Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-28 / 253. szám
„Főállású nagypapa vagyok...”- Domán úr! Távol áll tőlem a szándék, hogy mindjárt beszélgetésünk elején megdicsérjem, de nagyon jól néz ki. Elárulná, hány éves?- Január 4-én leszek hatvan.- Mi a jelenlegi státusa?- Mondhatnám azt, hogy főállású nagypapa vagyok. Ha már korábban a lányaimra nem jutott annyi idő, mint amennyit szerettem volna, most az unokáimnál szeretném mindezt pótolni. De ezenkívül is elfoglalom magam. Az időmet még ma is be kell osztanom, hogy mindenre jusson... Egyébként előnyugdíjas vagyok. Felhasználtam azt az adott lehetőséget, hogy ezt a „státust” válasszam. Emellett nem igazán lehet dolgozni, mert ha az úgynevezett minimálbért valaki megkeresi, akkor elveszti az előnyugdíját.- Öntől valamikor nagyon sok cigarettát kaptam. Elfogad tőlem egy Philip Morris-terméket? Egyáltalán dohányzik még, vagy már rá se képes nézni a cigarettára?- Dohányzom, aminek sajnos elég régi története van. Hétéves koromban szívtam el az első cigarettát, s apám összesen háromszor pofozott meg, minden alkalommal a bagó miatt. Volt az életemben összesen talán három hónap, hogy nem füstöltem, amikor egy sportbalesetet köver tőén eltört a bordám. Ezt a időszakot leszámítva, elég intenzív dohányos vagyok. Visszatérve a kérdésre: az ajándékokkal úgy vagyok, szívesebben szeretek adni, mint kapni, de ha kapok valamit, azt tisztességgel megköszönöm, feltéve, ha jő szándékkal adják. Egyébként én magam is Philip Morris-terméket szívok: a hosszú Multifiltert. Figyelembe véve ennek a cigarettának a tulajdonságait és az árát.- Valamikor azt nyilatkozta, hogy különböző- féle cigarettákat szív. Napközben gyengébbet, egy jó ebéd után egy erős Symphoniát..- Ennek a szokásnak volt egy gyakorlati alapja. Az ebben a szakmában dolgozó dohányos számára nagyon fontos, hogy meg tudja ítélni a cigarettákat a saját kategóriájukban. Amióta eljöttem a dohánygyárból, a Multifilterhez hűséges vagyok.- Miként gondolja: a dohánygyárban dolgozók örültek a több évtizedes Domán-korszak végének, vagy netán bánkódtak emiatt?- Gondolom: is-is. Alig 28 évesen, 1964-ben kerültem a dohánygyárba, amikor kineveztek főmérnöknek. Gyakorlatilag már akkor is szabad kezet kaptam a műszaki fejlesztési tevékenységhez. Tehát korán megadatott a lehetőség az alkotómunkára. 1970-ben lettem igazgató, és gyakorlatilag 1991 végéig töltöttem be ezt a funkciót. Igyekeztem mindig emberséggel közelíteni a kollégáimhoz. Nyilvánvalóan van, aki ezt így, van, aki másként értékelte, ítélte meg.- Elmesélné nyugdíjazásának történetét? Ez ugyanis akkoriban sokakat meglepett, hiszen a közvélemény tudatában az él, hogy ön szorgalmazta ezt a privatizációt.- A kormányszinten megszületett privatizációs döntést már igaz, hogy szorgalmaztam. Nem dolgoztam úgy, mint sokan mások, akik megpróbálták húzni-halasztani a dolgot. Úgysem lehetett volna három hónapnál, fél évnél tovább elodázni a döntést. Ha már kormányszinten megállapodtak, döntöttek a privatizációról, akkor már ehhez alkalmazkodni kellett. Az más kérdés, hogy én - személy szerint - mennyire értettem ezzel egyet, avagy mennyire nem. Meggyőződésem ugyanis, hogy az élelmiszeripar privatizációja során más sorrendet kellett volna választani. Célszerűbbnek látszott volna először a sokkal sikertelenebb ágazatokat eladni. S ez nem utólagos okoskodás a részemről. Magáról az eladás tényéről nem én tárgyaltam, hanem ez állami szinten történt. Ami a kérdés konkrét részét illeti: a Philip Morris világcég, amiről köztudott, hogy úgynevezett külső vezetőt nem fogadott el eddig még sehol sem.- Ön azonban nem számított külső vezetőnek, hiszen már több mint egy évtizede kapcsolatban állt a Philip Morris céggel.- Tulajdonosi szempontból annak számítottam. Az Egyesült Államokból irányított nemzetközi konszern sem Domán László, sem más kedvéért nem tér el saját gyakorlatától, ami annyit jelent, hogy egy ilyen privatizáció kapcsán teljes mmm _________ T ílR l [Mm 7ST (FOTÓ: PERL MÁRTON) . . Szinte csak közhely jut eszembe. Olyan, mint: az élet dolgai kifürkészhetetlenek. Az egyik percben még két titkárnő osztja be az ember idejét: kivel, mikor van találkozó, megbeszélés, üzleti ebéd, vagy éppen tárgyalás. Hová kell pontosan érkezni, s meddig illő ott maradni. Egyszerre három telefon csörög, postát bont, majd eligazítást tart. Beszámol és beszámoltat, fizetésemelést oszt, dicsér, ösztönöz, netán elmarasztal. Kapcsolatokat tart mindenkivel, akivel csak kell, sokszor még azzal is, akivel teljesen felesleges. Nyilatkozik, ha van kedve, ha nincs, s időnként a Keleti pályaudvarnak érzi szobája forgalmát. Aztán hirtelen csend. Van, aki nyugdíjba vonul, van, aki tudatosan kilép a mindennapok nyüzsgéséből. Van, aki pályát módosít, s van, akinek munkahelyét privatizálták. Szépen, lassan tudomásul veszi, hogy már egyre kevesebbet csörög a telefon, a barátok is megfogyatkoztak, s a véleménye sem annyira fontos már. Ok azok, akik ilyen vagy olyan oknál fogva kiléptek a közéletből. De vajon mi van velük...? Egyáltalán hogyan, milyen módon élték meg mindezt? Ezzel az írással útjára indított sorozatunkban - amivel a jövőben havonta egyszer jelentkezünk - azokat az embereket keressük meg, akik valamikor, valamiért nagyon fontosak voltak. Első vendégünk dr. Domán László, aki évtizedeken keresztül volt az Egri Dohánygyár igazgatója. vezetői gamitúracserét hajtanak végre. Ráadásul a Philip Morris-szokások szerint 2-3 évente váltják a vezetőket. S ez így van Magyarországon is, hiszen az 1992-es induló évhez képest már más a vezetője az egri cégnek. Tehát abban, hogy nem én lettem a privatizációt követően a gyár vezetője, nem volt semmi meglepő, s ezt én már akkor is tudtam, amikor a Philip Morrisszal történő tárgyalások elkezdődtek. Amikor birtokon belül kerültek, megköszönték, hogy egy ilyen korszerű technológiával felszerelt gyárat vehettek át. Az más kérdés, hogy az eladó részéről nem kaptam ilyen elismerést, de ismerve az Állami Vagyonügynökségnél dolgozókat, erre különösebben nem is számítottam.- Mikor volt utoljára a gyárban?- Én a gyárba csak akkor megyek, ha hívnak. Nem szeretek visszajáró vezetőt játszani. Vannak bizonyos elveim, amelyeket az élettapasztalatom alakított ki, amelyekbe ez is beletartozik. Úgy érzem, egy megbecsült, elismert, sikeres vezetője voltam ennek a gyárnak, s nincs arra szükségem, hogy fogadatlan prókátorként véleményt mondjak a mai dolgokról, jelenlétemmel zavart okozzak egykori kollégáim munkájában. Ha hívnak, akkor nagyon szívesen megyek. Most van egy közvetett úton történt felkérés, ami arra vonatkozik, hogy a gyár 1996-os, 100. születésnapjára írjak egy összefoglalót a fejlesztési időszakról. Ezt szívesen megteszem. Még egyszer hangsúlyozom, nagyon jól éreztem magam az Egri Dohánygyárban. Mint vezető, mint első számú vezető, sok sikerélményem volt, de magam se szerettem azokat az embereket, akik erre való hivatkozással továbbra is intézkedni szeretnének. Ha valami lejárt, akkor azt tudomásul kell venni, ha valaki nem találja meg az életben az újabb örömszerzési forrásokat, akkor az vessen magára. Több ajánlatom volt a fővárosból, én azonban soha nem voltam Budapest-párti, az egri felkérések pedig számomra nem voltak megfelelőek, így választottam a nyugdíjaséletet.- Mit érez, amikor elmegy a dohánygyár előtt, ha már be nem megy?- Gyakorlatilag ez a 27 év nem múlt el nyomtalanul. Mint külső szemlélő, nagyon örülök annak, ha fejlődést, építkezést látok, újuljon meg akár csak a kapubejárat. Tudok arról persze, hogy az emberek örülnek a jobb kereseti lehetőségeknek, bár ez a gyár ebből a szempontból a megyében mindig az elsők között volt. Nagyon örülnék annak is, ha az ott dolgozók biztonságérzete is erősebb lenne, mert ez nem mindig tapasztalható. Érzek némi feszültséget, ami nem baj ha megvan, a gond csak akkor kezdődik, ha ez túlságosan nagy. Más ez a világ, hiszen annyira teljesítmény-orientált, hogy nem igazán engedi meg a tévedéseket, s szívbaj nélkül megválnak azoktól az emberektől, akik valamilyen oknál fogva nem felelnek meg az elvárásoknak, a követelményeknek. Egyértelműen az értéktermelés a mérvadó, nem sokat jelent a múlt, a több évtizedes helytállás, a mindennap megújuló teljesítmény számít.- Nem elfogult vélemény, hogy a Domán-korszak dohánygyári lezárásához nem volt méltó a befejezés...- Szeretném leszögezni, hogy elsősorban azt tekintettem adománynak, hogy a dohánygyár első számú vezetője lehettem. Ennek természetesen bármikor vége lehetett volna korábban is. Hogy én ilyen hosszú időn keresztül munkálkodhattam, már ez egy megtiszteltetés volt a számomra, egy olyasfajta elismerés, amit igen nagyra értékelek. Éppen ezért nem érzem tragédiának, hogy ez megszűnt. Az, hogy valaki 58 évesen vagy 60 évesen megy el, egy olyan dolog, amin túl lehet esni. S mindenkinek azt tudom tanácsolni. hogy reálisan értékelve a saját helyzetét, essen is túl ezen. Azt elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki még 65-70 éves korában is vágyik arra, hogy hatalom legyen a kezében. Holott mindenki tudja, már rég nem az általa megszabott irányvonal érvényesül az általa vezetett cégnél. Ilyenkor lehet lerombolni a több évtizedes eredményes alkotói munkát. Ehhez persze kell megfelelő családi háttér is, hogy legyen hová visszavonulnia, érezze azt, hogy amit ebben a közegben tesz, az is fontos, majdhogynem elengedhetetlen.- Mit csinál ma?- Sokat mozgok, sportolok, igyekszem a családban hasznosítani magam. Kiemelt ebből a szempontból a két unokám. Van mit csinálnom. Soha nem unatkozom, s ez nagyon lényeges dolog.- Nem tervezi a közéletbe való visszatérést?- Megmondom őszintén, szeretnék 60 éves korom után aktívabban élni, de igyekszem nem ráakaszkodni egyetlen szervezetre, s személyre sem. Remélem, meg fogom találni a lehetőséget arra, hogy még dolgozhassak. Úgy vélem - figyelve az eseményeket -, hogy bennem van még energia, tapasztalat s felkészültség, amit még hasznosítani tudok.- Jár-e futballmeccsre, vagy valamilyen más sporteseményre ?- Járok futballmeccsre, teniszre, vízilabdára. Természetesen, ma már csak szurkolóként, s nem úgy, mint amikor sportvezető voltam. Köztudott, hogy a labdarúgó-szakosztály elnökeként tevékenykedtem, de úgy érzem, ott is lejárt az időm. Elég furcsa módon sokan úgy gondolták, hogy én ezt valami anyagi előnyökért teszem, pedig csak pénzt szereztem a futballnak, kivenni onnan soha egy fillért sem vettem.- Sok barátot veszített azóta, amióta nem gyárigazgató?- Nekem az igazi barátaim megmaradtak. Ez gyakorlatilag független volt a gyártól, adott volt akkor is az a társaság, s ma is. Természetesen nagyon jó munkatársi kapcsolataim is voltak, amelyek azóta erőteljesen meglazultak. Ebben nem látok semmi kivetnivalót, mert én magam sem vágyom arra, hogy most órákon keresztül beszélgessek valakivel a munkáról, a gyárról.- Egyáltalán milyen ma az emberekkel való kapcsolata?- Nincsenek problémáim ezen a téren, nagyon kedvesek és udvariasak velem az emberek úgy általában, s én is igyekszem hasonlóan viszonyulni hozzájuk.- A közélet kapcsán az előbb szóba került, hogy vannak elképzelései a jövőt illetően. Beszélne a konkrét terveiről?- Azért nem beszélek, mert konkrét terveim nincsenek. Én azt a felkészültségemet, ami a közgazdasági ismereteimből fakad, szeretném hasznosítani. Hogy hol, azt még nem tudom. Ha kapok ennek megfelelő megbízást akár szakértőként, akár egy-egy folyamat mozgatójaként, akkor azt örömmel vállalom.- Mire emlékszik szívesen?- .Azokra az időkre, amikor megalapozott tervek alapján elsősorban a műszaki fejlesztés területén sikerült olyan eredményeket elérnünk, amelyekkel egy picit mindig előbbre kerültünk a nagy átlagnál, s ez megmutatkozott az emberek anyagi és erkölcsi elismerésében. Én mindig azt vallottam, egy vállalat akkor működik eredményesen, ha az ott dolgozók jól érzik magukat. Büszke vagyok arra, hogy ezen a téren nem volt soha szégyenkeznivalóm, hiszen itt, a szűk környezetünket véve alapul, az Egri Dohánygyárban az átlagkereset mindig kiemelkedő volt. Megadtuk a lehetőségeket, soha nem néztük azt, hogy ki milyen egyetemen, főiskolán tanul, ezzel csak fejlődhet, okosodhat, így ezt mindig támogattuk.- Hogy gondolja, nagyon megváltozott az élete, amióta - az ön fogalmazásával élve - főállású nagypapa?- Persze, nagyon megváltozott. Ha csak azt említem, hogy öt százalékát utazom annak, amit korábban, már ez önmagában egy nagy változás. Saját magam határozom meg a kötöttségeimet, ezek nyilvánvalóan jelentős mértékben csökkentek. Kifejezetten örülök annak, hogy nem kell felesleges protokolláris járatokat csinálnom. Persze, én mindig igyekeztem ezeknek az íratlan szabályait betartani. Soha nem sértettem meg senkit azzal, hogy amikor hívtak és amikor csak tehettem, mindig ott voltam, de csak addig maradtam, amíg szükségét éreztem.- Mi a véleménye a rendszerváltás óta eltelt időszakról?- Ez az ország mindenképpen megérett a rendszerváltásra. Sokat gondolkodtam azon, hogy közgazdaságilag jól oldottuk-e meg, vagy sem. Hiszen óriási erő pazarlódik a vitákra, a meg nem értésre, s úgy látom, hogy ezek inkább politikai természetűek. Nem lenne szabad, hogy ezek elsődlegesek legyenek. A gazdasághoz értő emberek hatalmát tartom túlságosan kicsinek. Elismerek mindenkit, aki bármilyen vezetői funkciót betölt, mert higgyék el, az nem egyszerű dolog. Döntéseket kell hozni, s ezekért vállalni kell a felelősséget, azok súlyát. Egy ország minősítésénél nem lehet másból kiindulni, mint hogy miként élnek ott az emberek. Sok mindent lehet mondani, de ez a döntő. Soha nem szerettem az átlagszemléletet, de itt a jólét úgy értendő, hogy az emberek zöme hogyan él. Ebben egy kicsit visz- szaestünk. Bizonyos rétegeknél pedig sajnos azt kell mondanom, hogy jelentősen.- Ha újra kezdhetné...- Kezdjük azzal, hogy nincs újrakezdés. Ugyanakkor szívesen játszadozik el az ember a gondolattal. Nem bántam meg, hogy hűséges voltam ehhez a szakmához, pedig menet közben sok kísértésnek voltam kitéve, több helyre hívtak, s mindig volt erőm nemet mondani. Összesen két munkahelyem volt, 1958-tól a dohányiparban dolgoztam, először Sátoraljaújhelyen, majd pedig Egerben. Ez egy ilyen életút, s én kijelenthetem, hogy nem bántam meg. Bármilyen furcsa ezt mondani, ilyen szempontból jól érzem magam. Van mire visszatekintenem. Meggyőződésem, hogy ha az ember visszagondol, s több olyan dolog van, ami jó, mint rossz, az a nyugodt öregség alapja.- Végül hadd kérjük meg, legyen segítségünkre: ön kikről olvasna szívesen a „Mi van vele” című sorozatunkban?- Mivel mindig gazdasági szakembernek tartottam magam, hasonló pályatársaimról olvasnék szívesen, akikről meg kell vallanom, keveset tudok. Gondolok itt a Finomszerelvénygyár volt vezérigazgatójára, Kócza Imrére, s más hasonló jellegű nagyvállalatok egykori vezetőire.- Köszönöm a beszélgetést. Kis Szabó Ervin Vendégünk: dr. Dömén László