Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02 / 283. szám
m. TO. RI TiARAHI ’TV J - ^ ■ - ■________________________________________il ____ _______ L étszerelmes költő Cseh Károly: Ketten a kertben Cseh Károly 42 éves, és költői jubileumot ünnepel: első verse negyedszázada jelent meg a Matyóföleiben. Az egri főiskolán szerzett magyar-orosz szakos diplomát. A miskolci Kelet Alkotókor gyümölcsöző műhelymunkát, publikációs lehetőségeket biztosított költői fejlődéséhez. Kivételes izzású szépségvágy élteti. Az ő számára a létrend hármas tartóoszlopa: a szép, a jó, az igaz. Mélységesen hisz Keats igazában: „Beauty is truth, truth beauty” - „A Szép: igaz, s az Igaz: szép!” Ismeri Dosztojevszkij reményhitét: „A szépség menti meg a világot”. A Ketten a kertben Cseh Károly negyedik verskötete, a két műfordításkötettel együtt pedig a hatodik. (A számmisztika szerint a költő életéveit jelentő 42-ben benne van köteteinek száma: 4+2=6.) Jellegzetes kötetkomponáló tudatosság figyelhető meg vers- és fordításköteteiben: Borostyánkő és kaszaélek (1989), Aranyháló (1992), Téltakarító (1993). Egri kötődésű a Csuvas szó (1985) Mihail Szeszpel: Az ínség zsoltárai (1989). Az új kötet kompozíciója is a hármasság jegyében fogant: hármasokra és ezek hatványaira épül. Mindig valamely hárommal osztható számú versnél találhatók Korcsó László értékes grafikái. Cseh Károly versvilága öntörvényű, csak a textust tiszteletben tartva szabad értelmezni. Könyvének fülszövegében írja: „Mintha lezárulna, mintha kezdődne valami - negyvenen túl ilyen a létezés. Ezt a sejtelmes «valamit» kísérli meg láthatóvá tenni a vers és «testvére»: a fordítás is. Negyven után a „mintha” lassan már „mintává” kristályosodik, felragyog, szertesugárzik a lírai én. A férfikor égboltján a nap délutánra fordul. A költő megérzi a létezés sugárzását, felismeri emberben, világban a szeretet fényét. A végtelenség jeszenyini „égi kékje” óriási erővel vonzza felfelé. Az augusztusi verőfényben távolba, csillaghullásba néz a szem. A tények kísértését kezdi legyőzni a mítoszok igézete. Cseh Károly szerelmes versei: „magánmágiák”. Napjaink élő költészetében egyedülálló jelenség: félszáz szerelmes vers: Aranyorsó címen 33 saját alkotás, Megszámlált órák címmel 17 műfordítás. A címbeli „kert” egyszerre asszociálja az el nem nyert, de egészen még el sem veszített, a költészetben részben felidézhető Éden álmát és az idillben aranyló földi kerteket. A két „kert” között állandó a kölcsönhatás, az égi-fpldi tükrözés, lebegés-ragyogás a lent és a fent között. A két tárgyi kép egymást beragyogó jelkép is, abban az értelemben, hogy a szimbólum a láthatatlant láthatóvá, a kimondhatatlant érzékelhetővé teszi. Lírai hőse alakkettőst, párt alkot az égi- édeni nővel. Ebben a „kertben” a „ketten” a férfit és a nőt jelenti: az egyszerre esendő földi és égiesen- édeni párt - a jang és a jin értelmében — a szerelem-sors Aranyorsóján. Csupa lebegés, ragyogás, égi-földi tükrözés a kötet édeni és aranyló földi kertje. A költő célja, hogy köd nélküli mítoszi magasban csillanjon az érzés, ne legyen benne misztikus homály, de érződjön benne a mágia „konkrétsága”, és erőteljesen maradjon mindig ott virrasztó tárgyképzet. A Ketten a kertben kötet szerkezeti felépítése az előző verskötet, az Aranyháló folytonosságát reprezentálja. A nap járását, az évszakok váltakozását, az emberi létezés változásait követi. A télből indít, a mindent sejtető és rejtő világból, a lét előtti (prenatalis) fehér sugárzásból: Advent, Téli mágia, Téli reggel. (A fehér szín itt is minden színt magában rejt.) A nap évszakos járását követve, a tavaszi Fény- tisztás, Nagypénteki sóhaj, majd pedig az extatikusan tomboló Verőfény nyári izzású fehér fokozata következik. Aztán a lecsitult, érett szeptemberi aranylás jelenik meg az őszi Aranyorsón: Zsoltáros ragyogás, Dél éneke, Nyári fehér, Nyári igézet. Az augusztusi Csillaghullás után a lírai hős „Lefelé...” lépked a hegyről a rőt színű erdőn a szerelem Pogány fényeiben. Az ősz búcsúzó színpompája az októbert szeplőző Túlvirított rózsákban tűnik elénk. Végül két közbülső vers után - Lepke és őspáfrány, Fokozatok - újra a téli hóvilágig hajlik vissza a verskötet szivárványíve: a hóig, a széthullásig, a végső, éppen ezért kereszt alakú fokozatig. A kötet végén valóban „álommá zsongul” a vers-zene, és „csendbe térnek a dalok”. A kötet jellegadó sajátossága, hogy szinte minden versben található valamilyen lélekemelő görög-római vagy bibliai motívum, amely sugárzó ideali- tással telíti a verset, általa kapnak távlatot a föld ihlette idő- és térképzetek js. Az évszakváltó égi-foldi pályán a lírai hős ritkán téved rögös utakra, annál többet időz a hölderlini „...lágy légi földön” - „...droben im Licht / Auf weichem Boden.” A versek színszimbolikája már-már az aprólékos kiszámíCseh Károly első verse negyedszázada jelent meg tottságig tudatos: á tél fehér, a nyár és az ősz domináns színe az aranyló kolorit. Mindez néha a szeptemberi „hold-ezüstlés- sel; víz-ezüstléssel” elegyedik, s olykor a zölddel („smaragdlik a fű...”), és keveredik a zöldarany édeni színével, és néha- néha az időtlen tiszta kék is felragyog. A valóság, az élet színei éltetik a verseket, határozzák meg a színvilágot, ezért hiányzik belőlük minden matt fényű szürkeség. Cseh Károly művészetében a versírás és versfordítás ugyanannak az önkifejező vágynak a két megjelenési formája. A versfordítás nemzeti műfajunk, nagy kedvvel műveli, vértelen hódítást, értékbefogadást végez. Megszámlált órák címen 16 versfordítást találunk a kötetben. „Saját” verseknek érzi ezeket is, mintha csak az eredetiben „helyette” írták volna őket olasz, svájci, osztrák, német, orosz, horvát stb. költőtársai: Attilio Bertolucci, Maria- Lutz-Gantenbein, Christine Busta, Jevgenyij Csekanov, Sime Vutecic, Vesna Krmpotic, Erika Burkart, Erich Fried, Szemjon Botvinnyik, Kurt Marti, Vjekoslav Majer, Christoph Eisenhuth. A vers- fordítások szerkesztése is tudatosan a szerelem-sors orsójárásához igazodik. A 17 fordításhoz tizennyolcadiknak a záró- grafika járul. Vagyis a 17-es szám az (1+7=8)+1=9 számsort foglalja magában. Minden hárommal osztható sorszámú vershez egy grafikát, a Sajó- szögeden élő festő és grafikus, Korcsó László alkotását rendelte a költő-szerkesztő. (Csak sajnálni lehet, hogy a fényképgrafikák ebben a méretben kellően nem érvényesülnek.) Változatosak a versformák, az időmértékes verselés továbbra is vivőereje a verseknek, felra- gyogtatója a soroknak. Cseh Károly szép, poétikus verseket ír, további költői fejlődését a mondandó súlyának növekedésével, az esztétikai értékek és minőségek fokozásával biztosíthatja. (Kelet Könyvek 12. Miskolc, Rónai Egyesületi Művelődési és Művészeti Központ, 1995.) Cs. Varga István Lepke és öspáfrány Törések Minden ujjam, amely tenyeredben perceken át halkan verdesett, időtlen lesz, mint megkövült lepke, vagy mint szénben a páfrányerezet. Többé annyi nem lesz kenyértörés, keréktörés: szegetlen és diadalmas- morzsák közt vesznek el ujjaink, utunkon mint hóban a szétpergett küllők. Aranyorsó Hirtelen és szikrázón pörgött elénk egy hulló falevél, s oly öröklét-álmúan, mintha a napból szakadt volna ki. Sárga orsójáról gombolyodik le ez a szeptemberi dél, dionüszoszi derűre nyílik az idő is, s az aranyló erdőre öled, mielőtt egymásba záródva is magunkba zárva lennénk, mikor két idegen szál pörög az aranyorsón összekuszálva a majdani szőttest. Ketten a kertben Almafánk derekát megroppantotta a vihar. Törzsével együtt megtört a kísértés is. Az Első Pár nyomát s a tiltott gyümölcsöt levedli magáról a fű lappadó zöldje. Szavaink délutáni szélcsendjében állunk az augusztusi kertben. Jó lenne hinni: az égzengés a kígyót is elűzte. Telehold Ágyra hullt szoknyán gomb vakít: harang roncsán nyári hold virraszt. Lepke Aranyló lepke hímpora hull szívemre: halk pillád rezzen. Felfénylés Nomád álmomban sátrazó melled: napos rögön lepkepár. Gyóni Gyula: Könnyező Mikulás S okáig, évekig húzta-ha- lasztotta, hogy szembenézzen önmagával, de egyszer mindenképpen meg kellett tennie. Keserű kiábrándultságot jelentett a számvetés, úgy találta, hogy csaknem ötvenesz- tendős korára szinte semmire sem vitte a hivatalban. A legkevésbé sem boldogította már, hogy tisztességgel dolgozott, a munkájáért fizetésemeléseket, jutalmakat kapott, s a főnökei ragaszkodtak hozzá. Fölöslegesnek érezte, amjt eddig csinált, s roppant elkeserítette, hogy valójában alig hagy maga után valamit, ha majd abbahagyja, a szobájából elmegy. A kollégái is hamar elfelejtik, kinn pedig - akikkel annyit foglalkozott! - talán már most sem emlékeznek rá... Inni kezdett. Mind későbben járt haza a családjához, kései kisfiát, aki mindig any- nyira várta, éppen csak látta. A fizetéséből egyre kevesebbet adott a feleségének, s utóbb még a kasszából is visz- sza-visszavett minduntalan. Aztán a lakás egyéb értékeihez is hozzányúlt. Eladott ezt- azt, hogy pénze legyen a kocsmára, a tartozásokra. Otthon sűrűsödtek a viták, veszekedések, a végén már a verekedésig is eljutottak. Válás lett belőle. Az asszonynak ítélték a gyermeket, neki pedig költöznie kellett. Később az állását is elveszítette, mivel mind megbízhatatlanabbá vált feladatainak végzésében. Régi szorgalmából, ügyességéből szinte alig maradt valami. Próbált elhelyezkedni, de jobbára szóba sem álltak vele. Ismerősei is idegenül fogadták, s gyorsan elutasították, amikor kérésével kopogtatott. Munkanélküli-segélyből folytatta az életét, nekikeseredve. Jobb híján özvegy édesanyjánál talált szállásra, az idős asszony keserűségére. A szomszédok megvetették. Akik valaha a térdükön lova- goltatták, a régi játékból inkább már nem is csak az ostorra, hanem egyenesen a korbácsra gondolhattak, amikor észrevették, s találkozgattak vele a folyosón. A legszívesebben elverték volna. December elején - józanabb állapotában - valahogy mégis megszánták. Akadt a házból, aki vállalati Mikulásnak hívta. Megvendégelnék, s műsor után - biztatta a lakótárs —persze, kapna valamilyen jelképes kis bért is a fáradozásért. Hajlott az ajánlatra, s hamarjában ki is gondolt még hozzá valamit. Hátha kimarad egy csomag, nem mindegyiknek lesz gazdája az ünnepségen, s neki adják valamelyiket ajándékba. Ő meg a Mikulásruhában elviheti majd a kisfiának, akit a tavasz óta még csak nem is látott. Mekkora lesz az öröm! Nem sok idő volt már addig, megpróbált tartózkodóbb lenni. Iparkodott kerülni a kocsmát, s otthon sem igen ivott. Az anyja felvidult. Örömében - honnan, honnan nem? - előszedte rejtett forintjait unokája külön megörven- deztetésére. Ki tudja, mióta kuporgatta a rávalót, de egy új korcsolyára is futotta belőle. Olyanra, amit már korábban szeretett volna adni a kisfiúnak. Díszes papírba bugyolálta a dobozt, s színes szalaggal is átkötötte, hogy még szebb legyen. Úgy indította útnak. Jól sikerült a vállalati ünnepség, de akármilyen szívesen is marasztalták, a Mikulás most nem ült asztalhoz. Zsebébe dugta a fizetségét meg a tényleg kimaradt egyik csomagot, amit a vendégség helyett kért. Engedéllyel magán hagyta a kedves apóka jellegzetes gúnyáját, s gyorsan elsietett vele régi családjához. Becsöngetett, de percek teltek el, amíg nagy óvatosan ajtót nyitottak. Régi felesége gyanakodva méregette még utána is, de a srác visított a látványtól. Először találkozott így Mikulással! A férfi csak valami köszönésfélét tudott dörmögni meg- indultságában, egyebet képtelen volt mondani. Szótlanul nézte a számára néhány hónap alatt is óriásit nőtt, változott legénykét, tágra nyílt szemét, tűzpiros arcát, mérhetetlen meglepetését, boldogságát. S megállt, persze, hogy időzött tekintete az asszonyon is, akinek kívánatos teste valósággal átizzott a pongyolán. Talán még szebb, csábítóbb volt, mint lánykorában, pedig akkor igazán nem találta párját! Aztán hirtelen valami roppant fájdalom hasított belé, s bármennyire erős akart lenni, egy jókora könnycsepp perdült a hófehér műbajuszra. Megpróbált még jobban hosz- szú szakálla mögé bújni, de nem tudta igazán elrejteni a szomorúságát. Elhomályosult tekintetét a gyermek is észrevette, s legelőször a keze után kapott, amikor az öregember az ajándékot nyújtotta feléje. Megsimogatta a magáéval, csupán azután vette el a csomagot. S hosszasan, értetlenül bámult a váratlan vendég után, amikor az oly hirtelen, mint ahogyan érkezett, sarkon fordult, kilépett az ajtón, és belefúrta magát megint a hideg, decemberi éjszakába. Hiszen a srác síró Mikulásról eddig még csak nem is hallott...
