Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
Szajlai keresztszemes futó Piros, hímzett boldogságvirágok Az egri Eiben Imréné népi iparművész a Heves megyei palóc hímzések tudója. Lassan harminc éve, hogy férjével Szajlára került, és egy temetésen gyönyörű, hímzett szemfedőre figyelt fel. Arra gondolt, milyen kár ezt a földbe tenni. Akkor kezdte gyűjteni a motívumokat, nem hagyta elveszni az értékeket. Segítettek neki a falubeli asszonyok, vitték, mutatták a viseleteket, a menyasszonyi lepedőket, párnát, térítőkét, a dísztörülközőket, a függönyöket. Később elvégezte a Népművelési Intézet szakkörvezetői tanfolyamát, hímzőszakköröket hozott létre, körbejárta mintáival a falvakat: Pé- tervásárát, Szentdomonkost, Istenmezejét, Bükkszenterzsé- betet, ahol esténként együtt rajzolták és hímezték a hagyományos motívumok fel- használásával a mai igényekhez alkalmazkodókat. Sok díjat kapott, de legbüszkébb a megye elismerésére, a Heves Megyei Tanács Nívódíjára. Munkáit vásárlói elvitték a Föld minden tájára: Izlandba, Írországba, Ausztráliába, Amerikába, Alaszkába, Finnországba... Sokat utazik külföldi kiállításokra, egy hónapja érkezett haza Esslin- genből, Eger testvérvárosából, ahol nagy sikert arattak munkái. Különössége volt, hogy a helyszínen bemutatta tudományát, bárki kipróbálhatta a hímzésformákat. Minden tájegységünk hímzésének és technikájának mestere - csodálhatom meg a térítőkön, függönyökön. A legutolsó divatot követi zsákvászon asztali futója és faliszőnyege. Világosbarna és törtfehér mértani minták, lenfonallal varrt subrikák követik egymást széles sávban középen, a szélét vert csipkével díszítette. Gyöngyfehér vászonra varrta kalodás futóját, aminek tökéletességéhez nagyítót is használ, hogy pontosan megszámlálja, mennyi szálat kell kihúznia a négyzet alakú lyukak kivarrásához.- Piros-kék-fehér színűek a Heves megyei palóc hímzések - mondja, és kedvtelve mutatja motívumait, az indás-ka- csos levelű szőlőt és fürtöt, a tulipánt, a szegfűt, a kerek fejű virágokat, madarakat. Dúsan, keresztszemes öltéssel kékkel varrt faliszőnyeget terít elém: ágas-bogas agancsú szavasokat, fodros szőlőleveleket, madarakat hímzett a hullámvonalak közé. Hímezni csak szívvel-lélekkel lehet. Mutat egy régi vőlegényi inget, aminek elején apró, piros boldogságvirágok nyílnak. Ismerte a gazdáját is, nagy örömben éltek az öregek időskorukban is. Van olyan, amit a bánat szült - mondja. Virágai elnagyoltak, odavetettek, nem jó szívvel varrta a menyasszony. Kedvencei a jobbra-balra hajladozó, táncoló virágok, a friss, új hajtások tetején ülő madárral.- A bélapátfalvai fehér apróvirágost duplán kell hímezni, egyszer hosszában, aztán keresztben, ettől lesz magas, tömött a minta - feleli érdeklődésemre. Mintakönyve jelent meg a Megyei Művelődési Központ gondozásában a nyolcvanas években, de azóta megint ösz- szegyűjtött egy kiadványra valót. Szakkört már Egerben sem vezet, de volt tanítványai felkeresik, segítségét kérve. Bizonyára nagy örömét leli a munkájában, ha fáradhatatlanul reggeltől estig tervez, rajzol, hímez, pályázatokra készül.- Azt akartam, hogy a népművészet tovább éljen, ha harminc éve nem kezdem el, ma talán szegényebbek lennénk egy művészettel - vallja. Császi Erzsébet Bennünk élnek a régi barátok Számára bűvös szó volt a szeretet Igaz történetek Dayka Margitról Mintha ma találkoztunk volna, pedig lassan tíz esztendeje ennek. Azóta világok omlottak össze, s helyükön csak a zűrzavar honol. Akkor még látszatbéke uralta a légkört. Na nem teljességgel, hiszen a tülekedés, az önzés, a karriervágy azért zavarta az atmoszférát. Olyannyira, hogy valamiféle fogódzót kerestem, s megérzés alapján kutattam azokat, akikről feltételeztem, hogy tiszta emberek. így jutottam el hozzá is. Eleinte ódzkodott, jelezvén, hogy nem szívleli a kotnyeles- kedő riportereket. Sikerült meggyőznöm arról, hogy esetemben kellemesen csalódik majd.- Jöjjenek akkor a Művész presszóba. Onnan ismernek meg, hogy nagy, sötét szemüveget viselek, ugyanis idegen- kedek a feltűnéstől. Letelepedtünk. Eleinte vontatottan formálódott a diskurzus. Aztán egyszer elhangzott az a szó, hogy szeretet. Utaltam rá, hitet tettem mellette. Ez felvillanyozta.- Na, cseréljünk csak szerepet, adja ide azt a mikrofont, most majd én kérdezem, de csak erről a témáról. Felélénkült, sziporkázott. Mindjárt rájöttem, most nem a tlUTOtn líiAMTCi 71 ’"AT ŰJ. gi: ,;í 'a,-'■ > et Épp a filmgyárban munkálkodott. Egy tévéjáték meghatározó karakterét jelenítette meg. Látszott rajta, hogy szinte csak ez izgatja, mégis szünetet tartott, nem sajnálta a perceket a lélekemelő tereferére. Megállapodtunk: vendégünk lesz Egerben. . Sort kerít az útra, mihelyst kissé felszabadul, s adódik pauza, amelyet feltétlenül erre áldoz.- Az az igazi küldetés, ha az érdeklődőket rádöbbentjük arra, hogy miért vannak itt, s valamennyiüket szinte megváltja, ha fenntartás nélkijl, önzetlenül munkálkodnak másokért. Az egészben az a megdöbbentő, hogy ilyenkor tökéletesen elfelejtettem, hogy Thália legavatottabb, legnevesebb papnőjével csevegek. Annyira elzsongatott a mindennél fontosabb gondolatkör. Igaz, egy alkalommal írtam róla. Később azonban nem jutott eszembe újságíró mivoltom, az, hogy megkapó intelmek, hatásos sztorik regimentjét mondta magnóra. Később következtek a telefonok. Megfűszerezve tanulságos aromákkal. Olyanok, amelyeket fel sem jegyeztem, hiszen folyvást úgy búcsúztunk, hogy majd folytatjuk az általa is szeretett barokk városban. Jeleztem, felmehetünk érte a fővárosba. Játékosan tiltakozott:- Azért még nem vagyok olyan öreg, hogy egy kocsit ne tudjak vezetni. Az ismerősök idővel rendre postázták a rossz híreket.- Súlyos beteg, legyűrhetet- len kórral birkózik. Az orvos- tudomány már nem tehet semmit. Bizakodtam, de hiába, mert az egyik napon a rádió, az MTI közölte a megrendítő információt.- Meghalt Dayka Margit. Mintha jeges kéz szorította volna a szívemet. Belém sejlett: távozásával kevesebb lettem, s ez a hiányérzet elviselhetetlenül fáj. Már nem mehettem a Lovag utcába, lakására, már csak az emlékezés maradt. Az azonban egy országot döbbentett meg, hogy férje, a volt katonatiszt, aki mellett a Sírig kitartott, utánament. Nem bírta nélküle, öngyilkos lett. Egy villanás hasított agyamba:- Látja, ez az igazi szeretet.' Azóta már értem, hogy szó sincs semmiféle káprázatról. Ő üzent... Pécsi István Abban a bizonyos sötét szemüvegben... színésznővel, az ezerarcú, a minden húron brillírozó művésszel szembesültem, hanem azzal a lénnyel, akit mások előtt oly gondosan leplezett. Megnyílt, idézte viszontagságos gyerekkorát, ifjúságának kínkeserves esztendeit, a gyötrődés, az önmegismerés, a képességfelmérés vesződséges stációit. Hallgattuk, s eszünkbe sem jutott, hogy megfeledkeztünk feladatunkról. Hagytuk szólni, s Ő felszabaduló érzelmek kíséretében összegzett is.- Aki így rajtolt, sohasem feledi el, hogy honnan érkezett, s a szíve folyvást a sanyargatot- takhoz, az élet árnyékos oldalára sodródottakhoz húz. Ha nem ilyen lennék, a színpadon sem állnám meg a helyem, hiszen ez az azonosság az igazi hajtóerő, ez segít át a pillanatnyi szakmai buktatókon, válságokon, hullámvölgyeken. Rácsodálkozunk, s most Ő lepődik meg: - Pályám sosem volt diadalmenet, megszenvedtem minden darabért, valamennyi figura megmintázásáért. Kikötöttünk a lét értelménél, együtt fogalmaztuk meg, hogy csak akkor cselekszünk helyesen, ha nem acsarkodunk, nem fújtatunk senkire, hanem kizárólag arra törekszünk, hogy felkaroljuk a rászorultakat. Annál is inkább, mert a jó hatványozottan visszasugárzik, azaz célt, értelmet ad olykor szürkének tűnő hétköznapjainknak. Ez volt az igazi metamorfózis, a lefegyverző átalakulás. Nem színpadi csoda, mert az művi dolog, mestermunka, hanem belülről fakadó megtisztulás. Megegyeztünk abban, hogy tartjuk a kapcsolatot, hogy tippeket ad az ilyen töltésű fejlődéshez. Legközelebb már barátként fogadott minket. Sasazértis megmutatta! Az idei színházi évad kiemelkedő eseménye a Mikroszkóp Színpad, pontosabban Sas József legújabb produkciója, a Sasazértis. Kiemelkedő, mert igazolja, hogy a szólásszabadság korában is van létjogosultsága a jó politikai kabarénak, és az, mert visszahozza a műfaj Nagy Endre-i értékeit. Nem fővárosi kabaré, hiszen középpontjában a kisember áll, akiből sok van errefelé. Sas József tíz figurát hoz elénk pergő ritmusban. Még ki sem bolondoztuk magunkat az egyiken, máris itt a következő. A bonviván, a bohóc, a nyugdíjas^ azután a társulati üléseket vezető színigazgató, aki menetrendszerűen köszönti minden évadnyitón (ugyanazt) az Illetékest, csak az elvtársból időközben úr, majd kegyelmes úr lett („pénzt egyik se adott, de a székeket jövőre biztosan kicseréljük...”) Két remekbe szabott figura következik, a magyar Nobel-díjasok, - Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede - hajdani tanítója, aki ma kukázik; a talapzatáról lelépő Lenin, aki a rajta nevelkedetteken, de érdekből már az őt megtagadókon berzenkedik. Minden figura a legapróbb részletekig kimunkált, hiteles. Sas uralkodik és szolgál a színpadon, egyszerre szertelen és mértéktartó. Megnevettet és elgondolkodtat, a hasunkat fogjuk a röhögéstől, és közben szomorúak is vagyunk. Ez a kabaré nemcsak szórakoztat, tanít is. Tanít színéről és visszájáról, de leginkább emberül. Amit talán sose fogunk tökéletesen megtanulni, de legalább másfél órára megpróbáljuk. Egy bizonyosan sikerül: javul a közérzetünk, bárhogy is belerondítottak előzőleg. Az előadásban közreműködött: Beregi Péter, Kertész János és együttese, a szövegíró Trunkó Barnabás, rendező Marton Frigyes. Seleszt Ferenc Sas József a nyugdíjas szerepében
