Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-08 / 288. szám
2. oldal Megyei Körkép 1995. december 8., péntek Egerbe érkezik a Tolerancia-vonat Gyerekek a gyűlölet ellen Részvénytársaság a Hanyi-Sajfoki Vízgazdálkodási Társulat Rendkívüli taggyűlést tartott Hevesen csütörtökön délelőtt a Hanyi-Sajfoki Vízgazdálkodási Társulat, amely módosította szervezeti szabályzatát. Eszerint a társulat gazdasági társaságot alapíthat. Hozzájárult egyben ahhoz, hogy a törvényben meghatározott keretek között vagyonának egy részével alapító tagként, minősített kisebbségi részaránnyal, vagyis 21 százalék plusz egy szavazattal beléphet, részben jegyzett, részben tartalék tőkével gazdasági társaságba. Dr. Ózsvári László igazgatótól arról érdeklődtünk, mi indokolta az átalakulást, hogyan érinti ez az államilag kötelezően ellátandó feladatok végrehajtását.- Alapvetően az érdekeltségi viszonyok tisztázása volt a szándékunk - adta meg a választ -, ugyanis a társulatnál keveredtek a vízgazdálkodásból eredő kötelező belvízvédelmi feladatok és a szolgáltatásként végzett' tevékenységek, mint például a csatornaművek építése és kezelése. Ez a két tevékenység az rt. megalakulásával kettéválik, a társulat továbbra is végzi azt a munkát, amire létrehozták, a társaság pedig szolgáltató tevékenységével aktívan részt kíván venni a versenyszférában. Ezzel megoldódik az a gondunk, hogy a társulatot eddig nem lehetett bejegyeztetni cégbíróságon, mert a társasági törvény nem ismer ilyen gazdasági szervezetet, és emiatt számos piaci hátrány ért bennünket, például nem vehettünk fel hiteleket.-Jellemző az országban a társulatok átalakulása?-Igen, ugyanis az ország 68 vízgazdálkodási társulatából a 70 százalék már átalakult, 8 pedig felszámolás alatt áll. Ez abból adódik, hogy a rendezetlen földtulajdon-viszonyok miatt sokan nem fizetik az érdekeltségi hozzájárulást, amelynek mértéke meghatározza, hogy mennyit kapunk a vízgazdálkodási alapból. Térségünkben 14 ezer hektárnak nincs gazdája, és így nem fizetik be az érdekeltségi hozzájárulást.-Az rt. teljesen független lesz: a vízgazdálkodási társulattól?-Nem lehet független, hiszen egyrészt az egyik alapítónk a társulat, másrészt az rt. garanciát vállal a társulat felé, hogy ha közfeladatokkal kapcsolatosan szolgáltatást igényelnek, akkor azt az rt. köteles elvégezni. Ám a társulat választhat más szolgáltatót is, végezhet saját munkákat is, hiszen mintegy 100 milliós vagyona marad gépekben és felszerelésekben.- Kik az rt. alapítói?- Ez egy zárt alapítású gazdasági társaság, ami azt jelenti, hogy az alapítói vagyont csak a társulat, a társulat alapító tagjai és a dolgozók jegyezhetik - zárta ismertetőjét az igazgató. (h. b. s.) A nagy talány: hová folyik a lé? (Folytatás az 1. oldalról)- Beszélgettünk velük erről. Elmagyaráztuk nekik a szó jelentését: hogy nem hülyézzük a másikat, nem rúgunk bele a kisebbe, hanem inkább segítjük őt. Most már ők is tudják, attól, ha valakinek más a bőrszíne, ha más íve van a szemének, azért még szeretni kell.- Készülnek az ovisok erre a programra?- Természetesen, nagyon várják. Még szerepelnek is, a Körömvirág csoportunk ad műsort. Elvisszük a kiállításra a kicsik alkotásait, és elhelyezzük a gyurmából készített szobrunkat. A rendezvényen fellép Mátraházán, a Bérc Hotelben ülésezett tegnap délelőtt a Volán Egyesülés Igazgatótanácsa, ezt követően sajtótájékoztatót tartottak. Saslics Elemér, az egyesülés vezérigazgatója elmondta, hogy az előző nap az Autóbuszközlekedési Tagozat vitatta meg a szakma napirenden lévő témáit. Ott szó vólt arról, hogy a menetrend szerinti autóbuszforgalmat ellátó Volán-társaságok 1994. április 1-jétől a helyközi forgalomban alkalmazzák a nagycsaládos kedvezményt, amely a legalább három gyermekkel együtt utazó szülőknek 50 százalékos kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé. Döntöttek arról, hogy 1996-ban továbbra is megmarad ez a lehetőség. A tájékoztatón elmondták, hogy a társasági szerződésben meghatározott időtartamra - öt évre - az egyesülés igazgatójának Saslics Elemért, az igazgatótanács elnökének Kovács Kati énekesnő, és Ómolnár Miklós vitafórumot szervez a felnőtt érdeklődőknek. A szervezőktől megtudtuk: a hatvaniak is találkozhatnak a Tolerancia-vonattal. A hatvani vasútállomásra szombaton délelőtt 8 órakor gördül be a szerelvény, és 9 óráig vesztegel itt. A rendezvény december 10- én zárul Budapesten, a Nyugati pályaudvar 17-es vágányán. A guruló tárlat 14 órától tekinthető meg, 14.30-tól pedig jeles művészek szerepelnek a szomszédos sátorban. (n. z.) Pócza Mihályt választották meg. A sajtótájékoztatón szó volt arról, hogy a Volán-társaságok már készülnek a karácsonyi, újévi megnövekvő forgalomra. Újságírói kérdésekre a továbbiakban elmondták, hogy 1996-ban húszszázalékos tarifaemelés várható. Az idén is és jövőre is mindössze egymilli- árd forintot fordít a pénzügyi kormányzat az autóbusz-rekonstrukciós programra, a gép- járműpark egyharmadának az amortizációja nulla értéken túli, noha forgalombiztonsági szempontból még megfelelőek a buszok. Heves megyében az országos állapotoknál kedvezőbb a helyzet. Tóth Béla, a Mátra Volán Rt. vezérigazgatója például kiemelte, hogy egyre több autóbuszuk elégíti ki az Euro I.-es nemzetközi normát. (köre sog) (Folytatás az 1. oldalról)- Minden megoldható, ez is. De rendkívül körülményesen.-Nem marad más hátra, mint tudomásul venni: ez van?-Talán eredményhez vezethetne, ha a város valamennyi lakójának csatornadíját kellene fizetnie. Azoknak is, akik nincsenek bekötve a hálózatba. Ezért cserébe - akár heti rendszerességgel - kimenne hozzájuk a szippantó. Akkor már nem lenne érdekük elfolyatni a szennyvizet. *** Nyilván ez a variáció is segíthetné a környezet védelmét, ám az igazi az volna, ha csatornahálózat épülne a város ez eddig kihagyott utcáiban.- Erőforrásaink végesek - jelenti ki Farkas Imre, a főmérnöki irodavezető helyettese. - Úgy lehet felgyorsítani a munkálatokat, ha részt vállal a lakosság. Ezt szolgálja a pályázati rendszerünk.- A teljes bekerülési költség 75 százalékát a város vállalja - mondja Katonáné Vendrei Mária, az iroda munkatársa. - Ha egy utca lakóinak 40 százaléka plusz egy fő úgy dönt, csatornát szeretnének, be kell nyújtaniuk a pályázatukat. Az október 31- ig beadott kérvényekre a következő évben nagy valószínűséggel megkapják a támogatást.- Mennyibe kerül így a csatornázás egy-egy családnak?- Változó. Átlagosan 30-70 ezer forintból megvalósítható. *** Örülnék, ha a sanda gyanúmat - egyesek szabadjára engedik a szennyvizet - eloszlatná Demeter Béla, a Terra-Vita Környezetgazdálkodási Kft. (korábban Heves Megyei Településtisztasági Vállalat) igazgatója. Megbeszélek hát vele egy találkozót, amikorra munkatársaival kigyűjteti, milyen gyakorisággal fordul meg a szippantóautó a riportomban szereplő utcákban. Az adatok siralmasak. Egy-két dicséretes kivételtől eltekintve alig néhány házban rendelik meg a kocsit.- Vagyis elfolyik a — hogy másnak ne nevezzem - lé?- Előrebocsátom, rajtunk kívül két vállalkozó foglalkozik szippantással — próbál megnyugtatni az igazgató.- Elképzelhetőnek tartja', hogy inkább őket hívják házhoz a lakók?- Nem - felel kesernyés mosollyal Demeter úr.-Hány köbméter szennyvíz képződik egy négytagú családban havonta?- Átlagosan tíz köbméterrel számolhatunk. Egy zárt rendszerű tartály általában öt köbméter.-Ez azt jelenti, hogy legalább kéthetente mennie kellene az autónak. Mennyibe kerül a szippantás?- Egy forduló 2280 forint. Óriási teher ez. Tulajdonképpen érthető, hogy takarékoskodni szeretnének a családok. A szemetet nem lehet nyomtalanul eltüntetni, a szennyvizet igen. Legalábbis, az nem látszik.- Csak a következménye.- Idő kérdése, mikor találkozik a szennyvíz a felszín álatti vízréteggel. *** Az alattomban széteregetett szennyvizet elsősorban az Eger-patak szenvedi meg. Mit mutatnak a vizsgálatok? - kérdezem dr. Gombkötő György helyettes megyei tiszti főorvostól.- A csapadékcsatornák közvetlenül a patakba ömlenek, és sajnos sokan ebbe a hálózatba kötik a szennyvizet. Az Eger- patak bakteriálison fertőzött, többek között a szalmonella is kimutatható.- Okozhat-e járványt egyesek felelőtlensége?- A központi ivóvízbe nem kerülhet baktérium, de az ásott, nem ellenőrzött kutakból merített víz ivását nem javaslom. Négyessy Zita Lopott cigaretta, valódi zárjeggyel Mint arról lapunkban is olvashattak, november 27. és december 1. között Ausztriából indított cigarettát szállító vagon kocsi zárját ismeretlen tettesek kinyitották, és eltulajdonítottak 66 szállítókarton Philip Morris Lights cigarettát. A hiányzó „füstrudak” zárjegy-sorszáma DA 2500001 B- től a DA 3000000 B-ig terjed. A rendőrség kéri, hogy akinek a fenti sorszámú zárjeggyel ellátott terméket kínáltak, vagy bármilyen információja van, értesítse a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályát a 36/41-555-ös telefonon, a 1179-es melléken. Az egri sortűz áldozatai emlékére December 12-én, délután négy órakor az 1956-os egri sortüz áldozataira emlékeznek a helybéliek a Csiky és Széchenyi út sarkán lévő emlékhelynél. Ez alkalomból avatják fel azt a fekete gránitból készített táblát, amelyre a hősök neveit vésték. A megemlékezésen Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze szavalatát hallhatják, majd dr. Tóth Ferenc, az ’56-os Szövetség regionális elnöke mond gyászbeszédet. Ezután kerül sor az avatásra és a koszorúzásra. Diákfesztivál ’96 Immár, harmadik alkalommal rendezi meg az egri Ifjúsági Ház a városi diákfesztivált. Lapunkat Godó János szervező tájékoztatta a nevezési feltételekről és a négynapos „vigasság” programjairól. Nevezni egri középiskoláknak lehet, egy tízperces videofilmmel, írásos anyaggal és fényképekkel, amik az adott iskola életét, környezetét és különlegességeit mutatják be, s egy embléma megtervezésével, amely a programsorozatot szimbolizálja. Január 31-ig lehet leadni a jelentkezést az egri Ifjúsági Házban, ahol bővebb felvilágosítás is kapható. A fesztivál március 26-29-ig tart, mely során vetélkedőre - amelyre 5 fős csapatok jelentkezését várják -, kabaréfesztiválra, sportrendezvényekre kerül sor. Az utolsó napra a városi diákrektor megválasztását tűzték ki, majd a rendezvény egy péntek esti diszkóval zárul. (h. o.) A tarifaemelés: 20 százalék Mátraházán ülésezett a Volán Egyesülés A pedagógusok még megegyeznének (Folytatás az 1. oldalról)- Ez akkor is igaz, ha megállapodtunk abban, hogy az 1992 előtti munkaviszonyt is közalkalmazottinak minősítik azoknál, akik ekkor más cégeknél tevékenykedtek. Sajnos, ez a másfél milliárd csak töredéke az indokolt kívánalmaknak. Tudomásul kell venni - bárki bármit mond is -, hogy a kormány 19,5 százalékos ajánlatának a valóságban nincs több, mint 7 százalékos pénzügyi garanciája. Hadd hangsúlyozzam, hogy - ez a kitétel szerepel felhívásunkban is - nem kérünk és nem várunk többet, mint amit megígértek. Ezt a summát azonban nem lehet kollégáink tömeges elbocsátása révén ösz- szehozni. Ez ellen tiltakozunk, ezt nem fogadhatjuk el. Ráadásul az is tény, hogy nemcsak magunkért harcolunk, hiszen ha elérjük azt, amit akarunk, akkor hozzájárulunk az oktatás nívójának megőrzéséhez, az egyes intézmények működőképességének biztosításához. S ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy sorstársainknak javasoljuk: december 15-én a munkahelyeken és a településeken tartsanak gyűléseket, öntsék írásos formába óhajaikat, s azokat postázzák a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba. S még egy nagyon fontos motívum, amire nyomatékosan felhívom a figyelmet: eddig egyszer sem nyúltunk a sztrájk fegyveréhez, tovább azonban nem tanúsíthatunk elvtelen toleranciát. Ettől függetlenül kiemelem: a pedagógusok még most is szeretnének megegyezni. Persze, nem elvtelenül, nem saját kárukra. Beszélgetésünk időpontjában képviseletünkben főtitkárunk, Szőllősi Istvánné épp Horn Gyula miniszterelnökkel tárgyal, így módja adódik arra is, hogy elszántságunkat közvetlenül tolmácsolja a kabinet fejének. Pénteken még adódhat esély a kompromisszumra. Erre azonban nem alapozhatunk, azaz a cselekvőkészség nem csorbulhat. Az előzetes adatok önmagában imponálóak. A jelzések szerint országosan az érintettek 80-90 százaléka szándékszik csatlakozni a mozgalomhoz. Tízezer helyütt alakultak meg a sztrájkbizottságok, azaz a százezres szintet megközelítheti a csatlakozók létszáma. Mi a helyzet megyénkben? Erre válaszol Kovácsné Tóth Klára, a PSZ Eger Körzeti Alapszervezetének titkára.- Még nem futottak be mindenünnen az információk, de azt már elmondhatom, hogy a barokk városban az érdekeltek 80 százaléka mondta ki az igent. Ők azonosulnak a követelésekkel, s kitartanak álláspontjuk mellett a jövőben is. Ennek értelmében épp most indulunk az önkormányzathoz, hogy rendezzük a legapróbb mozzanatokat is, s megállapodjunk a szükséges, elégséges feladatellátás kritériumaiban. Lesz-e egyezség? Ez majd kiderül, méghozzá igen hanar... Pécsi István Tanácskoztak a Mátra Cukor Rt. termelői A gyárak várhatóan emelik a cukorrépa felvásárlási árát Alighogy véget ért a feldolgozási idény a Mátra Cukor Rt. hatvani és selypi gyáraiban, máris összegyűltek a vállalat jelentősebb répatermelői és növényvédő szakemberei, hogy megvitassák tapasztalataikat. Tegnap délelőtt a hatvani Kristály-kastélyban rendezte meg a C1BA - a világ legnagyobb növényvédőszer-előál- lítója - azt a tanácskozást, amelyen dr. Nagy István, a cukorgyárak mezőgazdasági igazgatója elmondta: az évente visszatérő vita alapja a répaátvétel folyamata, amelyben a feleknek újfent egyezségre kell jutniuk. Különösen az árak és a gyári minősítés kérdésében alakul ki nézeteltérés. Az idén 320 mázsa körül alakult a hektáronkénti átlagtermés, ami gyengén közepesnek mondható. A kedvezőtlen időjárás „jóvoltából” a répa cukortartalma nem érte el a 15 százalékot, s ez a közép- arányos szint alatt marad. A két cukorgyár 450 termelővel áll kapcsolatban. Számukra biztató lehet, hogy az illetékesek már munkálkodnak az új felvásárlási árak kidolgozásán, amelyek jövőre várhatóan magasabbak lesznek, mint 1995-ben. (tari)