Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
Karcsii lánykák színpompás kavalkádja mindig vonzza a tekintetet, miként történt ez az egri Dobó téri felvonuláson, s láthatók PERL MARTON képriportjában. Nyolcvan Eve Történt Az orosz gözhenger Az egri csf kir. 60-as gyalogezred katonái barátkoznak a frontvonal túloldalán álló orosz katonákkal 1916 húsvétján Míg a francia és az olasz frontokon kemény ütközetek zajlottak, a tengereken pedig páncélos szörnyek okádták egymásra a tüzet, az 1916-os év első felében a keleti front viszonylag csendes volt. Igaz, a nyugati front tehermentesítésére indultak támadások, de ezek, mint az „újévi csata” esetében is, nem jártak sikerrel, s csak a háborús veszteségeket növelték. Az antant eredeti elgondolása szerint az orosz fronton június vége, július eleje előtt nem terveztek offenzívát. Amikor azonban Verdunnél a franciák nehéz helyzetbe kerültek, s az olaszok is szorongat- tatva érezték magukat a Monarchia csapatai által, az antant vezetése egyre sürgetőbben lépett fel az orosz hadvezetésnél egy tehermentesítő támadás igényével. Az, oroszok el is határoztak egy támadást a keleti front északi szárnyán, de az előkészületek lassan folytak. A német hadsereg ellen irányuló támadás komoly szervezést és átcsoportosítást igényelt, és ezzel az antant stratégiái is tisztában voltak. A sürgető szükség ezért arra bírta őket, hogy a Monarchia kevésbé ütőképes hadereje ellen indítsanak általános támadást. A Monarchia szláv nemzetiségű csapatai ugyanis nem teljes szívvel harcoltak az oroszok ellen. Az orosz offenzíva előkészületei teljesen titokban folytak, de a Monarchia felderítése előtt mégsem lehetett teljesen eltitkolni. Ezek képesek voltak az orosz csapaterősítéseket és átcsoportosításokat felfedezni, az osztrák tábornokok azonban nem nyugtalankodtak. Pozícióikat erősnek, az orosz csapatokat pedig gyengének ítélték. A keleti fronton a katonák között akkor már teljesen elterjedt a frontbarátkozás. A szemben álló csapatok meglátogatták egymás állásait, s a háború értelmetlenségéről beszélgettek. Mindeközben folyt az orosz támadás előkészítése. Az orosz hadsereg óriási segítséget kapott az antant országaitól, melynek következtében valóságos lőszerhegyeket tudott felhalmozni a támadás fő irányaiban. Ráadásul nem egy keskeny fronton indított támadást, hanem az egész arcvonalon, ami szintén merőben új volt a Monarchia hadvezetősége számára. A támadást az orosz hadsereg 1916. június 4-én Bruszilov tábornok vezetésével a volhi- niai Lucknál indította meg: 512 ezer támadó rohant rá 440 ezer védőre. Ez az arány a védőknek kedvezett. Ennek ellenére Bruszilov csapatai több helyen áttörték a frontot. Nem a támadás lepte meg a Monarchia csapatait, hanem Bruszilov új taktikája. Az orosz hadsereg rövid idejű, jól célzott tüzérségi tűz után négy hullámban zúdult a Monarchia állásaira. Az első hullám - feladatá-' nak megfelelően - elfoglalta az első és a második védelmi vonalat, a harmadik pótolta az addig elszenvedett orosz veszteségeket, a negyedik pedig az áttörést biztosította. Bruszilov tábornok emlékirataiban a következőket írta: „Hajnalban a délnyugati front egész hosszában elkezdődött az erőteljes tüzérségi tűz a kijelölt arcvonalszakaszokon... A könnyütüzérségre várt a feladat, hogy minél több átjárót vágjon a (drót)akadályokon. A nehéztüzérség és a tarackok azt a feladatot kapták, hogy semmisítsék meg az első védősáv lövészárkait, és végül a tüzérség egy részét arra szántuk, hogy elnyomja az ellenség tüzérségi tüzét... Tüzérségi támadásunkat mindenütt teljes siker koronázta.” A másik oldalon Julier Ferenc a következőképpen látta az eseményeket: „A kudarc okaihoz tartozik még az, hogy védöállásaink az oroszok pergőtüzét nem bírták el, mert nem pergőtűz ellen épültek, minthogy az orosz olyan hihetetlen erejű bombázást, mint Luck előtt, mind ez ideig nem alkalmazott.” Ez kétségtelen, hiszen a korábbi időkben - mint azt az orosz források és Paleologue pétervári francia követ naplója is megemlíti - előfordult olyan eset, amikor az orosz tüzérségnek mindössze két hétre való lőszertartaléka volt. Ebből pergőtűzre nemigen jutott. A Bruszilov-offenzíva sikerében tehát az antant lőszertámadása játszott jelentős szerepet. A Monarchia vereségének további okait Julier Ferenc a következőkben látta: „Csapataink az orosz hadszíntéren dívó szokás szerint nem hagyták el a gondjaikra bízott állást, tehát nem vonták ki magukat a pergőtűz alól, hanem az állásokban maradtak az orosz tüzérség céltáblái gyanánt, és ott pusztultak el. Az orosz gyalogságnak már nem volt nehéz az életben maradt, de elkábult védősereg le- gázolása. Ez magyarázza meg minden képzeletet felülmúló veszteségeinket ... az állásokban az utolsó emberig kitartó legjobb csapatok ' hasztalanul véreztek el vagy estek fogságba. Még valami: a Luck előtt levő homokos talajban az orosz pergőtűz sűrű homokfel- höket vert fel, ami a látást teljesen megakadályozta, egyben puskáink és géppuskáink szerkezetét a homok annyira belepte, hogy működésük megszűnt.” Az orosz támadás a vele szemben álló osztrák-magyar 4. és 7. hadsereget teljesen felőrölte. A szemben álló felek veszteségeit halottakban, sebesültekben és eltűntekben egymillió főre becsülték. A Luckot elfoglaló oroszok előtt nyitva állt az út Lemberg és a Kárpátok felé. Az összeomlást csak német segítséggel lehetett elhárítani. A beérkező német hadosztályok a román hadbalépés ellenére - melyet az orosz sikerek indukáltak az antant oldalán - stabilizálták a frontot. így a Bruszilov-offenzíva nem érte el hadászati célját, nem tudta a Monarchia erőit megsemmisíteni, de az osztrák-magyar haderő az összeomlás szélére jutott. Bizonyítja ezt, hogy a Monarchia hadseregéből fogságba esett 270 ezer katona kétharmada önként adta meg magát. Ez felhívta a figyelmet a szláv legénység harcértékére. Végezetül az orosz gőzhenger eredménye egy angol hadtörténész szerint a következő volt: „A Bruszilov-offenzíva komoly politikai következményekkel járt. Ekkor tűnt el az osztrák-magyar csapatokból a harci kedv. Nyoma sem maradt az egységnek, összetartozásnak, hűségnek; ettől kezdve a Monarchiát a német erő tartotta a háborúban. De nemcsak a Habsburgokat tette tönkre... hanem a Romanovokat is. A galíciai orosz veszteségek jelentették az utolsó cseppet, amelytől túlcsordult a pohár, és a következő évben kitört a forradalom." Kratochwill József
