Heves Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-18 / 271. szám

6. oldal Körkép 1995. november 18., szombat Törvényerőre emelkedett bosszú Élesen bírálja a nyelvtörvényt a nemzetközi sajtó A szlovák politika teljes csődje. így minősítette egy cseh újság­író az új szlovák nyelvtörvényt. A nemzetközi sajtó szinte egy­öntetűen úgy vélekedik, hogy a jogszabály hátrányosan érinti a kisebbségeket. Megértést kért a nemzetisé­gektől az ukrajnai kisebbségek vezetőivel tartott minapi talál­kozóján Leonyid Kucsma el­nök, amiért az ország vezetése az államépítéssel kapcsolatos elfoglaltsága miatt eddig nem szentelt nekik kellő figyelmet. Véget ért péntek délben a len­gyel elnökválasztás második fordulóját megelőző választási kampány. A vasárnapi szavazás tétje: a szociáldemokrata Alek- sander Kwasniewskinek sike­rül-e megőriznie az első fordu­lóban megszerzett elsőségét, vagy fjedig a Szolidaritás egy­kori élharcosa, Lech Walesa marad újabb öt évre Lengyelor­szág államfője. Az esélyek szinte egyenlőek. Eltűnt egy orosz óceánkutató hajó a Fehér-tengeren. Fedélze­tén hatfőnyi legénység tartóz­kodik -jelentette be pénteken a rendkívüli helyzetek miniszté­riuma. Szerda óta hajókkal, köztük egy jégtörővel, és heli­kopterekkel folyik a kutatás. A nyelvtörvény teljesen nyil­vánvalóan és egyértelműen sérti a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használati jogait, és ellenkezik az európai normák­kal, a hatályos nemzetközi do­kumentumokkal - vélték egy­behangzóan a pénteki cseh na­pilapok. A törvény elfogadásáról a szlovák parlament önmagáról állított ki bizonyítványt, és a sa­ját képéhez illő ajándékkal kedveskedett a kisebbségeknek a rendszerváltás hatodik évfor­dulója alkalmából - írta a Li- dové Noviny. Az újság megle­pőnek tartotta, hogy a törvény­tervezet-paródiát 108 képviselő szavazta meg. „Ez a szlovák politika teljes csődje és vere­sége” - fogalmazott a szerző. „A bosszú néha törvényerőre emelkedik. A magyar nemzeti­ség képviselői mellett mások is úgy látják, hogy a szlovákok a minap elfogadott nyelvtör­vénnyel a Habsburg-birodalom fennállása idején végrehajtott elmagyarosításért állnak bosz- szút” - írta a Süddeutsche Zei­tung pénteki számában. Megle­hetősen egyedülálló, hogy egy ország, amelyben több nemze­tiség él, éppen a többség nyel­vének védelmére hozzon tör­vényt - állapítja meg a legna­gyobb példányszámú német or­szágos politikai napilap. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy vélte, hogy Vladi­mír Meciar „soviniszta koalí­ciós partnere, a Szlovák Nem­zeti Párt (SNS) támogatását kí­vánta megnyerni, mert a ma­gyar-szlovák alapszerződés ra­tifikálásához nagyobb szüksége van az SNS egyetértésére, mint a tizenhét magyar képviselő szavazatára”. A magyar kormány tiltako­zása és módosító javaslatai el­lenére a pozsonyi parlament szokatlan egyöntetűséggel fo­gadta el a törvényt - állapította meg a lap. Megítélése szerint csak a későbbiekben derül ki, megalapozottak voltak-e a ma­gyarok aggodalmai. jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1996/XI. Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havon­ta kibocsátott állampapír mos­tantól két héten keresztül kapható. Hogy még könnyeb­ben hozzáférhető legyen. Miért kedveli nagyon sok em­ber ezt a befektetési formát? ES* Mert az egyéves futami­dejű értékpapír megemelt évi 29%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően magas erre az időszakra. Es* Mert a Kamatozó Kincs­tárjegy biztonságát az állam garantálja. ts* Mert tőzsdei forgalma­zásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank kijelölt fi­ókjaiban napi áron adható és vehető. Es* Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figye­lem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befek­tetőknek.) Es* Mert - mint az alábbi lis­tából kiderül sok forgal­mazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1996/XI.) 1995. november 13-24-ig je­gyezhető. Kibocsátási árfo­lyam: 1995. november 13-17. között 99%, 1995. november 20-24. között 99,5%. A kamatozás kezdő idő­pontja: 1995. november 29. Évi kamata 29%. További aktuális informá­ciók: 266-6044. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Mérleg u. 4. • OTP Bank Rt. 3301 Eger, Széchenyi u. 2., Gyöngyös, Heves, Hatvan • Quaestor Értékpapír Kft. 3300 Eger, Sándor Imre u. 2. • MNB Heves Megyei lg. 3300 Eger, Beloiannisz u. 1/A • Cooptourist Rt (a New York Broker Kft. ügynökeként) 3300 Eger, Dobó tér 3. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Tud-e a Ház alkotmányos törvényeket alkotni? Aggodalmak, tanulságok Az előző kormánykoalíció két pártjának képviselői tartottak tájékoztatót teg­nap. Mondanivalójukat a mai kormánynak, illetve egymásnak címezték. Az MDF nevében Kónya Imre frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: az Országgyű­lés - a kormány és a kor­mányzópártok miatt - nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmánynak megfelelő törvényeket hozzon. A sze­mélyi jövedelemadó terve­zett módosítása, az adóeljá­rási szabályok megváltozta­tása még a szabaddemokra­ták szerint is alkotmánybíró­sági értelmezést kívánna. A költségvetés és az adótörvé­nyek részletes vitája a par­lamentben legalább egyhetes csúszással folytatódhat csak. Késésben van az államház­tartási törvény módosítása is. így ezek a jogszabályok még akkor sem léphetnek életbe januárban, ha decem­ber 31-ig megtörténik a jó­váhagyásuk. A KDNP tájékoztatóján Füzessy Tibor ügyvezető el­nök a polgári szövetség eluta­sításának visszhangját érté­kelte. Úgy vélte, hogy a Fi­desz tiszteletreméltóan és bölcsen fogalmazta meg ál­lásfoglalását. A KDNP a vá­lasztmány döntése után sem kíván közeledni az SZDSZ- hez, és - ha kell - egyedül is megméretteti magát a követ­kező választásokon. Bírálta Für Lajosnak, az MDF elnökének azt az állítá­sát, hogy a választások előtt három hónappal már nem le­het szövetséget kötni. Kül­földi példákkal bizonyította, hogy akár előtte egy-két nap­pal is kötnek megállapodást a különböző pártok. Füzessy egyúttal sajnála­tosnak mondta, hogy az MDF -es Kulin Ferenc tollá­ból rosszindulatú megfogal­mazások láttak napvilágot. Azt firtatták, hogy a KDNP a kisgazdáknak vagy a szocia­listáknak akart-e kedvezni. A jelzésekből arra következte­tett, hogy a kisgazdák szintén a saját útjukat akarják jár­ni. Zárószavazás - csak december elején Megváltozik a költségvetés országgyűlési tárgyalásának rendje. Mivel a kormány előterjesztéseihez képest módosul mind a költségvetés, mind a személyi jövedelemadó tervezete, a házbi­zottság úgy döntött: a képviselők lehetőséget kapnak arra, hogy az új elképzelésekről az általános vita keretében mondhassák el véleményüket. így a legjobb esetben is csak december 4—5-én kerülhet sor a költségvetési fejezetek főszámainak zárószavazá­sára. Településszépítő faültetés A honfoglalás 1100. és az államalapítás 1000. évfordulója al­kalmából négy évre szóló országos fásítási program kezdődött tegnap Göncz Árpád köztársasági elnök részvételével. Célja az, hogy az évfordulókat 1100 fa, cserje és virág elültetésével kö­szöntsék a települések. Kiegyensúlyozott kongresszusra készülnek Az eredeti menetrendnek megfelelően zajlik a Magyar Szocia­lista Párt jövő heti kongresszusának előkészítése. Minden felté­tel adott ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben, a valódi problémákra koncentrálva bonyolítsák le a tanácskozást - jelentették be pénteken az MSZP illetékesei. A pártviták ta­pasztalatairól elmondták: a tagság az eddiginél jóval szabályo­zottabb együttműködést igényel a pártvezetés, a kormány és a frakció között. Több pénz az önkormányzatoknak Az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi ülésén egyebek között bejelentették: a kormány mintegy 26,3 milliárd forinttal kívánja megemelni eredeti javaslatához képest az ön- kormányzati célokat szolgáló kiadásokat. Ezenkívül 10 milliárd forint szolgálja majd központi forrásokból a háztartási tüzelő­olajjal fűtők többletkiadásainak mérséklését. ■ SIPOTEKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA: Evelyn Marsh: Halálos ragyogás Wilbur Smith: A hetedik tekercs Andrey D. Milland: Scarlett ahonnan a szél fújt Stephen King: Rémálmok és lidércek Videofilmen A csillagok háborúja és a Nicsak ki beszél? trilógia SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. tel: 36/413-998 Eger, Érsek u. 2. tel: 36/323-393 Sipotéka Antikvárium: Eger, Bajcsy-Zs. u. 2. tel: 36/322-562

Next

/
Thumbnails
Contents