Heves Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-18 / 91. szám

1996. április 18., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép Finn iskolai küldöttség mátrafüredi vendégségben A helyi erdésziskola kedd ófa tartó diáknapjára Antero Lii- matainen igazgató vezetésével, s három további tanár társasá­gában! 13 nagydiák - már dol­gozó és még tanuló szakmabeli hölgy, úr - érkezett szerdán Mátrafüredre Finnországból. Északi nyelvrokonaink sa- vonlinnai intézetével már több mint egy évtizede ápolnak ba­ráti kapcsolatokat a vendéglá­tók, akik nevében Csesznok At­tila frissen avatott diákigazgató, ötödéves szakközépiskolai hallgató fogadta a küldöttséget. Bemutatta látogatóiknak az ok­tatóbázist, délután pedig gyön­gyösi városnézésen, a Mátra Múzeumban, az egyházi kincs­tár, a könyvtár ritkaságai kö­zött, s Abasáron kalauzolta a társaságot. Ma a nemzetközi találkozó kirándulásokkal folytatódik. A vendégek megtekintik a füre­diek erdei gyakorlati foglalko­zásait, s talán részt is vesznek rajtuk, majd felkeresik az erdő­telki arborétumot, a káli^ cseme­tekertet. Míg holnap a Bükki Nemzeti Park egri központjá­val, a tanárképző főiskolával, s a megyeszékhely más neveze­tességeivel, majd Noszvajjal ismerkednek. Szombaton pedig budapesti sétán búcsúznak. Ami a füredi Vadas Jenő Er­dészeti Középiskola szerdai di­áknapját illeti még: a tanulók Párád szépével és aerobicos lányokkal reggeli tornán foly­tatták programjukat az előző esti koncert után. A továbbiak­ban tanári eskütétel és puská­zóverseny, kártyavárépítő, il­letve sakkvetélkedők, s újabb ügyességi próbák szórakoztat­tak. Voltak kosztümös foci­meccsek, videofilmét élvezhet­tek Afrikáról a szegedi egyetem előadójának, Fábián Tamás Jó­zsefnek a közreműködésével. Kandi-kamera is színesítette a műsort, My Créa humorista szerepelt műsorával, majd diszkó zárta a mulatságot. (—ni) „Színhalom” köré: emlékpark Füzesabonyi építész dolgozik a terven A valós történet alapjára - már az 1800-as évekből - egy kato­likus feszület és alatta a felirat emlékeztet Szihalmon. Mint hírlik, honfoglaló őseink a tele­pülés egyik magaslatánál - ezt említik Színhalom néven a for­rások - álltak meg pihenni. Farkas József polgármester vezetésével a közelmúltban négytagú ad hoc bizottság látott munkához azért, hogy a mille- centenárium évében a falu mél­tóképpen emlékezzék. A Bem Utca, a Rima-patak közelségében található domb tetején felújíttatják az egyházi emléket. A halom köré félkör­ívben kőből falat képzeltek a községbeliek. Lesz helye az új emléktáblának, s az elképzelé­sekben virágoskert, örökzöld sáv is szerepel. Az emlékpark terveinek ki­dolgozásán egy füzesabonyi építész dolgozik, aki a jövő héten mutatja be vázlatait. Ezek áttanulmányozása után dönte­nek, s kezdenek a kivitelezés­hez. Augusztus 20-ra - méltó ün­nepi műsorral - szeretnék avatni a megszépülő környeze­tet. A költségvetésből százezer forintot szavaztak meg a képvi­selők erre a célra, ám az önzet­len helybéli segítőkre is számí­tanak. Mindezekhez tartozik még, hogy hamarosan megalakul Szihalmon - mint megtudtuk ­a Faluszépítő Közösség. Ma és holnap: diáknapok az egri pásztorvölgyiben Jósnők, zenebona, teaház Ma kezdődik a kétnapos őrület az egri pásztorvölgyi gimnázium­ban. Délelőtt fordított órákat tartanak. Aki az osztályban nem bi­zonyít, az megteheti a tanár-diák Ki mit tud?-on. Délután négytől a gyöngyösi Ördögszekér néptáncegyüttes be­mutatóját csodálhatják meg, s lesz táncház is. Az általános iskolá­sok diákönkormányzata játékos sport-, szellemi és ügyességi ver­senyeket szervezett, az alsó tagozatosok bábszínházba is mennek. A gimnazistáknak lesz filmvetítés, s a teaházban diákköltők ismer­tetik legújabb műveiket. A jövőjük iránt érdeklődőket jósnők igazít­ják útba. Csütörtökön este a Shut Up együttes ad koncertet. Pénteken tanár-diák csapatok szellemi és ügyességi vetélkedője lesz. A teaházban egri színészvendégekkel lesz találkozó, délután pedig a Kordax-Eger röpicsapatot látják vendégül a pásztorvöl­gyiben. Aznap este görkorcsolya-bemutató, a Kenguru akrobatikus rock and roll, valamint diszkó zárja a diáknapokat. Ezerszáz esztendőnk Európában Nem volt hiány érdeklődőkben FOTÓ: PERL MÁRTON (Folytatás az 1. oldalról) Az érdeklődésre jellemző, hogy a második emeleti elő­adóteremben alig akadt ülő­hely. Nagy József a történettu­dományok kandidátusa, főis­kolai tanár mondott köszöntőt, majd Palcsóné dr. Zám Éva, az intézmény főigazgatója üd­vözölte a megjelenteket. Elsőként Püspöki Nagy Pé­ter, a történettudomány kandi­dátusa, az ELTE docense be­szélt a honfoglalás diplomá­ciai hátteréről. Újszerű, té­nyekre épített elemzése mél­tán aratott tetszést, hiszen hite­les adalékokkal bizonyította, hogy őseink megfontoltan cse­lekedtek, s a körülmények alapos mérlegelése után dön­töttek. Kellett is ez az előrelá­tás, ugyanis nem légüres térbe érkeztek. Ebben a szférában érdekelt volt a német király­ság, a bolgár hatalom, Bizánc, és természetesen a morva Szvatopluk meglehetősen erős országa is. E bonyolult szituá­cióban kétségtelenül jól laví­roztak. Előbb az uralkodó Ar- nolffal és a bolgárokkal kötöt­tek szövetséget, hogy leverjék a szláv uralkodót. Ennek fejé­ben övéké lehetett a Duna ha­táráig minden. Később aztán Pannóniát is megszerezték. Font Márta, a történettu­domány kandidátusa, a Janus Pannonius Tudományegyetem docense arról szólt, hogy hon­szerzésünk, valamint az ál­lamalapítás eseményei miként tükröződnek az orosz őskróni­kában. A nívós előadások után dél­után 5 órakor megkoszorúzták a honfoglalás emlékét meg­örökítő táblát az egri várban. Pécsi István Lesz-e táborhelye a megye fiataljainak? (Folytatás az 1. oldalról) Varjú úr is elismerte, hogy an­nak idején „piaci útra” terelték az ügyet, s jelenleg nem lehet fiatalokat „csak úgy” befogadni a táborba. Azok vannak kizárva onnan, akikért annak idején épült. Mi azzal a céllal kerestük meg az illetékest, hogy a megye ifjúságának legyen táborhelye. Most csak Szilvásváradra me­hetnek, az ottani tábor a füzes­abonyi utódszervezeté. Úgy tűnik, hogy kérésünk meghallgatásra talált.- Milyen megoldásokat java­soltak?- Varjú László beszámolt ar­ról, hogy április 30-ig kell ki­dolgozniuk egy koncepciót a kormány számára. A volt út­törő- és KISZ-táborok haszno­sításának három lehetséges vál­tozatát javasolják majd. Az első az úgynevezett profiltiszta fel- használás, amikor a tábor csak a gyerekeké. A második válto­zat csak a piaci hasznosítást cé­lozza meg, a harmadik köztes megoldás: biztosítják az ifjúság helyét is a táborokban (erre megadnak egy bizonyos keret­számot), s ha van még hely, a piaci értékesítést sem vetik el. Felsötárkány esetében ezt a harmadik változatot javasolja az illetékes kuratórium.- Az államtitkár Egerben be­számolt arról, hogy országos if­júsági vezetőképzést szervez­nek...- Valóban, ez egy új kezde­ményezés az Országos Közala­pítvány részéről. Szeretnék összekapcsolni a megyei ala­pítványokat a saját rendszerük­kel. A középiskolásokat és az annál idősebbeket a közéleti szereplésre készítenék fel. Eh­hez kémek irodát, ahol saját al­kalmazottjuk is lenne. Szeren­csére még a tárgyalás napján volt alkalmam egyeztetni a me­gyei közgyűlés elnökével, dr. Jakab Istvánnal ezt a tervet. Készségesnek mutatkozott, s megígérte: ha a felsőtárkányi tábort nem kapják meg a fiata­lok, egyelőre a továbbképzések helyszíne lehet a tardosi sport­tábor. Irodának pedig az egri Dobó út 6. szám alatti helyisé­get ajánlotta fel.- Tárgyaltak-e azóta a Tál­tos Hotel bérlőivel?- Nem, erre még nem került sor. Mint megtudtuk, az egyezte­tésen nem került szóba az egri Széchenyi u. 18. szám alatti in­gatlan sorsa sem, amelyről Ko- rózs Lajos országgyűlési képvi­selő korábban annyit mondott, hogy az valóban méltatlanul alacsony áron került véglege­sen más tulajdonba. így azt a Heves megyei alapítvány nem követelheti vissza. Mindemel­lett a megyei kuratórium az idén mintegy másfél millió fo­rintnyi támogatást oszthat szét a pályázó iskolák, diákcsopor­tok között a saját forrásaiból. A továbbiakban megkérdez­tük Kisné Csáki Csillát, a felső­tárkányi egykori KISZ-tábort üzemeltető kft. egyik tulajdo­nosát.- Mit tud a tábort érintő ter­vekről?- Egyelőre semmit. Megle­pődve hallom, hogy az alapít­ványnak tervei vannak vele. Mi ’95 februárjában kötöttünk szerződést tíz évre. Egyébként is, ha az ember belekezd vala­mibe, akkor hosszú távra ter­vez. Mellesleg a tábornak van egy része, amelyet csak ifjúsági célra használunk. Itt csökken­tett - napi 450-500 forintnyi - szállásdíjat kérünk. Az átalakí­tott létesítmény kétszáz férőhe­lyes, ebből harmincöt-negyven a fiataloké.- Ez egész esztendőben így van?- Nem, csak nyáron, hiszen ezek a kis házak télen nem fűt- hetők. A létesítményben is van egy blokkunk, melyet ifjúsági célra hasznosítunk. Itt maga­sabb - ám a szokásoshoz képest olcsóbb - 1100 forintos áron. Talán a közvélemény nem tudja, hogy tavaly júliusban mi adtunk helyet a nemzetközi if­júsági találkozónak. A konti­nens minden részéből két hétig 180 gyerek tartózkodott nálunk. Nos, nyilván ennél több he­lyet szeretnének a fiataloknak. Noha mindkét fél jóhiszemű, nem lesz könnyű a megoldás. S rövidesen itt a nyár... (jámbor) Falugyűlést tartottak Tarnaleleszen Nem terhelhető újabb adókkal a lakosság A tavalyi 129 millió forinttal szemben idén 97A millióból gazdálkodhatunk - jelentette ki a tarnaleleszi falugyűlésen Pal­kóv ics Ákos polgármester. Mint elmondta, 1995-ben mintegy nyolcmillió forintot sikerült megtakarítani, amihez hasonlóra az idén már nincs remény. A beruházási és felújí­tási lehetőségek is ugyancsak lényegesen megcsappantak. A diákétkeztetési célra meg­vásárolt valamikori áfész-ven- déglő befejezése tulajdonkép­pen az egyetlen nagyobb, meg­valósítható feladata az önkor­mányzatnak. Korántsem lesz tehát a tava­lyihoz mérhető a fejlődés, ami­kor is megvalósult az orvosi rendelő és a szolgálati lakás felújítása, új, korszerű egész­ségügyi eszközök beszerzése, a temető körbekerítése, a sportöl­töző gázfűtése. Aligha jut idén az utak rend­betételére, a legszükségesebb kátyúzásokat viszont igyekez­nek elvégezni. Szintén csak a pénzügyi lehetőségektől függ a közvilágítási lámpák korszerű­sítése. Lapunknak azt is elmondta a falu első embere, hogy az ál­lami támogatás csökkenését egyszerűen nem ellensúlyozhat­ják - a kormányzati „szelíd kényszernek” megfelelő - helyi adók kivetésével, lévén a telepü­lés lakóinak 38 százaléka mun­kanélküli. A felszólalók közül többen sürgették az Egri út csapadék­víz-elvezetésének megoldását. Kiderült azonban, hogy a prob­lémákat jobbára az árkokban felhalmozott szemét okozza... Ugyancsak többen kifogásolták a falu határában rövidesen megkezdődő faszénégetést. Mint a válaszban elhangzott, a szakhatósági vélemények még nem érkeztek meg, de ha ezek engedélyezik a munka meg­kezdését, akkor az önkormány­zat kénytelen lesz áldását adni a tevékenység folytatásához. Végezetül tájékoztatást kap­hattak a polgárok a kábeltele­víziós rendszer kiépítéséről, va­lamint a Matáv Rt. által elvég­zendő hálózatbővítésről, amely- lyel 400 új telefonvonalat kap a település. (suha) Tiszanánai romafórum - aktuális kérdésekkel Az analfabétizmus ellen A foglalkoztatás megoldása a cigány lakosság egyik legak­tuálisabb feladata - hangzott el azon a fórumon, amelyet Lakatos Oszkár, a tiszanánai kisebbségi önkormányzat el­nöke hívott össze. A napiren­den szereplő kérdések súlyára tekintettel a fórumon részt vett dr. Tóth József polgár- mester és Joó István jegyző is. A kisebbség elnöke előbb az eddig elvégzett munkáról, majd a költségvetés alakulá­sáról tájékoztatta a jelenlévő­ket. Ezután beszámolt a füg­getlen cigányegyesület el­nöke, Lakatos Ferenc a feb­ruárban alakult szervezet te­vékenységéről. Az egyesület céljai közé tartozott a foglal­koztatás megoldása, ami úgy tűnik, eddig sikerrel járt, mi­után 47 helybelinek sikerült munkát szerezni a káli cseme- tekertben, ahová szeptember­ben visszavárják őket. A nyá­ron ismét lesz munka: ezúttal a termelőszövetkezetben ka­pálhatnak cukorrépát. Három pályázat is elké­szült, ezekkel a kisebbségi önkormányzat a romák okta­tását segíti. Külön pályáznak az augusztus 17-i romanap kulturális rendezvényeire, a Fekete Szemek együttes ruha- és hangszerkészletének bőví­tésére. Szintén központi pénzből kívánják szeptember 1-jétől elindítani az analfa­béta cigányság alapfokú kép­zését. (szúrom i) Vámosgyörkön: hangversenysorozat A Hangok világa összefoglaló elnevezést kapta az a hangver­senysorozat,'amelynek máso­dik állomása a hét végén lesz Vámosgyörkön. A Közösségi Házban szombaton délután 4 órakor könnyed hangvételű zongoramuzsika csendül fel. Az ismeretterjesztést szolgáló pódiumfellépések későbbi sze­replői vonósok és fúvósok lesznek. Novaj és Ostoros a honatya állomásai Dr. Molnár János országgyű­lési képviselő április 19-én, pénteken két települést is meg­látogat. Előbb 10 és 12 óra kö­zött a polgármesteri hivatalban a novajiakat várja, majd 13 és 15 óra között az ostorosi műve­lődési házban fogadja a válasz­tópolgárokat. A jótékonysági gálaműsor elmarad Egerben április 19-re hirdette meg jótékonysági gálaműsorát a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola. Nos, a nemes célt nem feledve, arra egy később kitűzendő időpont­ban kerül sor. A Technika Házában fogad a képviselő Ma 16 órától Egerben, a Klapka u. 1. szám alatti Technika Há­zában tart fogadóórát dr. Renn Oszkár. A képviselő a városi önkormányzat ad hoc bizottsá­gának elnöke, aki ügyes-bajos dolgaikat felvető választópol­gárokra számít. Pódiumest lesz Felsőtárkányban Vasárnap, április 21-én, dél­után 4 órakor pódiumestre ke­rül sor Felsőtárkányban, a pol­gármesteri hivatal házasság- kötő termében. Fellép Csendes László Jászai-díjas színművész, Hegyesi Hudik Margit éne­kesnő, zongorán közreműködik Kalmár Gyula. Új klubvezetőt választottak Sarudon A nyugdíjasklub nemrégiben elhunyt vezetője, Csordás Jó­zsef nyugalmazott tanár utódját választották meg Sarudon. A jövőben Varga István szervezi, irányítja a klub tevékenységét. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. A HEVES"HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: SZUROMI RITA Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon -(36)410-880 1 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents