Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

4. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. november 1., szerda Ez a sport elsősorban az önnevelésre szolgál... A kapuk nyitva állnak... „Rendületlenül edzeni fogjuk testünket és lelkünket." - így szól a kyokushin karate eskü első pontja, amely sok egri fia­tal számára hangzik elisme­rően. Ők azok, akik rendszere­sen járnak a három dános mes­ter, Sensei Borza József edzése­ire, s tudják: milyen sokat jelent az ország legnagyobb létszámú kyokushin-klubjához tartozni. A taglétszám tehát jelentős, mégis mintha méltatlanul mel­lőznék propagálását, illetve eredményeinek elismerését. Pedig az egri kyokushin-kara- tékák igen szép eredményeket vallhatnak magukénak: 1994- ben tőlük került ki a magyar bajnok - az első dános Nagy Tibor személyében. Az idén pe­dig egy egri lány nyerte a leg­rangosabb Magyarországon rendezett nemzetközi versenyt, a Szolnok-kupát, s még sorol­hatnánk. A közvéleménnyel ellentét­ben ez a sport nem erőszakra. illetve agresszivitásra nevel, éppen ellenkezőleg: az önfej­lesztést tűzi ki céljául, ám mindezt udvarias és fegyelme­zett módon. Aki már belekós­tolt a kyokushin-karatéba, tudja, hogy ez több mint sport: inkább önvédelem. A fizikailag igen kemény edzések alatt vé­gig ott lebeg a teremben a harcművészet szelleme - mély filozófiai bölcsesség. Izzasztó tréning, amely garantálja az ideális testsúlyt, jó hangulat, remek csapat, összetartás - ez jellemzi az egri kyokushin-ka- ratét. S mindez garantálva van a három dános elismert mester kitűnő irányítása és lelkesítő munkája által. A kapuk nyitva állnak: Szi­lágyi Erzsébet Gimnázium Eger, Ifjúság út 2. Érdemes ki­próbálni, és szintén az eskü szavaival élve: a karate fe­gyelmével járni a kyokuskin út­ját. B. O. (klubtag) „Kultúremberként utazni...” Tisztelt Szerkesztőség! Önökhöz fordulok kérésem­mel, illetve észrevételemmel. Munkahelyem révén már hato­dik hónapja mint bérletes uta­zom a Lőrinci - Hatvan útvona­lon. Az odautazással semmi probléma nincs, hanem a visz- szaúttal, mégpedig a 15 óra 50 perckor Hatvanból induló, Pe- tőfibányán keresztül Apcra tartó távolsági járattak A leír­hatatlan utastömeg, buszon való szorongás nap mint nap! Főleg az iskolakezdés óta foko­zottabb e probléma. Mozdulni sem lehet a buszon! Nem beszélve a kisgyerme­kekkel utazó anyákról és a nyugdíjasokról! Én 50 éves va­gyok, nem nagyon tör össze a zsúfoltság. Nem hiszem, hogy a pályaudvar irányítóinak ez a zsúfoltság nap mint nap nem tűnik a szemükbe. Igazság sze­rint a Volánnak kellene lennie az utazóközönségért, nem for­dítva! Miért megy 16 óra 20 perckor két autóbusz is egy­szerre Petőfibánya és Apc irá­nyába fele utasokkal?! A Volán vezetőinek nem jutott eszükbe, hogy legalább egy csuklós buszt beállítsanak? A majdnem ugyanakkor induló csuklós Boldogra néhány utassal miért mehet? Ugyanakkor miért nem indulhat 15 óra 50 perckor is két autóbusz? Igaz, erre már hallom is a választ: kapacitás- hiány. Egyszerűen csak szeretnénk kultúrember módjára utazni. Tisztelettel: Varga Béla Lőrinci, Vasvári út 161 A. Az egykori igazgató emlékére Kérem a tisztelt szerkesztősé­get, hogy az alábbi észrevéte­lemet a Hírlapban megjelen­tetni szíveskedjenek. Egyben engedjék meg, hogy a főszerkesztő-váltás óta történt pozitív irányba haladó változáshoz gratuláljak. Az új­ság szerkesztésében, az újság­írók önálló cikkeikben határo­zott hangnemváltás történt, és ezek jobban kifejezik - véle­ményem szerint - mind az új­ságírók egyéniségét, mind reá­lisabb színben tüntetik fel a napi aktualitások közlését. Hi­ányolom a jó értelemben vett vezércikkeket, tárcákat, esszé­ket stb. A közlésre ajánlott monda­nivalóm: Mögöttünk hagytuk az ’56- os forradalom hivatalos ünne­pét, melyet sajnos mindinkább a politikai csatározások, a tár­sadalmi megosztottság jellem­zett. Hál’Istennek ez a helyi rendezvényekre és médiákra nem vonatkoztatható. Még előttünk áll az egri sortűr 39. évfordulójának gyásznapi megemlékezése. Az akkori őszi hónapok kitörülhetetlen nyomot hagytak bennünk kor­társakban, az aktív és szemlé­lődő résztvevőkben. Abban az időben én a Heves Megyei Fa­ipari Vállalat főkönyvelője- ként dolgoztam, amely üzem az Agria Bútorgyárrá nőtte ki magát. Az alig 70 fős létszámú vállalatunknál igen nagy visszhangra talált a politikai változást követő országos megmozdulás. Október 29-én munkástanács-választásra ke­rült sor, amelynek én lettem az elnöke. A vállalat igazgatóját, Balázs Sándort a munkásgyű­lés többségi szavazattal levál­totta. Balázs Sándor neve az elmúlt években egészen napja­inkig igazságtalan beállításban jelent meg a sajtóban, abban a névsorban, amely a sortüzet adó században lévőket sorolja fel. Ezek a közlések nem tar­talmaznak személyi adatokat, foglalkozást, és így a volt igazgatóval való azonosítás természetesnek látszik. És ez így nem jó, nem a valóságot fedi. Balázs Sándor egykori igazgatónk nem volt a decem­ber 11 -i sortüzet adó század tagja. Ebben az időben ő a Knézich Károly úti - azóta le­bontott - lakásában tartózko­dott. Az üzem és iroda is itt, többségében a mai kórház he­lyén működött. Balázs Sándor igazgató tőlem kért tanácsot, hogy leváltása után mit csinál­jon. Én azt javasoltam neki, maradjon otthon, ne menjen sehová, pihenjen. Tettem ezt azért is, mert igazgatónk testi fogyatékos volt. és gyomrára is többször műtött, beteges ember. Azon az őszön már több mint két éven át töltötte be az igazgatói tisztséget, és ezen idő alatt humánus vezetői beállítottságról tett tanúságot. Több, úgynevezett nemkívá­natos személy felvételét, al­kalmazását tette lehetővé. Jól­lehet, a városi pártbizottsági tagsága közismert volt, azzal kedvezőtlen módon nem élt, az üzemben viszonylagos béke uralkodott azokban a nehéz időkben. Eredeti asztalos szakmája ellenére a gazdasági, termelési ügyeket a szakembe­rekre hagyta. Végül igazságtalannak tar­tom az ő személyének, nevé­nek utólagos kedvezőtlen megítélését azért is, mert a forradalmat követő üldözteté­sek idején az üzemünkben senkinek sem esett bántódása, sőt politikai üldözötteknek adott kenyérkereseti lehetősé­get. Megemlítem ezek között dr. Korompai Jánost, dr. Pat­rik Jánost, akik az akkori mi­nősítés szerint az Észak-ma­gyarországi Munkástanács tagjaiként vettek részt a forra­dalomban. Balázs Sándor a forradalom után még inkább a végzett munkát, és nem a politikai ho­vatartozást tartotta a vezetés elvének és eszközének az üzemen belül. így kovácsoló- dott ki az a vezető munkás­együttes, amely az Agria Bú­torgyárat a maga sajátos arcu­latával, termékeivel létrehozta és országosan elismert válla­lattá tette. Az általam fentiekben leír­takat még sok munkatársam tanúsíthatja, akiket név szerint is ismerek. Bízom abban, hogy Balázs Sándor igazgató emberi becsületét, tisztességét és egyben emlékét is megvé­deni kívánó írásommal egyet­értenek mindazok, akik ismer­ték, és a közvéleményben is egy igazibb emberkép jelenik meg róla. Tisztelettel: Kormos Pál az Agria Bútorgyár alapítóinak egyik tagja Eger, Egészségház u. 11. Hány ora a nyolc óra a bélapátfalvi üzemben? Általában 8 óra, de nem a Pető és Pető Élelmiszeripari, Hal­feldolgozó és Kereskedelmi Kft. bélapátfalvi üzemében, ahol ez napi 10-12-14, néha 16 óra munkaidőt jelent. Ott ugyanis csak 8 órát fizetnek, természe­tesen minimálbérrel. Egy szakmunkás vagy gépkocsive­zető bruttó keresete 15 ezer fo­rint, amit még zsebből megtol- danak 5-10 ezer forinttal. Ha ezt valaki nem vállalja, nem ve­szik fel, vagy elbocsátják. A tulajdonos megállapította a normát, ami kilenc kocsi kon­zerv vagy ezer ruszli egy mű­szakban. A konzervzáró gép teljesítménye folyamatos üze­meléskor kocsinként 1 óra 20 perc. Ha megkérdezné valaki, hogy ezzel a normával ő a fi­zika törvényeit akarja-e be­csapni a dolgozók miatt, vagy a dolgozókat a fizika törvényei szerint, vagy talán mind a ket­tőt, mit válaszolna? Valószínű azt, amit nekem tett szeptember 18-án, amikor egy nap szabad­ságot kértem 19-ére. A válasz: ki van rúgva! Tudomásul vet­tem, kértem a papírokat és a já­randóságomat, amit ő megtaga­dott. A munkaügyi bírósághoz fordultam, ahol elmondták, mit kérhetek és hogyan. A törvé­nyes eljárás szabályait betartva jártam el, így 11 nap múlva já­randóságom egy részét és a pa­pírokat a lakásomra küldték. Az egy év alatt ledolgozott 602 óra túlórám kifizetését azóta három alkalommal ígérték meg, de azt a mai napig nem kaptam meg. Október 19-én levelet kap­tam, hogy másnap 15 órakor je­lenjek meg az irodájukban. A feleségem ment el, mivel mun­kahelyemről nem tudtam el­jönni, ügyvédnő jelenlétében. Megfenyegettek: feljelentenek, mert szerintük nem volt jogom munkát vállalni, és kártérítést követelnek, amiért a zárógépet szétszedve hagytam. Valóban, augusztus 3-án szétszedtem, és az alkatrészeket javításra a ce­mentgyárba küldték velem. Volt munkatársaim, akik még rosszabb eljárásban is ré­szesültek, úgy gondoljuk, hogy a Munka Törvénykönyv parag­rafusai mindenkire vonatkoz­nak. A Pető és Pető Kft.-nél a mai napig nem 8 óra a 8 óra, és addig ez így is marad, amíg ezen hivatalos közeg nem vál­toztat. A többletmunkát pedig, mint más munkáltatók teszik, itt is fizessék meg. Jelen eset­ben a munkaügyi bírósághoz fordulunk, hogy helyzetünkről meggyőződve igazságos dön­tést hozzon. A volt munkatársa­imnak is egy műszak csak 8 óra legyen, ami biztos, hogy na­gyon szokatlan lesz, de talán el tudják viselni. Vég András Novemberi vers Kovács Ferenc és Józsa Fe­renc hadapródra, Battonyai János zászlósra és Kiss Ba­lázs hadnagyra, a doni har­cokban elesett és a szovjet hadifogságban meghalt egykori bajtársaimra és ba­rátaimra emlékezve. *** Novemberi estén gyertyák fénye csillan... Halott-idéző bús, őszi napon. Sárguló levél búcsúzik a fáktól Mindszentek napján, őszi alkonyon. Szobámban most emlékteket idézem. Köszöntlek Titeket, sok régi barát, Testetek porlad az idegen földben. Jeltelen sir fedi a katonát. Elhulltatok vér és vas viharában, Nem halljátok többé a lánykacagást. Emlékteket érzem a nyír- susogásban, Drága barátok, hű katonák... Gyertyám fényénél áldozok Nektek, Fogadjátok e bús üzenetet, S egy csendes, borús , novemberi estén, Értetek hulló könnyeimet. „Csak az hal meg, akit elfe­lejtenek.” Amíg élek, baj­társaitok maradok: Kiss Lajos- tartalékos százados nyugdíjas „Hogyan legyünk tanárok...?” Ezzel a címmel jelent meg a Hírlap október 7-i számában, az egri főiskola elsőéves ének szakos hallgatóinak, szerkesz­tőségünkbe eljuttatott leveléből néhány sor. Szeretnék, ha a magánóráik megmaradnának. A diákok panaszára Gulyásné Székely Éva, az ének-zene tan­szék vezetője válaszolt: A képzés célja, hogy az ének szakos hallgatók adottságaikat továbbfejlesztve, hangszeres tudásukat emelve, elméleti is­mereteiket gyarapítva önállóan képesek legyenek a gyerekek széles körű zenei nevelésére. A problémákat a tanszék a főis­kola vezetésével megtárgyalta, a hallgatókkal pedig még szep­tember első hetében ismertette, így hetente egyszer 22,5 perc jut a hangképzésre és a hang­szerjátékra, amelyet a Főisko­lai Tanács állapított meg. A tanszékvezető ezúton is köszöni azoknak a zeneiskolai óraadó tanároknak, valamint a nyugdíjas kollégáknak a segít­ségét, akik támogatják a hallga­tók zenei oktatását-képzését. Hancsák Orsolya Újra küldjön nekünk egy fotót Az elmúlt időszakban örömmel fogadtuk, hogy ol­vasóink közül többen is rendszeresen küldtek egy- egy fotót szerkesztőségünk­nek. Ezek a közvetlen kör­nyezetükről, családi esemé­nyekről, az adott települést, közösséget foglalkoztató dolgokról számoltak be. Az említetteket mindig rövid megjegyzésekkel egészítet­ték ki. Ezúton is kérjük előfize­tőinket, a Hírlapot olvasó­kat, hogy éljenek ezzel a le­hetőséggel. Várjuk a fotókat és a leveleiket is az Olvasóik Fórumába. A címünk: Heves Megyei Hírlap Szerkesztősége 3301 Eger, Pf. 23. Egy műszaki átadás árnyékában! Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk október 11-i számá­ból értesültünk, hogy Heves városában a munkaügyi köz­pont kirendeltségének mű­szaki átadására került sor. Ezzel kapcsolatban szeret­nénk néhány gondolatot leírni, aminek a címe az lehetne: Egy műszaki átadás árnyékában! Megtudhattuk azt is, hogy az egész potom 30 millióba került. A huszonkét fős kiren­deltségi dolgozók megnyug­tató módon lettek elhelyezve. Heves városa jól járt, mert a város egyik legszebb épülete az intézmény. Miről nem esett szó? Arról, hogy ezt a tevékeny­séget néhány évvel ezelőtt egy „szerény” hivatali szobában két fő egy számítógéppel el­látta. Elsődleges feladatuk az volt, hogy próbáltak az akkori szabályok szerint a környező vállalatoknak a munkaerő­gondjain enyhíteni. A pálya­kezdő fiatalok útját egyen­getni. A szükséges adatgyűj­tést és adatszolgáltatást elvé­gezni. Arról sem szólt senki, hogy a térségben lévő munkanélkü­liek, jövedelempótlékosok százainak, ezreinek a sorsa mikor lesz „megnyugtató” módon rendezve. Sajnos, akármilyen szép is az új épület, örömét senki sem leli benne, és nemigen büsz­kélkedik vele, mert egyér­telmű, hogy gazdasági nyomo­rúságunk szüleménye ez a lé­tesítmény. Előrelépésünk reményében nem ilyen intézmény létesítését várták. Azt sem gondoltuk, hogy Heves zálogházzal büsz­kélkedhet, ahol szakszerű ki­szolgálással várják a tisztelt ügyfelet. Ézek hozzátartoznak a gaz­dasági helyzetünkhöz? A nagy átalakulásnak a velejárói? Nem hiszem. Ezek csupán ta­lálgatások, és ezekkel csak „rövid távon” szabad szá­molni, mert a türelem fogytán van. De lehet az is, hogy ép­pen a mélyponton? A gondok orvoslásának más útját kell gyorsan megtalálni. Ez a járható út! Tisztelettel: Enyedi László Heves Mennyibe kerül a koszorún levő virágdísz, ha lopott? Az ember nem is feltételezné, hogy esetenként mire nem ké­pes a kapzsiság a kegyelet ün­nepe előtt pár héttel. Az eset október 22-én történt a Kápolna-Verpelét közötti közlekedési út mellett: Aldeb- rőn, az Árpád út 82. számú ház előtti berkenyefánál. Megállt az úton egy fehér színű kocsi, melynek a rendszáma: DNE 663. Akkor még senki nem sej­tette a bent ülő huszon-év kö- rüji szőke férfi és sötét hajú hölgy szándékát. Hamarosan nyílt az ajtó, és minden kérde­zés nélkül nekiestek a legszebb őszi díszében pompázó berke­nyefának, letaposva még a kö­rülötte lévő virágokat is. Nem érdekelte őket, hogy Aidebrön „minden embernek több szeme \ »> 0 van”, és vigyáz nemcsak a látó­terében, hanem azon túl is a község, a közterület értékeire. Van-e az ilyen embereknek lelkűk, mert ha volna, már ré­gen nem a közterület csúfításán törnék a fejüket, hanem a tisz­tességes, korrekt vállalkozáson, emberi kapcsolatokon. A lopott berkenye-dísz nem is igazán adhatja meg a kegyelet_ koszo­rújának és halottainknak az őket megillető tiszteletet, mivel a gyanútlan vásárló nem sejti a virág eredetét. Elszomorító, hogy idáig süllyednek emberek, akik közterületeink, díszfáink rongálásával akarják tűzdelni a kegyelet koszorúját. Kérem, ne vásároljanak tőlük... Teljes név és cím a szerkesztőségben

Next

/
Thumbnails
Contents