Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-20 / 93. szám

Mementó: egy ledöntött sírkő Rozsdás Dávid-csillag mellett bújik át a nagy szemű lánc az idő marta kapuszárnyon, csak a lakat fénylik rajta rikítóan, mint egy közlekedési lámpa, hogy útját állja a bemenni szándékozó­nak. Az 5-6 holdon elterülő temetőt rozzant kerítés öleli körbe, itt-ott bozótos élősövény dől neki a szakadozott drótfonatnak. Kóbor állatok csapásai vágnak át a gyepű gazán, ezt követve járnak be az egymásra őrködő sírkövek világába verébre, vad­galambra csúzlizni a környékbeli gyerekek. ■> 9 * * UXraFÜ ÏÏIARAM 'TM j —J SZILVÁS ISTVÁN riportja Megsebzett- Hát igen, pénz kellene rá, hogy rendbe hozassuk - konsta­tálja a jelenlegi állapotokat Kertész Imre, a hitközség tagja, aki szinte már csak egyedül maradt a nyughellyel kapcsola­tos teendőkre. - Ötven éve vi­gyázom ezt a temetőt. Erkölcsi kötelességemnek érzem a vele való törődést, hiszen mára már alig vagyunk.- Mit érzett, amikor hírét vette a sírrongálásoknak?- Képzelheti! A legnagyobb fájdalommal érintett a dolog - remeg a hangja. A 74 éves bá­dogosmester még most is nehéz pillanatokat él át, szinte érezni, hogy feszültséggel teli a lelke. — A nagyszüleim sírja közül is ledöntötték az egyiket - szólal meg újra. - Annyi mindenen mentek keresztül az életben, hát még itt sem lehet nyugtuk... * Lajer Mihály temetőőr átellen- ben lakik, majdnem szemben a Dávid-csillagos vaskapuval. Kezében a lakatkulccsal, most is átballag a Jászapáti úton, mint minden áldott nap. Három esztendeje gondnokoskodik itt a zsidó hitközség megbízásá­ból.- Olyan már előfordult - mondja, miközben a lakattal bíbelődik -, hogy kivágtak egy- egy fát. De hogy feldöntögessék a sírköveket, arra még álmom­ban sem mertem volna gon­dolni. Elhaladunk egy apró, bezárt ajtajú ház mellett. Itt szoktak megemlékezni az elhunytakról, amikor évente összejönnek né­hány an a hozzátartozók közül. Pár lépéssel az épület mögött sorakoznak sűrűn egymás mel­lett a régi, érdesre kopott fehér kőtáblák, odább méltóságtelje­sen csillognak a fekete gránit­tömbök. Magyar és héber fel­iratok váltogatják egymást, s az évszámok, ki mettől meddig élt, kit mikor kísértek utolsó út­jára. — Itt láttam meg az első le­döntött követ - torpan meg egy­szerre a magas, vékony férfi, aki huszon-egynéhány évi ta­nácsépítős munkaviszony után most a munkanélküliek kenye­rét eszi. S mellesleg itt tesz- vesz a temetőben. - Először arra gondoltam, hogy talán a viharos szél fektette le, mert egyik-másik oszlop már igen­csak ingatag állapotban van. Aztán észrevettem a többit, s akkor már nem volt kétségem afelől, hogy ez nem a véletlen műve. Utólag aztán hetvenki­lenc megroggyant síremléket számoltunk össze. A hideg szél most is végig­seper a fák között, fázósan jár­kálunk a .sírok közti keskeny ösvényeken. A temetőőr a fe­jébe húzza a csúcsos sísapkát, közben arról beszél, hogy rend­szeresen 9-10 hozzátartozó lá­togatja a sírkertet. Időnként fel­felbukkannak ismeretlenek is: ki Ausztráliából, ki Németor­szágból jön, mint mondják. Legutóbb a politikus Szekeres Imre kísért ide látogatókat, ők New Yorkból érkeztek az 1937-ben elhunyt Fischhof Márk néptanító síijához. Ezt most nem bántották, si­mítja végig a hűs követ, de amott hanyatt feküdt Frank Ig- nátz jókora fehér síremléke. Akárcsak Morvái Móré és fele­ségéé, ezeket a vandál kezek még egy alacsonyabb vaskerí­tésen is átlökték.- Olyanok voltak a sorok, mintha foghíjasok lennének - festi le a látványt, amely azon a húsvéti napon fogadta a 250 éves temetőben. *- Este jöttek a rendőrök, ők mondták, hogy mit csináltak a gyerekek. Először nem akartam elhinni, csak miután bevallották a csínytevésüket... - restelkedik Horváth Ignác. A kövérkés alkatú, hosszú hajú, tömött bajuszos férfi há­rom gyereket nevel a feleségé­vel. A második legnagyobb, a 15 éves srác keveredett bele ha­sonszőrű társaival ebbe a ke­gyeletsértő .játékba”. Mert mint kiderült, ezek a tizenéves fiúk csupán az erejüket fitogtat­ták: hol egyedül, hol együttesen fenekedtek neki a mázsás kö­veknek. Néz is a gyerek, amikor a rendőrök hazahozzák, megret­tent tekintettel. Talán csak most döbbenhetett rá, hogy mit is tet­tek.- Miért csináltátok? - for­med rá az apja, s már csattan is a pofon. A rendőr lép közbe: „Ne üsse, Horváth! Inkább mossák meg alaposan a fejü­ket..." Ez - állítólag - mind a négy családban meg is történt.- Ismerem a gyerekek szüleit, rendes embereknek tartom őket... - veti közbe a temetőőr.- Ezt igazolja az is, hogy rög­vest felajánlották, minden sírt helyreállítanak. Igaz, ezt az ígéretet akkor még senki sem vette igazán komolyan. Talán csak a Ma­gyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében remélték, hogy betartják a szavukat a hevesi cigányok.- Azt kérték tőlünk - kapcso­lódik be a beszélgetésbe Lóié Mihály, a városi cigány kisebb­ségi önkormányzat vezetője -, hogy kilencven napon belül ál­lítsuk fel a sírköveket. Akkor el­tekintenek a rendőrségi felje­lentéstől. Hevesen 291 cigánygyerek jár iskolába, ötvenüknek a ki­sebbségi önkormányzat befi­zette az étkezési hozzájárulást. Lóié Mihály úgy gondolta, a sírvilág maradék pénzt „átcsoporto­sítja”, meg is beszélte a dolgot Farkas Flóriánnal, az Országos Cigánykisebbségi Önkormány­zat vezetőjével, aki bele­egyezését adta ehhez. Vegyék meg a szükséges anyagokat - Szileton B csemperagasztó kel­lett például, meg cement -, s fogjanak hozzá a helyreállítás­hoz. A gyerekek ebédpénzét majd később pótolják - mondta a telefonba. S rá egy napra már ott is vol­tak a temetőben.- A férfiak, mint én is, több­nyire az építőiparban dolgoz­tunk, amíg volt munkánk. Nem számított újdonságnak a kömű- vesség - mutatja az egyik sírnál a javítás szinte alig látható jelét Horváth Ignác. - Az asszonyok meg lemosták a köveket, szépen rendbe tették a parcellák kör­nyékét. Mint kiderül, egy helybéli cigány kőfaragó, Farkas Sán­dor látta el őket szakmai taná­csokkal, s a temetőőr mellett bekapcsolódott még a munkába egy másik magyar férfi, Bet- tembuk Gusztáv is.- Miért ne tettük volna - sze­rénykednek -, ennyivel tarto­zunk az elhunytak emlékének, bárkik voltak is ők... Lóié Mihály is így látja. Bó­logat hozzá, aztán sajnálkozva jegyzi meg:- Bármennyire nincs ebben az egészben semmiféle faji, po­litikai indíték, az azért elgon­dolkodtató, hogy egy kisebbség tagjai gyalázták meg a másik kisebbség temetőjét. Megkövet­jük hát a zsidó hitközség veze­tőit, illetve az érintett családo- kat. És azon a napon, amikor a népes cigánycsaládok munká­hoz láttak a temetőben, a he­lyére került az 1930-ban el­hunyt Steiner Herman jó tízmá­zsás sírköve is, amelyet az enyészet döntött le már évekkel korábban. Annyian vették körbe, hogy a talapzatra emel­jék, ahányan csak hozzáfértek. Ugyancsak így történt az 1902- ben meghalt Blau Aronné, vagy az Engel Jenő emlékét őrző gránittömbbel is.- Nekem elégtételt jelentett ez a helyreállítás, s az, hogy a többi elárvult sírra is ránéztek a cigányok - nyugszik meg lel­kében Kertész Imre, aki mind­erről beszámolt a hitközségek szövetségének is. Onnan Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató küldött egy telefaxot Lóié Mi­hálynak: „...ezúton fejezem ki a Magyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetsége vezetése kö­szönetét, hogy ...a rongálások után a temetőt rendbe hozták.” *- Itt be is fejezhetnénk a törté­netet - fordul hozzám Lóié Mi­hály, miközben a temetőtől alig pár száz méterre lévő „cigány­kocsmába”, a Tropikál nevű presszóba igyekszünk a hideg elől. Hogy cigánykocsmát mondott az amúgy takaros, halk zenével és vendégzsibongással fogadó szórakozóhelyre, nem véletlen. A cigány származású tulajdonos, Burai Géza szinte újonnan épült, s most bővítésre érett presszója ugyanis az egyetlen ilyen jellegű hely a vá­rosban, ahová előítélet és inzul­tus nélkül beléphetnek az etni­kum fiatal, s korosabb tagjai.- A mostani eset hátteréhez azonban sok minden hozzátar­tozik - fűzi tovább a szót a tős­gyökeres helyi cigányember, az etnikai közösség képviselője. - Tisztában vagyunk vele, hogy mélyponton van a cigányság, hogy aluliskolázottak, s bizo­nyos szempontból öntörvé- nyűek, nehezebben kezelhetőek vagyunk - fakad ki, s közben hátraint a biliárdasztalnál ját­szóknak, hogy legyenek egy ki­csit csendesebben. Majd foly­tatja: - Ezért azonban nem el­ítélnie, hanem segítenie kellene bennünket a társadalomnak, hogy beilleszkedjünk. S már az iskolában arra oktatni a gyere­keket, hogy ebben az országban tizenhárom kisebbség él, s ezeknek egyike a cigányság, amely éppúgy boldogulni sze­retne, mint bárki más. Hogy a fiatalok értelmes életet élhesse­nek, s ne a temetőbe menjenek az idejüket tölteni, s hogy ne ilyen rosszízű „játékok” része­sei legyenek a jövőben. Egy szuszra elmondott mo­nológ ez, amelyet megerősíteni látszik egy aznapi újság cikke, miszerint: „Magyarországon a helyi vezetők negyven száza­léka táplál ellenérzéseket a roma kisebbséggel szemben.” * Itt tartunk éppen, amikor zár­órát jelez a Tropikál pultosa. Becsukódik mögöttünk a pál­mafákkal díszített üvegajtó, ki­ki ballag a maga útjára. A zajos biliárdcsata résztvevői már a temető mellett járnak, éppen egy vonalban azzal a fehér há­zikóval, amelyben minden év­ben egyszer - június 18-án, a hevesi zsidók kitelepítésének évfordulóján - kegyelettel em­lékezve rájuk, hangosan felol­vassák a 350 deportált nevét. De hát ki gondol erre most, amikor április hidege járja át az ember gyarló lelkét... Iyengar guru (baloldalt, fehér ruhában) tanítványai társa­ságában, jobboldalt hátul Csendes Erzsébet Három hét az indiai gurunál India - mesés ország. Boldog ember lehet Csendes Erzsé­bet, aki három hetet tölthe- tett a Bombaytöl 170 kilomé­terre fekvő Punéban, a jóga­tanári iskolában. A leghíre­sebb indiai gurutól, B. K. S. Iyengartól tanult. A kassai gyógytomásznő sokat tartózkodik Egerben fér­jével, Csendes László színmű­vésszel. Útjáról a színházban beszélgettünk.- Mit jelent Önnek a jóga?- Életformát. Filozófiát. Testem-lelkem harmóniáját. Több mint húsz éve jógázom, 15 éve tanítok és járok a Nem­zetközi lyengari Jógaiskolába. Pozsonyban és Prágában tet­tem le a vizsgáimat, majd asz- szisztensként dolgoztam hosz­szú ideig, és ezután vezethet­tem önállóan csoportokat. Gyógytornászként Kassán az orvosi egyetem kórházában a betegségek megelőzéséhez és rehabilitációhoz használtam a módszert.- Miben különbözik ez a jóga a klasszikustól?-A nagyon precíz, anató­miailag kidolgozott rendszer nagy súlyt fektet a helyes test­tartásra, az izomzat kialakítá­sára. Az adott testhelyzetben az életenergia áramlását segíti. Iyengar hite szerint a test intel­ligenssé válik általa. — Mit ér el vele az ember?-Testi-lelki egyensúlyát megtalálja. Megőrzi egészsé­gét. Jó hatással van az érrend­szerre, az anyagcserére, a belső elválasztású mirigyekre. Meg­nyugtathatja elméjét, uralkodik érzelmei felett, fejleszti a kon­centrálóképességét, teljesítő- képességét, késlelteti az örege­dést, segíti káros szenvedélyei elhagyását. Ehhez fontos a he­lyes jógatáplálkozás (vegetári­ánus) és az optimális testsúly megtartása.-Már két évtizede jógázik. Mit adott önnek ez a három hét?- Óriási élményt, hogy a sa­ját gurumtól tanulhattam, de nagyon nehéz időszakot. Iyen­gar, bár 87 éves, de dinamiku­san, teljes szellemi frissesség­gel vezette a foglalkozásokat. Nagyon szigorú iskola. Teljes odaadással kellett lenni a guru iránt, mindent elfogadni úgy, ahogy mondott. Az Indiában el­ismert tanító kitüntetések bir­tokosa, beteg emberek gyógyí­tója.-A gyakorlatok végzésekor hosszú időt kellett eltölteni egy-egy pozitúrában...-A jóga azt jelenti, hogy egész tudatunkkal ott kell lenni azon, amit csinálunk.-Hogyan hasznosítja itthon a tanultakat?- Az ERAK-ban, a népjóléti minisztériumi Phare-program keretén belül jógatanfolyamot indítok mozgássérült gyere­keknek és szívbeteg felnőttek­nek. A világ számos országá­ban meglévő lyengari Jóga- centrum után szeretnék majd létrehozni itthon is egyet. Császi Erzsébet >■ .< / > I I f r 1 r ■' I / f : Lajer Mihály temetőőr: „Itt láttam meg az első ledöntött sír­követ. ”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents