Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-24 / 96. szám
12. oldal SporTTítkoR 1996. április 24., szerda A pétervásárai játékosok (balról: Lehnert, Fenyves, Pádár) Forgó János edző társaságában vonulnak a pályára A bíró elő sem vette a sárgát Lehet, hogy a napsütés tette, ám szerintünk a csapatok is okozói: élénk érdeklődés kísérte a Besenyőtelek-Pétervá- sára megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést. A listavezető hazaiak az ismert pontlevonásokat már bepótolták, a pé- terkeiek tavasszal csak egyszer kaptak ki, és kifejezetten készültek arra, hogy megszorongatják még otthonukban is a besenyőtelkieket. A mérkőzés előtti bemelegítéskor Forgó Jánossal, a vendégek edzőjével beszélgetve jegyezhettük:- Eddigi eredményeinkkel igen, de a játékukkal még nem vagyok elégedett. Öt mérkőzésből négyet megnyertünk, sajnálatos, hogy otthonunkban győzött le bennünket a H. Lokomotív. A besenyőiek kétségtelenül jobbak, mint mi, de annak ellenére miért ne sikerülhetne mégis őket legyőzni... Egy edző mindig győzelmet vár csapatától, természetesen én is. Mielőtt elkezdődött a játék, egy hazai szurkoló megjegyezte: 5-1 -re győzünk, a félidő 2-0 lesz. A jóslat azonban nem valósult meg, pedig az első félidő nagy részében nyomás alatt tartották a besenyőiek a pé- terkei kaput. Levegőben lógott a gól, mégsem akart beperdülni a labda Csontos R. hálójába, aki esetenként remek üldözésekkel hárított. Még a széleket is jól foglalkoztatták Mirkóczkiék, egyszer Rézműves két rátámadó játékost is alaposan becsapott, csak éppen gólt nem szerzett. Bodolai kapus sem értette a történteket. Hát képtelenek vagytok egy gólt szerezni? - mondta bosszankodva. A 0-0-ás félidő után any- nyiban változott a helyzet, hogy bár a második játékrészben is voltak nagy gólhelyzeteik Pásztoréknak, de ezúttal szerencséjük sem volt, a Pétervására is bátrabban átkeveredett a hazai térfélre. Aktívabb lett elöl Pápai, így kiegyenlítettebb lett a játék, aztán szépen eltelt az idő gól nélkül. Szerintünk igazságos a pontosztozkodás. A hazai nézők ugyan bosszankodtak, hogy először ebben a bajnokságban otthonukban pontokat vesztettek, de azért nem bántották övéiket, hiszen nemes ellenféllel értek el döntetlent. A vendégek rászolgáltak a sikerre, megszakították a bajnokjelölt győzelmi sorozatát. Forgó János a végén így értékelt: - Csontos M. és dr. Jacsmanik nyújtott kiemelkedőt, a többiek becsületesen küzdöttek, így reményeink részben megvalósultak, amivel elégedett vagyok. Ha Lehnert nem sérülten játszik, Pápai pedig nem lábadozó, akkor több is lehetett volna... A mérkőzést látta egyik egri olvasónk, aki szimpátiából lett a téli bajnoki szünetben besenyőtelki szurkoló. Weiner Gyárfás így összegzett: - A 0-0 ellenére elégedett vagyok, a Pétervására kellemes meglepetést okozott. Nagyon tetszett a játékvezető működése is. Pintér Béla, a mérkőzés bírája valóban remekül látta el feladatát, szóbeli figyelmeztetésekkel is kordában tartotta a derekasan küzdő játékosokat. Tekintélyt szerzett magának úgy is, hogy nem kapkodott a zsebéhez. Persze, Besenyőtelken jobb is, ha nem látják a sárgát... Kép és szöveg: .Fesztbaum Béla Ma délután a labdarúgó Magyar Kupában: Hevesen és Istenmezején az NB II.-esek Labdarúgás A133. magyar-osztrák A sportban örök a magyarosztrák futball-találkozók ,rendszere”, mivel a labdarúgópáros csatáinak mennyisége egyfajta világrekordnak számít. A két ország együttesei a 133. erőpróbát ezúttal magyar földön, a Népstadionban tartják ma este 18 órától. Csank János kapitány másodszor ül a kispa- don, de idehaza először üdvözölheti őt a honi publikum, hogy az őszi vb-selejtezők előtti kísérletezés jegyében dobja harcba Bánfiékat. A tervezett kezdőcsapat: Petry - Bánfi - Telek, Halmai, Plókai - Horváth A. (ZTE), Balog T., Illés, Nagy N. - Vincze I., Horváth F. (Fehérvár) vagy Orosz. Ma 17 órakor: Kordax-Eger - Izrael Ma 17 órakor az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban hivatalos nemzetközi női röplabdamérkőzésre kerül sor a Kor- dax-Eger SC és Izrael női válogatottja között. A bajnoki döntő előtt tehát felmérheti erejét, formáját Kosziba István edző együttese. Véglegessé vált, hogy For- mann József négy évig elvállalta a magyar női röplabda-válogatott szakmai munkájának irányítását. A vezetőedző máris tárgyalásokat kezdett a válogatottjelöltek klubedzőivel, mivel a napokban megnevezi a jövő feladataira készülő keretet. Hétközi játéknapon: Topker-Füzesabony - Nyíregyházi Kölcsey Az NB I.IB-s női kézilabda-bajnokságban ma délután fogadja a Topker-Füzesabonyi SC csapata a Nyíregyházi Kölcsey DSK együttesét. A füzesabonyi sportcsarnokban 17 órakor kezdődő összecsapásra várják szurkolóikat Atkári Lajos edző tanítványai. Traccsparti délután a maratoni futásról Az Egri Testedző Club ma 17 órától Egerben, a Technika Háza B épület IV. emeleti tanácstermébe hívja a sportbarátokat. Az ETC két maratoni futója, Kiss Teodóra és Gál Lajos tart élménybeszámolót arról, hogyan készültek fel a bécsi, illetve a budapesti maratoni futóversenyre, és milyen helyszíni élményekkel gazdagodtak. Ezt követően szót ejtenek a klub életéről, idei terveiről. Minden érdeklődőt szeretettel vár az ETC vezetése. A labdarúgó Magyar Kupa megyei 3. fordulójára ma 17 órától kerül sor. A legjobb tizenkettő közé jutásért az NB //.-es FC - Eger-Egertej a megyei 11. osztályú bajnokság listavezetőjéhez, a Heveshez látogat. A szintén másodosztályú FC Hatvan a megyei //.-es Istenmezeje otthonában lép pályára. Az NB 111.-ások közül a Selyp Szűcsiben, míg a Recsk Pétervásárán vendégeskedik. A Füzesabonyt búcsúztató Besenyőtelek Vámosgyörkre utazik. Egerszalókon, a felújított játéktér első hivatalos mérkőzésén a Bélapátfalvát fogadják. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd szükség esetén büntetőrúgások döntenek a továbbjutásról. Megyénket három csapat képviseli az országos táblán. A párosítás: Heves - FC Eger-Egertej, Berta, Istenmezeje - FC Hatvan, Bartos, Egerszalók - Bélapátfalva, Lánczos, Detk - Sírok, Mezei O., Hort - Petőfibánya, Jenei, Adács - Hatvani Lokomotív, Kerepesi, Márkáz - Felsőtár- kány, Buda, Pély - Tenk, Kovács L., Vámosgyörk - Besenyőtelek, Birincsik, Szűcsi - Selyp, György fi L, Kisköre - Poroszló, Kelemen A., Pétervására - Recsk, Csukás. Kérjük tudósítóinkat, illetve a körzeti csapatok vezetőit, hogy a mérkőzések befejezését követően a 36/413- 644 -es telefonszámon szíveskedjenek közölni a találkozók végeredményeit. Körzeti labdarúgó-bajnokságok Adácsi pontrablás Gyöngyössolymosról A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság hét végén lejátszott 16. fordulójában újra nyerni tudott az alsóházban helyet foglaló Heréd, méghozzá fölényes biztonsággal a Visznek otthonában. Fél tucat gólt szerezve örülhetett győzelemnek a Márkáz együttese a Gyöngyösoroszi ellenében. Horton és Detken egyetlen találat döntött a hazai csapat javára. A játéknap rangadójáról részletes tudósítást is kaptunk: Gyöngyössolymos - Adács ‘ 3-3 (0-1) Gyöngyössolymos, 300 néző. V.: Ménesi. Gyöngyössolymos: Tóth - Kiss II., Bozsik A., Hibó A., Eged, Bozsik S., Hibó T. (Kiss I.), Szabó, Nyilas, Nádudvari, Horváth. Edző: Bársony József. Adács: Rapi - Rácz, Miksi, Kiss 1. (Varga), Viktor, Rézműves (Pesti), Rafael János, Ács, Lengyel, Kiss Zs., Rafael József. Edző: Gyenes József és Viktor László. A hazaiak elhibázott büntetőjét követő ellentámadásból szereztek vezetést az adácsiak az első félidőben. Szünet után a viharosan támadó solymosi hazaiak három gólt szerezve fordítottak, de a hajrában egyenlített a vendégcsapat. Összességében igazságos eredmény született. G.: Nyilas, Horváth, Szabó, ill. Rafael József, Ács, Pesti. Jók: Hibó A., Szabó, Tóth, ill. Rafael János, Ács, Miksi. Ifik: 0-3. Patócs János További eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Visznek - Heréd 0-3 (2-1), Hort - Ró- zsaszentmárton 1-0 (1-1!), Márkáz - Gyöngyösoroszi 6-1 (4-0), Detk - Karácsond 1-0! (0-2). A Boldog és a Zagyvaszántó szabadnap os volt. A bajnokság állása: 1. Hort 16 11 4 1 35-15 37 2. Márkáz 15 11 3 1 35-17 36 3. Gy.solymos 16 9 5 2 49-24 32 4. Adács 15 10 1 4 39-26 31 5. Karácsond 15 7 1 7 25-25 22 6. Detk 15 5 4 6 27-26 19 7. Visznek 16 4 5 7 23-36 17 8. R.szt.márton 15 4 4 7 21-17 16 9. Z.szántó 15 3 4 8 20-35 13 10. Heréd 15 4 1 10 24-45 13 11. Gy.oroszi 15 3 1 11 29-49 10 12. Boldog 14 2 3 9 18-25 9 Az ifjúsági bajnokság élcsoportjának állása: 1. Hort 39, 2. Karácsond 32, 3. Adács 31, 4. Heréd (45-24) 28, 5. Boldog (42-24) 28 pont. Parádi gólzápor Az Eger körzeti labdarúgóbajnokság első osztályában a 13. forduló mérkőzéseire került sor. Párádon és Egeresedben gólzáporos győzelmet aratott a hazai csapat. Vécsen is nyerni tudott a Verpelét, míg a Szilvásvárad megosztozott a pontokon a Balatonnal. Eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Párád - Egerbocs 9-0 (0-2), Egercsehí - Eger- bakta 5-0 (2-3), Vécs - Verpelét 2—4 (2-3), Andomaktá- lya - Kisnána 2-0 (4-2), Szilvásvárad - Balaton 1-1 (0-2). Egerszalók szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Egerszalók 12 10 1 1 43-9 31 2. Sz.várad 13 7 3 3 29-18 24 3. Balaton 13 7 2 4 18-17 23 4. Verpelét 13 6 4 3 30-15 22 5. Párád 13 5 3 5 26-16 18 6. Egercsehi 13 5 1 7 26-31 16 7. Kisnána 12 4 3 5 28-24 15 8. Egerbakta 13 4 3, 6 25-30 15 9. A.tálya 13 3 6 16-20 12 10. Vécs 12 4 8 10-33 12 11. Egerbocs 13 2 2 9 12-50 7 Megjegyzés: Andomaktálya és Egerbocs csapatától 1-1 büntetőpont levonva. Ifjúságiak: 1. Egerbakta 28, 2. Egerszalók 25, 3. Verpelét 23 pont. Előzött a Dohánygyár Az Eger körzeti II. osztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában nem termett babér a vendégcsapatoknak, hiszen mind az öt mérkőzésen a hazaiak gyűjtötték be a három pontot. Mivel a Dohánygyár győzött és a Mikófalva újabb vereséget szenvedett, az egriek léptek az első helyre a táblázaton. A mikófalviak bükkszéki vendégjátékáról részletes jelentés is érkezett: Bükkszék - Mikófalva 1-0 (0-0) Bükkszék, 100 néző. V.: Sipos. Bükkszék: Almádi - Varga, Molnár, Csécs, Szabó, Zagyva Zs., Huszár, Földi, Simon (Zagyva Cs.), Bocsi, Bar- kóczi. Edző: Huszár Béla. Mikófalva: Kovács I. - Szőke, Szabó, Vancsai, Kormos, Sike, Striez, Kábái R., Kovács E., Kovács P., Kábái F. (Barna). Edző: Szőke János. Kitűnő játékvezetés mellett jó iramú, helyenként színvonalas összecsapást hozott a rangadó, ahol a hazaiaknak a 88. percben sikerült megszerezni a győztes gólt. G.: Simon. Jók: Molnár, Zagyva Zs., Simon, ill. Kovács E., Striez, Kormos. Bála Zoltán További eredmények: Dohánygyár Eger - Mátraballa 4—1, Demjén - Szajla 6-1, Váraszó - Noszvaj 2-0, Kere- csend - Hevesaranyos 2-0. A bajnokság állása: 1. Dohánygyár 11 7 1 3 38-21 22 2. Mikófalva 11 7 1 3 31-18 22 3. Demjén 11 6 2 3 36-19 20 4. Bükkszék 11 6 2 3 20-14 20 5. Kerecsené 11 6 4 1 29-14 19 6. Váraszó 11 5 3 3 17-12 18 7. Szajla 11 4 2 5 21-27 14 8. Noszvaj 11 2 2 7 15-42 8 9. H.aranyos 11 1 4 6 17-30 7 10. Mátraballa 111 10 9-36 1 Megjegyzés: Kerecsendtől 3 büntetőpont levonva. A Mini-Money csütörtök-pénteken 50 Ft/db-os akciót tart Eger, Pásztorvölgy, Sólyom u. 6. (59650) Belvárosban 3 szoba+étkezős II. emeleti tehermentes OTP öröklakás eladó. I.ár: 6 MFt Érd.: 318-584 (59629) BÁLÁS RUHÁK KIÁRUSÍSZITPEREXPRESSZ TÁSA A VÁROSFAL ÜZLETHÁZBAN 20-200 Ft KÖZÖTTI ÁRBAN. BLÚZOK, SZOKNYÁK, NADRÁGOK, KIVÁLÓ MINŐSÉG! (59718) Diszperzit 161 2940 Ft és akciós árak a Csákó festékboltban. T: 320-576 (59695) Gyümölcsfa-kiárusítás, amíg a készlet tart. 300 Ft/db. T: 312- 735 (59634) Tapéták, PVC és parafaburko- lók óriási választékban, a legkedvezőbb áron a Mercurius- nál. Eger, Deák F. u. 21. (58438) Víz-fütés szerelő szakmunkást keresek 36/321-418, Majoros Eger, Jankovics 3. (59699) miTÓZÁLOGHÁZ GVORS HITEL KEZES NÉLKÜL EGER, SZÉCHENYI U. 58. (20)-423-929, (36)411-811/25 m. feladja, másnap olvashatja! A belga tulajdonú SIDEM AUTÓIPARI KFT. LŐRINCI keres TERMELESVEZETOT- gépész végzettség- min. 5 év üzemirányítási gyak.- CNC-technológiában szerzett jártasság MINŐSÉGBIZTOSÍTÓT:- gépész végzettség- min. 5 év gyakorlat minőség-ellenőrzés terén- ISO 9001 ismerete TERMELES-ELOKESZITOT:- min. középfokú végzettség- többéves számítógépes gyak. (DOS, WINDOWS, EXCEL)- kooperációban szerzett tapasztalat- vámolási és nyelvismeret (német, angol) előnyt jelent. Életkor: 25-40 év. Pályázni lehet: SIDEM KFT. 3024 Lőrinci Vörösmajori út 48. Tel:37/388-119. s: A 20. forduló legjobbjai A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának válogatottja: Tóth (T.lelesz) - Rácz (Novaj), Csontos M. (P.vására), Varga (Poroszló), dr. Jacsmanik (P.vására), Bajkó (F.tárkány), Buzma (H. Lokomotív), Grabecz (Tenk), Hajmási (B.falva), Báder Tenk), Demeter (H. Lók.) A megyei II. osztály válogatottja: Veréb (Erdőkövesd) - Ördög (Vámosgyörk), Csomós (Maklár- Nagytálya), Besenyei (Tárnáméra), Szatmári (Mátra- therm), Maksó (Tárnáméra), Vajner (Heves), Csík (Aba- sár), Fodor (V.györk), László T. (Nagyréde), Lénáit (I.mezeje). \