Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-09 / 289. szám

~T , 1 L- üi-L i-7 TV ’7\7 ________________________________________________________________________ Nikolett: a Hírlap szépségversenyének győztes babája Egy igazi nő, aki gazdag és szép nikus kapcsolat, amit felnőttek nehezen látnak, éreznek át.-Nem tervezünk több gye­reket - mondja Csilla. - Szeret­nénk befejezni az iskolát, ez most a legnagyobb cél. A nagymamák sokat segítenek, de Gyöngyösön is lesz ismerő­sünk, bár még nem mernénk a kicsivel elindulni. Nikolett közben nyugodtan szemléli a világot. Augusztus 16-án született. Amikor kijött édesanyjával a kórházból, „tű­zijáték köszöntötte". Szerencsés baba lesz, bár nem burokban, hanem egy harmonikus, nyugodt családba született... (szuromi) Kétszázhatvan vetélytársát győzte le Nikolett, aki a Heves Megyei Hírlap baba-szépségversenyének győztese lett. Szü­lei a napokban vehették át a legszebbnek járó jutalmat, a százezer forint értékű vásárlási utalványt. Miközben fotó­sunk kedvéért négyéves testvére, István az ölébe veszi, ártat­lanul megjegyzi: nemcsak szép, de gazdag is...- Nikolett hatvan centivel szü­letett - meséli az édesanyja, Csehné Molnár Csilla. Minden babaruhát, amit előre megvet­tünk, el kellett tenni, mert kicsi lett rá. Nikolett papás szüléssel jött a világra. Az előkészítő csoportban az én féljem volt az egyedüli, aki önként jött, és nem a felesége unszolására. Később mindenkinek azt mondta: „Ó, nem volt nehéz a szülés.” Pedig három-négy órát eltartott. De sokat segített, hogy ott volt mellettem, együtt éltük meg a nehéz órákat. A 18. hét­től tudtuk, hogy lány lesz - em­lékszik vissza az édesanya.- Nyugodt baba Nikolett?-Nagyon jó kislány, igaz, Istvánnal sem volt sok gon­dunk, inkább tapasztalatlanok voltunk. A férjem segített für­detni, én alig mertem hozzá­érni. Egy a gondom: gyümöl­csöt nem eszik. A védőnőnk szerint ez nem baj, mert az anyatejes babák ilyenek. Az édesapa, Cseh István és az anyuka jelenleg elsőéves fő­iskolai hallgatók a GATE gyöngyösi kihelyezett, levelező tagozatán.- Nekem könnyebb — mondja Csilla -, mert egész nap itthon vagyok, és van időm ta­nulni. Szerintem, nekem még a munkahelyemen sem tudják, hogy beiratkoztam. A férjem­nek nehezebb, ő a család és a tanulás mellett dolgozik.- Nem zavar az egész napos bezártság, a társaság hiánya?- Miután István megszüle­tett, visszamentem a bankba dolgozni. Egyébként nem ülök itthon, mint a legtöbb anyuka, mert a konzultációk miatt rend­szeresen járunk Gyöngyösre.- Istvánka hamar megszokta a testvérét?- Az első perctől nagyon örült neki. Amikor megszüle­tett, nyomban körbeszaladta a lakást, és azt kérdezte: hol van a testvérem? Nagyon érzi, hogy a húga is gyerek, éppen ezért van közöttük egy olyan harmo­Jellegzetes sarasotai tengerparti táj Orvoskongresszuson Floridában Ködös, szürke októberből érke­zett a napfényes, nyári Flori­dába, Sarasotába dr. Halmos Béla, az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház krónikus bel­gyógyászati és rehabilitációs osztályának főorvosa. Az ottani Magyar Orvosok Szövetsége 27. kongresszusán vett részt előadóként.-Az 1956-ban disszidált or­vosok hívták életre a tudomá­nyos tanácskozást azzal az igénnyel, hogy összefogják a kint élő magyarokat, de a világ más részére kerültek közül is szép számmal vettek részt rajta - mondja dr. Halmos Béla. - Azóta már a harmadik generá­ció is felnőtt, az új nemzedék nem tud magyarul, ezért angol nyelven szóltak az előadások. Én a féloldali bénult cukorbe­tegek rehabilitációjának külön­leges szempontjairól beszél­tem.-Miért éppen ezt emelte ki orvosi munkájából?- A cukorbetegek gyakran kaphatnak agytrombózist, le­bénulhat a fél oldaluk, nagyon fontos a tomáztatásuk, hogy az inzulint be tudják adni maguk­nak. Ma már vannak olyan esz­közök, amelyek egészen kis kézügyességet igényelnek a be­tegtől. Ha azonban ez nem megy, a hozzátartozókat tanít­juk meg az injekciózásra.- Milyen visszhangja volt az előadásának?-Kérdéseket tettek fel a fi- ' nanszírozással kapcsolatban. Úgy láttam, ott is a pénzügyi szempontok játszanak szerepet. Egyenrangú partnernek kezel­ték a különböző beosztású or­vosokat, a nagy hírű professzor előadásába - akinek a nevét könyvekből ismertem - is bele­kérdeztek a fiatalabb orvosok is, ha nem értették. Tervezik a New York-Buffalo Orvosegye­tem és a magyar orvosegyete­mek hallgatóinak gyakorlatát. Három hónapot töltenek a hall­gatók a csereintézményekben.- Orvosszemmel hogyan látja az amerikai embereket?- Az amerikaiak azt hirdetik, hogy nemzetük egészségesen él, minimális mennyiségű koleszte­rint és szénhidrátot fogyaszt. Láttam olyan torz, kövér embe­reket, hogy profilból szinte szögletesnek tűntek. Azt ta­pasztaltam, hogy egész nap eszik a hamburgert és a külön­féle süteményeket.- Mi nyerte el a legjobban a tetszését?- A legcsodálatosabb a ten­gerparti homok volt, olyan fe­hér, mint a tiszta papírlap. Lát­tam Jungle gardent, ahol vala­mennyi állat szabadon kószált, mint a dzsungelben vagy az édenkertben. Császi Erzsébet A híres Jungle garden egy részlete Gyóni Gyula: Adventi gyertyák melegében A z utóbbi években rajta is mind jobban kifog­tak a betegségek, ami­ket eddig szinte nem ismert. Hiába, nyolcvan körül - az ember akárhogyan akarja mar nehezebben képes meg­őrizni az egészségét. Bár­mennyire nincs kedvére, szük­ség van az orvosra, vagy ép­pen a kórházra. Egy idő óta pedig már egyenesen a men­tőknek kellett szólni, amikor baj volt! Ám, hogy ismét hazakerült, mintha jobban érezné magát. Visszatért az étvágya, meg­megkívánt ezt-azt, s amikor evett, nem mindig csak csipe­getett. Decemberre fordulva, a kö­zelgő szép ünnepek derűje is erővel töltötte fel. Gyermekes vágyakozással tekintgetett előre. Kérte családját, hogy az udvari fenyőkről - amiket sok esztendeje maga iiltetgetett - hozzanak be neki egy kis lom­bot a frissebb hajtásokból. Adventi koszorút szeretne fonni belőlük, néhány galy- lyacskát pedig - szintén vala­melyest feldíszítve - a lám­pára kötni. Hadd legyen a szo­bája méltóbb a karácsonyi vá­rakozáshoz! Ahogy megkapta, amit kí­vánt, neki is látott a munkájá­nak. Az asztal mellé húzta székét, s órákig nagy kedvvel szöszmötölt az illatos ágacs­kákkal. Előbb a csokrétát kötötte meg, ékesítette a ki tudja hon­nan előszedett, s az ezt szol­gáló valamikori szaloncukros dobozból. Aztán meg a koszo­rút formálgatta. Tőle telhetőén sikerült az egyik, s a másik is. Neki mindenesetre tetszett! Hosszasan nézte őket, mi­előtt a helyükre kerültek. A lámpáig már nem mert felka­paszkodni, segítséget kért a cifrázott zöld felerősítéséhez. Az adventi koszorúhoz pedig még négyféle új gyertyát is hozatott, csak utána vitte az ágya melletti kis szekrényre. S amint az első vasárnap eljött, fellobbantotta a kezdő lángot. Imbolygóit egy darabig a tűz, aztán kiegyenesedett, ki­nyújtózott a mennyezet felé. Fénye betöltötte a szobasar­kot, s valamelyest az egész he­lyiséget világosabbá tette. Az idős özvegyasszony szótlanul, megilletődve gyö­nyörködött a nem mindennapi látványban. Emlékeit idéz­gette összekulcsolt kézzel az ágya szélén, s imádkozgatott magában, amíg a gyertya csonkig nem égett. Aztán el­nyomta a kanócot, ahogyan máskor is szokta. Tett-vett egy keveset maga körül, amíg el nem fáradt, majd megint lepihent. Ezekre a hetekre valami nagy-nagy béke szállt szívébe- lelkébe, úgyszólván elfeledte cudar sorsát. Nem gondolt arra, hogy bármennyire is lak­nak az udvari lakásban, való­jában csak egyedül maradt időskorára. Ha olykor rá is néznek, a bekukkantásokban talán már a szeretet a legkeve­sebb. Ki-ki inkább saját ma­gával van elfoglalva, az édes­anya, a nagymama többnyire csak egy öregasszony, akivel kerül-fordul, baj van... Mostanában, amikor rányi­tottak, megannyiszor moso­lyogva fogadta a köszönést, senkire nem neheztelt, hogy ritkán látja. Elhagyta a poro­lást azért, ami nehezére esett körülötte, s megjegyzést sem tett, ha valamiben hibát talált. A harmadik gyertya után valahogy újra kezdte rosszab­bul érezni magát. Itt is fájt neki. ott is. Olyasformán, mint máskor. Alább hagyott a kedve. Nem akart szólni róla, de egyre inkább a terhére volt ál­lapota, s jobban-jobban szo­rongatta a félelem: hátha már nem jut ideje a negyedik gyúj­tásra. Pár nap múlva csak rászánta magát, s üzent a doktorért. Az gyorsan kijött, megvizsgálta a beteget. Nincs szükség az in­tézeti kezelésre - mondta a hozzátartozóknak -, elég, ha néhány medicinát felír a re­ceptre. S meghagyta: persze, iparkodjanak ki is váltani mi­előbb, főleg pedig szedje a néni! Mire a patikából visszatér­tek, a mama könnyebben volt. A gyógyszert azért természe­tesen bevette, mivel igen szi­gorúan rá is parancsoltak. S amikor eljött az ideje, mégis, immár az utolsó fagy- gyúszálhoz keresgélhette a gyufát a koszorú közelében! Szinte már majdnem égett, amikor távolabbról is megjöt­tek a gyerekek. Nincs vész - örültek a vendégek a találko­zásnál, s vidám zajjal benépe­sítették a csöndes lakást. Behozták az autótól a fát, amit szokás szerint majd ők ál­lítanak megint a mamának, s hozzá a szintén neki szánt ajándékokat. Noha biztosan lesz miattuk ez alkalommal is ellenvetés, dohogás: minek költenek már rá, hiszen igazán nem kell már neki semmi?! Főzni-sütni kezdtek a ma­gukkal hozottakból, mert ami az éléskamrában van - úgy tartották -, biztosan nem jó. Az unokák meg hancúroztak. Beszélgettek, magnóztak. A házigazdához szóltak a legritkábban. Neki azonban - úgy tűnt - ez is elég. Hiszen akik hozzá tar­toznak, akiket szeret, mind itt vannak a közelében. S egyket­tőre a szenteste is eljő. Ha a templomba már nem is tud el­jutni. az éjféli mise harang­szavát talán meghallja még. Utána pedig ugyan kit érdekel, hogy mi lesz...?!

Next

/
Thumbnails
Contents