egyébként tegnaptól biztosítják a gyűjtőzsákokat, valamint a hozzájuk tartozó záróbilincset, illetve a címkét. Ezekből - kísérleti jelleggel - az északi városrészben lakókhoz mintegy ötszázat juttatnak el. A műanyag flakonokkal teli zsákokat a szemetesedények mellé kell lerakni, ahonnan elszállítják majd őket. (köreso g) Veszélyek a bükki barlangokban Vaskapuval zárják el a fokozottan védett üregek bejáratát (Folytatás az 1. oldalról) Mint kiderült, a törvény ma minden barlangot a védett kategóriába sorol, bejárásukhoz a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Ez a hatóság itt a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, ahol az elmúlt hónapban három csoport kért bebocsátást. A mindennapi tapasztalat és a gyakorlat azonban kissé másként fest. Az utóbbi években egyre népszerűbb szabadidős elfoglaltság lett a barlangászás, noha még nem tömegmozgalom, de nagyságrendekkel többen vesznek benne részt, mint korábban. Sokan figyelmen kívül hagyják az előírásokat, s a maguk szakállára szállnak alá, pedig célszerű közölni a szándékot, az időpontot, mert baj esetén csak így lehet hatékony a barlangi mentők munkája is. Az amatőrök szabad bejárását két okból korlátozzák: egyrészt saját testi épségük, másrészt pedig a barlangok természeti értékeinek védelme miatt. A bükki járatok ugyan közel sem olyan veszélyesek, mint a franciaországi tragédia helyszíne, s a klíma, valamint a környezeti viszonyok is eltérőek attól. Ettől függetlenül kisebb omlások itt is előfordulhatnak, a nagyobb vízbetörés esélye azonban szinte teljesen kizárható. Emberi figyelmetlenségből, illetve az összpontosítás hiányából vagy felkészületlenségből azért itt is előfordulnak veszélyes helyzetek. A véletlenek pedig a profi barlangászokat, a kutatókat is komoly próba elé állíthatják a mélységben. A kutatási engedéllyel rendelkező egyesületi tagoknak annyi könnyebbségük van, hogy egy felhatalmazás birtokában szabadabban mozoghatnak a terepen. A természetvédelem szempontja legalább ilyen fontos: a barlangok amellett, hogy az emberi számításhoz képest rendkívül hosszú idő - millió évek - alatt nyerték el mai formájukat, rendkívül sérülékeny ökológiai rendszert alkotnak. Fontos a páratartalom, s óvni kell a légkör összetételét, továbbá a denevérek pihenőtelepeit is. Fennmaradásuk érdekében a 850-ből 42 nagyobb barlangot a fokozottan védett kategóriába sorolnak - tudtuk meg Ferenczi Gergelytől, aki elmondta továbbá, hogy vaskapuval zárják el a kiemelt barlangok bejáratát. így, aki le kíván ereszkedni a mélyükre, az csak a természetvédelmi felügyelő engedélyével, és a kapu kulcsának átvétele után teheti azt meg. A területen egyébként 1993- ban fedeztek fel új barlangot, ez az úgynevezett Jáspis-barlang, amely 190 méteres hosszával a negyedik helyet foglalja el az országos rangsorban. Szintén ebben az évben bukkantak a két bükki barlangot összekötő járatra is, ez a kapcsolat az első ilyen a hegységben. A Barlangi Mentők Északmagyarországi Egyesületének titkára, Szabó Tamás arról számolt be, hogy szervezetük 1990-es megalakulása óta mintegy két tucat fontosabb bevetésük volt. Évente átlagosan négy-öt olyan esetben működnek közre, ahol a bajbajutottakat komolyabb helyzetből kell kisegíteni és a felszínre hozni. A barlangászok a feltárás során gyakran kiépítik a járatokat, hágcsókat, létrákat helyeznek el, kapaszkodókat alakítanak ki, átjárókat nagyobbítanak. Ennek ellenére vannak veszélyesebb üregek, mint az István- lápai-, a Szepesi-, vagy a Di- báz-barlang, melynek lejárata a romos bánkúti turistaháztól 300 méterre található. Ez utóbbinál néhány éve történt az az emlékezetes eset, amikor egy pesti csoport két női résztvevőjét kellett kimenteni súlyosabb töréssel és zúzódásokkal. A mentőcsoport tagjai a leggyakorlottabb barlangászok közül kerülnek ki, az összeszokott társaság rendszeres gyakorlatok során igyekszik felkészülni a különböző veszély- helyzetekre. A barlangászok azonban nemcsak életet mentenek, hanem fontos kutatásokat is végeznek a föld alatt, például vízminőség- és vízhozammérést, a radiológiai szennyezés meghatározását. A mélység tehát korántsem a tragédiák színhelye, inkább egy részben még feltáratlan környezet izgalmas és tanulságos világa. (kj) A Tardos fogadó után - a mónosbéli vasúti átjáró előtt idén május óta folyik az átkötő híd felújítása. A kivitelező Magyar Aszfalt Rt. szakemberei szerint augusztus 30-ra minden bizonnyal befejezik a munkálatokat. A már régóta tervezett korszerűsítés eredményeként biztonságosabbá válik ez az útszakasz is, ahol az elmúlt évek során számos közúti baleset történt. FOTÓ: PERL marton Jogi segítséget adnak a kisebbségnek A diszkriminalizáció ellen is védi az iroda a cigányokat Az országban negyedikként Heves megyében is hamarosan megnyílik a Nemzeti Etnikai Jogvédő Iroda. így rövidesen - Pécs, Miskolc és Budapest után - a cigányokat ért hátrányos megkülönböztetést jogilag orvosolják Egerben is. Az iroda vezetője dr. Magyar Elemér ügyvéd.- Egerben a skinhead- ügyek óta foglalkozunk a kisebbség jogi védelmével. Igaz, a hivatalos formát csak az iroda nyitása adja majd.- Milyen problémával kereshetik meg önöket a cigányok?- Mi elsősorban jogi tanácsadással, jogi képviselettel foglalkozunk, amibe az is beletartozik, hogy szükség esetén a rendőrségi túlkapások ellen is fellépünk.- Mi a garancia arra, hogy a fals információkat ki tudják szűrni a bejelentések közül?- Természetesen mi sem fogadunk el mindent kritika nélkül. Ahhoz, hogy jogi védelmet biztosítsunk, előbb alaposan meg kell vizsgálni a történteket. Tény, hogy ennek megítélése nem kevés munkát jelent majd.- Segítik-e ezt a munkát más szakemberek?- Eddig két-három ügyvéd kollégáról tudok, akik minden bizonnyal ezen a területen is dolgoznak majd. Nekünk azért már van rutinunk abban, hogy mit lehet elhinni és mit nem.- Csak a cigányok kereshetik meg?-Igen, hiszen ez az iroda jelenleg őket védi. Jöhetnek személyesen, de az egri 566- os postafiókszámon is értesíthetnek bennünket. Ám csak olyan esetben, amikór hátrányos megkülönböztetés éri őket.- Nem hálás munka...- Az biztos. De a XX. század végén egyetlen európai országban sem lenne szabad élniük a faji előítéleteknek, sőt a gyakorlatban még kevésbé kívánatos ennek megjelenése. (szuromi) Csány nélküli Traubi Az üdítőitalok erőteljesebb hazai terjedése idején az elsők között ismerkedtünk, barátkoztunk meg a Traubisodával. A meglehetősen hamar népszerűvé vált kortyolnivaló aztán eltűnt a szemünk elől, jóllehet, Heves megyében - Csányon - is volt már töltőüzeme. Az egykor sikeres termék napjainkban éli reneszánszát. A rendszerváltást követő nagy gazdasági átalakulás zűrzavarából - mint megtudtuk Lend- vai Zoltántól, az új Traubi Rt. északkelet-magyarországi területi vezetőjétől - egy amerikai üzletember, az egyébként magyar származású Barkovich Salamon próbálja feltámasztani. Megvásárolta az ital licencét és kizárólagos magyarországi gyártási jogát a balatonvilágosi központi teleppel együtt. A dunántúli bázison azóta már három gépsor ismét termel, az egyik egy, kettő pedig két műszakban. S jelenleg már a páratlan műszak párját is szervezik. Változás, hogy az itteni termelésben is megjelentek a műanyagból készült - eldobható és visszaváltható - palackok, mi több: már a forgalom felét jelentik. Tekintve a keresletre, választékuk szélesítésére legkésőbb a tavasszal Ifi literes formában is bemutatkoznak. Szűkebb hazánkban nincs még szó a csányi üzem bekapcsolásáról, a jól ismert zöld üvegekbe és a praktikusabbnak talált pet-palackokba töltött üdítő azonban már szintén megjelent két-két egri, gyöngyösi, s egy hatvani cég közvetítésével. (gy-) Szimbólumszentelés A jelképek használatáról szóló helyi rendelet megszületését követően Újlörincjalván elkészítik a címer mellett a település zászlaját is. A helyi szimbólumokat augusztus 20-án szentelik fel. Balatoni szépítések Balatonban az idén közhasznú munkások alkalmazásával újítják fel a helyi intézményeket. Az óvoda után az iskola következik. Tábor - támogatással A kápolnai cigány kisebbségi önkormányzat 45 helyi gyermeknek szervezte meg az idei nyári táborozást. Egy hetet tölthetnek Szilvásváradon hat felnőtt felügyelete mellett. A kisebbségi önkormányzat 50 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez. Blues-kedvelöknek Augusztus 3-án, szombaton este 8 órakor a Hobo Sapiens koncertezik az egri Kossuth utcai szabadtéri színpadon. A műsor első felében megzenésített verseket adnak elő, a második blokkban pedig az LGT együttes dalaiból hallhatnak összeállítást a könnyűzene kedvelői. Mérlegen a fél év Tiszanánán augusztus 2-án, pénteken ülnek össze a helyi képviselő-testület tagjai. Ezúttal a település első fél évének gazdálkodását tekintik át. A beszámoló meghallgatása után azt is mérlegelik majd, hogy jut-e pénz a hivatali munka korszerűsítésére. Táj variációk Az egri Bródy, Sándor Könyvtár, az Egri Kisgrafika Baráti Kör, valamint az OrSzágps Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közös szervezésében augusztus 1-jén, délután 4 órakor nyílik meg Iwaniuk Olga Bloch festőművész Tájvariációk című kiállítása. A könyvtár galériájában megtekinthető tárlatot Trojan Márta művészet- történész nyitja meg. Rózsi Bükkszéken A bükkszéki Tequila diszkó sztárvendége augusztus 3-án Demjén Ferenc lesz. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület. A HEVES” HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: BUDAVÁRI SÁNDOR Telefon-(36)413-853 I Fax-(36)412-333 g * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT "Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: BATA MARIANN Telefon - (36)412-646