Heves Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-18 / 116. szám
✓ Érettségi Ha betoppanna egy jó tündér, és felajánlaná: holnaptól húsz évvel fiatalabb lehetek, ajtót mutatnék neki. Ki nem állnám, hogy újra érettségi bírák elé kelljen állnom. Nem attól félek, hogy kiderülne, gőzöm sincs már a logaritmizálásról, vagy puska nélkül nem tudnék megfelelni, hányban volt a Dózsa-féle parasztfelkelés. Attól sem tartok, hogy rossz jegy kerülne a bizonyítványomba. Tudom, úgyse kíváncsi rá a későbbiekben senki. Meg aztán - mint beigazolódott - százszorta többre viszi a komplett hülye, mint az eminens. Attól sem esnék pánikba, hogy esetleg pártában maradok. Annak idején - húsz évvel ezelőtt - még remegtünk ettől. Aki ballagásig nem lett menyasszony, hittük: keresztet vethet magára. Harminckét liba egy osztályban, egyében sem járt az eszünk, mint hogy ki lesz a kérőnk. A vesztésre állók kedvéért egy férficipő- bolt kirakatába állíttattuk a tablónkat, hátha azokon is megakad valakinek a szeme, akikre addig senki sem várt az iskola előtt. Egész mástól rettegnék. De attól nagyon. A jövőtől. Úgy cakk-pakk. Gyűlölném, hogy kegyelemkenyéren tengődjek. Hogy hiába hajtottam négy éven át, zsebemben tudásom záloga, mégsem kellek a kutyának sem. Reményem se lenne rá, hiába kilincselnék cégtől cégig, hogy állást kapjak. Hiába garasoskodnék, a jövedelempótló támogatásomból sosem futná lakásra. Még az önálló életet ígérő albérletet se bírnám kifizetni. Ott gubbasztanék agyonhajszolt szüleim nyakán. Torkig lennék a szólítgatá- saikkal, menekülnék otthonról. Hasznosnak tetsző továbbképzésekre iratkoznék be, hogy aztán bebizonyosodjék: tiszta fölöslegesen. Útálnék tizennyolc éves lenni. Ha betoppanna egy jó tündér, úgy penderíteném ki az ajtón, hogy a lába sem érné a földet. (né-zi) Heves megye és a millennium (IX.) A millennium mérlege és utóhangja A Heves megyeiek budapesti szerepléséről is több alkalommal írt országos lap A millenniumi rendezvények jelentős pénzösszegbe kerültek. Megyénkben szép számmal voltak, akik névtelenül segítették pénzadományaikkal a helybeli vagy a fővárosi rendezvényeken, kiállításokon fellépőket, vagy a közreműködőket. Ugyanígy a különféle intézmények, társaságok és szervezetek is. Azonban a pénzhozzájárulásukról még becsült adatunk sincs. A törvényhatósági számvetés már jobban eligazít, de ebben nem találhatók a mecénások folyósította összegek. Csupán a vármegye főszámvevői hivatalának megbízható kimutatása ad pontos képet. A helyi települések a kiadásaik fedezéséhez 0,5 százalékos pótadóval járultak. Az összes községi járulék 4.241 Ft 2 kr, amelyből az egri járás részesedése 698 Ft 85 kr, a gyöngyösi járásé 802 Ft 59 kr, a hatvani járásé 600 Ft 66 kr, a hevesi járásé 725 Ft 79 kr, a tiszafüredi járásé 611 Ft 6 kr, a pétervásári járásé 324 Ft 1 kr. Mégsem ez, az anyagi Számvetés példázza a fő mérleget. Ennél fontosabb az az erkölcsi eredmény, amit a millennium ünnepi éve nyújtott. A millennium megerősítette a magyarságtudatot és az összefogás fontosságát a Magyarországon élő nemzetiségekkel, miközben az eredmények fölötti jogos büszkeség újabb eredmények ösztönzője lett. Megmutatta azt, hogy hazánk s a magyarság kitéphetetlen része Európának. „Emlékét érbe és márványba kell vésni, meg iskolás ifjaink tudatába is, hogy a további nemzedékek azt örökségképpen tiszteljék, vallják” - jegyezte fel a gyöngyösi polgármester, Balogh Gyula a millenniumi emlékalbumban. Heves megye minden oktatási intézményében az 1900-as évek elejéig, több helyen pedig később is megünnepelték az 1000. év emlékét. A millennium emléke követendő példa lett, és a nemzeti érzés jelképévé nőtt. Amikor 1908. szeptember 6-10-ig Gyöngyösön a Heves Megyei Gazdasági Egyesület ünnepségsorozattal tisztelgett a fél évszázados eredményei előtt, az egyesületi elnök, dr. Kállay Zoltán (1896-ban Heves megyé főispánja volt), ekképpen méltatta a jelentős évfordulót: „Főhelyen lobog egyesületünk 1896-ban megáldott millenniumi díszzászlója. Dicsőséges múltunk sugarait árasztja azóta is... Erre a... kiállításunkra is árad egy csillogó sugár, amely külön megvilágítja a mi fennállásunk ötvenedik évét... Tartsa meg Isten örökre e zászló lobo- gását.” A millenniumi emlékzászlók tiszteletet követeltek az ezer év eszméjének. A jövő hitét erősítették, reményt árasztottak. Vagy a községházán, vagy a település templomában, a lobogók között őrizték. A vármegye millenniumi díszzászlóját a fő- ispáni irodában helyezték el. Gyöngyösön a millennium feliratú, ország- és városcímerrel díszített zászlókat 1919-ben a karhatalmi bizottság nem bántotta. A két világháború között még sok helyen megvoltak a zászlók mellett az egyéb millenniumi emlékek is. A megye zárt (iskolai, egyleti, intézményi) könyvtárai külön gyűjteményben őrizték a millenniumi emlékkönyveket, díszkiadású emlékalbumokat, a Ba- lássy-Szederkényi-féle 4 kötetes megyetörténetet és a Szilágyi Sándor szerkesztette A magyar nemzet története című 10 kötetet. 1946-ban az 1050. évfordulóról több helyen is meg akartak emlékezni, így Gyöngyösön is. Gyöngyösön azonban a polgármester nem engedélyezte, mondván, nacionalista, soviniszta, irredenta óhaj. (Lehet, hogy másutt is hasonló okok miatt maradtak el a megemlékezések.) A további évtizedekben pedig úgy tűnt, Heves megyében is elfelejtették a millenniumot. Idén úgy ünnepeljük meg az 1100. évfordulót, hogy erőt merítve a száz évvel ezelőtti ünnepségekből, ismét tegyük fényessé, emlékezetessé a honfoglalás dicső emlékét! (Vége) Dr. Misóczki Lajos Rekviem a semmiért SVSzubjektív AZ ELLENKEZŐK - pontosabban: a parlamenti ellenzékiek - ismert politikusa megint meglepő szerepléssel fordította maga felé a figyelmet. A meg nem rendezett magyar Expót nyitotta és zárta egyszerre. Rögtönzött kis ünnepségen hatásosat sóhajtott, kesergett, kihagyott óriási lehetőségre emlékeztetett. Leginkább pedig - miközben a közeli kisvárosban éppenséggel a megbékélés napját ünnepelték - indulatos szavakkal újfent elmarasztalta a mostani vezetést, a mai kormányt megbocsáthatatlan mulasztásáért. Miért is ne? A partvonalon túlról „bekiabálni” már neki sem drága. Sokkal könnyebb egy játszmát el nem játszani, mint meg is vívni odabenn a pályán. Amíg ugyanis idekinn nagy hirtelen, különösebb mérlegelések, megfontolások nélkül felépítették az ábrándot, mások ott belül a hamis illúziók szétfoszlatására vállalkoztak, a megtévesztett világgal szembenézve. Gondjaink ismeretében a reálisabb ember el is feledte már a megálmodott nemzetközi nagy kiállítást, eszébe sem jut, hogy az elveszett parádé miatt keseregjen. Sok mást sirat, egyebekért borong. Tudja Isten, kedvemre valóbb lett volna, ha a szónok ott és akkor az Expo helyett ezt emlegeti, ilyesfélékről beszél. S legalább némi bűntudattal is persze. Hiszen a jelenlegi helyzetért azért ők is tettek valamit. Méghozzá igencsak többet, mint ellene. Miért hát az egyoldalú vádaskodás, mire való az olcsó színjáték..? Kétségkívül van érdekes, eredeti a rekviemben, tagadhatatlanul látványos a demonstráció. Ha tömegeket éppen nem is mozgat, s ragad magával, egy kisebb csoportot azért csak kicsal még az utcára, megállásra késztet. S választás előtt ez sem semmi. Bármilyen gyér, halk a taps, bódulatot kelt a pódiumon. Növelheti a nyugodt erőt. Bár annyival talán nem, mint amennyi a győzelemhez kellene, valameny- nyivel azért feltétlenül. A kevésnek is jelentősége van. Bámulom az ötletet! S találgatom, hogy mi követi. Mivel biztos, hogy van még a tarsolyban! Kifogyhatatlan lehet az a fantázia, ami már ebben az Expo-ügyben így megmutatta, hogy mire képes. Várom hát az újabbat! Biztosan érdekes lesz az is, s meggyőződésem, hogy a szónokék szolgálnak még további hasonlókkal. KÜLÖNBEN csalódnék. Úgy elkeserítenének, hogy utána észre sem venném, bármivel próbálnák vigasztalanságomat feledtetni. Gyóni Gyula Egy törött boka utóélete Kimerültén rogyott le a szerkesztőségi fotelba a középkorú hölgy. Járóbotját maga mellé állította, és reszkető kézzel beletúrt fodrászt rég nem látott hajába.- Már nem tudom, hova menjek - kezdte csüggedten. - Öt hónapja kerékpárral indultam haza a munkahelyemről este. Megtámadott egy suhanc, kitekerte a kezemből a táskámat, elestem, s eltörött a bokám. Kijöttek a mentők, kórházba szállítottak, a rendőrség fölvette a jegyzőkönyvet a történtekről. Azóta kezelésre járok minden héten, nem tudok dolgozni. Január óta járom a hivatalokat, hogy valami jövedelemhez jussak. Egyedül nevelem a középiskolás lányomat, de nincs miből. A társadalombiztosításon azt kérték, szerezzek tanúkat, akik megerősítik a baleset üzemi jellegét, azt, hogy a munkahelyről hazafelé menet történt a sérülés. A rablás utáni zaklatott állapotban többször is említettem az ügyeletes orvosnak és a rendőrnek is, hogy munkából igyekeztem haza. Ezt a munkaadóm is meg tudja erősíteni, hiszen délután 4—8-ig kellett az irodákat kitakarítanom. Sajnos, a jegyzőkönyvekbe sehol sem jegyezték fel ezt a mondatot. Nincs tanú, nincs bizonyíték, s így pénz sincs. Felhívtam a rendőrséget, a kórház baleseti osztályát, mit lehet ebben a helyzetben tenni. Az orvostól azt a választ kaptam, hogy ők csak a közvetlen munkavégzés közben ért sérülés körülményeit kötelesek följegyezni. A rendőrségen hasonlóképpen nyilatkoztak. így az áldozat tanú nélkül maradt. Végül is a tb-nél azt tanácsolták, a hölgy kérelmezze a méltányossági táppénz folyósítását, esetleg megfelelő orvosszakértői véleményekkel alátámasztva a rokkantnyugdíj folyósítását. Persze, ez sem megy egyik napról a másikra, hiszen nyomtatványok garmadát kell kitölteni és a szükséges igazolásokat, dokumentumokat becsatolni. S az elbírálás újabb időt vesz igénybe. Amikor panaszosunknak két nap elteltével elmondtam, milyen lehetőségei vannak, lehajtotta a fejét és pár percig nem szólt semmit. Nagyon köszönöm - sóhajtotta végül. Fölállt, botjára támaszkodott, és kisántikált a folyosón. Nem tudom, merre indult, melyik hivatalt kereste meg először, ha volt rá ereje. Kértem, jelezze, ha még valamiben segíteni tudok. Egy hét telt el azóta. Nem keresett. Nem tudom, miből fizette ki az esedékes rezsit, miből vett kenyeret, hogy erőt merítsen a további hivataljáráshoz, s hogy a lánya mit vitt be az iskolába a kért jövedelemigazolás címén. Csak azt tudom, hogy újabb áldozatot szedett az embertelen bürokrácia, amit köztudottan emberek irányítanak. Barta Katalin Másé, hadd menjen Kicsi gyermek álldogál a zebránál. Idős néni sétál felé, s meglepetést tükröző arccal kérdezi tőle: hol a mamád? A gyerek rá se néz. Vár, hogy átváltson a lámpa, s ahogy azt a felnőttektől látta, átmenjen az úton.- Hová igyekszel? - próbálja szóra bírni a néni. A gyerek komoly arccal tekint föl, kissé megdönti fejét, s nyomatékosan közli: kakilni! Már zöld a lámpa, de az anyuka sehol. A néni tehetetlenül néz körbe, nem meri itt hagyni a kicsit. Újra zöld, majd megint piros a lámpa. Legalább három szabad jelzést elszalasztva várja, hogy jöjjön valaki a gyerekért.-Milyen aranyos! - simogatja meg a kicsi fejét egy férfi. - Az unokája? A néni tehetetlenül rázza a fejét. Percek múlva egy fiatalasszony rohan feléjük, s fogja meg a gyereket.- Magáé? - kérdi a néni.- Nem, dehogy! - közli egy vállrándítással, s a hála jelét sem mutatva, köszönés nélkül vonszolja el a kicsit. A néni megrökönyödve néz utánuk, s magában halkan megjegyzi:- Remek! Ha másé, hadd menjen. (elek) HÍR(TE1EN)KÉK.. A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a szakszervezeteknek követelniük kell, hogy 1996-ban ne csökkenjen a reálkereset. Jelezve: aki á(ra)t mond, az mondjon b(ér)t is... * Oroszországban újabban terjedőben van a kannibalizmus: többnyire nők esznek férfiakat. Mindig is hírlett, hogy - férfifalók... * Ha idegen csapatoknak adják bérbe a lőtereket - jelentette ki Thürmer Gyula -, akkor élő lánccal veszik körbe azokat a Munkáspárt tagjai. Ingüket kitárva, mint egykori elődeik, hogy: „Ide lőjetek...!” * Tiltakozásul az egyre növekvő környezetszennyezés ellen, a svédországi Stingtomto falu mintegy kétezer lakója - a helyi pap vezetésével - a közeli Hallbo-tó partján megrendezte a házon kívüli pisilés napját. Kérdés: milyen volt a szélirány, mert...! (szilvás)
