Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-08 / 288. szám
1995. december 8., péntek Megyei Körkép 3. oldal Berva Rt.: a jövőnek szóló fejlesztés Ford-alkatrészeket gyártanak Egerben Fontos, a gyár továbbfejlődését szolgáló beruházás fejeződött be Egerben, a Berva Rt.-nél. Alig két hónap alatt felújították a csarnokot és vele párhuzamosan azt a berendezést, amelynek segítségével hamarosan a Ford autókba kerülő alkatrészek felületkezelését végzik majd. A beruházás jelentőségéről tegnap délelőtt beszélgettünk Béres András fejlesztési főmérnökkel.- A Ford szakembereinek kérésére a gyártó Schlötter cég elvégezte a már korábban általunk vásárolt és működtetett felületkezelő gép korszerűsítését - mondta érdeklődésünkre Béres András. - Ugyanakkor üzembe helyezte annak a számítógépes vezérlését is. A már hagyományos pneumatikus, illetve egyéb elemekkel a napokban kezdtük el a gyártást. A Fordnak pedig várhatóan év végéig fejezzük be a próbagyártást.- Milyen alkatrészről van szó?-Az amerikai Ford kocsik fontos részének, a turbina üzemanyagszivattyú-háznak és -fedélnek a felületkezeléséről. Az első próbák után egyeztetjük majd a tapasztalatokat, s a jövő év első negyedének végén a sorozatgyártást is elkezdjük. 1996-ban naponta 8500 párat készítünk.- Erre fel kell készülniük. Most hol tart ez a folyamat? A modern technikát számítógéppel vezérlik fotó: perl Márton-Valóban, így van. A minőségbiztosítási rendszerünket korszerűsítjük, amelyben szorosan együttműködünk a székesfehérvári Ford Álba Kft- vel. Az itteni új üzemben dolgozók és vezetők folyamatosan kellő szakmai felkészítésben részesülnek. Ez azért is fontos, mert a gyártás kitartó munkát, nagyfokú szervezettséget és pontos szállítási kötelezettséget igényel. Ezeket a Ford meg is követeli.- A Ber\’a Rt.-nél mit várnak ettől a fejlesztéstől?- Mindenekelőtt a kapcsolataink elmélyítését reméljük. Bízunk abban, hogy ezzel a harmincmillió forintos fejlesztéssel képesek leszünk növelni a teljesítményünket. Mindezt annál is inkább fontosnak tartjuk, mert szeretnénk később más alkatrészekre is kiterjeszteni az említett munkát. Nem beszélve arról, hogy ehhez a beruházáshoz - a társaságunk tízmilliója mellé - húszmillió forint hitelt vettünk fel, amelyet meghatározott feltételek mellett vissza kell fizetnünk. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy megfelelő árbevételt és nyereséget érjünk el. Mentusz Károly Csonkolással haladunk a katasztrófa felé? Fogadónapot tart dr. Lantos Bálint Dr. Lantos Bálint r. ezredes, Heves megyei rendőrfőkapitány december 11-én, hétfőn délelőtt 9-től 12 óráig fogadónapot tart a főkapitányságon. Ugyanebben az időben a területi kapitányságok vezetőit is felkereshetik az állampolgárok. Kolping-Mikulás az Ersekudvarban December 10-én, vasárnap délelőtt tíz órakor az Egri Kolping Család Katolikus Legényegylet az Érsekudvar közösségi termében Mikulás-ünnepséget tart a gyermekeknek. A műsort Kiss Csaba főkáplán vezeti, közreműködnek a Servita plébánia gitárosai. Ludasi Mikulás az SZDSZ színeiben A ludasi önkormányzat ajándékait idén is eljuttatta a Mikulás a község óvodás és iskolás gyermekeinek. A szerdán megtartott ünnepség szervezését az elmúlt évekhez hasonlóan a helyi SZDSZ-szervezet vállalta. „Dobós” tájékoztató a gimnáziumokról December 11-én és január 15- én az általános iskolák 4. és 8. osztályos tanulóinak szüleit várják délután öt órára az egri Dobó István Gimnáziumba. Az intézmény vezetői adnak mindkét időpontban tájékoztatást a négy-, illetve nyolcosztályos középiskolai képzésekről. Szeretetnapi műsor a feldebrői időseknek Hétfőn délután öt órakor a Feldebrői Testvérbizottság szeretetnapi műsorral és szerény ajándékokkal várja a helyi művelődési házba a község nyugdíjas lakóit. Téli népszokások Gyöngyöstarjánban A gyöngyöstarjáni Művelődési Házban december 9-én, szombaton este hat órakor „Téli népszokások” címmel hagyományőrző együttesek műsorára várják az érdeklődőket. A Heves Megyei Művelődési Központ, valamint a helyi önkormányzat és az Általános Művelődési Központ rendezvénye igazi csemegét ígér a népkultúra kedvelőinek. TRAFFIPAXVEZÉNY1ÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület (Folytatás az 1. oldalról)-Ma milyen körülmények között dolgoznak?- Ahogy egy torz költségvetésből lehet. Példaként elég csak annyit elárulnom, hogy jelentősen romlottak a híradási, riasztási feltételeink. A szakág az országos összevonás miatt sem kapott megalapozott támogatást.-Azt akarja mondani, hogy a veszélyelhárítás került veszélybe?-Idén, 1995-ben a polgár- mesteri hivatalok több százezer forintos vállalása segítette a szervezet talponmaradását. Ezért köszönettel tartozunk megyeszerte az önkormányzatoknak, azok tagjainak, akik megszavazták a támogatást. Az ismert gazdasági körülmények között kérdés persze, hogy meddig tudnak áldozni erre.-Hány embert kell elküldeniük?- A megyei parancsnokság 43 fős állományából 16 szakembert. Az átszervezés révén az eddigi öt körzetparancsnokságból kettő, esetleg három megszűnhet. Mi azt szeretnénk, ha legalább három központ maradna. A felépítéstervezetben Eger, Heves és Gyöngyös székhelyek szerepelnek. A megszűnő füzesabonyi körzetparancsnokság egy kirendeltségvezetője Heveshez, míg a hatvani Gyöngyöshöz tartozna. A csaknem 40 százalékos leépítés nemcsak az alapfeladat ellátását sodorja veszélybe, de irigylésre eddig sem méltó egzisztenciákat is.- Az állományhoz tartozó tisztek. pv-közalkalmazottak 50-60 százaléka a létminimum szintjén vagy ez alatti nívón él - erősíti meg Nagy Sándor alezredes, a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége Heves megyei elnöke. - Eddig a szakma iránti elhivatottság tartotta össze a szervezetet, de ezek után mi hathat kohézióként? Talán egy törvény, és a belőle következő lehetőségek. A rövidesen Parlament elé kerülő tervezettől sokat remél a szakág, hiszen már a Honvédelmi Bizottság is zöld utat biztosított neki. Addig is az átszervezést végre kell hajtani. Vele együtt támasztott igény, hogy jövő év júniusára kiképzett, összekovácsolt gárda álljon a lakosság rendelkezésére. Vajon a realitások követelménye ez így? Mert adódhat, amikor gáz- szivárgás miatt netán két települést kell kilakoltatni Mátra- derecske körzetében, az ólomszennyezés esetleg nem Hevesen. de másutt kíván nagyobb talajcserét, s a Tisza is átlépheti Kisköre gátjait... (budavári) Bizonytalan sorsú patikák (Folytatás az 1. oldalról) Célravezetőbbnek bizonyult ez a megoldás, mint az önkormányzati tulajdonviszony, s utóbbi változat is okolható azért, hogy tíz megyében még mindig nem kezdődött el a patikaprivatizáció. Éppen ezért a Parlament a társadalombiztosítási törvény módosításakor a gyógyszertári hálózat magánosításának határidejét is módosítja. Azt sem tartották elfogadhatónak, hogy a patikák egy része önkormányzati tulajdonba kerüljön, hiszen ezzel a lépéssel végleg megpecsételődne a sorsuk. Amíg a magántulajdonba került gyógyszertárakat folyamatosan fejlesztenék, addig az önkormányzatiak sorsa a bezárás lenne. Épp ezért a privatizációt be kell fejezni ott is, ahol erre nem mutatkozik kereslet. Heves megyében az első fordulóban — amikor a jelenlegi gyógyszerészek pályázhattak - 38 intézmény talált új tulajdonosra. A második fordulóban - amit már megyei szinten hirdettek meg - újabb 10 gyógy szertár helyzete stabilizálódott. A harmadik, országos szintű értékesítési folyamatba hat patika került. Ezek a létesítmények nem rentábilisak, tehát kicsi a valószínűsége annak, hogy magánkézbe kerülnek. Éppen ezért a privatizálok tervei szerint kettő fiókgyógyszertárként működik tovább, egyet bezárnak, egyet pedig - valószínűleg - szolgálati lakással együtt ma- gánosítanak. A maradék két gyógyszertár további jövőjére pedig még mindig nem született meg az elképzelés. (szuromi) Töltse velünk egy napját! Vendégeinknek: kávé és forralt bor Lassan összeáll a teljes mozaik, hogy egy kellemes napot tölthessünk az érdeklődőkkel. Már az 5. képrészlet jelenik meg, ha kivágják és összerakják, s a szombati nap délelőttjén eljuttatják a Senátor- házba vagy az Egri Városi Televízió stúdiójába, akkor sorsoláson vesznek részt, s a többi díj mellett a Herrnböck Aruház jóvoltából egy Philips videomagnót is nyerhetnek. De nemcsak a szerencsések találhatják meg a számításaikat, mert délelőtt 10 órától az egri kis Dobó téren a katonazenekar pattogós zenéje egy színpompás rendezvény megnyitójául szolgál. Aki betér a Senátor-házba, találkozhat újságírókkal és tévésekkel, akik összehozzák azokkal, akikkel az újság hasábjain vagy a tévé képernyőjén szokott találkozni. Vendégünk lesz dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke, Habis László, Eger alpolgármestere, dr. Lantos Bálint megyei főkapitány, Gáli László színidirektor, Puhl Sándor futballbíró, s emellett főzési és borászati tanácsokkal is szolgálunk. Ha valaki a jövőjére kíváncsi, a jósnőtől azt is megtudhatja. A sajtó számlájára kávét és egy pohár bort is elfogyaszthat, amíg megnézi a technikai bemutatót. Mindezzel a Heves Megyei Hírlap és az Egri Városi Televízió munkatársai kedveskednek közönségüknek. A program a városi televízióban délután 3 órakor folytatódik, ekkor mindenkit a saját lakásában, a saját képernyője elé várjuk vendégségbe. A színes összeállítás vendéi gei: Szandi, Hevesi Tamás, a P. Mobil, s várunk ismert rádiós és televíziós személyiségeket is. * A délelőtt összefoglalóját is megtekinthetik, akik megfordultak a Senátor-házban, s azok is láthatják a történteket, akik valamilyen okból nem jutottak el. A filmek és a stúdióbeszélgetések este 9-ig tartanak, amikor is kisorsoljuk a fődíjat. Ha figyelemmel kísérik az adást, menet közben is játszhatnak az érdeklődők. Felvilágosítást a programokról a 319-999 és a 411-790-es számokon kaphatnak a városi tv-nél. Gyógyító szimbólumok Egyre gyarapszik a vékony pénztárcájúak száma. Az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület rájuk számítva hirdeti meg azon tanfolyamait, amelyek természetesen nem adnak oklevelet, hiszen csak az ismeretgyarapítást szolgálják, afféle iránytűt a későbbi eligazításhoz. Ilyen kurzust tartanak december 9-én, szombaton reggel 9 órától délután 5-ig a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet Kollégiumának első emeleti nagytanulójában, a Kertész utca 128. szám alatt. A vendég Sajtos Gizella lesz. A neves szellemgyógyász így beszél a kínálatról:- Tulajdonképpen folytatjuk a múltkori programot, azaz szó lesz az ősi szimbólumok szerepéről, a különböző jelek gyógyító voltáról, illetve a mindezzel összefüggő háttérinformációkról. Bizonyos vonatkozásban taglaljuk az agykontrollos motívumokat is, azokat, amelyek rokonok az előbb említett megközelítésmód eszközeivel. Meggyőződésem az, hogy az itt elsajátítottak hozzájárulnak ahhoz, hogy maradandóbban érvényesüljön a szeretet törvényének elve s mindennapi gyakorlata, amely nélkül a mostani világban aligha lelnénk helyünket. Azokat is várjuk, akik az előbbi rendezvényről hiányoztak, ugyanis az ott hallottakat átismételjük, vagyis nem lesz akadálya a zavartalan haladásnak. HAZAIL SALAP • ADÓKEDVEZMÉNY •! 0%-OS LAKÁSVÁSÁRLÁSI 7 BUDAPEST, BEM RKP. 33-24 • I.: 201-6098, 201-6017 • h 201-9525 » 4025 DESREÍÍN, KOSSUTH Ü. 2. • Xi (521-430-740,430-741 • 3300 EGER, SÁNDOR IMRE U. 2. • T.: (36M28-410,412-799 * 9021 GYÓ8, JEDLIK ÁNYOS U, 9. • h (94Í-324-324, 312-434 • 7621 PÉCS, JÓKAI U. 11. • T.: (72S-224-049,335-477 • 6720 SZEGED, DEÁK FERENC U. 34. * li (62)-3!2-260,312-660 • 8200 VESZPRÉM, RÁKÓCZI U. 7. • l; (8S-420-298 • F.: |88)-326-398 KEDVEZMÉNY • INGYENES TŐKESZÁMLA é ^rjjjjggt jj . Jegyzési helyek: A Quaestor Értékpapír Kft, irodái, a K&H Brókerház Rt. szervezésében a Kereskedelmi Bank Rt. országos hálózató és az ibusz Bank Rt, országos hálózata; o Corvinbonk Rt. országos hálózata valamint a Konzumbank Rt. országos hálózata és a Takarékszövetkezetek kijelölt fiókjai. A HEVESTHÍRLAP mcrtrcrXaTOsBn’BrtTisucOT, »XAi4»iMirtnjvLiU»vÁiiwr«aiZ«mCiw!Luu ÜGYELETE Újságíró: SZUROMI RITA Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ODROBINA EDINA Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646 i——.—íj----------------'j—i--------------------