Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-16 / 243. szám
1995. október 16., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Tollvégen Azonos hullámhosszon Az utóbbi időben majdhogy rendszeresen találkozom két nyugdíjas ismerősömmel. Valaha a hajdani egypárt apparátusában tevékenykedtek, nem is akármilyen poszton. Azok közé tartoztak, akik nemcsak hirdették, hanem vallották is az igazi balolda- liságot, miszerint az ember ez oldalon lévő szívére hallgatva vélekedik, cselekszik, s lehetőségei szerint igyekszik könnyíteni mások gondjain. Ebből következően az sem véletlen, hogy az MSZP soraiban kötöttek ki. Eleinte tiszteletreméltó naivitással lelkesedtek, mostanság azonban morgolódnak, füstölögnek, háborognak. Gyorsan hozzáteszem: nem is alaptalanul, hiszen velem, az örök szervezeteken kívülivel, folyvást azonos hullámhosszra hangolódnak. Egyre sűrűbben ismételgetik:- Nem ezt reméltük. Igen töredékesen valósulnak meg az ígéretek. Az országban lassan tűrhetetlenné hatványozódik a nyomor, milliók senyvednek az aggasztó létbizonytalanság miatt.- A pénzügyminiszteri magatartás arroganciája felborzolja a kedélyeket. Ekkora közömbösséggel, ilyen mérvű farizeusi szemlélettel eddig még soha sem szembesültünk.- Riasztóan ugranak az árak, félelmetesen növekszik az infláció. A nyugdíjasok egy részének lassan már a betevő falatra sem futja.- S azok a rafináltan könyörtelen adóformák, azok a húzások, amelyeket a nemes érzülettől áthatott Alkotmánybíróság következetesen töröl... Ugyanakkor egyesek arra vetemednek, hogy kétségbe vonják e testület jogosítványának érvényességét.- Bántó játék ez a történelmi felelősséggel, hiszen egy ország sorsa válik kérdésessé.- Minél gyorsabban váltani kellene, mert az esetleges következmények katasztrofálisak lehetnek. Mondják, sorolják, érvelnek, bizonyítanak. Ráadásul nincsenek egyedül. A lakosság zöme hangoztatja ezt. Mind erőteljesebben, messzebbre szólóan. Ám, az a szomorú, hogy oda- fönn mégis úgy tesznek, mintha vakok és süketek lennének, holott számukra lassan létprobléma a hiányzó, az összhang meglelése. Méghozzá minél hamarabb... Pécsi István Az egri adósok immár fizetnek a távhőért Veszélybe került a téli fűtés Naponta 200-300 ezer forinttal csökken Egerben a lakosság immár 27 millió forintot elérő távhő szolgáltatási-díj tartozása. A különböző összegekkel tartozó lakástulajdonosok azt követően kezdtek fizetni, hogy az üzemeltető EV AT Rt. vezetői felhívták a közös képviselők figyelmét: amennyiben a lakók nem fizetik a díjat, veszélybe kerülhet a téli fűtés. Várkonyi György, az EV AT Rt. igazgatója elmondta: a városban mintegy ötezer a távfűtött lakások száma. A bérlők és tulajdonosok többsége rendszeresen vagy csak kisebb elmaradásokkal egyenlíti ki a szolgáltatás díját, ám 15 százalékuknak időközben jelentős tartozása halmozódott fel. Tapasztalatuk szerint: ezek nem a szociálisan leginkább hátrányos helyzetitek köréből kerülnek ki. Huszonöt ügyfelüknél már több százezer forintra rúg az elmaradás és a bliccelők között panziótulajdonos is akad. Az igazgató szerint a lakásonként nyolcezer forintos tartozás alatt éves szinten még képesek finanszírozni a fűtést, ám ha ezt az összeget meghaladja m kintlévőségük, abban az esetben már nem tudnak fizetni a Ti gáz-nak az energiáért. Kié is valójában a gázhálózat? Rendkívüli ülés Mátraballán Ma este hat órakor rendkívüli ülést tartanak a mátraballai képviselők. A tanácskozás ösz- szehívását a gázvagyon felosztása körüli bonyodalmak tették indokolttá. Mint arról már hírt adtunk, a mintegy másfél éve épített gázvezetéket a Ti gáz Rt. és a községi önkormányzat egyaránt saját tulajdonának tartja. Ma este dől el, hogy sikerül-e tárgyalásos úton rendezni a tulajdoni problémát, vagy a falu vezetése bírósági úton kíván majd érvényt szerezni jogainak. Egyre nagyobb az érdeklődés a papás szülés iránt A családdá válás csodás pillanata „Örömöt, boldogságot éreztem, amikor megszületett a fiam...” (Folytatás az l. oldalról) Bár bizonyítéka nincs Áginak, de meggyőződése, hogy Gergő azért született meg hetven perc alatt, mert János vele volt, segített neki.- Óriási a különbség a két szülésem között - meséli Agnes. — Lányom érkezésekor a szülőszobán a szükséges dolgokon kívül nem foglalhattam le a nővérek idejét, így nem volt kivel megosztani a gondolataimat. Áz ott töltött 15 óra alatt a mellettem szülő hatására még jobban felfokozódtak a fájdalmaim. Ámikor meglett Réka, az járt az eszembe, vajon hogy örül, mit csinál most az apja. Gergővel való vajúdásom idején beszélgettünk, kérdezte, hogy hol fáj, mit segítsen. Jó volt a kezébe kapaszkodni, erőt meríteni. Figyeltem a hangjára, azt csináltam, amit mondott. Fantasztikus érzés volt, hogy együtt éltük át a születés pillanatát. Angyal Endre és Angyalné Dobos Virág már kilenc éve ismerik egymást, életük minden eseményét közösen tervezik és valósítják meg, így természetes volt Endre jelenléte a szülőszobán is. A férj - bátyja példát mutatott - először sógornője videón megörökített szüléséből merített bátorságot a papás szüléshez. Az időközben megszervezett tanfolyamon nagyon jól érezte magát.- Az ultrahang-vizsgálatokra is elkísértem Virágot, a képernyőn már meg tudtam különböztetni a kisfiúnk testrészeit - emlékszik vissza Endre.- Szüléskor egy voltam a sok nő közül, de páromnak én voltam az egyetlen - idézi fel Virág. Végigbeszélgettük a vajúdás idejét, úgy szorítottam a kezét, olyan erősen, mint talán senki más a párjáét, könnyebb volt elviselnem a fájásokat.- Végig a fejénél álltam, felvettem videóra a kis Endre világra jöttét, amit boldogan mutatok meg majd neki - mondja örvendve az édesapa.- Három éve vezettük be a papás szülést az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházban; ezzel a lakosság részéről jelentkező igényt elégítettük ki és ezt az intim, eddig a családból kirekesztett eseményt adtuk visz- sza a pároknak — mondja dr. Kovács Kázmér szülész-nőgyógyász. - A terhesség 18. és 28. hete között jelentkezhetnek a leendő szülők az Ifjúsági Házban a védőnőkkel közösen tartott tanfolyamra, ahol a terhesség élettanával kezdjük és egy szülést végigkísérő fűm vetítésével fejezzük be az ismeret- terjesztést. Akik ide eljönnek, nem rettennek el, mert tudják, mire vállalkoznak. Felkészültek, érdeklődve kezdenek hozzá, csökken a szorongásuk, természetesebben élik meg a családdá válás pillanatát. Attól, hogy a férj is kiveszi a részét az eseményből, szorosabbá válik a házastársak viszonya. A szülő nő jobban irányítható, tudatosabban éli meg a folyamatot. — Milyen változásra volt szükség a kórházban, hogy bevezessék ezt a formát?-A szülés körüli események szemléletének változására, egy elkülönített öltözőhelyiségre, illetve egy olyan teremre, ahol a gyermeket váró pár a vajúdás alatt tartózkodhat.-Hányán veszik igénybe ezt a lehetőséget?- Az érintettek 7-8 százaléka él vele. Nagy segítség nekik a szülővé váláshoz, az anyaságra, apaságra való felkészülésfolyamatában az együtt szülés élménye. Császi Erzsébet Október 20-án: esedékes adóbevallás Október 20-ig a negyedéves adóbevallásokat el kell juttatni az APEH-nak, melynek illetékesei szerint az általános forgalmi adóra vonatkozó adatokat a 956750. (APEH 157 r.sz.) nyomtatványon, egyéb adónemekről szóló bevallásaikat a 9502. (APEH 153. r.sz.) nyomtatványon közölhetik a vállalkozók. Természetesen, nemcsak a negyedéves, hanem a havi bevallást adókra is vonatkozik az e hét végi határidő: péntekig postán juttathatják el a dokumentumokat az igazgatóságra. Angyali korona, szent csillag Ez a címe annak az előadássorozatnak, amelyet Pap Gábor művészettörténész tart a magyar Szent Koronáról. Az első alkalommal - ma este 5 órakor - a hozzáértőket is vitára indító kérdésekről, „titkokról” esik majd szó Egy korona, két korona? címmel. A'rendezvénynek az MDF Egri Szervezete ad otthont a Sándor Imre utca 6. szám alatt, ahová minden érdeklődőt várnak a szervezők. „Szállj el kismadár”: immár Egerben is Október 24-én, kedden az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Republic együttes lemez- bemutató koncertet tart. Az idei Tüzet viszek nagylemez viharos gyorsasággal platinalemez lett. A slágergyanús szerzemények és több nagy sikerű koncertfellépés után holnap este 7 /írától Egerben is színpadra áll a népszerű zenekar. Jegyek elővételben kaphatók a közonségszer-i vezőknél, valamint a Sport- és Létesítmény Igazgatóságon. Az Idősek Hónapja: egri program Holnap délután. 2 órakor az északi városrészi idősek klubjában, a Kallómalom út 1-3. szám alatt, az egri Családsegítő Intézet vidám hangulatú, zenéstáncos délutánra várja az idősebb korosztály szórakozni vágyó képviselőit. Az idősek hónapja megyeszékhelyi rendezvénysorozatának egyik programjaként szervezett eseményen az Agria vegyeskar is közreműködik Király Katalin vezényletével TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület, Hatvan belterület. Esküvő: tűzoltóhagyományokkal - Sem a közeli városban, sem pedig a környéken nem volt még olyan esküvő, mint amilyenre a múlt szombaton került sor Boldogon. A Hatvani Városi Tűzoltóság állományában szolgáló Szűcs Csabát és menyasszonyát, Tóth Anitát - a tűzoltótársak sorfala között - egy százéves szerkocsival kísérte az oltár, illetve az anyakönyvezető elé az összesereglett jókora vendégsereg. Az ifjú párt az esküvői szertartás után mind a fiús, mind pedig a lányos háznál mintegy 200-200 rokon és meghívott köszöntötte, lepte meg az ajándékok sokaságával, s kívánt egyben kellemes és feledhetetlen nász- utat. Ám - mint kiderült - ez utóbbira-csak néhány nappal később kérülhet sor, mivel a szakaszvezetőként szolgáló férj hétfőn tölti le az első „éles” ügyeletét. FOTÓ.- MÁTÉ KRISZTIÁN Horror-dark show Egerben: A Distract Vibes a MAS-klub színpadán Az eló'zenekar: a szárnyait bontogató Derszu Uzala Európai turnéja során érkezett hazánkba az a holland trió, amely már nyolc éves ontja magából az északi extrém instrumentális horror-zenét. Az elmúlt péntek este láthatta a közönség Egerben a rotterdami hármast. A sötétség, a maszkok, a látvány és a zene félelmet keltőek. Ha azonban elmélyülünk a produkcióban, felfedezhetők a jazz, a dance ritmikai hatások. A zenét alapvetően meghatározó gitáros, énekes művész Wally D., a basszus és a fuvolán játszó MoMo a Distract Vibes meghatározó előadói. A zenekar több formációja közül a mostani még kiegészül a szaxofon- és ritmushangszereken játszó Arthur Skovaval. E kreáció hozza létre a peifect dark sound világot: a tökéletes sötét hangzást a démoni hatás elérésére. Félelmet keltő az alvilág, de még van hely, ami biztonságos. Ez a mondanivalója a Land of the shadows című számnak. Tiszták és érthetőek a zenei formák. A lenyűgöző dinamikai hatásokkal és énekhanggal a Here I am egy erőteljes jazz-es stíluselemekkel megkomponált muzsika. A repertoár többségében szünetekkel telített darabokat tartalmaz, amely még jobban fokozza a dark hatást - variálva a metal és heavy rock-ra jellemző impozáns gitár és feszes tempójú dob megszólaltatását. Az élő zenéhez feltétlenül párosul a látvány is: az álarc, a tűz, az alvilág már-már a pokol forróságát érezteti. Kérdés, hogy a többnyire tizenhat-tizennyolc évesekből álló publikumból milyen hatást vált ki egy ilyen koncert. Nos, a zenekar bebizonyította: kitűnő hangzás megtestesítője egy démoni látvány show-val. A holland együttes előtt lépett színpadra az egri Derszu Uzala. Mindössze négy hónapja léteznek ebben a felállásban. A három tagú csapat zenei formája még nem igazán kiforrott. A dalok harmóniáit többnyire a monotonitás jellemzi. Az együttes basszus-, szólógitárosból s egy dobosból áll. A két gitáros jól összedolgozik, mely lehetővé tesz újabb hangszerelési formákat, noha még a harmóniákat nem ártana kissé bonyolultabbá tenni. Sajnos, a túl egyszerűség vezet az egyhangúsághoz. Soha nem szabad egy zenésznek, zeneszerzőnek elfelejteni a zenei törvényességet: az összhangzatot. A szövegek pesszimizmusról árulkodnak. Vajon nem látnak jövőt a mai világban? Csak a múltra lehet gondolni? A számok kis mértékben hangszereltek, s hiányoznak a technikai megoldások. A dobos tartja a tempót, bár a nehezebb részeknél észlelhetők a csúszások. Az összhangzás egyelőre ritmikailag egyszerű és gyenge, ugyanakkor megvan az együttesben a lehetőség, hogy bátran vigyen több „flavour-t”: különlegest ízt a számaikba. A zene mindig a közönségnek szól. Hát élni kell vele...! Veres Gyula Á HEVES«" HÍRLAP m ottciO tmx B>n Knuto» ÜGYELETE Újságíró: SZUROMI RITA Telefon - (36)413-853 | Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: BUKTA BEA Telefon-(36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646