Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-20 / 169. szám
Váratlan fordulat Fölszáll az egyszeri utas Egerben a Volán egy péntek reggeli, 8 óra 45-ös helyközi járatára. Megveszi a jegyet, elhelyezkedik, s nyugodtan várja az indulást. Nyugalma azonban nem tart sokáig, csupán a város széléig. Ott a busz ugyanis váratlan fordulattal - letérve útvonaláról - a benzinkút felé kanyarodik. „Talán tankolunk" - villan át az egyszeri utas agyán, bár ezt maga is furcsának találná. Valóban, a járgány jóval a tartályok mögé gurul, egyenesen a vállalat telephelyére. De csak egy tiszteletkor és néhány szavas dialógus erejéig időz, máris kanyarodik vissza a Mátyás király útra. Csakhogy nem a határ, hanem a város felé... Utasunk fejében rémülten fordul meg a gondolat, talán nem is jó buszra szállt, de rögtön el is hessegeti (ha a vezető Gyöngyösre adott jegyet, akkor biztosan oda is visz). S különben is, útitársai hasonlóan érteden képet vágnak. A piros lámpánál aztán minden kiderül. A szomszéd sávban várakozó helyközi járat vezetőjének hangja hallatszik: „Nem, már nincs lezárva", s rá a miénk válasza: „Akkor megfordulok”. De hogyan lehet itt visz- szakanyarodni? A buszos leleményes. Jobbra indexel, s már gurul is a kis mellékutcába. A manőver azonban korántsem ilyen egyszerű, így aztán a Vilati sarkánál már nemcsak a kanyarodó buszban lesz hirtelen csend (jobbról jelzőtábla, balról parkoló teherautó, vajon melyiket visszük magunkkal?), de a járókelők is ijedten figyelik a szokatlan eseményt. Ám a jármű csak gurul tovább, lassan, de határozottan, centizve a szűk helyet, anélkül, hogy érintené az útpadkát, vagy akár egyszer is vissza kellene tolatnia. Az utcáról elismerő pillantások kísérik a bravúros mutatványt, s az egyszeri utas elmosolyodik: azért jó tudni, hogy ügyes gépkocsivezető kezében van a kormány... Szilvás Krisztina VSzubjektív KEDVES a nagymama, amikor a tévében a szalámi reklámozásakor mindjárt az unokájára gondol. Jó lesz a gyermeknek uzsonnára - mondja csillogó szemmel a csomagolt csemege emlegetésekor. Szereti a srác, s mivel a fólia alá 34 szeletet szorítottak a húsfeldolgozóban, egész hétig juthat a tízdekányi finomságból. Vitathatatlanul praktikus vásárlás - nyugtázom magam is a képernyő előtt. S találgatom, hogy miként tarthatna a Ezerszáz esztendő okító üzenete (1.) Verecke híres útján... Eleinknek sem volt könnyű: a létért vívott harc mindig ezernyi konfliktussal járt. Az utókor - sajnos, csak kerek évfordulókkor - emlékezik, felidézi a hajdan volt eseményeket. Azt vallva, hogy tartozik ezzel mindazoknak, akik nemcsak önös érdekeik képviseletéért küzdöttek, hanem a jövőért is munkálkodtak. A honfoglalás témaköre valamennyi nemzedéket foglalkoztatta. Érthető, hisz kevés az írott forrás, így a viszonylag okos válaszok érdekében vallatni kell az antropológiát, a régészetet, a néprajzot. Kétségkívül fáradságos munka ez, de meghozza gyümölcsét. Sajátos helyzetből fakad az is, hogy számos nézet formálódott, azaz a szakértők vitatkoznak, olykor eléggé indulatosan, pedig erre nincs semmi szükség. Valószínű, hogy őseink már 895 előtt jártak itt. Erre következtet - nem is egészen alaptalanul - a polihisztor kutató, László Gyula professzor. Elmélete szerint - ezt jelzik a különböző leletek is — az első bejövetel után nem szűntek meg a kapcsolatok az Etelközben élőkkel. Annál is inkább, mert ez a meglehetősen nagy terület a Fekete-tenger északi részétől egészen Erdély határáig, vagyis a Kárpátokig terjedt. Mindez magyarázza azt, hogy az egykori harcosok ismerték a helyi viszonyokat, s alaposan megfontolták döntésüket, azaz a besenyő támadás csak meggyorsította elhatározásuk valóra váltását. Ilyen szempontból érdekesek az Almos fejedelem családjával összefüggő mondák, hiedelmek, történeti utalások. Azért érkeztek ide, mert a környezet nem hatott idegennek. Vezérük fia, az energikus, tehetséges Árpád irányította azt a többlépcsős bevonulást. Rokonokra leltek itt, akik korábban is informálhatták őket a szlávokról, arról, hogy nem okoz majd nagy gondot - fogalmazzuk pontosan - a hódítás. Az már históriai tény, hogy két csoportban indultak, s érkeztek. Az egyiket regnálta a főfejedelem, a Vereckei-hágón át vezette seregét a jelképes ígéret földjére. Színes, nyitott egyéniség lehetett, mert feljegyezték róla, hogy vendégül látta Metód püspököt, s vallási nézetkülönbségeik ellenére is békésen csevegtek. Ez a találkozó mást is jelez. A keletiek szintén egy Istenben hittek, s első embereik szellemi mesterek is voltak. Alattvalóik szerint tartották a kontaktust a szellemvilággal. Ez indokolja azt a tiszteletet, amellyel hozzájuk közelítettek. Társult ehhez az is, hogy kivételes gyógyító erejüket, sámáni adottságaikat számosán emlegették. A kereszténységgel még a kazár időkben szembesültek, s rájöhettek arra, hogy az effajta kettősség ebben az eszmekörben sem szokatlan. Hathatott rájuk a bizánci császárság is. A honfoglaló főnök első osztályú hadúr is volt. E ritka tulajdonsága is indokolja a hatványozott megbecsülést. Ne szégyelljük, hiszen ez az igazság: akkoriban rendkívül ügyesen kihasználtuk a külpolitikai zűrzavart, s bizony, halásztunk a zavarosban, azaz hol egyik, hol másik nyugati uralkodóval kötöttünk szövetséget. Természetesen busás haszon reményében segítettük a győzelemhez, hogy aztán ellenfele oldalán verhessük meg. Sajátos „rendszerváltozás" rajtolt ekkor. A fenn lévők ezer szállal kötődtek a múlthoz, ám hamar rádöbbentek arra, hogy a régi fortélyokat hosszabb távon nem alkalmazhatják. Ezért egyre-másra azon töprengtek, hogy hová kötődjenek: Rómához vagy Bizánchoz. Nem kellett sietniük, ezért előbb berendezkedtek. A szlávokat behódoltatták. Nem kivégezték, kiirtották, hanem kompromisszumot kötöttek velük. Tanultak tőlük — volt mit -, s ha úgy hozta a sors, akkor házasodtak is velük, így érthető, hogy komolyabb belső viszályoktól nem kellett tartaniuk. Árpád utódai nem remekeltek. Nincs ebben semmi különös, hiszen a tehetség nem törvényszerűen öröklődik. Három fia, Jutas, Tarhos és Solt nevét - ilyen erős a népi memória - települések őrzik. (Békéstarhos, Soltvadkert, Jutas.) Akárcsak a leszármazott Taksonyét. Fiúgyermeke, Géza már jeleskedett, s a kortársak szerint is kiemelkedő egyéniségnek számított. Ügyesen, ravaszul keverte a lapokat, s arra törekedett, hogy hatalmát hatékonyan erősítse, vagyis kézbe vegye azt a gyeplőt, amelyről elődei megfeledkeztek. Neki már választania kellett. Hosszas hezitálás után a Nyugatra voksolt, s katolikus hittérítőket kért. Cselekedte ezt úgy, hogy a megkeresztelkedés után is őrizte pogány „hiedelmeit’ Amikor figyelmeztették erre a kettősségre, így felelt:- Vagyok olyan gazdag, hogy két Istent is tisztelhessek. Tehette... Pécsi István Az iniciáléban a csodaszarvas, s Hunor és Magor Nagymami és a szalámis csomag csomag esetleg tovább, akár mindjárt két hétig. Hány szelet kerülne belőle akkor a kenyérre, hogy netán vaj híján a margarint is ízesebbé tegye? Kettő biztosan, s még egy darabka, amazok között valahol elhelyezve. Dekoratívan, hogy jobban mutasson. Meg persze, többnek lássék. No de tíz deka hentesárut ennyire elaprózni? Szabad azt a lurkót így becsapni..? Aztán mégis elnézőbb leszek a nagymamával. Talán az esztelen elhízástól félti kis utódját. Kímélné attól, hogy a húst is hússal egye. Mivel ez a nem kívánt súlygyarapodáson túl sem egészséges. Egészen biztos - gondolom -, hogy nem spórolásból ilyen beosztó a nagyi. Igaz, abból a szalámiból tíz dekának sem kicsiny az ára. S ezért igencsak meggondolandó sokunknál mostanában, hogy felfalja-e egyszerre az ember. Mert kétségtelen, hogy akár be is kaphatná, aki éhes, s ekkora mennyiségtől valójában még jól sem lakna. Jó szándék ide, józanság oda: tartok tőle, hogy a nagyi mégiscsak sóher egy kicsit. Főleg, amikor ő a vásárló, s kevéske nyugdíjából költ. Igenis dőreségnek, pazarlásnak tartja, ha a gusztusosán agyusztált élelmiszert magas ára ellenére akár a csemetéje is egykettőre elpusztítja. Szíve szerint valószínűleg mást is mondana. Megjegyezné mondjuk, hogy néhány napig nézegetni is lehetne azt a csomagot, aztán pedig egy ideig csak úgy, a - már magában sem olcsó — puszta kenyér mellett hordani az uzsonnás zacskóban. Hiszen ha több nem is, valami illat azért kerülne belőle a cipó, vekni karéjára, s már ettől másabb lenne! Ilyent azonban mégsem mer ajánlani a tévé nyilvánossága előtt, mert a reklámban nincs helye. No meg egy európai országhoz akkor sem illenék, ha egyelőre mindössze készülődik ide. Megszólnák a többiek. Előfordulhatna, hogy hallani sem akarnának többé az oly nagyon várt, s régóta szorgalmazott közösségi felvételünkről. CSÓRIKÁÉKNAK mi keresnivalójuk is lenne ott...? (gyóni) Korunk hőse Korunk hőse a vállalkozó, aki a semmiből jutott néhány év alatt többmilliós vagyonhoz. Példaként állítják elénk őt, aki kapcsolatai és okos helyezkedése által valóságos birodalmat épített ki. Amikor új munkahelyet teremt, imába foglalják a nevét e jövedelempótlás világban. A fényes fogadásokkal egybekötött ünnepélyes üzemavatásokon minden fontos közéleti ember megjelenik, s elismerően bólogat. Nem tudom, boldog ember-e a sikeres vállalkozó. Csak azt, hogy alkalmazottai elkeseredettek, agyonhajszoltak. Sokan mondták, ne írjak se jót, se rosszat róla. Ha jót írok, szembeköpnek a nála dolgozók, ha rosszat, felkoncolnak, mert elveszem tőlük a „falatka kenyér” lehetőségét. Lássuk hát általánosságban korunk hősét, akinek kezében óriási vagyon, s hasonló méretű hitel összpontosul! " O az, akinél a munkások egyharmada „feketén” dolgozik. Ö az, aki 60 forintos órabért fizet a legkeményebb fizikai munkáért is. O az, aki mindig tudja, honnan, s ki jön ellenőrizni, így idejében „elrejtheti” a bejelentetlen dolgozókat a razzia idejére. Ő az, aki nem ad munkaruhát a legkoszosabb munkaterületen sem, s aki szombat-vasárnapra is berendelheti embereit. (Akinek ez nem tetszik, hétfőtől ne is jelentkezzen munkára.) Ő az, akitől rettegnek a beosztottjai. Elismerés alig hagyja el a száját, kifogás annál több. O az, aki a romlott nyersanyagot is feldolgoztatja, s piacra dobja, ha már sok van a raktáron. S végül ő az, aki súlyos összegeket ró le a helyi önkormányzatnak adó címén. Ki meri hát kétségbe vonni, hogy ö korunk hőse? Megélhetést nyújt a környék lakóinak, fizeti^az adót, a tb-t, a kettős könyvelés kedvezőbb tételei szerint. O a példakép, akire nem vonatkoznak a törvények, saját érdekei szerint bármikor megszegheti azokat. Teheti, hiszen ő korunk hőse, akinek tevékenységét legalizálja és segíti mindenki. Segítik az éhbé- rért nála dolgozók, akik egységesen soha nem emelik fel a szavukat ellene, hisz a családjuk kenyerét kockáztatnák. Az általunk választott törvényhozók, akiknek nem érdeke szigorúbb eszközökkel betartatni a hozott jogszabályokat. Kizsákmányolás? Vadkapitalizmus? Persze, hogy az. Na és? O ezért a felelős? Nem. Csupán azok, akik nap mint nap lehetővé teszik, hogy korunk hősének érezhesse magát. Barta Katalin Sztrapacska Kern András azért választotta filmje címéül az olaszos fagylalt nevét, mert édes, könnyű, piaci viszonyok között is fogyasztható. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem filmkritika készül! Csupán a film címe (Sztracsatella) és az újságírói ebéd közötti hangzásbéli hasonlóság indította e gondolatot. Történt, hogy kollégámmal - ritka eset - ebédelni mentünk. Egy ebéd legyen olcsó, mondtam én. legyen finom, mondta ő. Beültünk Eger egyik kedves kis vendéglőjébe. Levesek, sztrapacska, vártunk. S ekkor megjött a nő. A - hímnemű - személyzet ismerősként üdvözölte.- Vesztek ma borotvát? — így a nő.- Nem, ma sem.- Pedig jó. Szólj be a Gézának, hátha neki kell.- Sztrapacskát nem kérsz?- Ha kettőt veszel, olcsóbb. Előjött Géza, hajdan fehér kötényében, szebb napokat látott nadrágjában. O maga volt a szakács.- Adok én neked borotvát - mutatott egy műanyag, használat előtt eldobandó alkalmatosságot a nőnek, s meg is mondta, mit szőrtelenítsen vele. A nő kért sztrapacskát. - De tehéntúróval! - ordította a budiból. Később a nő fennhangon kihirdette: az ő áruja(!) jobb, mert igaz, hogy kéthetente szőrtelenít, de így is „kurva soká" bírja a gép. Ha meg lemerül, hát csak bedugja. Az akkut. - Gyere be a sztrapi mellé - szólt ki Géza -, akkor hárman is megyünk rád... Megettük a hurkazsíros kötényű készítette, s eszerint „felmikrózott” sztrapacskát. így a történet - lévén csak ketten idegenek e családi hangulatú vendéglőben - szabadon folyhatott tovább. Persze lehet, hogy nem lett az egészből semmi, mert teszem azt, a kisasszonynál nem volt alkalmas az idő. Bár ha így lett volna, biztosan elmondja azt is... Suha Péter HÍR(TELEN)KÉK... Azt kérte az egyik budapesti utazási irodától egy kisvárosi gyár szervezője, hogy az autóbuszos városnézés során ejtsék útba a remete-hegyi Hom-villát is. Elérhetőbb látványosság, mint a Horn-fok... * A washingtoni külügyminisztérium figyelmeztette az USA moszkvai nagykövetségének munkatársait: a KGB és a test ördöge nem alszik. Az ördög ugyanis a (hálószoba)részletekben bújik meg... * A már kialakult kenyérügy előrevetíti, hogy hazánk 1800 pékségének harmada perceken belül tönkremegy. Szép jövő: már a pékek is kenyér nélkül maradnak... * A helyi önkormányzatok feladata lesz - mint hírlik - megjelölni a prostituáltak „kínálati helyét”, illetve meghatározni annak „nyitvatartási idejét”. Mondjuk: „Vénuszdomb Betéti Társaság, menetrend - 0-24 h"... (szilvás)
