Heves Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-15 / 139. szám
Az esküvő mindig kiemelkedő társasági esemény volt Van, akinek sokszor, és akad, akinek soha. De azért a legtöbbünknek legalább egyszer megadatik, hogy valakinek - Isten és a násznép előtt - igent mondjunk. Aki túlesett rajta (ha netán évek múltán szívja is a fogát), úgy emlékszik vissza arra a napra, hogy az egy rendkívüli, semmivel össze nem téveszthető nap volt. Aki pedig előtte áll, készül rá, de nagyon, hogy az egy rendkívüli, semmivel össze nem téveszthető nap legyen. A színarany karika Még talán szó sem volt arról, hogy ásó, kapa, nagyharang, de már meg-megállunk a kirakat előtt. Először csak egyedül (a másik meg ne sejtse, mi jár az eszünkben), később már kettesben is. A vekkereket gusztálgat- juk, „a régi csörgésére képtelenség felébredni!", aztán, ha cseppnyi radarunk jelez (társunk csalódott), továbbaraszolunk: „ha már itt vagyunk, nézzük meg a gyűrűket is”. Összevillan a szemünk, huncutul nevetünk: „te kis csibész, sose panaszkodtál eddig az ébresztőórádra”. Hajdanában, anyáink idején, zűrös volt aranyhoz jutni. Kicsivel később elég volt besétálni az üzletbe, és adtak. Sima, egyszerű, vékony karikát. A hetvenes években már vagy hatfélét kínáltak, volt is vetélkedés a barátnők között, kié káprázatosabb. Ma zavarba ejtő a bőség. Csupán a pénztárca szab határt. Eger legtágasabb ékszerboltjában az egy gramm körüli szolid darabjáért 6 és fél ezer forintot kémek. Ha valakinek ez snassz, hetven fazonból nézhet ki megfelelőt, amit hat héten belül, méretre szabva átvehet. A legdrágább 108 ezret kóstál, platinából készül, parányi bril- kővel ékesítve. Nem verekszenek ezért a fajtáért a vevők, viszont a 60 ezres, fehér arannyal kombinált jegygyűrűből már elkelt néhány. A menyasszonynak köves kísérő is dukál, állítólag egy vőlegény sem spórol ezen. A leányzó ugyancsak szeretne kitenni magáért. Ha a szíve választottja a későbbiekben a karikát sem hordja majd szívesen, „Szivikém, ki nem állom, ha az ujjamon van valami”, akkor nyak- vagy karlánccal kedveskedik neki. Az eladónő emlékszik egy esetre, amikor az egy pár gyűrűért külön-külön blokkot kértek az egymásnak teremtettek. Mindenki a másikét fizette. A jegygyűrűk tizennégy karátos aranyból készülnek, mert ez. erősebb, kopásálló. Az esetek nagy többségében szükség is van rájuk egy életen át. Irány az anyakönyvvezető Tíz esztendő alatt évi 526-ról 430-ra csökkent az esküvők száma Egerben, holott most járulnak anyakönyvvezető elé a ’68-at követő demográfiai csúcs szülöttei. Majoros Lászlóné, Piroska és Póczos Lászlóné, Éva ezzel együtt nem unatkozik. Kiváltképp nyáron, hiszen a legtöbben júliusban és augusztusban kötik össze sorsukat. Akad hétvége, amikor 25 pár lép frigyre. A házasulandók alsó korhatára 18 év, lányoknak a 16-ot betöltve engedélyt adhat a gyámhatóság. Beszélgetőtársaim praxisában a legidősebb menyasszony 60 esztendős volt, 72 éves társát sírgondozás közben ismerte meg. A legkorosabb vőlegény 92 évesen, a kórházi ágyon sóhajtotta el a holtomiglant. Az anyakönyvvezetők nemcsak megszokott helyükön végzik munkájukat. Ha a megrendelők úgy kívánják, összeadják őket a mozgáskorlátozottak intézetében éppúgy, mint a börtönben. Volt egy igazán különös kérés is, de mivel a terület nem az egriek fennhatósága alá tartozik, nem lettek részesei az élménynek. Az ifjú pár egy sportrepülőgépen, a Szalajka-völgyi Fátyol-vízesés felett fogadott örök hűséget. Aki hasonlóképpen extrát akar, annak a jegyzőtől kell engedélyt kérnie. Ez persze bonyodalmakkal jár, hiszen a városban három anyakönyvvezető dolgozik, egy hétvégére csak egy jut belőlük, s a programjuk meglehetősen zsúfolt. A házasulok három ízben keresik fel az esküvő előtt a hivatalt. A találkozásokkor sokakról kiderül: nem teremtette őket egymásnak az Isten. Az anyakönyvvezető mégsem bonthatja a tervet, csak magában jegyzi meg: ezek sem esznek meg együtt egy kiló sónál többet. Az esküvő hivatalos része ingyenes, a teremért és a ceremóniáért kell fizetni. A pezsgőzést is számolva kijön 7 ezerből. Emlékül megkaphatják a poharat, de a toll marad. Az ugyanis különleges (soha ki nem törölhető!) vegytintával ír, nem nélkülözheti az anyakönyvvezető. Az adatokat már pénteken beírják a nagykönyvbe, ezért is kínos, ha valaki szombatra meggondolja magát. Mint ahogy az a lány tette, akire hiába várt a díszbe öltözött násznép, vőlegényestül. Amíg ők reménykedtek, csak megérkezik a menyasszony, addig a hűtlen kedves a repülőn ült, melyen külföldre szállt - örökre. Habos fehérben Szégyenletes múltja volt annak a lánynak, aki nem öltözött esküvője napján talpig hófehérbe. Aztán a ’60-as években - engedve a hóbortnak - megjelent a színes, térdet láttató. Tíz évvel később aki laza volt - vagy annak igyekezett látszani -, leszólta a hagyományt őrző barátnőjét. Maga kizárólag farmerban, pulcsiban, bukósisakkal a karján ugrott be az anya- könyvvezetőhöz. (Talán azóta is bánja, hogy kihagyta élete nagy lehetőségét: legalább egyszer gyönyörűen, irigységet ébreszteni az idegenben is.) L 11 l l l'l Ü1 y "SI R1 Ül ARíVM Boldogító igen - habos fehérben Ma újra hódít a habos fehér. Az arajelölteket vonzza a szépséges. Bújják a magazinokat, sóvárognak a tévésorozatok esküvői jeleneteiben látott költemények után. Aztán karon fogják anyucit vagy a barátnőt (a vőlegénnyel vétek ruhát próbálni - oda a meglepetés!), és betérnek a kölcsönzőbe.- Aki ma nem csinos menyasszony, annak nincs ízlése - mondja Riczkó Lajosné, Ilonka néni. A hetvenéves asszony 12 éves kora óta varrja a lányok álmát. Munkája elismeréséül még miniszteri kitüntetést is kapott. Hogy kitől? A nevére nem emlékszik, csak azt tudja: kommunista volt. O maga azért választotta ezt a hivatást, mert másodikosként azt olvasta: a Szűzanya is női szabó volt.- Csodálatos ruhákat varrók, gyöngyözök. Amerikából kapom a divatlapokat, innen lesem ki a modelleket. Segít a menyem is, aki formatervező. A ruhák többsége egy hónapig készül, az egyszerűbbek megvannak néhány nap alatt. Az első esküvőjére mindenki fehéret választ, 90 százalékban a másodikra is. Ábrándozva nézek egy Krisztina királynő viseletét mintázó, állógalléros költeményre.- Ezt csak -a sudár, 66-os derekú, hosszú nyakú lányoknak ajánlom - kapja el pillantásomat Ilonka néni. - Ha ezt egy törpe fölveszi, vége. Mindig segítek a választásban, és rendszerint elfogadják a tanácsomat. Persze előfordul, hogy valaki görcsösen ragaszkodik a kinézett darabhoz. Ilyenkor megmondom a véleményem: „ha azt akarod, hogy csúf légy, vedd fel..., legyen szerencséd”. Menyasszonyi ruhát 6-tól 30 ezerig kölcsönöznek a boltban. Fejdíszt 800-tól 4,5 ezerig választhat a lány. Amerikában - mondja Ilonka néni - az a módi, hogy az esküvőre meghívott valamennyi hajadon (a bébitől a 25 évesig) bokáig érő koszorúslány-ruhát Minőség mindenekfelett ölt. Egerben is keresik ezeket a modelleket, találnak is a babarózsaszíntől az égkéken át a vízzöldig fodrosat és még fodrosabbat. Aki csináltatni szeretné a menyasszonyi ruháját, jó, ha időben észbe kap. A megrendelést fél, egy évre veszik fel. Ez viszont meglehetősen kockázatos. Előfordulhat: mire elkészül a ruha - megpattan a vőlegény. Tarka bokréták Hófehér kála- vagy szegfűcsokor fölött rebegtek örök hűséget anyáink. Aztán a ’70-es években színes gerberákkal a kezében mondta ki a boldogító igent boldog-boldogtalan. Ma már idejétmúltak ezek a bokréták. Hogy most mi a kívánság? Erre Pető Mónika adja meg a választ:- Ritka kivétel, hogy a vőlegény meglepetésnek szánja a csokrot - mondja a virágkötő. - Ez nem is baj, hiszen a virágnak összhangban kell lennie a lánnyal, a ruhájával, sminkjével, természetével. így aztán van, akinek zuha- tag formájú, másoknak vízcsepp vagy kerek alakú csokréta készül. Az egyiknek elegáns (törtfehér, barackszín, meggybordó) rózsából köti Mónika, a másiknak termesztett, de kertinek ható színpompás, kedves kis virágból. Emeli az esküvő fényét az egységes díszítés. Jó, ha egyvalaki készíti a lánynak, az örömanyának, a hajba, a gomblyukba, a kocsira, az oltárra, a torta mellé a kompozíciót. Kiurtöljük világgá! A kalodában ücsörgő szerencsétlenektől a gyűrűkbe fűzött rózsaszálon át mindenféle illusztráció kerülhet az esküvői meghívóra. Hetvenféle papírból, 425 betűtípusból, harminc jól bevált idézetből választhatnak a jegyesek. Akinek ennyi jó kevés, az arab katalógusból 228 forintos darabáron kérheti a legdrágább rafináltat. Célszerű a meghívót az esemény előtt néhány héttel elküldeni, személyesen elvinni, hogy a vendégek szabaddá tehessék magukat a nagy napra. Nem árt a sorok közé rejteni, hogy a lakodalomba is várjuk őket, vagy csak szurkolónak a szertartásra. Fogalmazzunk bárhogy is, bármilyen színű, formájú meghívó, egy a fontos: aki közel áll hozzánk, tudjon róla, közeleg életünk rendkívüli, semmivel össze nem téveszthető napja. Négyessy Zita Évadzáró gondolatok E gy hete ért véget az egri Gárdonyi Géza Színház 1995/96-os évadja, amely a többségében sikeres színpadi produkciók mellett más jellegű izgalmakkal is szolgált. Feltehetőleg egy közel évtizednyi korszak is lezárult, amely sok szép előadással, felejthetetlen élménnyel bűvölte el a város színházszerető közönségét. Bízunk abban, hogy a jó értelemben vett tradíció és a művészeti igényesség folytatódik a jövőben is. Szűkre szabott eszmefuttatásunk tárgya elsősorban az elmúlt színházi évad, illetve annak rövid elemző méltatása. À repertoár széles skálán mozgott, Carlo Gozzi mesedrámájától az örök klasszikus, Shakespeare megrázó III. Ri- chardjáig, a zseniális színpadíró Molnár Ferenc Üvegcipel- lőjétöl az operettkirály, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéig. A bemutatott darabok művészi színvonala általában kielégítette a közönséget, azt viszont szinte természetesnek kell tartanunk, hogy a kiemelkedő sikerek mellett egy hosz- szabb periódusban néha „becsúsznak” halványabb teljesítmények is. Hat új darabot láthattunk a nagyszínpadon és kettőt a kisszínpadon. Természetesen műsoron maradtak az előző évek jelentősebb produkciói is, mint A láthatatlan ember, A görkorcsolyapálya és a nyári játékok frenetikus sikere, a Webber zenéjével fémjelzett József és a színes, szélesvásznú álomkabát. Gazdagnak mondható a választék, viszonylag megfelelő a műfajok aránya, és az esetek többségében dicséretesnek tűnt a művészi megformálás is. Mindenképpen a színház és a művészet erejét bizonyítja, hogy a feszült, néha túldimenzionált légkörben született darabok sem lógnak ki a sorból, s a néző semmit sem érzett az alkalmanként zavaró-kavaró tényezőkből. Az évad első premierje Carlo Gozzi Turandot-ja volt. A Commedia deli’ arte harsány és könnyed stílusában készült, tragikus elemekben bővelkedő mesejáték vegyes benyomást tett. Egyaránt megkérdőjelezhető a darabválasztás és a szereposztás. A második bemutató, a Liliomfi lehetett volna a nyitány. Bár közismert történetet tálalt, de remekül megkomponált, humoros-gunyoros jeleneteivel, karakterisztikus figuráival, nem utolsósorban pedig az üde, valóban friss muzsikával megszínezve kellemes, hangulatos estéket szerzett a nézőknek. Az egri származású Bródy Sándor lírát, tragédiát, komédiát és iróniát fölényes biztonsággal elegyítő színműve, A medikus következett a sorban. A szerző a századelő világát, a szürke, aggasztó valóságot fogalmazta színpadra, remek lehetőséget kínálva több színésznek sokoldalú tehetségük felmutatására. A régóta türelmetlenül várt, világszerte közkedvelt nagyoperett, a Csárdáskirálynő is színpadra került. A szerelmi játszadozással, komikus-huncut epizódokkal, örökzöld bemondásokkal telehalmozott játék Kálmán Imre meseszép muzsikájával osztatlan sikert aratott. Újra és ismét bebizonyosodott, hogy néhány csodálatos dallam többet és szebbet nyújthat, mélyebb érzelmeket kelthet, mint egy veretes prózai szöveg. A magánélet keserű-édes dilemmáiból szőtt Molnár-darab, Az üvegcipő némi cikcakk után öltött végleges színpadi formát. Gáli László az utolsó próbákon rutinos kézzel, elegáns nagyvonalúsággal simította el a vígjáték megformálásában mutatkozó egyenetlenségeket, és sikerült neki egy letisztult, hatásos előadást teremteni. Az évad utolsó premierje, a III. Richard a leköszönő igazgató-főrendező művészi hitvallásának, színházi tevékenységének igényes összefoglalásaként értékelhető. A bonyolult cselekményű, sok figurát felvonultató, elvekkel, érzelmekkel dobálózó Shakespeare-tra- gédia kitűnő lehetőséget adott Gáli Lászlónak, hogy rendezői talentumát, ötletdús fantáziáját ezúttal is manifesztálja. A kisszínpadon egyrészt művészi kísérleteket, színpadi elképzeléseket, másrészt ifjú, bontakozó tehetségeket láthattunk. Tennessee Williams és Lisa Schlesinger színművei felkeltették a közönség érdeklődését. A próbb döccenőket nem számítva, jól sikerült színházi évadról beszélhetünk. A nagyérdemű sok élménnyel gazdagodott, s ennek fényében fokozott igényekkel várja a következő szezont. Minden bizonnyal nem fog csalódni, ha érvényben marad az aranymondás: a színház a közönségért van, s fordítva sohasem lehet igaz. Dr. Hekli József
