Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02 / 283. szám
A parádsasvári üveggyár. Ők tartanák el Parádot is? FOTÓ: PERL MÁRTON Parád-Bodony-Parádsasvár: a tizenhét év keserű gyümölcsei Egy válás anatómiája Tizenhét évnyi „házasság” után, 1990. január elsejével Bodony, majd egy esztendőre rá Parádsasvár intett végleg búcsút a farad/ Nagyközségi Közös Tanácsnak. Noha a három település azóta önálló életet él, számtalan szál köti őket össze, s a közös múlt is a mai napig kísért. Kísért, ugyanis öt év után még mindig sok a rendezetlen számla, amelyek - ilyen-olyan formában - időről időre napirendre kerülnek a forráshiánnyal küszködő településeken. Mindennek oka, hogy a szétválás utáni „kötelező gyakorlat”, a vagyonmegosztás zátonyra futott. A közelgő költségvetési vita a „hitelező” Bodonyt és Sasvárt azonban arra ösztönzi, újítsa fel a tárgyalásokat az „adós” Páráddal.-Tény: kényszerházasság köttetett 1973-ban, senki sem önszántából mondta ki a „boldogító igent”. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ha másért nem is, de gazdaságilag mindenképpen indokolt intézkedés volt e három település összevonása. Nagy Oszkár pa- rádi polgármester szerint a lassan hatodik évébe lépő „átmeneti” viszony alapja, hogy mindhárom faluban úgy érzik: ők kapták a legkevesebbet e tizenhét év alatt, míg az igazán nagy pénzek a másik két községhez áramlottak. *** Hogy a mai, kissé kusza helyzetet némiképp jobban átláthassuk, néhány évet vissza kell lépnünk az időben: az újabb keletű viták gyökerei ’90-ig nyúlnak vissza, amikor is az érintettek megállapodtak, hogy az osztozkodásnál csak a 1973 és az 1990 között fejlesztésre fordított pénzeket veszik figyelembe. Ez sem csekély összeg, tekintve, hogy 83 millió 343 forintról van szó, amit - egyebek mellett — az általános iskola bővítésére, az óvoda és a bölcsőde felépítésére, telkek közművesítésére, a rendőri lakás és az orvosi rendelő kialakítására fordítottak. Az azonban, hogy ezen összeget milyen elv alapján osszák meg, sokáig viták tárgya maradt, mígnem a szakértőknek sikerült megegyezniük abban, hogy talán a legegyszerűbb megoldás, ha mindehhez az átlaglétszámot veszik alapul. *** Nagy Oszkár emlékezete, s a községházán fellelhető dokumentumok tanúsága szerint ennek megfelelően Párádon 2512, Bodonyban 1070, míg Parádsasváron 614 fővel osztották vissza a már említett 83 milliót. Azonban tudott módon a részletekben lapul meg az ördög, nem is volt ez másképp itt sem: kiderült ugyanis, hogy Párád bizony adósa a két szomszédnak, lévén nála kétmillió 407 ezer forint plusz, Bodonyban és Sasváron viszont egymillió 902 ezer, illetve 504 ezer mínusz keletkezett az elmúlt esztendők során. Erről a számlát be is nyújtották iziben a „hűtlen házastársak”. A parádi polgármester azonban úgy véli, azon is el kellene gondolkodnia Bodonynak és Sasvámak, hogy mennyire etikus 17 évre visszamenően a jelenlegi testületen elverni a port a tényleges vagy vélt haszon elmaradásáért. - Eszerint akkor, amikor az iskolát bővítettük — fűzi hozzá —, egyharmad tantermet nálunk, egyharmadot Parádsasváron, ugyanennyit A félkész parádi művelődési házat is a közös érában kezdték el építeni pedig Bodonyban kellett volna felépíteni? A parádiak - a végeredmény láttán - azonnal közölték is a szomszédságból érkezett delegációkkal, hogy követelés ide, jogos juss oda, jelenleg nincsenek olyan helyzetben, hogy akár egy vasat is fizetni tudnának, így aligha lehet tehát azon csodálkozni, hogy már '91-ben megmerevedtek az álláspontok. Miután ugyanakkor a vagyonmegosztásnak is megvolt a maga törvény szabta határideje - amely 1991. január elsejével lejárt a vita tárgyát képező vagyon osztatlan közös tulajdonná vált - tette hozzá a parádiak első embere -, miután a felek ekkor (még) egyhangúan elvetették a bírósági utat.- A mindannyiunkat sújtó pénztelenség azonban tartósította a feszültséget. Az osztatlan közös tulajdonnak kikiáltott vagyon - mint például az iskola - ugyanis nálunk található, ennélfogva az üzemeltetési kiadásai is elsősorban Párádon jelentkeznek. Hogy példát is említsek: a felső tagozatba jelenleg 43 bodonyi és 27 sasvári gyerek jár, ugyanakkor a 41 ezer forintos fejkvóta már korántsem fedezi a tanulók költségeit, jelenleg további 19 ezerre van szükség fejenként a fenntartás fedezésére. Bodony és Parádsasvár ekkor azzal állt elő, hogy előbb rendezzük mi az adósságunkat, és ha erre képtelenek vagyunk, úgy a gyerekek úgymond majd lelakják e kintlevőségüket. Nos, érthető módon mi ebbe nem mehettünk bele, hiszen egy intézmény fenn- ■ tartása napi feladat, ekképp elválasztandó a vagyoni kérdésektől. Nagy Oszkár szerint így végül mindkét település beleegyezett a normatíva fölötti 19 ezer forint átutalásába, amit Sasvár teljesít is, ám Bodony - noha elismeri a parádiak jogos igényét - financiális gondjaira hivatkozva fizetési haladékot kért. - Mindez még rendben is lenne, hiszen mi is megértjük szomszédaink problémáit - tette hozzá a parádi elöljáró csakhogy az ekörüli cirkuszt minden évben, különösen a költségvetés tervezésénél, át kell élnünk. *** Párád és Parádsasvár viszonylatában szintén régi neuralgikus pontnak számít a parádi szeméttelep ügye. A „telepgazda” szerint a régi közös lerakó már betelt, s most egy azzal határos újat használ a két falu. Ez a földterület azonban még nincs a parádi önkormányzat tulajdonában, mivel az a kárpótlás révén egy óhutai személy nevére került. Az ominózus telekért felkínált birtok végleges cseréje előtt jelenleg áthághatatlan akadályt állít, hogy az ellentételezésre szánt területet a földhivatal még nem írta a falura. Az így előállott átmeneti állapot dacára Párádon úgy tartják: a szeméttelep őket illeti, annak használatáért, karbantartásáért pedig Sasvárnak illene fizetnie, méghozzá létszámarányosan. Ennek ellenére „fémről” csak hébe-hóba érkezik némi pénz, így a parádi hivatal már többször a sasvári szemét letiltásával fenyegette meg a szomszédos ön- kormányzatot, ez idáig azonban ilyen drasztikus lépésre még nem került sor. Nagy Oszkár mindenesetre úgy véli, az a magatartás is elég furcsa, amelyet Sasvár képvisel]: amikor fizetni kellene, akkor azt azért nem teszi, mert közös tulajdonúnak vallja a telepet. Am ha baj van - mint mikor legutóbb begyulladt a lerakó -, akkor viszont hallgat, mint a sír, semmi pénzért meg nem kérdezné: miben segíthetne...- Úgy tudjuk, Parádsasváron és Bodonyban is gyakran kerül szóba a vagyonmegosztás, hogy ideje lenne pontot tenni e régóta vajúdó ügyre - jegyezte meg 'a polgármester. - Mi hajlandók vagyunk az észszerű kompromisszumra, miután azonban nem érdekünk a kezdeményezés, ők vannak lépéskényszerben, tehát várjuk a javaslataikat. *** Talán nem is igazán okoz meglepetést a sasváriak véleménye, amely néhány ponton még a Párád által dokumentált „tényekkel” is vitába száll. Az emlékek jószerivel csak a szétválás időpontját és a vagyonmegosztás elvét illetően azonosak. Holló Henrik, parádsasvári polgármester mindenesetre állítja: az ő, több esztendőre visz- szanyúló kimutatásai alapján Párád több millióval tartozik a két falunak á közös éra alatt nála megvalósult nagyobb beruházások és az „ideiglenes” pénzátcsoportosítások okán. Mint mondja, a hajdani központban épült fel a pártház, az óvoda és a bölcsőde is egyebek mellett, de szintén ide álmodták meg a végül csak félkészre sikeredett művelődési házat. A bodonyi művelődési ház alá végül nem került kerék.. A visszaosztás utáni helyzet - melynek elveiről ugyan sikerült közös nevezőre jutniuk az érintetteknek - mégis teljesen más képet mutat, mint ami a parádi iratokból kiviláglik. Már a lakosság átlaglétszáma sem stimmel, de - néhány főnyi eltérésről lévén szó - ez még akár bele is férhetne. Míg azonban Párád mintegy két és fél milliós tartozásról beszél, Sasvár szerint ez az összeg 13 millió 482 ezer forint, melyből Bodonyra nyolcmillió 894 ezer, Sasvárra pedig négymillió 588 ezer forint jut... Holló Henrik ugyanakkor azt is állítja: az úgynevezett osztatlan közös tulajdon is legfeljebb osztatlan, de semmiképp sem közös, mivel azok már mind Párád nevére írattak, így az ottaniak tulajdonát képezik. Hogy Parádsasvár végül a saját nebulói után járó, a fejkvóta fölötti 19 ezer forintot fizeti, abban a megyei önkormányzat állásfoglalása közrejátszik. így vagy úgy, de ’93-ban 400 ezer, ’94-ben 352 ezer, míg idén 586 ezer 460 forint sasvári pluszpénz jelent meg Párád számláján.-Számunkra még mindig az a kérdés, hogy míg egy olyan intézményt kell dotálnunk, amelyik nem is a miénk, a sajátunkat ki fogja támogatni? Az is roppant furcsa - teszi hozzá azonnal -, hogy odalent szép csendben, fű alatt több olyan ingatlant is értékesítettek, ami hajdanában közös volt, csakhogy erről „elfelejtették” kikérdezni a véleményünket, csakúgy, mint azt, hogy a befolyt pénz ránk eső részét átutalják hozzánk. Ilyen volt példának okáért a fogorvosi rendelő is... Az is kiderül Holló Henrik szavaiból, hogy egy pernek ő sem látja értelmét, szerencsésebb lenne - véli -, ha mégis sikerülne megegyezésre jutniuk. Erre azonban - tekintve az elmúlt öt esztendő tapasztalatait - nem sok esélyt lát, altatni az ügyet pedig már csak azért sem lehet, mert a falubélieket érdekli, hogy miként is áll ez a dolog. Páráddal. ***-Nem hétköznapi eset a szeméttelepé sem. A tulajdonosi lap szerint hárman vagyunk birtokon belül. Tény: az új So- mogyvári Hajnalka tulajdonát képezi, ő írt is egy levelet nekünk, nehogy Párádnak fizessünk a használatért, hanem neki. A polgármester szerint ellenben az mindenképpen a sasváriak jóindulatát mutatja, hogy ’94-ben százezer, ’95-ben pedig 151 ezer 250 forintot fizettek már Nagy Oszkáréknak: a létszámarányos költségekből rájuk eső részt vállalják, de egy fillérrel sem többet. Sok szempontból Holló Henrikével azonos hangot üt meg a szétválást kezdeményező korábbi bodonyi polgármester, Kovács Imre is, aki vallja: ezzel a lépéssel legalább mindehütt tiszta viszonyok jöhettek volna létre. Mint mondja, a „lelakás” ötlete is tőle származik, ám ezt a megye az iskola napi gondjaira hivatkozva mégis elvetette.- A függő viszonnyal viszont nem kevés bosszúságot okozott nekünk Párád - fűzte hozzá -, lévén aligha tekinthető valami barátságos gesztusnak a részükről, hogy az egykor közös tulajdonokon a bodonyiak megkérdezése nélkül adtak túl, mi több, az innen származó pénzt sem osztotta meg velünk, tisztességtelen haszonra szert téve ezzel. *** A „B”-terv, azaz egy vagyonmegosztási per ötlete azonban itt sem arat osztatlan sikert. Ennek ellenére a tavalyi helyhatósági válsztásokon a nyugdíjba vonuló Kovács Imrét felváltó Borsos László megjegyzi: egymás mellett kell élni, ezért a kölcsönösen jó viszonyra mindenkinek szüksége van, ám ha másképp nem megy, akkor még per is kerekedhet a dologból, mivel most már tényleg pontot kellene rakni a tortúra végére. Sasvárhoz hasonlóan Bodonyban is azon a nézeten vannak, miszerint az osztatlan közös tulajdon nem más, mint „lenti” fikció; ami Párádon épült - és jobbára ott épült —, az Parádé is lett. A hivatalban azonban azt szintén látják: itt vagy nekik, vagy Parádsasvár- nak kell lépnie - ha lehet, akkor pedig inkább közösen. így talán van még arra remény az idén, hogy az ügy elmozduljon a holtpontról, s kialakulna egy elképzelés, amely mentén jövőre meg lehetne kísérelni tető alá hozni a megállapodást. Megértik ők ugyanakkor az iskola fenntartásához kért pluszt is, ám az idei majd’ 900 ezer forint végképp a csőd szélére juttatná az apró települést, ezért is kértek fizetési haladékot. -Jogos a követelés- jegyzi meg Borsos László csakhogy a törvény nem írja elő, hogy adni is kell. Most is vallom, hogy a „lelakás" mindannyiunknak szerencsésebb lett volna. *** Hogy volt-e egyáltalán értelme a szorongató pénztelenség árnyékában e szétválásnak? Nos, a két „kistestvér” állítja, hogy igenis volt. Egy falu attól falu, hogy van óvodája, iskolája, temploma. Nálunk azonban mindez financiális kérdéssé egyszerűsödött - vélik az érintettek -, noha Bodonyban és Sasváron is vannak lehetőségek, s képesek megállni a saját maguk lábán. Sokan ezekben a falvakban épp a közös éra számlájára írják az elhanyagoltságot, a viszonylagos fejletlenséget is. Különösen a hajdan virágzó Bodonyban sérelmezik ezeket, sőt mondják: ha a parádiak kereket tudtak volna rakni a művelődési házuk alá, az már rég odaát virítana... Sasvár sem adja alább, állítják: Párád csak ne beszéljen, mert az ő üveggyáruk tartja el őket... Kühne Gábor