Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-25 / 277. szám

Mintegy negyedszázada talál­koztunk először... Dr. Somos Lajos egri, Ady Endre úti otthonában fogadott. Abban a szerény, praktikus be­rendezésű, puritán hangulatot árasztó kis szobában, ahol élt, munkálkodott. Zavartan méregetett. Aztán némi töprengés után lefegy­verző őszinteséggel indokolta bizonytalanságát:- El kell mondanom - akkor is, ha a tervezett riport emiatt nem készül el mindig is is­tenhívő voltam, s az is marad­tam. Azok a tiszta szemek választ vártak. Örültem, hogy meg­nyugvást kelthettem benne.- Miért lenne ez akadály, hi­szen én is így vélekedem, leg­feljebb nem verem nagydobra... Ekkor született meg az a harmónia, amely szellemi kap­csolatunkat léte fogytáig meg­határozta. Utána számos téma hozott össze bennünket. Mindig a megfelelő, az annyira óhajtott, a semmi mással nem pótolható hullámhosszon. Sokszor be­szélt pályájának fordulóiról, hozzásegítve egyéniségének feltérképezéséhez. Áldozathozatalra született. A szegények hadából indult, s az itt kapott útravalót soha nem fe­ledte el. Osztályrésze lett a siker, elju­tott a csúcsokra, ám soha nem az elismerés, hanem az elvég­zendő feladat izgatta. Hatott rá a nemesveretű iro­dalom varázsa. Tanítóképző in­tézeti tanárként, majd igazgató­ként önképzőkörökön plántálta a felnövekvő nemzedékek lel­kűidébe a Szép, az Igaz iránti olthatatlan szomjúságot. Diákjai rajongtak érte. Ez érthető, hiszen - s ez már ezer­nyi titkának egyike volt - part­nernek, alkotótársnak tekintette őket, s azt vallotta, hogy a Mes­ter kötelessége az értékek felka­rolása, csiszolása, illő fogla­latba helyezése. Ennek az ügynek akart szol­gálója lenni. Kioltva magából mindenféle érvényesülési és karriervágyat, nyers önzést, gyomorfacsaró törekvést. Tanulmányokat, könyveket írt. Ezek ma is aktuálisak, hi­szen Valóságból szerzett ta­pasztalatokra építette ötleteit, javaslatait. Később megpróbáltatások regimentjével kellett megbir­kóznia. A Rákosi-diktatúra szinte fizikailag törte meg. Adottságait ugyan becsülték, de pálfordulást vártak tőle, azt, amire nem volt hajlandó. Szenvedséges töprengés után karakterét nem sértő kompro­misszumra hajlott, hiszen né­masága másokat károsított volna. Hamarosan otthonosan moz­gott az úgynevezett szocialista pedagógia berkeiben is. Ismertük egymás nézeteit, ezért a különböző rendezvé­nyeken cinkosan összemoso­lyogtunk. Élveztem azt a bravú­ros kötéltáncot, amit folyvást produkált. így kellett tennie, hi­szen csak ekképp patronálhatta a hátrányos helyzetűeket, így szervezhetett hatékony moz­galmat felzárkóztatásukra az az egykor kisemmizett családból rajtolt hajdani ifjú. Birkózott Makarenkóval is. Erényeit illett emlegetnie, hol­ott tisztában volt azzal, hogy az egész feltupírozott ideológiai smafu, hiszen az áldott tehet­ségű tanárok évszázadok óta gyakorolták az efféle hivatást. Diszkréten jelezte is a méltán nagy neveket, s emlegette a névteleneket is, akik folyvást a hivatásra esküdtek. Mindössze a látványosságról, a csinnadrat­táról mondtak le. Akárcsak ö.- Tudod, nem az érdem a fontos, hanem az, ha mentőövet nyújthatunk azoknak, akik erre rászorulnak. Szólt ars poeticájáról is. Nem fellengzősen, hanem egyszerű szavakkal operálva.- Mindig azt hirdettem, hogy szeretettől áthatva kell köve­telni. Azért, mert becsülöm a rám bízottakat, azért, mert tisz­tában vagyok azzal, hogy tőlem is függ: milyen jdnőttekké nő­nek, milyen szokások, normák, vonások rögződnek beléjük. Minderről persze lehet szak­zsargonban értekezni, de hát az ilyesmi ködösítés. Különös­képp akkor, ha nem érezni a szólamok mögött a hétközna­pok lüktetését. Nyugdíjasként is aktív ma­radt. Nem állhatott félre, mert érezte: számítanak rá, igénylik tanácsait, s azt a veretes tudást, amit az évtizedek során össze­gyűjtött. Kizárólag azért, hogy az mások javára kamatozzék. Joggal nevezhették volna a nevelés professzorának, mégis mindenki Lajos bácsija lett, aki egyszer sem utasította el a hozzá fordulókat, aki nem hi­vatkozott korára, az azzal járó fáradtságra. Kimeríthetetlen erőtartalékaiból bárkinek jutott, mert folyvást feltöltekezett. Aktív természetjáróként nemcsak a hegyek-völgyek bé­kéje formálta mindig újjá, ha­nem a törvényszerűen vissza- sugárzó tisztelet is. Mindmáig hálás vagyok azért, hogy a Magyar Pedagó­giai Társaság megbízásából egy munkásságát méltató kötettel hajthattam fejet magvas szor­goskodása előtt. Azt sem felejtem el, hogy ott lehettem a 80. születésnapja al­kalmából rendezett meghitt ün­nepségen, amelyen ott voltak tanítványai, kollégái, helyi és országos hírességek. Neki dukált a „korona”, mégis tiltakozott az ellen, hogy főszereplő legyen. Úgy adomá- zott, csevegett, hogy mások erényei villóddzanak. Csodát produkált, hiszen va­lamennyien otthon éreztük ma­gunkat. Annak a „hajlékában”, aki úgy osztogatta krőzusi kin­cseit, hogy sose tekintsék ellen­szolgáltatást váró ajándékozó­nak. Rám hunyorított, szemvilla­nása arról vallott, hogy mindent neki köszönhet. Annak a Te­remtőnek, akitől soha nem pár­tolt el, akihez mindvégig hű maradt, akinek remekmívű hangszerévé vált. Aztán csendesen elment... Nem végleg, mert onnan is üzen. Mindazoknak, akik tes­tamentumát örökzöldnek tekin­tik, s vállalkoznak arra is, hogy továbbfejlesszék, gazdagítsák. A nyiladozó Értelem javára... Pécsi István Sokkoló sok a nincstelenségben 4Jzubjektív SIRÁNKOZIK a nagy pénzin­tézet, mert kedvezményes la­káshiteleinél kiderült, hogy jogtalan volt a kamatemelés, s az igazságtalanul bezsebelt kü- lönbözetet vissza kell fizetnie a pórul járt polgároknak. Képte­lenségnek tűnik számára segít­ség nélkül igazodni az ítélet­hez. Csak akkor lehetséges ez - mondja —, ha az állami költ­ségvetés átvállalja a váratlan terhet. Őszintén sajnálnám a nagy pénzintézetet, ha nem ismer­ném jobban, a legkisebb tu­domásom sem lenne packázá- sairól. No meg a költekezései­ről! Szükség sincs az alaposabb körültekintésre, akár köze­lebbről is tapasztalhatom meg­lepő pazarlásait. Könnyű szívvel vásárol az eladó vételi áránál lényegesen drágábban ingatlant irodaháznak. S az előző gazdánál is ilyen célokra szolgált épületre - mint hallani - ráfordít még egy csomót! Mivel: van miből... Az elbukott, mintegy 2f milliárd forintot azonban szi­gorúan követeli az államtól. S nem ő az egyetlen, aki a mar­kát tartja, ha a gazdálkodásába valami hiba csúszik, esetleg éppen az emlegetett pocséko­láshoz hasonlók miatt. Akár egy kisvárosban is több bank építkezik igencsak irritálóan manapság. A jámbor polgár meg csak tátja a száját, amikor észreve­szi! Nem győz csodálkozni, hogy az a palota, amit eddig annyian irigyeltek, miért ép­pen a pénzintézet számára lett egyszerre oly alkalmatlan, hogy szinte csak a külső falai maradhatnak, s többnyire át­alakul, megváltozik, kap még egy sor „csicsáf’. Tudom, hogy ki-ki azt kezd­het a tulajdonával, amihez ép­pen kedve tartja. Építheti, szé­pítheti, ha nem ütközik sza­bályba. Azt is megértem, hogy a bank az üzleti világ igen fon­tos színtere, s ilyenformán nem lehet akármilyen. A küllem is fontos, hiszen a partner ebből szerzi az első benyomásokat. Gondolom azonban, hogy talán mégsem bánnák sokan, ha valamivel szerényebb kül­sőségekkel is beérnék bankja­ink, fölösleges pénzeiktől a legkevésbé sem rongyrázó vá­sárlásokkal, alakítgatásokkal, építkezésekkel próbálnának megszabadulni. Nagyon tudnám tisztelni őket, ha jószántukból is pél­dául kamatcsökkentéssel igye­keznének meg-megcsapolni túlzottnak talált bőségüket, s kevesebbet kunyerálnának az államtól a működésükhöz. HA PEDIG sírniuk kell - gyorsan bezárnák a „boltot”... Gyóni Gyula A főorvos felháborodása Mindketten tettük a dolgunkat, a főorvos úr is, én is. Mégis, akaratlanul is kiváltottam a haragját, s utólag igazat adtam neki. Nem irigylem a főorvos urat. Lehet, hogy fáradt volt már az egész heti hajtástól, talán - hosszú ün­nep lévén - otthon terveztek valami családi prog­ramot is, ami az orvos hivatásából eredő kötele­zettségek miatt amúgy is mindig a levegőben lóg. Ráadásul az is nyugtalaníthatja, ami most az egészségügyben van, fizetni nem tudnak, s még a kis létszámot is csökkenteni kell. Még az is lehet, hogy felbosszantotta valamelyik munkatársa, vagy épp csak nyugalmas hétvégére vágyott. És akkor... akkor behoztak az országúiról két beteget, két em­bert, akik talán még fél órával ezelőtt makkegész­ségesek voltak. Most pedig vérzó sebek, kifica­modott karok, lábak... Képzelem, hogy a főorvos úr mindent megtett értük. A személyzet, a kollégák azonnal vészhely­zetre kapcsoltak, minden, de minden olajozottan ellátva, a sebek bekötözve. S ott a két jajgató sé­rült. Bizonyára siettek valahova, valamiért, s most az sincs elintézve, ráadásul itt ez a tragédia! A fő­orvos úr nyugtatja őket, közben magát is, mert nem lehet, soha nem lehet eléggé felfogni, megér­teni, hogy ezek a balesetek miért következnek be. S akkor cseng a telefon. A vonal végén a napi­lap ügyeletese. A főorvos úr megpróbál higgadt maradni, de hogyan is lehetne az, hiszen itt az a két ember élet-halál között. Az újságíró pedig kérdezi, kik azok, hány évesek, mi a bajuk, mikor gyógyul­nak? A főorvos úr rövid, pattogós válaszokat ad: egy férfi és egy nő, a sérülés nyolc napon túli, elég le­gyen ennyi. Senkinek semmi köze hozzá, a maguk baja, a maguk nyomora, nem idevalósiak... Elszégyellem magam, elgondolom, mi lenne, ha én feküdnék ott a kórházi ágyon, valószínűleg nem örülnék, ha másnap még a nevem is ott állna az új­ságban a baleseti hírek között. Mindketten tettük a dolgunkat. A tudósításom két mondattal rövidebb lett, de ez megért egy ta­nulságot. Jámbor Ildikó Visszatérnek a régi háztetők Gyakran látni manapság, hogy évtizedekkel előbb emelt házak, középületek lapos tetőszerkezetén mindig talál kiigazítanivalót a jelenkor. Javítanivalót? Ennél többet! Teljes felújítást a régi visszahozatalával. Egy újra régit? A csőd fenyegető árnya? Avagy valamit rosszul csináltunk a múltban? És most korrigálni kell? 1 Ha ezt felismerjük, bizony: fejlődés. Sokéves tapasztalat szerint a lapos tetőszerkezet nem vált be. Karbantartása nehézkes, hosszú távra költséges; szinte kiszámíthatatlan, mindig előbb ázik be, mint gondolnánk. Ahol lapos a tető, ott mindig baj van a kréta körül. Bár a kréta nem a tetőn található, mégis beázik idő előtt, tetemes károkat okozva a la­kóknak, alkalmazottaknak. De, hogy ne csurogjon a födém alatt kuksolok nyakába a víz, új megoldást talál­tak a szakemberek valami régi visszaálmodásával. A lapos tetőre ismét visszaépítik a jól bevált kúp alakú te­tőszerkezetet. Erről könnyen lehat az eső, de leolvad a hó is. Egerben a sokadik középület feje fölé kerül cserép- tetős védőburkolat, megszokott „A”-betűs alakjával. A régről ismert tetőemyő alatt nagyobb biztonságban érzi magát, aki háborítatlanul akarja befejezni a mun­kát. így nem csepeg nyakába a víz, nem szivárog a fa­lakon az alattomos nedvek erezete, nem áraszt áporo- dott szagot a fel nem száradó salétrom, nem rajzol tér­képet a támadó szivárgás, de más ártalmas veszedel­mek sem leselkednek a gyanútlan dolgozókra. Nagy megnyugvást, biztonságérzetet nyújt az ilyen felújított tetőszerkezet, és előreláthatóan hosszú időre kitart. Nem is kell nagyon mélyre nyúlni a zsebben, sokáig fog szolgálni, megbízhatóan, tisztán és kitar­tóan, ahogyan évszázadok óta tette. Nemzedékek vált­hatják egymást a jó tető alatt, és különböző korszakok is kezet foghatnak egymással a föléjük emelt hajlék­ban. Tudjuk, hogy a tető a legfontosabb egy álló épület életében, mert mindent felülről kezd ki az idő vasfoga, és mállasztó, bomlasztó munkája mindig az alapok felé halad, éppen ezért nem ártana az alapok alá is nézni, hogy jó fundamentumra kerül-e a jó tető? Gál Elemér

Next

/
Thumbnails
Contents