Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
A mátrai réteket lassan visszahódítja a természet IftTOfU ÍIARíYM Egy ismeretlen gyöngyszem: a Mátra Ha csak autóval robogunk végig a 24-es főúton a Mátrában, már akkor szemet gyönyörködtető látványban van részünk. Az üde zöld fák, a meredek csúcsok, a friss, tiszta levegő pénzben nem mérhető kincse Magyarországnak. Azok, akik a parkolóban hagyják jármüveiket, s beljebb merészkednek, láthatják: nincs minden rendben a Mátra „gyomrában”. Szuromi László, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Mátrai Tájvédelmi Körzetének vezetője kalauzol el bennünket e vadregényes tájra, s hívja fel a figyelmet a szem előtt láthatatlan apró veszélyekre, amik az Északi-középhegységet fenyegetik. TizenhatmiUió év Emberi mértékkel mérve el sem tudjuk képzelni, mit jelent 16 millió év. Még a földtörténet korszakai között tallózva is hihetetlenül távolinak tűnik, pedig a szakemberek szerint a Mátra elég későn született, mégpedig az újkorban, az aktív vulkáni tevékenységek időszakában. Kialakulásának formája nem igazán kedvezett a barlangképződésnek. Mégis 68, ki- sebb-nagyobb föld alatti képződményt fedeztek fel eddig a barlangászok, melyek közül fokozottan védett a Csörgőlyuk- barlang. Hasonló gazdagságot fedezhetünk fel a források számát vizsgálva. A 362 ér közül azonban keveseknek a vízhozama éri el a 10 litert percenként. Állat- és növényvilágát felsorolni is lehetetlenség. Az egyik legnagyobb európai sasfajon, a parlagi sason túl a legértékesebb madarunk, a kerecsensólyom is szívesen fészkel itt, egyéb más értékes fajjal együtt. À hideg vizű, tiszta hegyi patakok ékessége az alig 1-2 párból álló vízirigó-állomány. Avatatlan szemek előtt pedig szinte rejtve maradnak azok a védett növények, gomba- , zuzmó- és mohafajok, melyek a vegetáció kezdetét jelentik. Kinek kellettek a mohák? E látszólagos háborítatlanságot azonban nap mint nap idegen kezek zavarják meg. Legutóbb - első hallásra különlegesnek tűnő - mohalopás okozott fejtörést a természetvédőknek. A Bükki Nemzeti Parkon belül vannak védett és fokozottan védett területek - avat be bennünket Szuromi László. - Az előbbi egy olyan különleges egységet képez, ahol minden védett, a fűszáltól a kőzetig. Egy ilyen helyen történt - nevezetesen Kisnánán - a mohalopás. Mi volt a háttérben? Virágkötők előszeretettel vásárolják fel a mohát koszorúanyagnak. Tizenkét mázsát gyűjtött be a helyi kisebbség eladás céljából. Ez a Mátra élővilágát tekintve elenyésző mennyiség. Ám a területen a további szaporodás szempontjából ezáltal veszélybe került az állomány, ráadásul ez már kereskedelmi mennyiségnek is minősül. Jól tükrözi ez az eset a szemléletbeli hiányosságokat. Úgy gondoljuk, ha valami kicsi, nem látványos, nincs is jelentősége. Pedig az élővilág nem kerecsensólymokból áll. Ezért is szorgalmazunk precedens ér„El fog jönni, mert el kell jönnie annak az időnek, amikor az erdő minden magyar kultúrember szívének egyik legkedvesebb tárgya lesz, és azt nemcsak azért fogja nagyra becsülni, mert testét-lelkét üdíti és megnyugtatja, szépérzékét pedig gyönyörködteti, de mert magán- és közgazdasági érdekek nézőpontjából is benne a nemzet egyik legszebb és legértékesebb kincsét ismeri fel.” (Kaán Károly országos főerdőmester 1867-1940) tékű büntetést a mohalopásoknál - bár a bűnös nem kifejezetten a kisebbség, hiszen nekik kenyérgondjaik vannak. Inkább a kereskedelmi oldalon kell felelős után nézni, mivel ők ösztönzik erre a cselekedetre a munka nélkül maradottakat. Hasonló problémát okoz nekünk a fenyőágak „szüretelése” is, hiszen élő koszorúk készítésénél nagy rá az igény. A különbség csupán az, hogy itt olyan mennyiségben nem lehet gyűjteni, ami már káros lehet ^ természetre. Ismét a tölgyszáradásról Első hallásra különösnek tűnik, hogy miért tájidegen a Mátrában a fenyő. Magyarázat erre is van. Ez a klíma nem kedvez a fenyőfajoknak - mondja a szakember. - A Mátrában az élettartamuk mindössze 70-80 év. Éppen ezért jobban szeretjük, ha őshonos fákkal pótolják a hiányzó erdőrészeket, nem pedig fenyővel. Az 1930-as és az 1970-es évek idején nagy divat volt e fafajta. Nem véletlen, hogy az akkori divatos üdülők köré mindenhol fenyő került. Ennek persze most látni az „eredményét”. Egyre több olyan egyeddel találkozunk, amelyiken gombabetegség nyomai láthatók. Kivágás után ezeket el kell szállítani vagy meg kell semmisíteni, mivel tovább fertőzheti a még egészséges fákat. Sok vitára adott okot a tölgy hervadásos, száradásos betegsége. Ez a jelenség inkább a hosszan tartó szárazság miatt következett be. Elsősorban a csapadékszegénységre hivatkozik az, akitől magyarázatot kérnek, de nem beszélnek a talaj vízmennyiségének csökkenéséről. A Mátrát ugyanis az idők során fél karéjban körülbányászták. E föld alatti tevékenység miatt apadt a nedvességtartalom is. Ezután lehetne megemlíteni a hóhiányt - az erdő ugyanis leginkább a téli csapadékot tudja hasznosítani. Ha ezeket az összetevőket felsorakoztatjuk, akkor rögtön látni: nem véletlen a tölgy túlzott mértékű száradása. A kivágott kékesi fák Lapunkhoz és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához is nagyjából egy időben érkezett egy névtelen levél, amelynek írója arról panaszkodik: vágják a kékestetői szanatórium parkjában levő fákat, pedig nem betegek. Az észrevétel jogos volt. A helyzet a következő: a gyógyintézet parkjába a ’30-as években telepítették a lucfenyőket. Igaz, klíma szempontjából itt semmi kifogás nem lehet ellenük, de a kora miatt vágásérettek lettek. Sok közöttük a csúcstörött, ami ilyen életkornál már nem hajt újra, s a villám sújtotta fákat is illő eltávolítani. A baj azonban nem ez. Olyan egyedeket is vágtak, amik egészségesek voltak. A területre készült több mint tíz éve egy parkterv, tehát a felújítás aktuális. A hibát ott követték el, hogy április elseje után nem lett volna szabad folytatni a fakivágást. Ráadásul, ha állományt kell újítani, azt úgy szokás: sakktáblaszerűen vágják a növényeket, nem egy-egy öreg, beteg egyedet távolítanak el. Ha csak szórványosan vágják, akkor fennáll a veszély, hogy elgazosodik a terület. A fény ugyanis beáramlik, s megjelenik a csalán, a bodza, a galagonya, a kökény, s így fokozatosan elvadul a terület. Egyesével csak akkor lehet vágni, ha a biztonságot veszélyezteti. A helyi védettségről Egyre több településen nyilvánítanak erdőrészeket, ösvényeket, sétányokat helyileg védetté. Az első pillanatban úgy tűnhet: ez mindenki számára előnyös. A Bükki Nemzeti Park Mátrai Tájvédelmi Körzetében azonban nem fogadják a döntést felhőtlen örömmel. Az okokról kérdezve a magyarázat egyszerű: a döntés a testület kezében van. Nincs rá garancia, hogy egy hirtelen fenyegető csőd esetén nem adják el vagy nem vágják ki ezeket a területeket. A helyi védettség ugyanis nem garancia a területek védelmére. Annál is inkább, mivel a pénz nagy úr, a település érdekeit védő képviselő-testület ha kényszerhelyzetbe kerül, nem gondolkodik azon, mi legyen a védett értékekkel. Az idegenforgalom Újabb problémás területe ez a Mátrának. A '70-es években ugyanis számos közjóléti építmény létesült a hegyek között. Egy pillanatra akkor úgy tűnt: a Rottschild-bank szakadt a beruházók nyakába. Ma azonban a karbantartásra sem telik. Sorra-rendre mennek tönkre az épületek, pihenők, turistaházak. Á szemlélet sem a legkedvezőbb. Sokan akarnak a Mátrában, a Mátrából megélni, de pénzt senki nem fordít rá. Jól tükrözik ezt a sípályák is. A megépített tizennégyből jelenleg háromnak van működési engedélye. Túlterheltségről még nem lehet beszélni. Igaz, a szezonban Mátraháza, Mátra- füred, Mátraszentimre forgalma jelentősen megugrik, de inkább csak a kocsival járható területeken. A cél most már az lenne: állítsák le az autósok négykerekűiket a parkolókban, s merészkedjenek beljebb, a hegyek közé, hiszen számos felfedezésre váró csodát rejteget a 16 millió éves Mátra. Szuromi Rita Domoszló látképe, háttérben a Mátra déli lejtői Yvett Szép a lány, olyan Yvettes. Bájos a szőke, bodros hajával, a fitos orrával. Tizennyolc éves, így koránál fogva tudja, mi a divat, s azt is, mi áll jól neki. Mielőtt kilép az utcára, még tesz egy kis pirosítót, s belemosolyog az előszobái tükörbe. Ragyognak a fogai, csillog a szeme. Amikor elindul, határozottan lépked. Kihúzza magát, fölveti büszke fejecskéjét. Nem néz se jobbra, se balra, csak néha lopva a kirakatüvegbe: vajon elég jól festek-e? A szembejövő férfi tágra nyílt pupillájából érzi: ez bizony megfordul utána. Suhan a friss tünemény az utcán, a hivatalba ér, ahol szülei intéztek munkahelyet. Olyan Yvetthez valót. Papírokat kell töltögetni, ügyfeleket fogadni. Amikor a bizonytalan kliens az irodába ér, kissé megnyugszik a kedves arcot látva. Ez a helyes fiatal lány bizonyára segít neki. Am amikor harmadjára sem fogadja a kis fitos a köszönését, kezdi másként látni a dolgokat. Fölemeli hát a hangját, és elmondja, mi járatban van. A kis Yvett szemmel láthatóan nem szokott az ilyen stílushoz, sértetten, grimaszt vágva néz a „betolakodóra”.-Ez itt, kérem, egy munkahely, és nem nyilvános WC - oktatja ki a középkorú férfit. - Egyébként is dolgom van, jöjjön vissza később. S ezzel perdül egyet az elegáns forgós székben, hogy a kedves ügyfél már csak a hátát látja. Yvett, Yvett, drága! De kár, hogy megszólaltál! (barta) FOTÓ: PILISY ELEMÉR Már bezárt az a kiállítás, amikor megnéztem az altemplomban a falhoz támasztott képeket. A rajzok egy érett nőt sejtettek maguk mögött. Néhány vonallal megrajzolt, áttetsző ruhában, kedves női alak tartotta óvó mozdulattal csecsemőjét félig ráhajolva, dúdolva, ringatva. József Attila Tinédzser rajzolta asszonyi képek Nagy Villő kiállítása az egri Barátok templomában Altatója ihlette a másikat: óriási hold csukta le szemét a csillagok között. Alatta kicsit megdőlve pihent a ház, félrecsúszott hálósipka-háztetőben álmodva egy szebb világot. Mellette a széken a kabát, a labda, s egy óriási szem cukor várta mozdulatlanul a reggelt. Arany János hőse, Toldi Miklós alakja magasodott ki a nádasból, hátán hordozva a toportyánt. Weöres Sándor Bóbitája, a Tündér repült határokat nem ismerve az égbolton, átszámyalva a holdat, a napot, virágfüzéren keringve. Olyanok a rajzai, amilyen a neve jelentése: mintha a Tavasztündér szórta volna tele fehér lapjait virágjaival. Alkotójukat megismerve egy nyolcadik osztályos lány, Nagy Villő mutatkozott be az angol- kisasszonyok intézetéből. Tanárnője, Juhász Jenőné számtalan pályázatra küldte be rajzait, sokszor elkérte testnevelés órákról is, hogy befejezhesse műveit. Az egri II. számú gyakorlóiskolának az ősztől induló művészeti tagozatos gimnáziumi osztályába is jó eséllyel pályázhat, mert a pedagógiai intézettel közösen rendezett tehetségkutató versenyen első helyezést ért el rajzaival.- Ösztönös tehetség - mondja édesanyja. - Negyedik osztályos korában mondta a tanárnője, hogy már a nyolcadikosok tananyagát is megrajzolta. A Vitkovics-ház Kisgön- cöl szakkörébe járt, máshol nem képezte magát.- Ha szomorú vagyok, akkor ülök le rajzolni - folytatja Villő. - Akkor a toliamra figyelek, nem a bánatomra. Kedvencem a toll, könnyen haladok vele. Női alakokat rajzolok szívesen, mivel magam is nő vagyok, de természetet: erdőt, lovakat is szeretek megörökíteni.- Adtam neki pénzt fagyira, de rajzlapot vett helyette - avat be az édesapa.-Szemlélődő, befogadó típus volt már kisgyermekkorában is - emlékszik vissza az anya. - Akkor is sorra elhozta a rajzversenyek díjait. Neki olyan dolgok ragadják meg a figyelmét, amely fölött más elsiklik. Fogékony a művészetekre. Hegedülni tanult, de karácsonyra zongoradarabot írt a húgának. Mesemondó versenyen nyert, színjátszó csoportban rendezett, kerámiázik. Villő szól bele a szülői szép szavakba: - Az agyagszobraim vallásos témájúak, amelyeket az iskolában készítettem. A Szent családdal díjat nyertem, a Bazilikában állították ki.- Nagy boldogság nekünk Villő és Évi, aki szintén nagyon jól rajzol, és Zita, a kiváló sportoló. - Ilyen gyerekeket érdemes szülni - fejezi be az anya. Császi Erzsébet
