Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
1 1 „Nem bántam meg, hogy vállaltam a miniszterséget Késő esti egri beszélgetés Magyar Bálinttal, a művelődési tárca vezetőjével Márványvillák, titkos vagyonok Házat épített magának a magyar miniszterelnök. Mit házat, villát a főváros egy kedvelt pontján! E tény pedig rettentően fáj bizonyos köröknek. Például ama napilap gazdáinak és szerkesztőinek, amelynek komoly veszteségeit a kormány (s annak feje) nem óhajtotta finanszírozni az adófizetők forintjaiból. Azon politikai erőknek is, amelyek harsány vezéregyéniségeinek egyes cselekedeteit - vidéki különös építkezés, sokmilliós honorárium felvétele a semmiért - ugyancsak szaftos pletykák lengik körül. Elsőnek az ötlik fel az emberben: a kormányfőnek és családjának is laknia kell valahol. Azok után is, ha netán majd elbukik a következő választáson. S egy huzamos időn át fontos tisztségeket betöltő ember vajon miért ne takaríthatott volna meg annyi pénzt, amennyivel már belevághat ilyen „kalandba”. Pláne, ha a családtagjai is beleadták vagyonukat. Legfeljebb az időzítéssel van baj. ami visszatetszést szülhet... Szimpatikus az a honanyai kezdeményezés, hogy a parlamenti képviselők a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegyék vagyonnyilatkozatukat. így elejét lehetne venni holmi leplezetlen kampányfogásoknak, bosszúból történő rikoltozásnak. A társadalom többi szereplőjével - a többséggel - szemben is enyhíthető lenne a kétségtelenül meglévő feszültség. Am ha már önkéntes vagyonmérlegről van szó, sokan mondják: nem ártana kiterjeszteni. Azokra például, akik az Apeh, a tb adóslitáján előkelő helyet foglalnak el. Akik szinte minden ingatlan-árverésről, versenytárgyalásról a nyertesek diadalmámorában távoznak, akik zacskóban hordják a millióikat, zsákokba gyűjtik a számláikat, azt sem tudván, honnan származnak bevételeik, mire fordították kiadásaikat. S akkor még szó sem volt „olajbárókról”, pökhendi helyi kiskirályokról... (szalay) Várakozók bőven akadtak. A kulturális tárcához tartozó fővárosi intézmények igazgatói és gazdasági vezetői azt hitték, hogy csütörtök délután az egri Liget Kaszinóban rendezett konferenciájukra nemcsak megérkezik Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter, hanem a jövő esélyeit latolgató előadást is tart. A meghívás délután 5 órára szólt. Aztán hamarosan kiderült, hogy az óhajok nem teljesülnek. Emiatt senki sem hibáztatta a tárca első emberét, hiszen ott kellett ülnie a Parlamentben. Ettől függetlenül nem feledkezett meg ígéretéről. Annyira komolyan vette, hogy többször is jelezte telefonon: feltétlenül jön, mihelyt szabadul. Az időpont azonban végzetesen kitolódott. Olyannyira, hogy már a következő „állomásra”, a Fehér Szarvas Étterembe, a vacsora színhelyére ment. A társaság nyolc utánra vonult át, ahol már kezelhetett a megjelenőkkel. E sorok írója rögvest jelezte interjúkészítési szándékát. Egyetértett... A nyilvános tájékoztatásból érthetően nem lett semmi, ám az asztalok köré települt szakembereket megkereste, közéjük telepedett, s meghittebb, egyáltalán nem hivatalos légkörben társalgóit velük az őket foglalkoztató gondokról. Háromnegyed tizenegy körül már éppen búcsúzni készült, amikor emlékeztettem az egyezségre. Láttam: meglehetősen meggyötört, fáradt, mégsem adtam fel, jelezvén: mindenekelőtt miatta maradtam. Letelepedtünk, s valóban fe- szélyezettség nélkül indulhatott a diskurzus. Utaltam egykori döntésére, s arra voltam kíváncsi, hogy megbánta-e ezt. Tekintete hitelesítette, hogy nyíltan, őszintén felel.- Már akkor tisztában voltam azzal, hogy mi vár. Nem voltak illúzióim, mégsem torpantam meg, mert hittem abban, hogy e sajátos területen is létezik meglelhető kiút, vannak hatásosan orvosló módszerek.- Mitől tartott?- A pénzszűke súlyos teher, ám mégsem elrettentő. Azt vallottam, hogy ezt bekalkulálva is hadba vethetők olyan módszerek, amelyek az ésszerű munkálkodást szolgálják. E véleményem mostanra sem változott meg. Akkor sem, ha nap mint nap konfliktusok sorával kell birkóznom. Ezek azonban legyűrhetők. Különösképp, ha keressük a mindkét fél számára gyümölcsöző megoldást. Azt, ami lényegében minden szituációban fellelhető. Sejtettem, az ott lévők arról reméltek friss információkat, hogy miként zajlott a köz- és a felsőoktatási törvények módosító javaslatainak szavazása. Ezért erre koncentráltam.-Az összkép - s ezt elégedetten állíthatom - kedvező, megnyugtató. Hadd igazoljam ezt néhány kifejező erejű példával. A pedagógiáért aggódók számára jó hírt közölhetek, hiszen 1997-ben sokkal több jut a közoktatásra, egészen pontosan az 1995-ös központi és önkormányzati támogatás együttesének 80 százaléka. Az 1996-os 135 milliárd helyett 161 milliárd forint. Úgy vélem, ehhez felesleges bármiféle kommentárt fűzni, hiszen ezek az adatok önmagukért szólnak. Az is kiderül, hogy a felsőoktatásban dolgozóknak sem kell elkeseredniük.- Az itteni kutatásokra az előző időszakban esztendőnként 172-200 millió jutott, most viszont 2,5 milliárd. Nagyon sokat jelent az is, hogy a programfinanszírozás summája megduplázódott. Zöld jelzést kapott a Széchenyi professzúra. Másképpen fogalmazva: az a négyéves alkotói ösztöndíj, amely elősegíti a valódi képességek kibontakozását, beérését, a szellemi töke pallérozódását. Előbbre léptünk az egyetemi és főiskolai könyvtárak dotálásában is. Mégpedig úgy, hogy ilyen célra körülbelül 500 milliót költhetnek ezentúl esztendőként. Voltaképpen az egy személyre szóló képzési normatíva összege emelődik meg, s ennek révén adódik az említett tétel.-Mi a helyzet tankönyv ügyben?- A kiadás felkarolására mintegy 600 milliót áldozhatunk évenként.- Ez azzal jár, hogy olcsóbbak lesznek az egyes kötetek? Azok, amelyek már-már megfizethetetlenek?-Sajnos, nem. Viszont az sem akármilyen előrelépés, hogy felszámolható a veszteségesség, amely hosszú távon ellehetetlenüléshez, anyagi katasztrófához vezetett volna. Az előbbiek számbavétele révén meggyőződéssel mondhatom, hogy fokozódhat a biztonságérzet, s annak a feltételeit is megteremtettük, hogy fokozatosan lerakhassuk az egyértelműen biztatóbb holnapok alapköveit. Ebben a cseppet sem rózsás gazdasági helyzetben ez nem akármilyen eredmény.- A televízió és a rádió révén értesülhettünk arról, hogy együttműködési megállapodásokat írt alá a szakszervezetek vezetőivel. Mi ösztönözte erre, mi fantáziát lát ebben. Járható út-e ez, olyan irány, ami ígéretes konszenzust garantál?- Ezt hittem, és a tények igazolták, hogy helyesen cselekedtem, ugyanis olyan egyezségek születtek, amelyek nemcsak a kapcsolattartás feltételeit, módozatait rögzítették, hanem egyfajta biztosítékot is teremtettek mindkét félnek. Valamennyi részlet bármikor kontrollálható, s hadd tegyem hozzá azt is, hogy számon is kérhető. Az ilyesmi megakadályozza a félreértéseket, s mindenképpen összhangfokozó tényező.- Szintén a tömegkommunikáció révén értesültünk arról, hogy a Pedagógusok Szak- szervezete érdekvédelmi titkára és Ön között nézeteltérés formálódott. Miben áll ez?-Nem komoly ügy, legfeljebb csak pillanatnyi súrlódásnak minősítettem. Épp ezért felesleges bogozgatni. Inkább azt hangsúlyoznám, hogy mindez a múlté, s ezt vallom nemcsak én, hanem Kopcsik István úr is.- Jó néhány igazgató, tanár berzenkedik a kétszintű érettségi ellen. Arra hivatkoznak, hogy ez megfontolatlan akció, s legfeljebb arra jó, hogy rontsa a hangulatot...- Nem értem az egészet.- Miért?- Azon csodálkozom, az érintettek nem veszik észre, hogy meglévő gyakorlatot szentesítünk. Voltaképpen napjainkban is funkcionál a közös felvételi-írásbeli. Ha így van, akkor mi az egészben a meglepő, hiszen mindössze annyi történik majd, hogy - az esetleges javaslatok figyelembe vételével - tisztázunk, rögzítünk minden részletkérdést, hogy ne adódhassék semmiféle zavar. Egyébként ha bárki reális ellenérveket sorakoztat fel nekem vagy a munkatársaimnak, akkor azokat mérlegeljük. Ha indokoltak, akkor számításba vesszük, s a szükséges korrekciónál érvényesítjük ezeket a szempontokat. Ezért tekintem ezt az egészet mondvacsinált álproblémának.-Nevelők ezrei tartanak az óraszám-emeléstől. Azt hiszik, hogy újabb, kemény sérelem éri őket, s az egész akció révén még hátrányosabb helyzetbe vetődnek. Jogos ez a feltételezés?-Szó sincs ilyesmiről. Aki ezt hangoztatja, nincs tisztában a realitással, s felesleges félelmet kelt magában és másokban. Statisztikai mutatók utalnak arra, hogy pillanatnyilag az általános iskolában 8-10, a középiskolákban 10-15 százalékos a túlóraszint. Ha ez felszámolódik, nem járhat katasztrofális létszámcsökkentéssel. Ráadásul - s ezt különösképp nyomatékolom - az anyagi kompenzációra megvan a szükséges pénz. Az se mellékes, hogy a bevezetés idősávja egészségesen kitolódott, s tulajdonképpen az önkormányzatok határozhatnak minderről. Kezdődhet a folyamat szeptembertől is, de eltarthat jövő év augusztusáig, vagyis a rettegett, a drasztikus megoldás egyértelműen kiiktatódik. Közben feltérképezhettem a megnyerő, a közvetlen, a pózta- lan személyiséget, aki úrrá lett a közelítő éjfél szuggerálta bá- gyadtságon, s fiatalos lendülettel magyarázott. Annyira hitelesen, hogy eszembe se jutott kételkedni. így aztán érthető, hogy ez- irányban tudakolóztam tovább.- Kötődik Egerhez?- Nem is akárhogyan, hiszen szüleimmel gyermekkoromban többször is jártunk itt, s mindjárt megkedveltem a barokk hangoltságú települést, szívemhez nőttek a múltat idéző épületek. Következzék a családi tradíció, annak hatása!- Befolyásolta-e sorsának alakulását, hogy Kossuth kormányzó miniszterelnöke, Szemere Bertalan az ükapja? Nem töpreng a feleleten.- Aligha...- Akkor sem, ha a neves politikus a szó nemesebb értelmében is szabadelvű volt?- E vonásával mindig rokonszenveztem, ezt folyvást tisztelem, de - s ez így normális - mindig a saját utamat jártam. Végül a holnapokat pásztázzuk:-Hogyan él majd harminc év múlva?- Ha ez a lehetőség megadatik számomra, akkor nyugdíjas leszek, s minden bizonnyal találok magamnak elfoglaltságot.-A felemelt korhatár szerint? Veszi a lapot, elmosolyodik.-Remélem, a határidő nem tolódik tovább... Pécsi István Szabad-e a hazai sajtó? e „ I ^zombati %Jzubjektív VAN, AMIKOR hallgatom az Újságot, s nem a falra, hanem egy kis tálkába hányom a borsót. A hüvelyes fejtése közben jobb híján szól a rádió a közelemben, s merő véletlenségből ezen a hétvégi reggelen, ebben az órában. Amúgy régóta eszembe sem jutna, hogy pont ilyentájt bekapcsoljam a kis készüléket, s éppen ennél a műsornál. Mert úgy vagyok már ezzel az adással, mint egykor annak a másik, távoli kontinensnek a nevét viselő állomással, hogy halálosan unom. Rég nem azt sugározza, ami fülemnek kedvesebb. Teli van rágalommal, uszítással. Sokkal inkább a békétlenséget kelti, mintsem a barátságra, szeretetre próbálna vezetni. Meg okos, megvalósítható gondolatokkal, ötletekkel előállni, s a mindenkit boldogító cselekvésre sarkalni. Egyszóval inkább csak gépies érdeklődés, mintsem szükségszerűbb rákívánkozás késztet rádiózásra is borsófejtés közben. S azért nagyobb a figyelmem, mert történetesen a sajtószabadságról beszélnek. Arról, ami - állítják az éterben - nálunk nincs. Illusztrálásul pedig citálják is a hazai rádió mulasztásait, bírálja a műsor a saját adóját. Mintha valahonnét a távolból kiabálna át oda, ahol különben a legnagyobb nyugalomban, a legteljesebb bántatlanságban cseverésznek. S éppenséggel a legszélsőbb jobboldali lapszerkesztő fejti ki a kormánnyal merőben ellentétes nézeteit szabadon. Más témában, de elég szorosan kapcsolódva az előtte megszólaltatott ismert ellenzéki politikusokhoz, akik - többi között - kifogásolják a parlamenti ülések napirend előtti locsipo- csijainak, többnyire személyeskedő, pimasz felszólalásainak korlátozására, megszüntetésére végre irányuló törekvéseket. Azokat a ripacskodáso- kat, üres szellemeskedéseket, amiket néhány ellenkező politikus már szinte kisajátított a választói által elképzelteknél sokkal értéktelenebb személyes szerepléseihez. S amiket azért a bírált médiák is akar- ván-akaratlan újra, meg újra tolmácsolnak, közvetítenek. Nem tudom, hogy mi lenne nálunk, ha van sajtószabadság? Kibe, mibe, s mennyire kömének akkor a nyomtatott és az elektronikus médiák képviselői? Mennyivel ostoroznák, rugdosnák keményebben az ország leghivatalosabb vezetőit is? Képesek lennének- e még több alaptalan, vagy téves gyanúsítgatásnak, állítgatásnak,' vádaskodásnak, követelésnek is teret, hangot adni hazai sajtónk fórumai...? S EGYÁLTALÁN ma- radna-e még olvasó, hallgató, néző, akit mindaz érdekel...? Gyóni Gyula HÍR(TELEN)KÉK... Soros György - egy nyilatkozatában - sajátos képet festetett a közös európai valuta, az euro jövőjéről. Olyat, mint az - Euro(pa) elrablása... * Hamburgban - pénzügyi okok miatt - szirénázó reklámtáblákká válnak a közeljövőben a tűzoltóautók. Valahogy így: „Egységünk a tüzet, a Coca-Cola a szom- ját oltja...!” * A MÁV-tól származó értesülések szerint várhatóan bezárják a fővárosi Déli pályaudvart. Mert már nincs úgy tele, mint a déli busz... * „A postások megharapása ellen” elnevezésű akcióba kezdtek az amerikai posta dolgozói, miután - tapasztalataik szerint - a kutyákkal való öt találkozásból négy harapással, egy futással végződik. Javallat: A postás mindig kétszer fusson... * Újdonsággal járult hozzá a világ zenei kincstárához egy magyar feltaláló, Kovács Ferenc. Az általa szabadalmaztatott óvszer - az adott pillanatokban - a „Fel, fel, ti rabjai...” című dallammal jelzi a bevetési készséget. Kudarc esetén pedig, hogy - „Hajlik a jegenye..." (szilvás)
