Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-23 / 301. szám

A Teremtő önmagát feszíttette keresztre értünk A karácsony misztériuma Isten soha nem szűnő, örök szeretetét hirdeti (Folytatás az l. oldalról)- A világ népeinek mit üzen a karácsony misztériuma?- Az Isten szeretetéről be­szél. Arról a szeretetröl, ame­lyet megmutatott fia, Jézus Krisztus által. Úgy szerette a vi­lágot, hogy egyszülöttét adta érte, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ezt írja az Evangélium, ez az üdvözítés történetének ta­lán a legmeghatározóbb, a leg­fontosabb igéje. A kereszté­nyek számára a karácsony ter­mészetesen olyan ünnep, ami valaminek a kezdete, ami kitel­jesedik abban a győzelemben, amelyet a húsvéti nyitott sír je­lent a világnak.- Jó néhányon nem értik a megváltás fogalmát. Kérem, ér­zékeltesse ennek lényegét.- Nagyon tömören csak azt mondanám, amit a gyerekeknek is sokszor tanítunk. Ha fuldok­lóm a vízben, önmagamat a ha­jamnál fogva nem tudom ki­húzni. Szükségem van valakire, aki segítsen. Isten a legnagyobb szükségben a bűn rontása, a ha­lál uralma alatt lévő ember számára küldött egy Megváltót, aki azért érkezett, hogy szen­vedjen, meghaljon, vagyis azt tegye, amit senki más el nem vállalhatott. Isten önmagát fe­szíttette a keresztre, hogy az ember élete az örökkévalóság­ban legyen, hogy ne reményte­lenül, kilátástalanul éljünk, ha­nem abban a legszebb öntudat­ban, hogy az Isten jövőt készít a számunkra. A megváltásnak természetesen máig is vannak jelei, hiszen a Teremtő szerete- téből vagyunk az ő megváltott gyermekei. Az, hogy most is karácsonyt ünnepelhetünk, nem egy magától értetődő dolog, hanem az azt jelenti, hogy Isten ide hajol ehhez a világhoz, ahol bűnök vannak, terhek vannak, szennyek vannak, mégis meg­mutatja a Megváltó révén reali­zálódott szeretetét, és ez a jövő szempontjából annyit jelent, hogy jóllehet, a mi létünk mú­landó lét, mégis áthathat vala­mennyiünket az a felemelő, az a megtisztító reménység, hogy ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Ezért akár éljünk, akár haljunk, akármilyen létformá­ban is legyünk, Megváltónk van, aki szeret bennünket, aki szereti ezt a világot, és azt akarja, hogy ebben a világban az emberek szépen és jól élje­nek, és valóban a Krisztus sze­rinti legszentebb eszme hatá­rozza meg a létünket.- Ez igaz, de attól, hogy lelki­leg nemesek, boldogok legyünk, legalább olyan messzire va­gyunk, ha nem távolabbra, mint Jézus idején...- Éppen most 20 esztendeje vagyok a magyarországi refor­mátus egyháznak lelkipásztora, és nagyon sok hívővel szembe­sülök ma is. Ennek alapján ha­tározottan állíthatom, hogy minden egyes hívő közösség­ben találkoztam olyan embe­rekkel, akik - ha szabad ezt mondanom - bizonyos fajta ka­tegóriákat figyelembe véve kü­lönbek voltak, mint mások. Nem annyit jelentett ez, hogy anyagi­lag feljebb emelkedtek mások­nál, hanem valamit megérezték és megértettek a legfőbb titok­ból, hogy akkor van értelme a mi földi életünknek, ha Krisz­tust követjük. Számtalan ember­rel találkozom most is, itt is, ebben a városban is, s örömmel látom azokat az arcokat és azo­kat az életeket, akik átadták a létüket ennek a Krisztusnak, hogy tőle egy egészen más éle­tet kapjanak.- Ilyenek hajdanán is voltak, de továbbra is izgató kérdés az, hogy mit fejlődtünk kétezer év alatt?- Feltétlenül előbbre léptünk. Jézus Krisztusnak elég volt mindössze tizenkét ember. Tud­juk, hogy a tizenkettő között is mennyi megtévedt akadt. Júdás elárulja az ártatlant, Péter há­romszor is megtagadja, hívei bizonyos pozíciókra vágynak, ha majd eljön az ő országa. Te­lített gyarlósággal a tanítvány­sereg is. Pál nem is volt tanít­ványa Jézus Krisztusnak, sőt el­lensége volt egy darabig egy­házának. Mégis az Isten ezeket az embereket elégnek találta, sőt alkalmassá tette őket arra, hogy az akkori világban, amely kapkodott mindenféle vallás és fdozófiák között, mert a lét és nemlét kérdéseire kereste a vá­laszt, ez a néhány ember eszköz volt Istennek kezében arra, hogy úgynevezett Evangéliu­mot, magyarra fordítva Öröm- üzenetet mondjon ennek a vi­lágnak. Mert erre volt a legna­gyobb szüksége. Volt egy po- gányfilozófiai tan, a gnoszti- cizmus, amely keveredett bizo­nyos keresztény nézettel, amely nem volt elég, volt egy római istenvilág, nem kellett az embe­reknek, nem elégítette ki a lelki szükségleteket. A halszagú ga- lileai tanítvány, az ími-olvasni nem tudó Péter indult el, és el­mondta életének óriási tapasz­talatát. Azt, hogy találkozott Krisztussal, látta Krisztus cse­lekedeteit, hallotta Krisztus ta­nításait, és az Isten lelke által olyan erőt tudott képviselni ez az ember az akkori hallgatók között, hogy tényleg hitelessé vált, és az Üzenet, az Öröm épp olyan felemelő volt, mint amit ma próbálunk elmondani sok­szor dadogva ennek a világnak. Azt, hogy van oka örvendezni a világnak. Az igazi örömüzenet az, hogy karácsonykor minden­kinek a szíve közepéig szeret­nénk eljuttatni azt, hogy az Is­ten ölbe vesz bennünket, és bármennyire is okosnak, erős­nek, tudósnak, magabiztosnak hisszük magunkat, az Istennek gyermekei vagyunk, és ez a gyermek oda kívánkozik az atyja ölébe, ott van biztonsága, ott van nyugalma, ott van re­ménysége, s ott a mindensége. Ennek a világnak - bátran mondom, hittel vallom - az Is­tenre, az Isten fiára van szük­sége. Egy dolog a lényeges: ak­kor is voltak, meg most is van­nak. Akkor tizenkettő elég volt. Ma én úgy tudom, ha minden­féle statisztikát egybevetünk, akkor a világ lakosságának több mint egynegyed része tud Jézus Krisztusról. Rendkívül lesújtó adat ez a kereszténység számára, mert azt mondjuk, hogy hárommilliárdnál több embert kellene megtérítenie Jé­zus Krisztusnak. Az Úristen azt mondja, ez most így elég, akkor mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az embereket kell elsősorban táplálnunk a léleknek eledelé­vel, s mikor ezek az emberek már elég érettek, akkor eljön az az idő, hogy odaforduljunk a Krisztust még nem ismerő há- rommilliárdhoz. Az azért még­iscsak fontos dolog, hogy a könyvek között a Biblia a leg­több nyelvre lefordított mű, hogy a Biblia üzenete valahogy visszhangzik a világvallások különböző tantételeiben is. Mi egy speciális módozatban szólaltatjuk meg Isten igéjét, li­turgikus keretek között, azaz egyházi tradícióknak, formák­nak megfelelve, adott igények­nek megfelelve, hiszen ahogy Pál apostol mondja: mindenek­nek mindenné lettem, csak hogy az Evangéliumot eljuttassam nagyon sok emberhez. Az Evangéliumot ebben a város­ban is talán húszféleképpen hirdetik, ha nem többfélekép­pen. Egy a nagyon fontos do­log, hogy az embereknek szük­ségük van rá. Akárcsak szerte a világban, azaz nem hiába feszít­tette magát keresztre értünk. Pécsi István Kádár Zsolt: „A Teremtő szeretetéből vagyunk az ő megvál­tott gyermekei.fotó: majoros tamás Kalap - meg a környéke e- ^zombati VSzubjektív MIT HOZ a Jézuska? - kér­dezték a minap ismerősömtől. Gondolkodott pár pillanatig, aztán bizonytalanul válaszolta: talán sikerül kicserélni a lyu­kas kalapját karácsonyra. Azt hitte az illető, hogy a feleletet viccnek szánta, akitől hallotta, így jót derült rajta. Pedig a le­hető legkomolyabb fogalma­zással jutott a tudomására. A legkevésbé sem nevetsé­ges az ajándékkalap. Kivált­képpen manapság, amikor akár kapja, akár saját magát örven­dezteti is meg vele az ember: többnyire megérzi az árát. Ta­lán a legolcsóbb is közel jár már a kétezer forinthoz, s alig különb az, amiért több mint háromezret kémek. Atlagéknál - nevezzük így az egyszerűbb honpolgárt - a családfőnek is ugyancsak spó­rolnia kell az ilyesfélére, s többre nemigen gondolhat. Ismerősöm pedig közéjük tar­tozik. Amolyan közember. Ha valamikor látott is jobb napo­kat, tehetős igazából sohasem volt. Jószerével már hosszabb ideje úgyszólván fizetéstől fi­zetésig él. Félre nemigen tud tenni, a legritkábban jut valami mellékeshez. Ilyenformán igen derék, ha egy kalap árát el­dughatja karácsonyra. Az pe­dig még nagyobb szó, ha a csa­ládi kasszában képes számára összegyűlni ennyi a rengeteg kötelező közös kiadás, no meg a többeknek is szánt kedveske­dés mellett! Meglepetés mindannyiuk- nak, amit „meglepetésként” kapnak karácsonyra, mivel év közben azért adódhatott né­hány egyéb alkalom is, amire ezt vagy azt talán vettek. Ha sikerül nekik a fenyőfa körül is megörvendeztetni ma­gukat vagy egymást, felhőtlen a boldogságuk, kevésbé törőd­nek azzal, hogy valahol arrébb kinek mi jutott. Tudomásul ve­szik, hogy néhol ékszerekre, márkás bundára is futotta, meg külföldi utazásra, s vado­natúj autócsodát próbálgathat a szerencsésebbje ezen a kará­csonyon. ••• Nem vagyunk egyformák. Akad, akit már az is derűsebbé tesz az ünnepre, ha a lyukas kalapját kicserélheti. Mivel tudja, hogy hány de hány hon­fitársának még ennyi sem ada­tik meg. Rengeteg, aki jóval keve­sebbel is kénytelen beérni! Hogyha nem éppen a semmi­vel. Amire mind több a példa. Szóval, nem feltétlenül mu­száj mosolyognunk, ha jár- tunkban-keltünkben a hasonló kérdésre hasonló választ ka­punk! Szemünk sem rebbenjen annál a kalapnál! FŐLEG, ha a magunké ka­rácsony nélkül is megvan már, nem lyukas, melengeti a fe­jünket a hidegebb napokon... Gyóni Gyula Velünk vannak... Karácsonykor, ezen a bensőséges ünnepen a fán lobogó gyertyalángok láttán sokféle emlék idéződhet bennünk. Evekre, évtizedekre, vagy csak napokra, órákra repíthet vissza képzeletünk szárnya a múltba. Azokba az időkbe, amikor még velünk voltak az azóta eltávozottak. Hogyan is éltünk? Örömben, és bizonyára néha kevés ke­serűségben is teltek napjaink. Most mégis bármit megad­nánk azért, hogy velünk lehessenek. Bármennyire fáj, már csak emlékeinkben élnek tovább, gondolatban lehetnek ve­lünk. Emlékezzünk az ünnepi asztalnál kedves halottainkra, idézzük fel a családtagokkal a közösen töltött időszak emlé­két, talán könnyebb lesz elviselni hiányukat mindannyiunk­nak. (császi) Karácsony a laktanyákban A szeretet ünnepe, a karácsony hangulata nem ismer beve­hetetlen várakat: elfoglalja a legszigorúbban őrzött katonai bázisokat, helyőrségeket és laktanyákat is. Persze, a fegyve­res testületek nem is védekeznek az efféle behatolás ellen. S ha nem is civil módra, de - a katonaélet zord szabályain szemernyit lazítva - amúgy katonásan maguk is engednek az ünnep hangulatának. A sorkatonák már tudják, mert hisz jó előre tudatták ve­lük, hogy a jelképes fenyőfa alatt ott lesz a számukra talán legkedvesebb ajándék: öt nap rendkívüli szabadság, amit a honvédség vezérkari főnöke a honvédelmi miniszterrel egyetértésben engedélyezett számukra. Igaz. a honvédségnek az ünnepek alatt is a meghatározott szolgálati rendben kell ellátnia feladatait. Ezért a kiskatonák egyik fele - elsősorban a családosok - karácsonykor kap el­távozást, másik fele szilveszterkor és az új év első napjaiban töltheti otthon a rendkívüli jutalomszabadságot. Nem vélet­len. hogy most, az ünnepek előtt igencsak ritkán esnek meg még az enyhébb fegyelemsértések is. Az ötnapos eltávozás kedvezményében ugyanis a fenyítés alatt állók nem része­sülhetnek. Miközben félárbocra eresztve zajlik majd a sereg élete, a harckészültség szintjéből sehol nem engedhetnek. A hivatá­sos állomány készenléti szolgálatban levő tagjai a piros be­tűs napokon is ugyanúgy dolgoznak, mint máskor. Pillanatra sem szünetelhet a fontos katonai objektumok őrzése, vé­delme, s ugyanolyan éber és folyamatos lesz az ország légte­rének lokátoros és harci gépekkel történő ellenőrzése, mint bármely más szokványos napokon. A bent tartózkodó állomány azonban a kötelmek sérelme nélkül sokféle módon ünnepel majd. A laktanyákban min­denütt fenyőfákat állítanak, és karácsony, szilveszter napja­iban ünnepi menüket, a legnagyobb étvágyúak igényeit is kielégítő porciókat főzhetnek, tálalhatnak föl a szakácsok. A jeles alkalommal kivételesen egy-egy üveg sör is dukál majd az ünnepi fogásokhoz, így a szilveszteri virslihez is. Hitük, felekezetűk írott és íratlan szabályai szerint ünne­pelhetik a karácsonyt a honvédség vallásos érzelmű tagjai is. A tábori lelkészek a nagyobb katonai helyőrségeknél is­tentiszteletet, illetve ünnepi misét tartanak, s az imaszobák­ban érdeklődése, meggyőződése szavára hallgatva bárki részt vehet az áhítatokon.- boly - (FÉB) Társadalmi támogatás? Látszólag lezárult a koalíciós válság. Attól függetlenül, hogy a felek és a kívülállók folyvást azt méricskélik, hogy ki győzött és ki a vesztes. A tények önmagukért beszélnek. Ennél fontosabb az, hogy továbbra sincs összhang, béke az MSZP soraiban. Egyáltalán nem aggasztó tünetek ezek, hi­szen azt jelzik, hogy a legnagyobb párton belül a legutóbbi kongresszuson jókora csinnadrattával megerősített látszat­egység ellenére is vannak olyanok, akik dicséretes makacs­sággal ragaszkodnak a szociáldemokrata, illetve a baloldali értékekhez. Ok ugyanis érzik, hogy tiszta érzelmek nélkül aligha ér­demes politizálni. Közülük legtöbben azt hangsúlyozzák, hogy társadalmi támogatás nélkül a legnemesebb cél sem valósítható meg. Fején találták a szöget. A gondokat csak bonyolítja az, hogy mindmáig úgyszól­ván senki sem találta meg azt a hangot, amely nélkül elkép­zelhetetlen bármiféle összhang kialakítása. Kimunkálatla- nok ezek a csatornák. Nincs olyan közéleti hangoltságú fér­fiú a legmagasabb szinten állók között, aki állandóan iga­zolná, nyomatékolná csorbítatlan együttérzését, hamisítat­lan empátiáját, aki személyes varázsával, megnyerő nyíltsá­gával is meggyőzné a vészesen sanyargatott milliókat arról, hogy odafenn kizárólag értük munkálkodnak, s velük kín­lódnak. Ehelyett nap mint nap szembesülünk a közhelyízű mon­datokkal, az egykori aktívaülések fonnyadt, agyonkoptatott, szólamízű, hervatag frázisaival, s azzal a ridegséggel, azzal a bántó közömbösséggel, amely nemcsak a falsul ntikulás- kodó legfőbb pénzügyérünk tragikus hatást kiváltó reagá­lásmódja. Illene rádöbbenni a vaskos hibákra, mert az embe­rek regimentje mentőövet remél. Méghozzá minél hamarabb. P. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents