Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-27 / 99. szám

I f? 6. oldal ______ A hőn óhajtott stabilizáció! A huszadik század végé­hez közeledve okkal ve­tődik fel a kérdés: vajon a kilencvenes évek első felé­ben milyen gazdasági ered­mények születtek nálunk? Sokan beszélnek erről sző­kébb pátriánkban is, termé­szetesen a gazdaságtörténé­szek majd utólag adják meg a választ. Gyors elemzést készítve, mégis rövid érté­kelést adnak a szakértők. A rendszerváltást köve­tően nem dolgoztak ki a közgazdasági logika szabá­lyait betartó stratégiát. A követendő gazdaságpoliti­kát elsősorban a jogi és pénzügyi alternatívák körüli vitákra egyszerűsítették. A gazdasági folyamatok ezért kedvezőtlenül alakultak, amelyek az elmúlt években a stagnálásban mutatkoztak meg. A felvett külföldi hite­lek, a működőtőke importja, a növekvő devizabetétek biztonságossá tették az or­szág nemzetközi fizetőké­pességét. Ugyanakkor vilá­gossá vált, hogy ez a poli­tika hosszú távon nem foly­tatható. Ma már a szakértők úgy vélekednek: a ’90-es évek első felének egyik sikeres gazdaságpolitikai lépése volt az ipari privatizáció, a másik pedig a nemzetközi fi­zetőképességünk megőrzését szolgáló politika. Az idei év nagy eseménye, hogy meg­hirdettük a forint konvertibi­litását, amelyet elsősorban a nyugat-európai intézmé­nyekhez való mielőbbi csat­lakozás vágya vezérelt. Sajnos, ennél sokkal bo­nyolultabb volt és kedvezőt­lenül hatott az 1990-1994 közötti agrárpolitika, ami­kor a földet felelőtlenül osz­togatták, miközben a szö­vetkezetek egy része tönk­rement, illetve meggyen­gült. Rendkívüli erőfeszíté­sek árán lehet ezen változ­tatni. Á sókat bírált és időköz­ben megtépázott Bok­ros-csomag nagy áldozatot követelt, de elősegítette a stabilizációs folyamat elin­dítását. Vajon sikerül-e to­vább erősíteni? — ez alap­vető kérdés előrelépésünk érdekében. Mentusz Károly Heves megye és a millennium (VI.) A vidéki ünnepségek - 2. A nagyközségek közül elsőnek Makiár május 9-i „örök emlékű ünnepségét” mutatjuk be. Itt már korában „trombitaharsogás figyelmeztette a népet, hogy a várt nap fölvirradt” - írta az Egri Híradó tudósítója a lap 1896. május 16-i közleményé­ben. Sok épületre kitűzték a magyar címeres nemzeti zász­lót: 8 órakor a róm. katolikus templomban hálaadó isteni tisz­teleten vettek részt. Utána a nemzetiszínű szalagokkal, csokrokkal díszített iskolás gyermekek diadalkapun át, a virágkoszorúkkal körülvett is­kolaudvarra vonultak. Elkez­dődött az iskolai ünnepély, amelyen egy-egy szereplő kis­diák bámulatra ragadtatta az 5- 600 főnyi ünneplőt. A műsor után a gyerekek és a szülők „a zöldbe” kirándultak, ahol terí­tett asztal várta őket. A délutáni műsort tánc, ver­senyfutás és szavalatok (felte­hetően szavalóverseny, M. L.) követték. Az Egri Híradó említett tu­dósítása ezzel zárta: „Este 8 órakor indult vissza a festői menet a szépen kivilágított fa­luba. A fél óráig tartó harango­zás elmúltával ünnepélyes csendben vonult ki-ki a lakóhe­lyére azon buzgó fohásszal szí­vében, hogy adjon Isten a szere­tett magyar hazának még több ezeréves életet.” Pásztó lakossága május 10- én ünnepelt. Hajnalban zenés ébresztő köszöntötte az embe­reket. A Szt. Lőrinc-templom- ban bemutatott hálaadó szent­misén a mátrai, szlovákok lakta hutákból is többen megjelentek. A fő esemény a községháza nagytermében rendezett képvi­selő-testületi díszközgyűlés volt. Ezen Duch Aladár fő­jegyző szónokolt. Délután az iskolák majálist, a felnőttek népünnepélyt rendeztek. Este tűzijáték zárta az ünnepi meg­emlékezés napját. Füzesabony nagyközségben május 25-én, pünkösd másod­napján ünnepeltek. Itt is 1848 emlékével kapcsolták össze a millenniumi ünnepségeket. A községháza nagytermében tar­tott képviselő-testületi díszköz­gyűlésen Ficzere József, az egri róm. katolikus érseki uradalom ispánja emlékezett az ezer évre. A megemlékezés után a testület a róm. katolikus templomba ment hálaadó isteni tiszteletre, amelynek végeztével megindult a népviseletben pompázó tö­meg lobogókkal és zeneszóval a honvédemlékhez. Az emlék­műnél kétezer ünneplő előtt Okolicsányi László országgyű­lési képviselő mondta a meg­emlékezést, amely fellelkesí­tette a jelenlévőket. A szobrot Less Lajos plébános avatta fel és áldotta meg, majd adta át a községnek a szoborbizottság nevében. Az emlékszobrot ifi. Pap János főjegyző vette át. Ezután 180 főnek terített la­koma következett, amelyen a szihalmi kántor, Schmied László a ’48-asokat éltette po­hárköszöntőjében. A falu népe éjfélig mulatott, táncolt. A nép­ünnepélyen a szomszédos Me- zőtárkány, Bes(s)enyő(telek), Makiár, Szihalom és Kerecsend küldöttei is jelen voltak. A köz­ségek képviselői ugyanúgy ott voltak Kiss Pál 1848/1849-es honvéd tábornok síremlékének avatásánál, ahol a kegyeleti megemlékezést Diószeghy Mi­hály református lelkész mondta. Az Egri Híradó riportere az élményeit a hazafiúi meghatott­ság hangján fogalmazta meg a május 27-i lapszámban: „Tudó­sításomat azon óhajjal zárom, hogy Füzesabony község kö­zönsége... ne engedje nyom nél­kül elrepülni május 25-ét, ha­nem avassa fel ezt a napot ke- gyeletes ünnepnek, s hívjon össze minden évben hasonló dí­szes közönséget." A vármegyei ünnepi körké­pet Párád kisközség megemlé­kezésével zárjuk. Itt május 9-én több település lakosságának összefogásával rendezték meg az emléknapot. Ide jöttek át Bodony (Parád)sasvár, Üveg­gyártelep, Óhuta, Bányafürdő (rézbányatelep) és Sándorrét- tanya lakosai, hogy a hálaadó misén és a főünnepségen együtt lehessenek. A parádi róm. kato­likus templomban tartott Te Deum után az iskolai ünnepé­lyeket már minden község és telep saját iskolaépületében rendezte. A késő délutáni ki­rándulást a parádi hársas er­dőbe ismét együtt szervezték a települések, de a lakomákat kü­lön asztaloknál. Besötétedésig tartott az ünnepi találkozó. A lakosok halk énekszó és zene­szó kíséretében tértek haza fa­lujukba. (Folytatjuk) Dr. Misóczki Lajos Milyen centenárium a mostani? S­VSzubjektív MILLECENTENÁRIUM köszöntött ránk az idén, a hon­foglalás 1100. évfordulóját emlegetjük. Rongyrázóbb kedvünkben - nagy könnyel­műen, mit sem számolván már az akkor igencsak szűkös lehe­tőségeinkkel ! - még világkiál­lítással is összekötöttük volna, hogy a történelmi eseményt fényesítse. Mígnem meglehe­tősen kemény csatározással csak józanabb belátásra tér­tünk. Lemondtunk a hango­sabb csinnadrattáról, s a jelen hamis csillogtatása helyett megfakult múltunk szerényebb ragyogtatásánál maradtunk. Históriánkat kezdtük valame­lyest porolgatni magunk és mások számára, hogy jobban észrevegye, rá figyeljen, aki a múltat kevésbé is tiszteli. Nem tettünk, nem teszünk sokat - belátjuk már, hogy ke­vés a pénzünk a maradandóbb megemlékezéshez is -, töredé­két sem hagyjuk majd magunk után annak, amivel száz esz­tendeje a kerekebb évfordulót eleink feledhetetlenné tették. Meghajtunk a határozott érv előtt, s egy sóhajjal lemondunk arról, hogy a magunk kézje­gyét is az utókorra hagyjuk. Pedig talán szegényen is mozdulhatnánk határozottab­ban. Tetszőbben is áldozhat­nánk ritka ünnepünknek, ami­hez hasonlót - közelítőt - a mostaniakkal bizony már nem köszönthetünk együtt. Hiszen hol leszünk újabb száz év múlva?! Mire gondolhat a gyarló elme? Nos, valami olyasfélére, ami éppen nem kerül túl sokba, mégis nagyobb figyelmességre vall, igen kedves mindannyi­unktól, kik e honban élünk, dolgozunk. Uram bocsá’, kita­lálhattuk volna, hogy egyér­telműen jubileumi évnek te­kintsük mindenütt az ideit. S az ország valamennyi településén - ha január elseje óta már nem is, legalább a továbbiakban, s december végéig - megemlé­kezhetnénk erről, emlékeztet­hetnénk rá valamivel. Közpon­tilag pedig - mondjuk - ver­hetnének például érmét a mil- lecentenárium alkalmából, akár sorozatot is az 1100 év kiemelkedőbb személyiségei­nek, eseményeinek megörökí­tésére. Kiadhatnának alkalmi bélyeget, amire a posta ünnepi stempln ütne a legkisebb falu­ban is. Aztán születhetne még legalább néhány más, ízléses emléktárgy belföldi, külföldi számára, hogy idézhesse a kis remek azt, amit megéltünk, s ami eddig éltetett bennünket ebben az országban! Ha oko­sabbat, olcsóbbat már nem tu­dunk kitalálni. MÉLTÓBB LENNE ez hozzánk a zengzetes szavaknál. ■Világkiállítás nélkül is észre­venné belőle a világ idei évünk külön nevezetességét. Gyóni Gyula Ki a dudás? Ugye, ismerős a címben feltett kérdés? Ez jutott eszembe, amikor az MSZP hajósi - számomra igen szimpatikus - csoportjának közleményéről értesültem. Amit javasoltak, megfontolandó. Pártjuk nemrég zárult kongresszusára akar­ták beterjeszteni azt a javaslatot, hogy érdemes felülvizs­gálni a koalíciós megállapodást. Nem azt kívánták, hogy boruljon az az egyezség, amely pillanatnyilag viszonylag jól szolgálja a stabilitást. Mind­össze arra utaltak, hogy akadnak azért fura szituációk, ame­lyek országszerte ismertek és visszatetszőek. A kisebb partner ugyanis a nagyobbal hajtatja végre az esetek zömében nem éppen humánus elképzeléseit, akaratát. így aztán ők is viszik el a balhét. Csoda-e, ha erőteljesen csökkent népszerűségük, míg az egyezségben társé lényegében nem módosult. Az alapvetően baloldali hangoltságú miniszterelnök sok­szor enged, ám kritikus esetben nem tűrheti tovább a lakos­ság csakazértis terhelését. Ez csak egy példa, de utal arra, hogy rendezni kellene a közös ügyeket, mert a győzelmi arányoknak megfelelően illik részesedni a hálátlan felada­tok vállalásából és kivitelezéséből is. Másként fogalmazva: az legyen a dudás a csárdában, aki erre felhatalmazást kapott. Pécsi István Piros bőrönd Az NDK-s barátaink, Gerhardék legutóbb egy téli hónapban érkeztek hozzánk. Pontosabban nem is nálunk szálltak meg, hanem a város egyik középkategóriájú, de megbízható szál­lodájában. Nem zavarnak bennünket - ígérték, hiszen leg­alább egy hetet itt akarnak tölteni, s tudják, mit jelent az manapság: egy hétig egy család. Inkább szervezzünk közös programokat - javasolták -, elmegyünk várost nézni, meg múzeumokat, aztán étterembe, s egy teljes estét nálunk töl­tenek. Nem tiltakoztunk az indítvány ellen, mert mi tagadás, ne­künk február épp a munka sűrűjét jelentette, volt dolgunk elég, s megértettük, hogy anyagilag is kímélni akarnak ben­nünket. Mert ők akkor már Németországból jöttek. Nem a lecsúszós fajtához tartoznak: a férj villamosmérnök, a fele­ség közgazdász, kellett a szaktudásuk az új társadalomban is. Sőt, kinyílt előttük a világ! Először Párizsban jártak, az­tán Spanyolországba mentek, rá egy évre a skandinávokhoz. A fő nyaralás - Magyarország - attól fogva csak telelés lett nekik, az is amúgy kutyafuttában. Dicséretükre legyen mondva, azóta is küldik a lapokat, minden évben a meghí­vást, hogy menjünk, töltsünk ott egy, akár két hetet is. Szóval, amikor utoljára jöttek, kilencvenkettőben, először nem NDK-sként, úgy érezték, köszönettel tartoznak nekünk. Vacsorára hívtam őket, ki akartam rukkolni, jól is sikerült a menü, időre elkészültem. Csengettek. S ma is a szemem előtt van, amikor a mi kedves barátunk a fájós lábával jön felfelé a lépcsőn, kezében egy óriási piros bőrönddel. Nem mertem rákérdezni: talán mégsem tetszett a szálloda, s hoz­zánk költöznek? Vagy meggondolták, s innen indulnak haza? Az est közepén aztán kiderült: a gyerekek használt ruháit hozták el a mieinknek, s ráadásul adták a bőröndöt is. Hiszen ők igazán beléptek a fogyasztói társadalomba, de tudják, milyen a szocializmus szűkössége, ezért szánták ne­künk. Végül is nem sértődtünk meg, hiszen világos volt a baráti segítő szándék, de megrendített, hogy gazdag rokon­ból szegény rokonok lettünk. A bőröndöt levittem a közös tárolóba, s nem beszéltünk róla azóta se. Közben eltelt négy esztendő, Gerhardék már télen se jön­nek, no persze írnak rendszeresen, s hívnak is. A távolság egyre nagyobb köztünk, már ami a találkozások lehetőségét illeti. Már nem sértődünk meg a „second hand” holmikon, és diszkont ország lettünk azóta. A napokban felhoztam a bőröndöt a tárolóból. Megnéz­zük, hátha akad benne valami. Jámbor Ildikó HÍR(TELEN)KÉK., A Bokros Lajos által vágott rendben - olvasom laptársunk cikkében - most megjelennek a marokszedők. A (hű)béresek... * Egy svéd áruház törzsvevője olyan magyar zöldbabkonzer- vet vásárolt, amelyből - felnyitása után - egy undorító, szürke, szőrös egérfej kandikált ki. Terülj, terülj, (svéd)asztalkám...! * Lázadoznak a libafarm-tulajdonosok: a libatoll után immár 40 százalékos adót kell fizetniük az államnak. Tollba mondták: nem illik más tollával ékeskedni...! * Új „gyógyszert” ajánlanak manapság a férfiklimax enyhíté­sére: előnyös - mint hírlik - a kismértékű alkoholfogyasz­tás. Kis klimax - kis max... * Egy tajvani szerelmespár - mert kapcsolatukat rossz szem­mel nézték a szülők - egyszer autóval, egyszer önakasztás­sal, egyszer pedig halálugrással kísérelt meg öngyilkossá­got: sikertelenül. Próbálnák meg talán a házasságot...! (szilvás)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents