Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
l'i mm ï)L\RiW TV /den nem tellett napközire Faluközpont napfényben Tamaleleszen hat-hét évvel ezelőtt jártam utoljára. Emlékezetemben frissen él az akkori virágzó termelőszövetkezet: melléküzemágaival, irigyelt eredményeivel. A legutóbbi „kirándulásunk” első állomása így értelemszerűen a környék egykori legnagyobb munkahelye. Hat-hét év azonban nagy idő ebben az országban, ennélfogva Tamaleleszen is. A hajdani irodaépületek zöme ugyanis üresen ásítozik, az egyetlen megmaradt berendezett szobában mindössze két embert találunk: Tóth Bélát, a felszámolással megbízott szakembert és titkárnőjét.- Nincs itt már semmi látnivaló, csupán a „martalék”. Hónapok óta olyan az egész téesz, mint az elhullás előtt álló állat, aminek a feje fölött ott köröznek a dögkeselyűk. Nyolc hónappal ezelőtt kezdtük meg a felszámolást. Fénykorában a szövetkezet hat-hétszáz környékbeli embernek biztosított munkalehetőséget, mára mindössze 30-40 dolgozónak. Csupán két csoport maradt meg.- Tanulságos lehet egy ilyen folyamat. A laikus ember első kérdése, hogy hova lettek a gépek, a berendezések, a pazar irodabútorok, kit illetnek az irodaépületek, no és hogy ki gazdálkodik jelenleg a 10 ezer holdnyi földön ? Jó kérdések ezek - látom Tóth úr arcán is, aki maga se tudja: mondja vagy ne mondja az igazságot.- Engem bíztak meg ezzel a feladattal, de megmondom őszintén, nem tűi hálás dolog. Óriási a személyi felelősség, és néha követhetetlen egy-egy tétel útja. Egy biztos: a központi irodaépületet egy nyugdíjas tábornok özvegye vette meg, aki az elesett, egyedülálló embereknek szeretne szállást és ellátást biztosítani, az egyház segítségével.-Sa többi érték?- A törvény előírásai szerint nevesítették a vagyont, a földek egy része kárpótlási terület.- Úgy emlékszem, valaha itt csodaszép bútorok voltak...- Igen... Hát ezek az utolsó pillanatban eltűntek, mint az a japán szivattyú is, amely igen nagy értéket képviselt. Tamalelesz, a kifosztott falu FOTÓ: PERL MÁRTON- Mit tehet ilyenkor Ön?-Följelentést tettem a rendőrségen. Aztán két hónap múlva kaptam egy értesítést, hogy megszüntették a nyomozást, mert az elkövető kilétét nem sikerült felderíteni. Szóval, egy-két dolog eltűnt, de a nyakunkon maradt például 1500 darab iskolaköpeny. Itt vannak raktáron. Fölajánlottam már gyerekvárosoknak, diákintézményeknek, de senkinek sem kell. Márpedig ezzel is el kell számolni valahogy.- No és a 10 ezer hold föld?-Egy része a két működő csoport tulajdonában maradt, a többi kárpótlási terület. Én csak egyet tudok, hogy gyerekkoromból emlékszem azokra a kiváló területekre a környéken, amelyeken derékig ért az árpa, a búza. Az az igazság, hogy ezeket a remek földeket gyeppé minősítették, s most olyanok Tóth Béla: Nyolc honapja tart a faludulas birtokolják, akik a földműveléssel soha nem foglalkoztak.-Kik?- Ne haragudjon, de neveket nem mondok. A Tamaleleszen és a szomszédos településeken élőknek azonban nemcsak az a gondjuk, hogy jóformán teljesen munka- lehetőség nélkül maradtak, hanem az is, hogy a gyarapodó cigányság egyre több gondot okoz. Erre eklatáns példa a helyi körzeti általános iskola, ahol az igazgató, Földi Ferenc tényszerűen közli, hogy egyre több a veszélyeztetett gyermek.- Tudja, harminc éve élek itt, és azt tapasztalom, hogy a szigorodó gazdasági körülmények folytán teljesen kilátástalan helyzetbe kerülnek a családok. Ennek a folyamatnak az első számú áldozata a cigányság. Szakképzetlenül esélyük sincs az elhelyezkedésre. A gyerekeket hiába támogatja az állam fejkvótával s egyéb kedvezményekkel, sajnos, sokszor teljes érdektelenségbe ütközünk a szülők részéről. Évről évre magasabb a hiányzások száma, emelkedik a bukások aránya. Az imént jöt- Kovács Béláné. tem ki tanórá- tünk ” ról, bevallom, nem sok örömmel. Szeptemberben minden cigánytanulónk ingyen kapta meg a tankönyveket és az iskolai felszerelést. Mostanra egyszerűen elhagytak mindent. Könyv, füzet nélkül jönnek iskolába. Szerettünk volna kedvezményes étkeztetést biztosítani, hogy a napköziben legalább rendszeresen táplálkozhassanak. Magam is alig akartam elhinni, hogy a szülőktől kért húsz forint is problémát jelent. Az óvodai ellátás teljesen ingyenes, mégis az is gondot okoz, hogy ide beírassák a kicsiket. Pedig higgye el, a lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, hogy változtassunk ezen a helyzeten. Jó kapcsolatban állunk a kisebbségi önkormányzattal, pályázunk, ahova csak lehet. De hiába teremtjük meg a lehetőséget, ha ezzel nem kívánnak élni a szülők.-Jelenleg hányán tanítanak itt?- Huszonnégy pedagógusunk van, de sajnos, ők is a tűrőképességük határára értek. Várjuk az új Nemzeti Alaptantervet, ami támpontot jelenthetne a tervezéshez. Béremelésről egyelőre szó nincs, s azt sem tudjuk, hogy mihez kezdünk, ha fölemelik a kötelező óraszámot. A faluközpont épületei napfényben fürdenek, mégsem tudják feledtetni a szegénység gyarapodó jeleit. A hajdan jobb napokat megélt áfész-vendég„Szebb napokat is megállón, a húsbolton lakat. Ki tudja, mikor nyílnak meg újra ezek az üzletek, s megéri-e valaha hasznosítani őket. A falu sokat látott s tapasztalt idős emberei már nem sokat tervezgetnek. Végignézték, végigélték a történelem sorsfordító időszakaszait, s most, április végén egy dolognak tudnak örülni igazán: végre kisütött a nap. Kovács Béláné az idén tölti be a 77. életévét. Mondja, a tüzelő és a gyógyszerek rendre fölemésztették a 13 ezer forintos nyugdíját. Egyedül él, nem számíthat senkitől támogatásra, mégsem panaszkodik.-Tamaleleszen szebb napokat is megéltünk - emlékezik kis mosollyal a szája szögletében. - Az elmúlt években szépen, lassan minden tönkrement itt. De én már nem nagyon foglalkozom azzal, mi van a faluban. Csak a boltig megyek el. Túl a hetvenen már hátat lehet fordítani mindennek, ám a lelesziek zöme ezt nem engedheti meg magának. Szembe kell nézniük nap mint nap a filléres gondokkal, meg kell keresni a kenyérre valót, bármilyen nehéz is, hiszen a gyerekeket fel kell nevelniük. Hogy ez miként fog sikerülni egy munkahely nélküli, félig- meddig kifosztott faluban, nem tudni. A belátható jövő sajnos nem túl kecsegtető. Barta Katalin Egy művésztanár ars poeticája A festészet mindnyájunkat magasabb régióba emel Eszmélésem óta hittem az igaz piktúra semmi mással nem pótolható varázsában. Abban, hogy valamennyiünket - épp az általa kínált katarzis révén - magasabb régióba emel. Ezek a gondolatok villantak fel bennem, amikor Csonka Erzsébet művésztanárral, az egri Balassi Bálint Általános Iskola nevelőjével beszélgettem. Az apropót az adta, hogy megnéztem a millecentená- rium tiszteletére készített két freskójának színes reprodukcióját. Rögvest felszakadt belőlem a verdikt: ígéretes tehetség... Ennek felfedezése, felismerése olyan tüneményes érzés, amely szinte megtisztítja az embert. Érthető, hiszen a meglelt közös hullámhossz révén maradéktalanul érvényesül a folyvást ismétlődő csoda, a tündökletes átlényegülés. Ha nem lennének ilyen percek, teljesen elszürkülne a lét. Sorsának stációit idézzük, pásztázva a meghatározó jellegű motívumokat.- A későbbi elhatározás már általános iskolás koromban felsejlett bennem. Oktatóim észrevették kézügyességemet, s a méltatás természetesen tovább sarkallt. Ez a magyarázata annak, hogy szülővárosomból, Balassagyanmatról a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába pályáztam, hiszen már ekkor - nem szeretném, ha nagyképűségnek hangzana, mert nem egyáltalán annak szántam - áthatott a képi látásmód. Kudarcok is érték, hiszen a szakfőiskolára - kétszeri nekibuzdulás után - sem vették fel. Szüleinek köszönhetően a második menetben már az egri felsőoktatási intézménybe is belépőt óhajtott szerezni.- Sikerült. Mindmáig értékelem az itt nyújtott útravalót. Különösképp Lóránt Jánost méltatom, aki értő adagolásban sajátíttatta el velem a nélkülözhetetlen fortélyokat, az anatómia, a térábrázolás,- s az egyes műfajok kötelmeit. A megyeszékhelyen maradt. A tanítás ezernyi szépsége szintén megbabonázta, ám egykori álmát nem adta fel.- Szinte mindennapi metamorfózis ez. A Teremtő olyan adománya, amely folyvást hálára kötelez. Nagyszerű dolog az, ha valaki formába öntheti gyötrődését, alkalmi konfliktusait, örömét. Ilyenkor a jelképes léghajó utazókosarából kihullanak a visszahúzó terhek, és szinte szállunk felfelé. Mindezt hatványozza az, hogy a festészet barátai is ide emelkedhetnek, ha erre a „szellemi rezgésszintre’’ hangolódnak. S ezért, bizony, érdemes dolgozni. Na meg az utánpótlásért is.- Egyik gyerekem kivételes adottság. Amikor erre rádöbbentem, majdhogy felvillanyo- zódtam. S azóta is reménykedem, hogy egyszer majd befut, megbirkózik a rá váró nehézségekkel, s ő is a nemes értelemben vett lélekidomárok táborát gyarapítja majd. Otthonában elbűvölnek vásznai, amelyek szinte mindegyike egyéni világlátásról, a vele összefüggő kompozíciós eredetiségről, az egyéniségről valló sajátos színkezelésről tanúskodnak. A jövőre célzok, de szerényen hárít, ezért hát vállalom a jós szerepkörét, s megfogalmazom, hogy sokszor találkozunk még, mert vezérlő csillaga egyre magasabbra ível majd. Pécsi István
