Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-31 / 178. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1996. JÚLIUS 31., SZERDA HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM 178. SZÁM ÁRA: 29 FORINT Lapunk az Interneten HEVES THÍRLAl Partnerünk az Agriacomputer Kft. tmm Viharkárok a Mátraalján A hétfő éjszakai vihar okozott nagyobb károkat a Mátraalján. Főként Gyöngyöspatán adta ki pusztító erejét: fákat csavart ki, s a szél a villanyvezetékekre döntötte őket. Több helyen szünetelt az áramszolgáltatás. Fokozta a gondot, hogy az egyik transzformátorba belecsapott a villám. Az általános iskolát nagy mennyiségű víz árasztotta el. A szél megbontotta a falu több lakóházának a tetőszerkezetét, sőt az Ady úti pincesor szinte minden pincéjét megrongálta. Megtudtuk továbbá, hogy az idei baracktermést sem kímélte a vihar, ugyanis sok helyen kicsavarta a gyümölcsfákat, s a termés java része a földre került. Az érintettek felvették a kapcsolatot a biztosítók szakembereivel. Szűcsiben a közutak járhatók, de a hordalékot takarítani kellett. Épületkár nem keletkezett a faluban, a hangoshíradóba viszont belecsapott a villám. Az ÉMÁSZ Rt. Gyöngyösi Üzemigazgatóságától megtudtuk, hogy a Mátrában egy 20 kilowattos fővezeték rongálódott meg, sikerült azonban gyorsan helyreállítaniuk. (F. A.) Sziréna Lángolt a BMW Négyszázezer forintnyi értéket mentettek meg a tűzoltók, de még így is 200 ezer a kára annak a budapesti tulajdonosnak, akinek BMW típusú autója gyulladt ki Egerben, a Mátyás király úton. Az esetet a hétfői nap utolsó perceiben jelentette egy éber kollégánk(l) a 07-re, s a lángokat már kedd 0 óra 04-re el is oltották a tűzoltók. Villám csapott a kéménybe Gyöngyöspatán. Az életveszélyessé vált építményt a tűzoltók bontották le tegnap. (Folytatás a 2. oldalon) Csak a HEVES"HÍRL4P olvasóinak Veszélyek a bükki barlangokban Vaskapuval zárják el a fokozottan védett üregek bejáratát A közelmúltbeli magyar barlangásztragédia is felhívta a figyelmet arra, hogy a föld alatti járatok még az avatott szakemberek számára is komoly veszélyeket rejtenek magukban. Igaz, az idézett esemény külföldön történt, ám a Heves megye jó részén keresztülhúzódó Bükk hegység is bővelkedik ilyen üregekben. Arra voltunk hát kíváncsiak: milyen kockázatot vállalnak magukra azok az amatőrök vagy profik, akik megközelítik ezeket a barlangokat, illetve, hogy mennyire szabályozott ez a tevékenység. A Bükk mészköbázisa, a karsztos vidék az évmilliók során kiváló feltételeket biztosított a barlangok, kisebb-nagyobb üregek kialakulásához. A szakemberek az egész hegység területén mintegy 850 ilyen képződményt tartanak nyilván, ennek csaknem egyharmada megyénk területén található. Ezeket az adatokat Ferenczi Gergely, a vidék őreként számon tartott Bükki Nemzeti Park Igazgatósága miskolci központjának képviselője idézte. A szakember elmondta azt is, hogy ez az összesítés meglehetősen sokféle alakzatot takar. Ugyanis az érvényes meghatározás értelmében barlangnak kell tekinteni minden, két métert meghaladó hosszúságú, ember számára járható üreget. így az idézett mintegy ezres szám kétharmad részben tulajdonképpen néhány méteres kis járatokat, beállókat takar. Természetesen százas nagyságrendben vannak ennél nagyobb, 20-30 méteres képződmények is. (Folytatás a 3. oldalon) Benzinkút Hatvan belvárosában? Az árajánlat mesés, de útban van a bölcsó'de Hatvan belvárosában, a Horváth Mihály úti diszkont áruházak szomszédságában található egy hatalmas, sokrétűen hasznosítható üres terület. A város- rendezési terv tárgyalásakor a képviselő-testület lakóházakat szánt ide, amelyeket a gazdasági helyzet stabilizálódását követően építenének fel. A telekre azonban mások is felfigyeltek. A napokban - egymástól függetlenül - két benzinforgalmazó hálózat jelezte: szívesen létesítene itt üzemanyagtöltő állomást. Árajánlatot is tettek, amelynek összege még nem publikus, de értesüléseink szerint mesés - több tízmillió forintnyi - ösz- szegről van szó. Amennyiben licitre kerülne sor - tekintve a hely frekventáltságát -, az ellenérték tovább emelkedhet. Tisztában lehet ennek jelentőségével a képviselő-testület is. A tagok számára vélhetően nem az jelenti majd a legfőbb dilemmát: miként módosíthatnák a rendezési tervet. Nagyobb gond, hogy mi legyen a közeli bölcsődével. Az apróságoknak ugyanis aligha tenne jót a szomszédban tankoló járművek bűze és zaja. Valószínűleg rövidesen döntenek a megoldásról. Az is lehet, hogy a gyermekintézmény máshová történő költöztetéséről. Hatvannak ma már minden bevétel úgy kell, akár egy falat kenyér; a hírek szerint ugyanis az elmúlt évinél kisebb eséllyel pályáznak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek nyújtandó támogatásra... Tari Ottó Elfogyott a centi - tartalékállományba kerülnek, s ma délelőtt már civilben, az egri Dobó István Laktanyán kívül lobogtathatják saját készítésű zászlóikat a leszerelők. Búcsúzó bakáktól lehet hangos Boldog, Recsk és Heves-Alatka is. A leszerelők társadalmi beilleszkedésének esélyeiről a 2. oldalon számolunk be. fotó: perl Márton Közel a liberális-monetáris gazdaságpolitika alkonya Ha nem termel a pénz... Mostanság egyre sűrűbben emlegeti a nemzetközi sajtó az egyre aggasztóbbá váló honi válságjeleket. Ezekről kérdeztük dr. Kopátsy Sándor professzort, az országhatárainkon túl is elismert közgazdászt.- Minden negatívum abból a helyzetből fakad, amikor a tőke nem termel. A gyökerek a hajdani nagy olajválság időszakáig nyúlnak vissza. Ekkortól mind erőteljesebb gyakorlat lett az, hogy a pénz kivonul a - szakmai kifejezéssel élve - reálszférából. Ennek mindenekelőtt az az oka, hogy a pénzügyi régióban sokkal több profitot produkál. A vészharangot azért még nem kell mindenütt megkondí- tani, ugyanis ez a jelenség nem általános. Az adatok azonban - ettől eltekintve is - riasztóak. Az utóbbi időszakban Európában 25-30 százalékkal csökkent a befektetések üteme.- És a magyar diagnózis?- Első helyen állunk... Az államkötvényekért legalább évi 30 százalékos kamat dukál. Ezért aztán nincs semmi különös abban, ha a polgárok erre áldozzák szabad forintjaikat, ha a vállalkozók hasonlóképp cselekszenek. Már csak azért is, mert szeretnének minél hamarabb boldogulni. (Folytatás a 2. oldalon) A Nemzetközi Pax Romana Mozgalom közgyűlése Válaszok a változó világban A lelki értékek állandósága és változása átalakult világunkban - erről hangzik el ma előadás Dobogókőn a katolikus értelmiségi világszervezet, a Pax Romana közgyűlésén. A 75 éve alakult mozgalom egyhetes tanácskozására 42 országból érkeztek küldöttek, többségükben a katolikus egyház elkötelezett világi hívei, akiket Angelo Acerbi érsek, pápai nuncius, a Vatikán budapesti nagykövete köszöntötte. Ezután Keresztes K. Sándor, a magyarországi Pax Romana Fórum elnöke kifejtette: figyelemmel a gazdasági folyamatokra, a keresztény értékrend megismertetése Kelet-Közép-Európában most különösen időszerű. Érettebb gondolkodású emberekkel a személyi és társadalmi feszültségek is könnyebben oldhatók. Eric Sattas, az ENSZ emberi jogok bizottságának munkatársa a civil szervezetek felelősségére mutatott rá a társadalmi feszültségek kezelésében. Frontálisan ütközött - tegnap délben Kerecsend és Kál között egy Skoda a kamionnal. A személyautó vezetőjét, az idősebb káli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Szerencsére csak könnyebb sérüléssel szállították őt a mentők az egri kórházba. fotó: pilist elemér Öntsünk tiszta vizet a medencébe! Harminc év után új fürdőrendelet készül Magyarországon 626 közfürdő található, ezeknek csaknem a fele idényfürdő, nyitott uszoda vagy strand. Működtetésüket szigorú előírások szabályozzák, bár a miniszteri rendelet harmincéves. Az új készülőben van, hamarosan megjelenik. gyasztást - arra ösztönzi majd az üzemeltetőket, hogy vízfor- gatós berendezést alkalmazzanak. A vízforgató rendszerben olyan szűrő- és fertőtlenítő elemek vannak, amelyek folyamatosan áramoltatják és tisztítják a medence vizét. így az uszoda vize az előírásoknak megfelelően elérheti majd az ivóvízminőséget. Egy 50 méteres medence vízforgató berendezésének teljesítőképessége megegyezik egy 15 ezer lakosú város vízmüvével. A vizet azonban a vízforgató megléte esetén is cserélni kell. Vagy a teljes vízmennyiség 5 százalékát, vagy látogatónként 30 liter vizet kell naponta utánatölteni. Az előírás szerint a két számítás közül mindig azt kell alkalmazni, amelyik szerint több víz kerül a medencébe. A strandokon 8 négyzetméternyi szabad területnek kell jutnia egy-egy látogatóra. A terhelhetőség határát a vízfelület is befolyásolja. Ha például egy strandon csak egy 1000 négyzetméteres uszoda van, akkor ehhez 750 öltözőhelyre van szükség. Á strandokon belüli elárusítóhelyekkel nem foglalkozik a rendelet. Koós Tamás M3-as autópálya Öt pályázó az építésére Az M3-as autópálya Gyön- gyös-Fiizesabony közötti új szakaszának megépítésére öt konzorcium nyújtotta be ajánlatát kedden reggel 9 óráig az Északkelet-magyarországi Autópálya-fejlesztő és Üzemeltető Rt- hez. A jelenlegi ajánlattevők között olasz, osztrák, német, francia és portugál cégek vannak. A Gyöngyös-Füzesabony közötti szakaszt 1998. szeptember 1-jéig kívánják forgalomba helyezni. Az útdíjszedés Budapesttől Gyöngyösig egy héttel később indulna meg: személyautókra vonatkozóan 9,50 forint lesz kilométerenként. Az 1966-ban született jogszabály nagyrészt elavult - állítják szakmai körökben. Jellemző például, hogy főleg a töltő-ürítő medencék üzemeltetési feltételeit szabályozza, s alig szól a ma már sok helyen használatos feszített víztükrös, vízforgatós módszerről. Az új, szigorúbb és korszerűbb rendelet tekintetbe veszi a látogatottság mértékét is. Eszerint vendégenként egy köbméter friss vizet kell a medencébe utánatölteni. Ez nemcsak higiénikusabb, hanem - mivel növeli a vízfo-