Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-28 / 253. szám
Korniss Dezső: Montázs ’67 - Rezeda 9 (1973) sorozatból Tárlatvezetés (helyett) ^RLapp A magyarországi neoavangárd művészet egyik jelentős, sok színű korszakának piciny szeletkéjét mutatja be a Dobó István Vármúzeum öt hónapon keresztül. A Hatvány Lajos Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményéből válogatott 78 mű - sokszorosított és egyedi grafikák, kollázsok, fotón dokumentált akciók - a hetvenes évek művészetének jellemző darabjai. E kiállítás nem vállalkozhatott átfogó kép nyújtására, hiszen a gyűjtemény, melyből az anyag is kiválasztódott, maga is szűk körből merített. A kortárs művészettörténetírás, szinte még belülről látva az eseményeket, hajlamos az évtizedenkénti korszakolásra. A hetvenes évek pluralista képzőművészetének vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy az évtized első felét még a hatvanas évek expenzionista, elvontan személytelen absztrakton egyetemes, a második fele pedig már a nyolcvanas évek szenzibilis művészetét készítette elő. így a szubjektivista, belsőségessé váló kifejezés mód, valamint az én, a jelen és a történelmi múlt párbeszéde öltött egyre inkább képi formát. A hetvenes évek művészetét egy koránt sem egységes, átmeneti korszaknak tekinthetjük, melynek nagyszerűsége éppen sok színűségében rejlik. Az egri kiállításnak egyik legnagyobb érdeme, hogy e változatosságot reprezentálni tudja. A hideg, kiszámított geometrikus formák, a sorozat dokumentációk mellett feltűnnek a figurák, s a múlt toposzai, és feltárulkoznak a történelmi és az emberi problémák. A korszakra oly’ jellemző grafika számtalan technikai eljárása látható e lapokon. A sima, homogén felület és a finom, színátmenetek létrehozására alkalmas szitanyomat a kor egyik legfelkapottabb sokszorosító technikája volt. E mellett a rézkarc, a borzolás, az alugráfia, a monotypia illetve a kombináltan használt eljárások és az egyedi rajz, valamint a különböző minőségű papírok, a szokatlan alapanyagok, a fotó rendre felsorakoznak a kiállításon. Korniss Dezső (1908-1984) már idős, követőkre talált művész volt, amikor az itt látható hat egységből álló „Rezeda 9” című ciklusa összeállt. Deim Pál (1932) tömbszerű, arctalan, leegyszerűsített bábokat fest, melyek igyekeznek egymásba kapaszkodni. A geometrikus elemekből felépülő konstruktív képen a sík-színfoltokká felbomló rétegek misztikus csöndbe burkolják a központi figurákat. Keserű Ilona (1933) szitanyomataira is a tiszta geometrikus sík formák, a homogén színfelületek a jellemzőek. Feszes, logikus rendszerben felépülő sorozatán - melyből itt két lap látható - egyetlen alapmotívumot variál. Maurer Dóra (1937) munkásságában a hetvenes évek elejétől megfigyelhető egy programkör, melyet a nyomhagyás problémája, illetve egy alapforma folyamatos fejlődését, átváltozását nyomon követő sorozatművek jellemeznek. A Környomok vagy az Eltolódás című sorozatain is a jelentéstöbblet kialakulása figyelhető meg úgy, hogy a kiinduló forma fokozatos megváltoztatásával új vizuális minőségeket hoz létre. Gáyor Tibor (1929) sorozatán a - Male- vics óta nem egyszerűen csak geometrikus alakzatnak tekintett - négyzetes forma fejlődik, gazdagodik egy bezárt rendszerben, melyből kiszabadulni képtelen. Ez a mű is híven reprezentálja a gáyori logikus, elvont gondolkodásmódot. Banga Ferenc (1947) kalligrafikus finomságú tusrajzai súlyos gondolatok hordozói. Gyermeki irkafirkákból, tintapacákból kinövő, mókásnak tűnő figurái, tépett bozontú, nagyfejű groteszk alakjai lidérces álmok és mindennapi félelmek szereplői. Komikummal átszőtt tehetetlenségükben magunkra ismerhetünk. Sáros András Miklós (1945) technikailag tökéletes rézkarcain előtűnnek a régi korok művészetének motívumai: a korpusz, a talapzatra állított - itt ugyan káposzta-fejjé változott, s ezáltal jelentéstöbblettel felruházott - mellszobor, s az apró emberkék által lejátszott csatajelent, melyen a figurák oly archaikusak, mintha a barlangfestményekről származnának. A kor akcióművészetének emlékét őrzi Swi- erkiewicz Róbert (1942) Ady- maszk fotósorozata és nyomata, ahol a képek egy lejátszott esemény részleteit örökíti meg. Egy olyan korszak művészetével találkozhatnak az egri várban, mely szándéka szerint igyekezett elmosni a hétköznapi életet és a művészetet mereven elválasztó határt. Halászná Szilasi Ágota (A szerző a Dobó István Vármúzeum művészettörténésze) ~7 7\ "hl AFIíYI T\T sím Gál Elemér: SVEJK 66. Lukás a vége felé megtörtén könyörgött Svejknek, fejezze már be, nem tudja idejében elkapni a súlyos címkés üvegeket, még eltörhet valamelyik.- Akkor nem tudja mivel kínálni a vendégeit! - heccelte Svejk a megkukult Lukásot, aki nem hitt a szemének, hogy ilyen váratlanul kon- zervekből, teli üvegekből épít várat magának a szűk lakásban. Csaknem a mennyezetig ért a csodás rakomány, a végén már ötös sorokban kellett építkeznie, hogy valamiképp elférjen az áru a szobában. Hihetetlenül nézte, de sehogy sem akarta látni, értelemmel is felfogni, hogy ez valóság, amit szemével érzékel. A csalódások sorozata, a kilátástalan helyzet, reménytelennek látszó sorsa elvette szeme elől azt az érzékenységet, amivel rá kellene látni a boldog valóságra is. Nem csoda, hogy erre képtelen olykor, hiszen elszoktatta ettől a keserű tapasztalat. Most, mint aki olvasni tanul, egyenként ismerkedik külön-külön az ajándék minden darabjával, hogy tényleg az-e, amit lát, de azért csak felteszi még egyszer az aggodalmaskodó kérdést:- Svejk, biztos, hogy nem lesz baj ebből? Ez már sok. Kész raktár. Háborúban ezért agyonlőnek. Tengernyi élelem roskadozik itt. Nekem csak egy gyomrom van. Ami itt felhalmozódik, tízezer szájnak is elég lenne, de egyetlen embernek ennyi már igazságtalan.- Ó, kérem - sóhajt nagyot Svejk a zabálnivaló elosztása mindig kényes kérdések közé tartozik, ezen mindig esik egy kis csorba, akárhogy kerekítik az okosok, a végén csak hoppon marad valaki. Igazságtalanul sikerül; bárkinek is legyen kezében az igazság kenyeret szelő kése.- Én akkor se venném el embertársam szája elől a falatot - makacskodik Lukásban az emberszerető humanizmus.- Mit törődik ezzel! Kapta és kész. Magáé a szerencse. Vagy megint a kutya elől akarja elkapni a csontot, mert lóg rajta egy kis cafat hús?- Nemcsak kenyéren él az ember - ellenkezik továbbra is Lukás -, lelkünk is van, amelyik meg is szólal néha. Hallatja szavát.- Persze hogy megszólal a drága lélek jó sok, illatos kenyér láttán, de még jobban hallatja szavát, ha van sok hozzávaló. Erre a szagra jő elő a finom, drága jó lélek. De látnám magát napokig korgó gyomorral, nem tudom, min elmélkedne a maga finom kis lelke? A maga finom lelkének harangoznak, főhadnagy uram. Azért lelke persze hogy van az embernek, ha már a jó Isten így osztotta be, de hangoskodik a gyomor is. Szerintem mégis a gyomor a békétlenebb, követelőzőbb. Ez szokott dörömbölni többször a lélek ajtaján, és a szegény jó lélek mindig megnyílik a gyomor ördöge előtt. Előbb a has, azután a morál. Mondta egy német író. Svejknek ez a lélektani kiselőadása elkedvetlenítette Lu- kást, és az a biztonságtudat, hogy immár nem hal éhen, Svejk szemébe merte mondani:- Ha magát kategorizálni kellene, Svejk, nem tudnám hová sorolni. Az emberek olyan csoportjába tartozik, amelyik nem létezik. Segít a bajba jutott emberen, és mégis ezzel együtt kíméletlenül rombol.- Főhadnagy úr, maga rombolásnak nevezi azt, amikor én építőanyagot hordok magának? - mutat a toronymagasra felrakott konzervhalmazra, amelyet tényleg masszív, öles várfalaknak is nézhette volna egy kisgyermek.- Svejk, ne értsen félre - védekezik Lukás -, hálás vagyok magának, csak azt nem értem, hogy tud olyan gátlástalanul belegázolni valakinek a lelkivilágába. Maga nem tiszteli az általános emberi értékeket. Mindenben a rosszat keresi, és azt dörgöli az ember orra alá. Többször agyon akartam lőni magát, de valami mégis visszatartott, hamar elhamvadt bennem az indulat. Úgy látszik, megsejtettem, hogy szokatlan cselekedetei jó szándékúak. (Folytatása következik) "4 1 ‘ % ■ I ' ■> ’ 1 — t-i,n t ^ y -5 'l/ltHKItiniliJ j H _ iliii ..."i v-.'.v Ui r. V. .- ••? } ' ’> i4- r L l. u;Mr ti Mitt 5xci cilfcif, ■■ 4 í I £
