Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

4. oldal Gyöngyös És Körzete 1996. március 30., szombat Friss tervek a „Vak Bottyánéban Falugyűlés Domoszlón Megtakarítással Halmajugrán Halmajugra képviselő-testülete szerdán tartotta legutóbbi ülé­sét. A tavalyi zárszámadás el­fogadásánál elégedetten nyug­tázták a résztvevők, hogy meg­takarítással gazdálkodtak. Az idei 91 millió forintos költség- vetésük valamennyivel szeré­nyebb a múlt évinél, de úgy iparkodnak, hogy a legszüksé­gesebb tennivalókra feltétlenül fussa belőle. Atkári családok izgalmas napja volt Játssz velünk, sportolj velünk! címmel a helyi önkormányzat, az általános iskola és az ANTSZ Gyöngyös városi inté­zete családoknak rendezett ve- télkekedőket pénteken, az at­kári oktatási intézmény nép­szerű tornacsarnokában. A nyolc csapat mindegyikében élénk biztatás mellett hat fel­nőtt, s évfolyamonként négy diák versengett délután 3 órától estig, érdekes, izgalmas próbá­kon összemérve felkészültsé­gét, ügyességét. Mátrai közgyűlés Gyöngyöstarj ánban Az Önkormányzatok Mátrai Szövetsége április 5-én, pénte­ken 9 órától Gyöngyöstarján- ban tartja közgyűlését. A részt­vevők tájékoztatást kapnak a társadalombiztosítás és a tele­pülések önkormányzatai kap­csolatrendszerének fejlesztési lehetőségeiről, az önkormány­zatok által működtetett egész­ségügyi intézmények, szolgála­tok finanszírozási helyzetéről, illetve tervezett változtatásai­ról. Az ismertetőket dr. Illés Béla, az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár helyettes fői­gazgatója tartja. Gyöngyösi jubileumi Kovács Kati-koncert A magát még mindig Heves megyeinek valló népszerű éne­kesnő, Kovács Kati jubileumi koncertturnéján április 17-én Gyöngyösön is vendégszerepei. Ez alkalommal a tévéből ismert Endrei Judit műsort is vezet, görögországi főnyeremény ígé­retével. A gyöngyösi Vak Bottyán Já­nos Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola a 25., kollégi­uma pedig a 20. évfordulóját ünnepelte a közelmúltban. Van hasonló esemény másutt is, ám erre valahogy jobban odafigyelt a város, hiszen a fiatalabbak közé tartozó oktatási intézmény is hatott annyira a településre, mint bármelyik patinásabb társa. Úgy alakította a helyi, mátravidéki történelmet, any- nyira serkentette a helység fej­lődését, hogy sok esztendő múl­tán is emlegethetik. Daubner Béla mb. igazgató­val az intézet piros betűs napja után ültünk rövid számvetésre, tervezgető beszélgetésre.- A gimnázium kebelén szü­letett, s vele jó darabig közös tagozatunk önálló iskolaként kapta új, mai épületét, ahol mű­szeripari képzéssel folytattuk még sokáig a tanítást - idézte a mb. igazgató a múltat. - Aztán történt egy s más. Négy esz­tendő óta már technikusokat is nevelünk, két éve pedig közgaz­dasági ismeretekkel bővítettük a lehetőségeket az itteni tanu­láshoz. Mostanáig ötezer körüli azoknak a fiataloknak a száma, akik falaink között vizsgáztak, s ma másutt folytatják az életü­ket. Sok öregdiák a jubileumun­kat is velünk köszöntötte, s örömmel ismertük fel közöttük például a környékbeli polgár- mestereket, a gyöngyösi alpol­gármestert. Arra pedig, hogy végzett tanítványaink között igen magas rangú megyei, vagy éppen több minisztériumi ve­zető is van már, valamennyien kiváltképpen büszkék vagyunk!- Hányán tanulnak jelenleg az intézményben?- Nappali tagozatunkon 731, a levelezőn 269, összesen kere­ken ezer növendékünk van már, eddig a legtöbb. Ötödik évfo­lyamunkat leszámítva, a fiata­lok mindenütt öt osztályban kö­vetik egymást. Az idén - első alkalommal - már minden osz­tályunk teljes szakközépiskolai vizsgát tesz. Míg eddig csak az elektrotechnikai csoportnál volt ilyen követelmény, mások pe­dig csupán a technikusminősí­tés idején adtak számot a szak­mai tárgyak elsajátításáról. Közgazdasági oktatásunk vi­lágbanki program alapján tör­ténik,^ már az alapvető tudni­valók közvetítése sem nélkü­lözi a korszerűbb technikát, a számítógép-kezelést. Legfris­sebb törekvéseinknek kétségkí­vüli elismerése, hogy a közgaz­dasági képzés olyan régi helye­iről is mind többen jönnek már hozzánk tanulni, mint például Hatvan és Eger.- A körülményeik megfelel­nek törekvéseiknek?- Úgy véljük, hogy a kellő háttér mindenképpen megvan az eredményes tanításhoz. A kollégiummal együtt - ahol egyébként más iskolákból is vannak diákok, a hálóhelyisé­gek zsúfoltak, s sajnos hiá­nyoznak a tanulószobák - het­ven pedagógus foglalkozik nö­vendékeinkkel. Számítógép- parkunk úgyszólván messze földön a párját ritkítja, s három termünkön kívül mind a 15 munkaközösségünknek is van komputere. Műhelyeinkből a programvezérlésű, nagy telje­sítményű CNC-forgácsoló sem hiányzik, villamos és gépészeti laboratóriumaink a legmoder­nebb mérésekre is képesek. A nyelvi laborunk ugyan még hi­ányzik, de az angolt, a németet többé-kevésbé megfelelő kö­rülmények között oktathatjuk.- Milyen a folytatás?- Ősztől már huszonöt osztá­lyunk lesz, s változatlanul elfo­gadható létszámokkal. Új szak­ként az informatikát indítjuk, a továbbiakat illetően pedig már pályáztunk is egy labor beren­dezésére, a tervezett minőség­biztosítási technikusképzéshez. A fiatalság érdeklődését, ked­vét azonban jó lenne egyébbel is fokoznunk. Mindenekelőtt a kollégiumunk erősen elhaszná­lódott nyílászáróinak alapos ja­vítására vagy cseréjére lenne szükség a jövőben. Ám ezzel egyelőre biztatni sem tudnak.- Sokéves itteni működése, régi vezetői tapasztalatai alap­ján mi a megítélése a jelenlegi technikusképzésről?- Feltétlenül jó, hogy hosz- szabb szünet után ismét van szervezeti formában is techni­kusképzés hazánkban. Állítha­tom: szakközépiskolánk tekin­télyét is tovább erősítette. Ma már azonban természetesen mást jelent a technikus is, mint egykor. Nem igazán önálló eg­zisztencia, hanem sokkal in­kább kiváló alap a továbbtanu­láshoz, a szakemberré válás­hoz. S ez, úgy érzem, sikerül is. Gyóni Gyula E hét elején a község önkor­mányzata falugyűlést tartott Domoszlón. A művelődési házban sorra került - immár hagyományos - eseményen ez alkalommal a kétszáznál is több volt az érdeklődő, akiknek az intézmény 10 éves gyermek-, il­letve felnőtt néptánccsoportja kedveskedett rövid, de minden bizonnyal emlékezetes ünnepi műsorral. Grubics Mátyás alpolgár­mester köszöntőjét követően Krizsó Sándor polgármester adott tájékoztatást a képviselő- testület tavalyi munkájáról, a község eredményeiről. Majd az önkormányzat idei terveit, tö­rekvéseit ismertette - a hiá­nyosságokat, gondokat sem kendőzve, vagy éppenséggel teljesen elhallgatva. A résztvevők figyelmesen követték az ismertetést, látha­tóan átérezték a beszámolóból tükröződő nehézségeket. Megértették, hogy az intéz­mények zavartalan működtetése a legfontosabb most, fejlesz­tésre sajnos kevesebb juthat. A kisszámú felszólaló a gáz­hálózat privatizációjával, tulaj­doni viszonya rendezésének ki­látásaival foglalkozott, a veze­téképítésekkel feltúrt utak hely­reállítását sürgette, s az új gáz­igénylök lehetőségeiről kérde­zett. A domoszlóiak nem mutat­tak haragot, gyűlöletet, hiány­zott a bekiabálás, szitkozódás - ami a községbeliek komolysá­gáról, érettségéről tett ismét bi­zonyságot.-így­Nyugdíjasán is elnök Ha valaki betölti a 60. élet­évét és nyugdíjba megy, ab­ban nincs semmi különös. Mégis, amiért írunk Nagy Ist­ván, a gyöngyösi Mátra Kin­cse Szövetkezet elnökének nyugdíjba vonulásáról, annak oka az, hogy még nem búcsú­zott, ellátja a tisztéből adódó teendőket.- Az elmúlt év decemberé­ben lettem nyugdíjas — mondta érdeklődésemre az elnök -, de a tagság valójában 1997 decemberéig választott elnöknek. így - és kérésükre - látom el továbbra is a fel­adataimat.- Milyen érzés nyugdíjasán elnöknek lenni? Nem befolyá­solja ez a döntései meghoza­talában?- Úgy érzem, hogy nem változott körülöttem semmi. A döntésekért vállalt felelős­ség pedig „nem ment nyug­díjba”. Véletlenül sem a pénz motivált abban, hogy marad­jak — hiszen a jövedelmem voltaképpen kevesebb lett -, hanem a szövetkezethez fű­ződő kötődésem...- Részese voltam a sike­reknek és a kudarcoknak is. Itt nyílt lehetőségem a felső­fokú végzettség, a diploma megszerzésére, és a harminc­hat évi tagságom alatt bejár­hattam a ranglétra minden fo­kát. Voltam gyalogmunkás, csapat- és brigádvezető, fő- kertész, mígnem 1988-bm a tagság elnökké is választott.- Jóleső érzés, amikor visz- szagondolok, hogy megszün­tettük a „nova” szőlőt, amely rontotta a gyöngyösi bor hír­nevét, majd a közösben és a háztájiban több mint 500 hek­tár szőlőt telepítettünk. Az át­alakulás, a „zöldbárózás” idő­szakában a többszörösen mó­dosított törvényt - ha sok vi­tával fűszerezve is - végrehaj­tottuk.- Nem sikerült szétverni bennünket, és még a lendüle­tet sem tudták megállítani! Sőt, újra megindult & fejlődés, természetesen már más ala­pokon.- Mindig tudatában voltam, hogy nem volt minden rossz, amit a termelőszövetkezetben csináltunk. Mást ne említsek: támogatással épültek a tagok új, modem házai, és az embe­rek olyan szociális juttatások­ban részesültek, amelyeket ma már sajnos nem lehet biz­tosítani ebben az országban.- Jelenleg a zárszámadó közgyűlésre készülünk, ame­lyet április 12-én tartunk. Az már biztos, hogy a szövetkezet mérlege pozitív lesz.- Sikerült kigazdálkodnunk az 1992 és ’93-as évek vesz­teségeit, amellyel üzletré­szünk is értékesebb lett.- Mi lesz a több szakmai szervezetben betöltött tisztsé­gekkel?- Jó kondícióban vagyok, az aktivitásom sem csökkent, de több szervezetben nyugdí­jasként már nem vállaltam új tisztséget. A Mátraaljai Szőlő- és Bortermelők Egye­sülete és Terméktanácsa, a Gyöngyösi Hegyközség el­nöki, valamint a MAE Heves Megyei Szervezetében a veze­tőségi tagsággal járó tenniva­lókat azonban lelkiismerete­sen igyekszem ellátni.- Fő feladatomnak tartom, hogy minél szilárdabb alapra helyezzük a létrehozandó, fel nem osztható szövetkezeti vagyont. Örülnék, ha sike­rülne, s kinek-kinek a kedvére lenne! Horváth Mihály AGIR TÖLTŐÁLLOMÁS AGIP RF2001: Az új üzemanyaggeneráció. Már Egerben is. Használatával javul a motor hatásfoka. AGIP SZÉPSÉGSZALON: A kímélő autóápolás. 5 csillagos szolgáltatás 5 perc alatt. AGIP SNACK: Bőséges választék, meleg és hideg ételek. AGIP SHOP: Minden amire egy autósnak és családjának szüksége lehet. Kenőolajok, akár expressz olajcserével is. És mindez - 0 - 24 óráig! MINDIG MELEGKONYHA AGIP SZÉPSÉGSZALON EXPRESSZ OLAJCSERE SZÉLES VÁLASZTÉK Eger: Kistályai út 1/a ÁMORÉ MOTORÉ n > »tt iTi fi «mufti ru h ITMP6 I h i- ■ ■■■>.■ -g-..,;...... --------------s»—b——Ta;. -.—ï.iuiter. -jc m_______a*______________________________________________________________ J obb sorsra vár - A gyöngyösi Fő tér ismert nagy műemlék palotájában szerkezeti megerősítésekkel és -cserékkel évek óta tart a rekonstrukció. Ennek során a képen látható boltíves csarnok is megújul majd, hogy méltóbban szolgálhassa a várost fotó: féri. marton

Next

/
Thumbnails
Contents