Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09 / 59. szám
Keret a múló idő emlékének Pillanatok az aranyfüst alatt, fotóktól a kecskebőrig A Minaret tornyától néhány lépésnyire áll a múltjába süppedt ház, melynek belső udvarában különös dolgok történnek. Keretek közé kényszerítik a zabolátlan időt. A műhely öles falakkal, a valóság vaskos, ódon építményével kínál menedéket a sérülékeny tárgyaknak. Tükrök, képek várnak ke- retezöjükre, üvegtáblák nevetnek egymásra az ablakokon átszitáló fényben. az idő szeme alatt. A hagyományt is volt kitől örökölni, nagybátyám nálam is nagyobb gyűjteménnyel bírt. Később az ő műhelyében tanultam meg a mesterség minden apró fogását, mikor visszavonult, én léptem a helyébe. Ő Trianon után, rendeléseket is vállalok, speciális igényekkel. Azt szoktam mondani: ha valaki meg tudja mutatni, hol javítottam, annak nem kell fizetnie. Szeretem a különleges munkákat, restaurálok régi, gipszdíszítésű rámákat. Helyreállításukkor az Mester a szemtanúk műhelyében Az álom és a jelen ad itt egymásnak randevút, kényesen egyensúlyozva a bizonytalan határon. A lécekkel és emlékekkel töltött helyiségekben, a lakk- és ragasztószagú levegővel az életteli pillanat üzen a belépőnek. A fa parfümjei ezek a vegyszerek, és néha csakugyan oly különlegesek és drágák, mint a nők csábító illatszerei - mondja a mester. A fűrészpor apró, selymes szemcséi csillognak mindenhol, hűséges, sosem olvadó mézszínű hóként terítve be a műhelyt. Nap nap után tölt hosszú órákat itt Leopold Miklós képkeretező és üvegesmester. Egyedül a szerszámokkal. Kézbe véve a tenyérhez idomuló eszközöket. Mégis ezernyi szem kíváncsi pillantásaitól kísérve. Körben a falakat fotográfiák, képek borítják, a tűnt idő vakolataként függesz- kedve a változó felületen. „Több száz régi fénykép van a birtokomban, csupán kisebb részük látható a műhelyben. Sokat kaptam a megrendelőimtől. Észreveszik nálam és elhozzák a magukét, nekik csak lom. Amelyik elfér még vagy nagyon megtetszik, kiteszem a többi közé. De akad egynéhány olyan látogatóm is, aki beleszeret valamelyikbe, és többször visszajár. Ha látom, hogy jó kezekbe kerül, hát odaadom. A legtöbb századfordulós, esetleg a tízes, húszas évekből való. Láthatóak öregebb darabok, dagerrotípiák is, készítőik még Kossuth, Deák kortársai lehettek. A műtermi beállításoknak volt egykor nagy divatja, de van köztük portré, ritkábban életképek.” Leakasztja a fotókat, megtörik és a hátlapjukra mutat. „Egy fiatal firenzei nő arcképe, a másikon trikolórral fölövezve talán a vármegye bírája feszít. Emitt meg a parádi üveggyár vezetői és munkásai állnak az üvegeskemence előtt. Aztán ismert személyek, az egri úszósport nagy alakjait, Bárány Istvánt és a Bicskei testvéreket ábrázoló dedikált fotó, ma a város Sportmúzeumának dísze. Itt volt az a karikatúra is, melyet Gárdonyiról mintázott egyik osztálytársa. Hát, azt hiszem, nem a legtökéletesebben sikerült a modellt megörökítenie a szerzőnek.” A műhelyben ezzel még koránt sincs vége a varázslatnak. Olajfestmények és díszes rá- májú tükrök sűrítik a látványt, és tartóvitrinjében az- 1869-es évből mirtuszkoszorú őrzi illatát örök hervadásban is a mu- landónak. A mester egy összehajtható térkép lapjait teríti ki gondosan előttem. Magyarország közigazgatási felosztása 1873-as dátummal, ajánlva „nagyságos Keleti Károly Úr részére”, akit a statisztikai hivatal első igazgatójaként ismer a krónika. „Szeretem a régi tárgyakat, megmutatják a múlt halványuló vonásait, szarkalábakat a húszas években vándorolt ki Erdélyből, Gyergyószentmik- lósról, és telepedett le a városban. Nevet szerzett, és most, eny- nyi év után, úgy érzem, engem is megbecsülnek. Állandó megrendelőim között egri művészeket találni, nálam kere- teztet Kishonti Jenő, Herczeg István, Kis Ernő, Korponay Margó, és a főiskola rajz szakos diákjait is szívesen látom. Legtöbbször teljesen rám bízzák a döntést, miként oldom meg a feladatot. A keret ugyanis kiegészítő része az alkotásnak, fölerősítheti vagy tompíthatja a művészi szándékot, már első pillantásra is növeli vagy csökkenti a hatást." A kisebb szobányi helyiségben szembetűnő a sokféle méretű, formájú és színű fadarab. Minden szögletbe bőven jut belőlük. „Legalább nyolcvanféle léccel dolgozom, egyedi megaranyozásnál más-más eljárásokkal lehet próbálkozni. A pénztárcától függően festékkel, metálarannyal, és alig merem kimondani, de aranyfüsttel is. Az utóbbit még nem próbálhattam ki, igen drága. Am a szükséges eszközök - speciális ecset és ragasztó - kéznél vannak, no és a házilag készített nyúlbörenyv, amely talán a legjobb erre a célra. Am így is jut bőven a nem mindennapi kívánságokból. Előfordult, hogy jó nevű egri családok címereit kereteztem, külön fortély a rideg kecskebőrrel megbirkózni. Hoztak gyöngyös blúzt, kitüntetéseket, legyezökorallt befoglalásra. Bécsben pedig a magyar szálloda őrzi kezem nyomát. A hazai városainkról elnevezett szobák közül az egri lakosztály oklevélmásolatainak keretezése készült nálam." Kovács János Van még mit tanulnunk VSzubjektív A HONI TÖRVÉNYKEZÉS egyik legutóbbi produkciója s alighanem legfrissebb csúcsteljesítménye Szabó Albert váratlan, meglepő felmentése a közösség elleni izgatás, az önkényuralmi jelvények nyilvános használatának vádja alól - ha jól emlékszem, s pontosan idézem a pörről tévében is hallottakat. Hiszen amikor az eljárás megindult ellene, pontosabban okot adott a kopaszra nyírt, fura fiatalember sokak megütközésére számos szemés fültanú előtt, a fene sem hitte volna, hogy az ügy így zárulhat első fokon. Vadabbnak találta nemcsak a tudatlan, hanem a tanultabb ember is a történteket, mintsem olyan ártatlanságnak, amivel ilyen könnyen meg lehet úszni. Mert a fentiekkel - a jog nyelvén szólva - alaposan gyanúsítható ifivezér, bárhogyan is csűrjük-csavarjuk a dolgot: igenis megúszta. A bírói pulpitusról vétlennek találták. Olyannak, aki valójában semmi rosszat nem követett el. Hogy úgymond: csupán idézett, beszélt, mutatott. Röviden: „ ismereteket terjesztett”. S az ítélet: ítélet. Még ha csak az első szinten is! Vitatkozni, szembeszállni vele ilyenformán teljességgel lehetetlen. Reménytelen. Akkor is, ha az ismeretterjesztésnek nevezett előadás, tájékoztatás - fölöttébb sajátos, korántsem annyira egyértelmű, mint a végzés állítja. Őszintén megvallva, el is bizonytalanodom, amikor tudomásul kell venni. Kétségeim támadnak az oktatás eddigi ismérveit illetően. Aggódom, hogy ezután egyébről is megállapíthatják ugyanazt, mint amit Szabó honfitársunkról most közöltek országgal-világgal. Több más mellett szintén ártatlan dolognak számíthat az is, ha valaki - mondjuk - az utcán vagy a téren, nem kies liget bokrai, bozótja mögé bújva, ott sunyin meglapulva, hanem bátran kiállva: előveszi és mutogatja - bocsánat a pro• •• fán példáért! - a nemi szervét... Mivel a maga módján éppenséggel ezzel is terjeszthet bizonyos ismereteket. Elárulja annak, aki netán még nem tudná, hogy mi is az, és mire való. Esetleg be is mutatja a használatát az arra kiváncsinak, vagy annak, akit éppen elkap. Szabóéval egy kalap alá véve a példát, már az első megértő döntéssel lényegesen csökkenthetnék a bíróságok hazai bűnügyeink számát. Ugrásszerűen javulna a statisztikánk, amit egyébként most még a mutogatások bizony igencsak rontanak. S mindjárt nyugodtabbak lehetnénk ebben a felzaklatott országban ! NEM MEGÉRNÉ...? Gyóni Gyula Ünnep előtti villongások A politikusok közül sokan - úgy tűnik - közvetlenül az idei nemzeti ünnep előtti időszakra időzítették meglepetés-bombáikat kis hazánkban. Mintha csak abban igyekeznének egymással versengeni, hogy bebizonyítsák a történéseket egyre szkeptikusabban fogadó népnek: melyikük a nagyobb magyarságtudatú, ki emlékeztet leginkább az 1848-as hős elődökre. Őszintén meg kell vallanom: számomra egyikük sem idézi a száznegyvennyolc esztendővel ezelőtti hazafikat. Ennek a magára méltán büszke államnak a polgárai bizonyára nem veszik könnyű szívvel az áremelésekkel, fokozódó adóterhekkel folyamatosan rájuk nehezedő nyomást, amit a stabilizáció hoz magával. Még akkor sem, ha tudják, a válságból való kilábalás teszi mindezt szükségessé. Ennél ugyanis erősebb az a törvényszerűség, hogy mindannyiunknak csak egy élete van. Épp ezért jogos igény, hogy az intézkedések vezérelve az Emberségesség legyen. A hullámzó tetszésindexek a közvélemény-kutatások alkalmával azt igazolják, parlamenti „hőstenoráriákkal”, óránkénti kormánylemondásra felszólításokkal, hangzatos ígérgetésekkel csak ideig-óráig lehet elámítani az embereket. Ám a túlontúl magabiztossá váló pártvezérek szempillantás alatt sokat veszíthetnek népszerűségükből. Különösen, ha a ma oly divatos „belebeszélősdit”gyakorolják. Érthetően nem tetszik a többségnek, ha valakik nyíltan hangoztatják, kit tartanak érdemesnek más tömegszervezet irányítására, naponta szentenciákat osztanak arról, mi az egyedüli - csakis az általa helyesnek vélt - üdvös magatartás, politika. Legtöbbünknek az is igen szomorú színjáték, ahogy a kiút megmutatása helyett egyes csoportok tagjai saját elvbarátaikra meresztgetik karmaikat. Miközben egy húron pendülnek, látványos látszatcsatákkal szédítik választóikat. Jó néhányon mégis legyintenek, s azt mondják: még ezt is el lehet (kell?!) az átlagpolgárnak viselnie. Az azonban már nagyon zavaró, amikor a honi politikai palettán tintafoltnak is apró csoportosulás kíván az egész nép nevében radikális ünneplést március 15-én. Holmi forradalommal fenyegetőző csapatukban olyanok, akik elismerten ügynökösködtek, akik nem átallanak súlyos milliókat bezsebelni és ezt magától értetődőnek tekinteni úgy, hogy a vállalt kötelezettségüket nem teljesítik. Olyanok, akik alig két éve közintézmény élén - komisszárféle bábként - sokszorosan megsértették a demokrácia alapszabályait. Ők óhajtanak ismét 12 ponttal előhozakodni! Köszönöm, de én inkább megmaradok Petőfiék pontjai mellett... Szalay Zoltán Zsenik, esély nélkül Kissé meglepődtem, amikor a minap arról hallottam, hogy manapság egy továbbtanulni vágyó fiatalnak (illetve szüleinek) mekkora anyagi áldozatot kell vállalnia, ha felsőfokú oktatási intézményben kívánja a tanulmányait folytatni. De lássuk szép sorjában a tételeket! A felvételi kérelem benyújtásáért 2x1200 forintot kell letenni az asztalra. Ha netán arra vetemedne az ifjú, hogy több tanintézetben is jelzi jelentkezési szándékát, akkor ez az összeg természetszerűen hatványozódik. Persze, arra nézve ekkor még semmi garancia nincs, hogy fel is veszik az ambiciózus fiatalt. Ha azonban mégis az afenenagy szerencse éri, hogy bejut a hőn áhított iskolába, akkor jön az újabb tehertétel, a diákzsebnek horribilisnak számító tandíj. Ezek után aligha lehet azon csodálkozni, hogy sok többre hivatott fiatal kénytelen megelégedni egy szakmunkás, esetleg egy érettségi bizonyítvánnyal. Kíváncsi lennék, vajon hány tehetséges ember esik el a lehetőségtől csak azért, mert szüleinek pénztárcája laposabb az átlagosnál. Pillanatnyilag tehát úgy áll a helyzet, ha a továbbtanulni szándékozó március l-ig nem gombolt le minimum 2400 forintot, elbúcsúzhat a nagy álomtól: a főiskolától, az egyetemtől. Hiába zseni az illető, nincs esélye. Talán jövőre kétszer ennyi tarifáért újra próbálkozhat. Talán... (elek) HÍR(TELEN)KÉK... Megszűnt a LAÉT, a Létminimum Alatt Élők Társasága. Csak nem kihaltak...? *** Az amerikai katonai vezetés úgy tekint a magyarokra - írta Taszárról Tom Lantos képviselőnek Ivan Lajos Luka magyar származású őrmester -, mint 130 évvel ezelőtt az indiánokra. íme: (H)Unkasz ivadéka, a Síró Csóró... *** A rettegett Ebola után megjelent Európában az úgynevezett „hantavírus”. A mi politikusainkat már el is kapta... * A brit kormány oktatási minisztere bejelentette: szeptembertől a középiskolákban választható érettségi tárgy lesz a labdarúgás. Jaj annak, aki a 6:3-at húzza...! (szilvás)
