Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-09 / 34. szám

1996. február 9., péntek Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Listazáró Kékestető? Nem szereti a tévé Kékestetőt... A szokásos hójelentésekben csak a lista végén említi a felsorolás, s szóban a legritkábban fűznek hozzá kiegészítőt. Amíg a sokkal jelentéktelenebb - leg­inkább pedig a Budapesthez közelebbi - helyek téli sportjaihoz csalogató megjegyzésekkel csinálnak kedvet, a mátrai lehető­ségeket úgyszólván agyonhallgatják. Pedig Kékestetőn jelenleg is legvastagabb a hóréteg, szán­kózásra és sízésre egyaránt remekül alkalmas. S a hosszú felvo­nópálya használata sem éppen utolsó élvezet annak, aki a lesik­lás után, mintegy lazításul, a természetre jobban is rá kíván csodálkozni, gyönyörködni akar a táj szépségeiben. Szerencsére a sport szerelmesei a televízió különösebb bizta­tása nélkül is kedvelik a vidéket, kirándulók serege „veszi be” nap mint nap Kékestetőt, ahol külön élménye mindenkinek, hogy éppenséggel az „ország tetején” időzhet, tölthet néhány órát, vagy napot. S nemcsak a környékbeliek kívánkoznak, utazgatnak a Mát­rába, hanem sokkal távolabbról is érkeznek megannyiszor. Kö­zöttük szép számmal - hogyha nem a legtöbben! - Budapestről, mivel az ottaninál jóval nagyobb hó kétségkívül vonzóbb, bár­mennyire nem hívja is fel a televízió erre a figyelmüket. Annál inkább kedvelik hegyeinket, mivel Kékestetőn kívül itt van Galyatető, Mátraszentimre is, amelyek szintén megér­demelnének egy „misét". Legalábbis e£y „kismisét,” hébe- hóba. Hóban, feltétlenül! S akár a televízió műsorában. Azok­nak, akik netán csak keveset, vagy éppen semmit nem tudnak vidékünk kínálatáról. Arról, hogy - egyébként egész esztendő­ben - csodálatos helyeink télidőben a legszebbek, legizgalma­sabbak! (gyóni) Az egri negyedek élére Fertálymestereket avatnak A város lokálpatriótáinak mun­kája nyomán régi hagyomány születik újjá a hétvégén Eger­ben. A bazilikában február 10- én, szombaton délelőtt tíz óra­kor kerül sor & fertálymesterek avatására. Az eseményt az Egri Lokálpatrióta Egylet tavaly alakult negyedmesteri szakosz­tálya készítette elő, több évig tartó szorgos kutatás eredmé­nyeként. A látványos ünnepi szertar­tás során szentmisével emlékez­nek az elhunyt negyedmeste­rekre, majd az istentisztelet után fölavatják az új tisztségvi­selőket. A tizennégy - törté­nelmi negyed élére jelölt - pol­gár eredeti minta után készült köpenyben teszi majd le az es­küt, majd mindannyian meg­kapják jelképüket, a díszesen faragott mesteri botot. A hivata­los szertartás után a új negyed­mesterek és családtagjaik ré­szére állófogadást rendeznek a Kispréposti Palotában. A történelmi múlt reprezen­tánsaiként az eseményre meg­hívást kaptak a még élő, haj­dani fertálymesterek is, akik ta­pasztalataik átadásával segít­hetnek mai utódaik munkájá­ban: a helyi polgári és közös­ségi élet szervezésében, s szó­szólóiként az itt lakóknak. A rendezvényhez kapcso­lódva ismét megtartják a ha­gyományos lokálpatrióta bált, melyet ezúttal a fertálymesterek tiszteletére ajánlanak. Szombaton újból találkozó az egri kutatóban Az idei támogatásokról - a szőlősgazdáknak Az Egri Hegyközség, a megy- székhelyi Szőlő- és Borterme­lők Egyesülete által meghirde­tett téli szakmai előadássoro­zatának részeként - szómba-' ton délelőtt 9 órától - újabb találkozót tartanak a szőlős­gazdáknak Kőlyuktetőn, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben. A résztvevőket Máté Lajos gazdajegyező tájékoztatja az idei támogatási feltételekről. Ezt követően dr. Varga István kertészmérnök a szőlő véde­lemről tart előadást. Ezen a délelőttön mutatják be az érdeklődő termelőknek a Luft PC 100-as növényvé- delmni előrejelző műszert. A biztonság sok pénzbe kerül a fejlett társadalmakban is (Folytatás az I. oldalról) Jelenleg az országban 3200 ál­láshely betöltetlen a rendőrsé­geken, megyénkben ez a szám 27. A koalíciós miniszterelnök­helyettes úgy vélekedett: na­gyon sok múlik 1996-ban a belső tartalékok feltárásán és felhasználásán, s fontos feladat a feketegazdaság elleni küzde­lem, a korrupció terjedésének visszaszorítása. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság értékelő-tervező érte­kezlete az idei feladatok meg­határozása mellett már az 1997-re való felkészülés jegyé­ben zajlott. Olyannyira, hogy a következő esztendőre szóló konkrét elképzeléseket már idén márciusban el kell készíteniük a főkapitányoknak és az érintett más vezetőknek. Mellesleg a Kincstárral és a közbeszerzésre vonatkozó szabályokkal jelen­tősen szigorodtak a feltételek. Túlköltekezés semmiképpen sem fordulhat elő, a főkapi­tánysági menedzsment személyi felelősséggel tartozik azért, hogy ne guruljanak el fölösle­ges helyekre a forintok,- s egész évben biztosítottak legyenek a rendőrség működésének ténye­zői. A szerdai szakmai tanácsko­záson - folytatta a megye főka­pitánya - dr. Pintér Sándor r. altábornagy, az ORFK vezetője azt tartotta kiemelendőnek, hogy a rendőrségek továbbra is megőrizték pártsemlegességü­ket. Nyugodtan kijelenthető, hogy a mai magyar rendőrség európai szintű biztonságot szolgáltat. Azzal együtt is, hogy a megfogalmazott politi­kai igények, illetve a fegyveres testület alulfinanszírozottsága nem éppen kellő összhangról árulkodik. Tudomásul kell venni ugyanis, hogy a lakosság biztonsága sok pénzbe kerül a fejlett polgári társadalmakban is! Tavaly pontosan 535 ezer 508 nyomozást fejeztek be ha­zánkban a bűnüldözők. Ezek 78 százaléka vagyon elleni jogsér­tés volt. Az eredményességi mu­tatók összességében mintegy 5 százalékkal javultak. Bár az emberölések száma több, mint harminccal volt kevesebb 1995-ben, mint az azt megelőző évben, így is e szám megha­ladja a négyszázat. Az ismertté vált bűncselekmények száma 1994-hez képest tavaly 29 szá­zalékkal emelkedett. Am az is igaz, ebből 21 ügy foglal ma­gában 106 ezer bűntényt. Kö­zöttük vannak különféle pira­misjátékok, a nagyobb hord­erejű csalások. Ha ezt figye­lembe vesszük - hangoztatta dr. Lantos Bálint -, akkor nem is olyan nagy mértékű a bűnté­nyek számának szaporodása. A közlekedési mutatókban is együttesen javulás volt tapasz­talható, ám az autópályák biz­tonsága kifejezetten romlott. A múlt esztendőben 1571 halálos baleset történt hazánk közút­jain. Megyénk főkapitánya szerint kollégái hozzászólásaikban el­sősorban a létszámhiányt, s az eszközökkel való * ellátottság gondjait tették szóvá, különösen kifogásolva a bűnügyi pótlék megszüntetését. Tavaly 47,8 milliárd forintot költött az állam a rendőrségi bűnüldözésre, idén 53,7 milli- árdot irányoztak elő. Igen fon­tos tennivalóik lesznek mind a nyomozóknak, mind az egyen­ruhásoknak a kábítószerezés visszaszorításában, a fekete- gazdaság elleni küzdelemben, a gépjárműlopások felderítésé­ben, emellett pedig bőven lesz dolguk a pápalátogatás, illetve a millecentenáriumi rendezvé­nyek biztosításával. Dr. Lantos Bálint azt is el­árulta, az idei az „állomány éve" lesz a rendőrségen. Ennek keretében igyekeznek minél nagyobb gondot fordítani dol­gozóik szociális körülményei­nek jobbítására, a védelmükre és a minél hatékonyabb, szín­vonalasabb szakmai felkészíté­sükre. Ez lehet a garanciája a valóban európai szintű magyar rendőrségnek. (-lay) Csupán a falak vészelték át lHátraderecskén - azt a tüzet, amely a Kanázsvár úton ütött kj az egyik lakóépületben. A tulajdonosok nem tartózkodtak otthon, így szeren­csére személyi sérülés nem történt. Az egyetlen helyiségből álló lakásban hatan laktak, ám a - feltehetően a kályha által okozott - tűz miatt a szó szoros értelmében fedél nélkül marad­tak. Továbbá, a benn lévő holmik: mhák, használati tárgyak is a lángok martalékaivá lették. Mint Zám Ferenc polgármester, valamint Botos Csaba, a kisebbségi önkormányzat képvise­lője kijelentették, minden lehetséges eszközzel igyekeznek segítséget nyújtani ahhoz, hogy a szerencsétlenül járt család gondjai mihamarabb megoldódjanak. fotó: suha péter Bál Nagytályán Február 10-én, szombaton 19 órától jótékonysági bálra kerül sor Nagytályán az általános is­kolában. A farsang jegyében sorra kerülő eseményt a szülői munkaközösség szervezi. A rendezvény bevételét az iskola műszaki fejlesztésére kívánják fordítani. Kapitányi fogadónap Február 12-én, hétfőn 9-12 óra között fogadónapot tart Egerben dr. Lantos Bálint ezredes, He­ves megye rendőrfőkapitánya. Az állampolgárok ugyanebben az időpontban felkereshetik be­jelentéseikkel, javaslataikkal, panaszaikkal az egri, gyön­gyösi, hatvani, hevesi és füzes­abonyi rendőrkapitányságok vezetőit is. Hatvani kiállítás A hatvani városi könyvtárban működik egy képzőművészkor. Az alkotócsoport vezetőjének, Muzsik Hajnalka rajztanámő- nek a munkáiból nyílik ma 17 órától kiállítás az intézmény­ben. Nyári programokról Ma, pénteken 18 órától tartja a Megyei Művelődési Központ­ban évi rendes közgyűlését a Nagy családosak Egri Egyesü­lete. A beszámolók mellett a résztvevők már a nyári prog­ramlehetőségekről is hallhat­nak. Terpesi romafórum A helyi művelődési házban feb­ruár 13-án, kedden délután 4 órakor romafórumot tart Terpes kisebbségi önkormányzata. Az eseményre meghívást kaptak a megye cigány vezetői. Beszámoló, választás A Magyar Vöröskereszt Füzes­abonyi Területi Vezetősége feb­ruár 9-én 9.30-tól küldöttérte­kezletet tart a füzesabonyi pol­gármesteri hivatal tanácstermé­ben. A vezetőség beszámol munkájáról, sor kerül a területi vezetőség és a megyei küldöttek megválasztására. Demjéni licit Hétfőn 9 órától a demjéni kul- turházban árverés lesz. Három hektár legelőre és 17 hektár er­dőre lehet licitálni. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­AJonaiak mást mondtak Csomósnak és mást Suchmannak Életveszélyes arecski kettes akna?-Az utóbbi napok egyeztetései nyomán meg kellett győződnöm róla, hogy a bányáért jelent­kező kínai-amerikai konzor­cium másképp tájékoztatott en­gen, és másképp Suchman Ta­mást. Mindezen túl erős a gya­núm, hogy a Mininvest az APV Rt. igazgatótanácsát is félreve­zette - jegyezte meg Csomós László MSZP-és országgyűlési képviselő a parlament gazda­sági bizottságának kedd dél­utánra összehívott ülését köve­tően. Mint arról korábban már beszámoltunk: e grémium volt hivatva megtárgyalni a Recski Ércbányák Vállalat ügyét, mi­után Csomós László még de­cemberben elhangzott interpel­lációjára adott miniszteri vá­laszt sem a képviselő, sem pe­dig a Tisztelt Ház nem fogadta el. Mint azt a honatyától meg­tudtuk, a bizottsági ülésen meg­jelentek - három tartózkodás mellett - két kiegészítéssel el­fogadták Suchman Tamás pri­vatizációs miniszter válaszát. Eszerint tisztázódik azon - fél­reértésen alapuló(?) - híreszte­lés, amely szerint az állam mi­nimum 100 millió dolláros pri­vatizációs bevételre számít a RÉV eladásából. (Tegnapi számunkban már beszámoltunk róla: az „új verzió” szerint e te­kintélyes összeg elkönyvelé­sére csak a bánya 20 éves üze­meltetése nyomán számíthat a költségvetés.) Másfelől ugyan­akkor illetékes szervek alapo­san megvizsgálják a bánya végelszámolásával megbízott Mininvest Rt. gazdálkodását. Csomós László értesülései szerint ez utóbbi lépés azért in­dokolt, mert a végelszámoló a RÉV fölött tulajdonosi jogokat gyakorló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-töl az érc­bánya állagmegóvására kapott 50 millió forintból a vállalat fürdőjét újította fel 16 millióért, emellett még két és félmillióért vásárolt egy Volkswagen mik- robuszt is. A szocialista párti képviselő úgy véli, mindez már csak azért is elgondolkodtató, mert a Mis- koféi Bányakapitányság immár az' életveszélyesé vált kettes akna bezárását fontolgatja... (kühne) Cikkünkre: kamarai visszhang A városi közgyűlésről szóló keddi, Nem mindenki egri, aki díszpolgár... című tudósításunkhoz fűzött megjegyzést a kéz­műves kamara nevében Pálfy István. „Azt írja a tudósító: Weil Zoltán szerint a Herman István-i dokumentum színvonala minden eddigi irományét alulmúlja. Weil Zoltán azonban ezt nem mondta. Egyébként mindenki azt mond, amit akar. No, de írhat is, tájékoztathat is úgy, ahogy akar? Akár sértve is, akár a minősítést vállalva is? Ami ugye, egyébként szubjektív? Az olvasó véleménye formálható, ala­kítható, de szabad-e manipulálni, egy személlyel, egy szerve­zettel szemben lesújtóvá változtatni? A tény: hermani dokumentum nem szerepelt a közgyűlés na­pirendjén, de szerepelt egy Előterjesztés a Heves Megyei Kéz­műves Kamarával kötendő együttműködésre a város jegyzője és az ügyrendi bizottság elnöke aláírásával. Ennek melléklete az együttműködési megállapodás-tervezet amelyen - egyik félként - szerepel Herman István aláírása. A tervezet tartalmával, az együttműködés fontosságával a közgyűlés egyhangú szavalat­tal egyetértett. És ez a lényeg. Az irat nem irodalmi alkotás, ez­zel együtt is felajánljuk közlésre, az olvasó hiteles tájékoztatá­sára, és természetesen elfogadjuk a tisztességes, színvonalas és kulturált kritikát is. A papíros érthetővé tételét azonban nem tudjuk vállalni, lévén az nagyobb képtelenség, mint mindenki ízlésének megfelelni.” A HEVESTHÍRIAP ÜGYELETE Újságíró: NÉGYESSY ZITA Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon -(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents