Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-14 / 242. szám

A felnőttbe, az anyába való kapaszkodás biztonságot ad Az anya és kisgyermek kapcsolata Ma már ritkábban járunk múzeumba. De ottjártunkkor magunk is megfigyelhettük: bizonyos képek előtt érdeklő­dés nélkül elhaladunk. Más képek - mint egy Magányos cédrus vagy egy jól sikerült tájkép - megmozgatják fan­táziánkat. A Madonna-képek, az anya gyermekével ábrázolások vi­szont nagyon mély érzelme­ket keltenek bennünk. Az anya és gyermeke egy­másra találása meghatározó mindkettő számára. Bizalom­adás az anya részéről, ragasz­kodás, odaadás a kisgyermek részéről. A kapcsolat kialaku­lása döntően meghatározza a kisgyermek személyiségének a fejlődését. Megléte egy maga­biztos ember, egy biztos szemé­lyiség kialakulását segíti. Hiá­nyossága, korlátozása vagy nemléte egyenesen káros. Ma már ismét problémát je­lenthet, hogy a gyermeknevelés vajon munkát jelent-e? Szoci­álpolitikánk egyértelműen megkérdőjelezi a gyes vagy a gyed jogosultságát. Pedig egy­értelmű, az élet bizonyítja, hogy létezik egy időszak, az első hat hónap, amikor az anya-gyer­mek kapcsolat korai kialaku­lása meghatározza az ember jövőjét. Ez pedig emberileg megfizethetetlen. Születése után az ember a legkiszolgáltatottabb. Elhagyva az anyaméh biztonságát, vé­dettségét, új, szokatlan inge­reknek van kiszolgáltatva: fény, hang, változó hőmérséklet. Mindezek szokatlanságát fájda­lom formájában percipiálja. Sír, jelez. Biztonságra vágyik. A táplálkozás az első lépés. Egyetlen útja a szopás. A gyermek veleszületett viselke­dési mintája. Feltétlen reflex, az emberi idegrendszerben örökletesen lefektetett készség. Akár a homlok, akár az orr érin­tése is kiválthatja a szopómoz­gást. Ez az ingerzóna majd az ajkakra korlátozódik. Az anya szoktatása, szokásos testtartásban való szoptatása a feltételes reflex kialakulásához vezet. Egyfajta változáson megy át. Ez a fajta testi kapcso­lat elősegíti az anya-gyermek kapcsolat kialakulását. A negyedik hónapban új se­gítőtárs jelentkezik, az anya hangja. A gyermek hallja, hogy az anyja vagy a gondozónője beszél hozzá. A kapcsolódást elősegíti, ahogy az anya gyer­mekére rámosolyog, bólintgat, beszél hozzá. Ha sír a baba, az anya beszédével csitítja, föléha­jol, anélkül, hogy felvenné. A csecsemő megnyugszik. Néhány héttel később már az anya biztonságot jelentő látá­sára is nyugodttá válik. A baba tudja várni az anyát, ez pedig a személyesség, az emberi kap­csolat révén alakul ki. A kisgyermek érzelmi lény, az anya pozitív érzelmi meg­nyilvánulásai oldják a feszült­ségét. Később, amire az anyja tanította, átviszi a maga vilá­gába: tárgyakra, játékokra, majd később az emberre is. Mindannyian megfigyelhet­jük magunkon, hogy amikor bi­zonytalan helyzetben vagyunk, belekapaszkodunk a szék karfá­jába, görcsös szorítással: pél­dául, ha fogorvosnál vagyunk. Ez maradványa az ösztönös eredetű fogóreflexnek, amellyel a kis csecsemő anyjába kapasz­kodik. Ez a tenyérreflex emléke an­nak, ahogy elődeink az anyjuk testébe, szőrzetébe kapaszkod­tak. Biztonságot keresve, meg­nyugvást várva. Minden anyuka megfigyelheti, hogy amikor babáját hanyatt fekteti, a kicsi jellegzetes módon szét­tárja kezét, átölelő mozdulatot tesz. Ez a Moro-reflex jellegze­tes tartása. A biztonság kere­sése. Mind a fogóreflex, mind a Moro-reflex a létfenntartás szolgálatában álltak. A fel­nőttbe, az anyába való kapasz­kodás biztonságot ad. Ez a biz­tonságérzet pedig mélyíti az anya és a gyermek közti kap­csolatot. Nemcsak akkor érzi a kis­gyermek az előnyeit, hanem a későbbiek során is emberfor­máló szerepe van. Ha hiányzik, ha sérül, a gyermek egész éle­tén át érzi hátrányait. A kis­gyermek bizonyos fokig önző, a maga biztonsága miatt. Kiszolgáltatottsága miatt ez talán érthető is. Nem akar az érzelmekben sem osztozni. Magáénak akar mindent. Ott, ahol több hasonló sorsú kisember van, ott az érzelmek is megoszlanak szükségképpen. Orvosok, pszichológusok, pe­dagógusok keresték a megol­dást, a lehetőséget. Minél korábban sikerül az édesanya hiányát pótolni, an­nál sikeresebb a közbeeső időt átvészelni. Talán megnyugtató választ kap az a jóember, aki ezekkel a szavakkal szapulta a feleségét: Mit dolgoztál te, én egész éle­temben dolgoztam, de te otthon csak gyermeket neveltél. Mihály László Az egyén felelősségét kell hangsúlyozni, ha inni kezd Minden évben emelkedik a szenvedélybetegek száma, a diplomás nők gyakran nyúlnak a pohár után Az országos statisztika adatai szerint Magyarországon jelen­leg 900 ezer nagyivó él, azaz minden tizenegyedik ember éle­tében valamilyen problémát okoz az alkohol. Ami ettől is megdöbbentőbb viszont, hogy az alkoholisták száma eléri a félmilliót hazánkban. Ezeknek csupán tíz százalékát gondoz­zák kórházakban, pszichiátriai osztályokon.-Az adatokból úgy tűnik, az alkoholizmus népbetegség. Valóban igaz ez? - kérdeztük dr. Szigethy Anna pszichiátert, az alkohológiai osztály főorvo­sát.-Népbetegség olyan tekin­tetben, hogy sok ember szen­ved az italtól közvetve és köz­vetlenül. Problémát okoz an­nak, aki issza és környezeté­nek, amelynek el kell viselnie ezt.- Az alkoholizmussal össze­függésben mindig környezeti hatásokat emlegetnek. De a hajlam öröklődhet-e?- Genetikailag nem, de a hajlam, a veszélyeztetettség, az öröklődik. Ugyanakkor tradíci­ókban, szokásokban is magá­val viszi az ember ezt az „él­ményt”, viselkedési mintát. A környezetet nem lehet okolni teljes egészében: az alkoho­lista dönt úgy, hogy iszik, nem a környezet kényszeríti rá. Ha valaki problémáinak megoldá­sára ezt a módot választja, ab­ban senki nem hibáztatható. Az egyén felelősségét minden esetben hangsúlyozni kell.- Lehet-e kategorizálni: melyek a veszélyeztetett réte­gek?- Kétségtelen, hogy vannak olyan néprétegek, amelyeknél gyakoribb, de a magasan kvali­fikált réteg sincs tőle védve. Főként a diplomás nők köré­ben fordul elő: állandóan riva­lizál a környezetével, el kell döntenie, hogy szakmai sikert akar, vagy otthon marad gye­reket gondozni. Ha elmegy szülni, lemarad a kortársaitól, ha egyszer elválik, egyedül marad gondjaival. Magas az igényszint, ennek sokszor ne­héz megfelelni, ezeket a fe­szültségeket, a teljesítmény­kényszert valamivel oldani kell: akkor jön az ital.-Ez megyénkben is így van?- Nehéz iá választ adni, mi­vel ritkán jönnek el ide, szé­gyellik ezt a betegséget. In­kább neurotikus panaszokkal, szervi elváltozással kerülnek orvoshoz, legtöbbször akkor, amikor már baj van.- Egyik szélsőséges meg­nyilvánulása az alkoholiz­musnak az agresszivitás. Mi váltja ki ezt az emberből?-Az egyén alaptermészeté­től, személyiségétől függ az, hogy mit vált ki az ital belőle. Az ösztönös viselkedés min­denképpen előtérbe kerül, mi­vel nem kontrollálja saját vi­selkedését. Sokszor bátorságot ad az ital, olyankor az ember azt csinálja, amit máskor tilt magának. ***-Mi az a határ, amikor egy rendszeresen italozó emberre jogosan azjt mondjuk: alkoho­lista?- Attól, hogy valaki min­dennap iszik, még nem lesz al­koholista. A nagyivó rendsze­resen nagymértékben fogyaszt italt, az alkoholista rabja a szesznek. Akkor van baj, ami­kor testileg és lelkileg kívánja az italt, nem tud mértéket tar­tani, a részegségig leissza ma­gát, és a környezetével elveszti a kapcsolatot.- Mennyi idő alatt lehet el­jutni az alkoholizmusig?- Ha valaki nagymértékben, rendszeresen iszik alkoholt, és már korán reggel kívánja, ak­kor ott már komoly bajok van­nak. Ennek ellenére én azt mondom, hogy többéves ke­mény „munka” kell ahhoz, hogy valaki elérje ezt a kritikus határt.- Gyakran párosulnak az alkoholizmussal más szenve­délybetegségek?- Ha már kialakult egyfajta szenvedély, ahhoz könnyebben kapcsolódik a többi. A mélylé­lektani szakemberek azt állít­ják, hogy a kisbabák életének egy szakaszában éri őket olyan hatás, ami később elősegíti a szenvedélybetegségek kialaku­lását.-Ritkán ismerik el a bete­gek, hogy ők bizony alkoholis­ták...- Ott kezdődik a gyógyulás, hogy valaki ezt elfogadja, és tenni akar ellene. A családnak sokkal hamarabb jelent prob­lémát, mint magának a beteg­nek.-Ezek szerint, amíg ez az egyénben nem tudatosodik, addig gyógyítani sem lehet?-Addig csak a testi tünete­ket, elváltozásokat lehet orvo­solni. Igyekszünk szembesíteni őket ezzel a betegséggel, hi­szen amíg nem veszi tudomá­sul, addig gyökeres változást sem lehet elérni. Van, aki a ha­láláig nem döbben rá erre. Azt * szoktuk mondani, hogy aki érzi, már „eleget ivott”, az rendszerint rádöbben erre. Ha nem tudjuk elfogadtatni vele a változás szükségességét, addig az eredmény sem lesz tartós.-A betegek itt látják egy­más pozitív és negatív változá­sait. Hatnak-e egymásra?- Érezhető, hogy egy szobá­ban ki a vezető egyéniség. Van, amikor ez kifejezetten hasznos, de az ellenkezőjére is van példa, amikor a hangadó visszahúzó erő lehet.- A különböző karitatív szervezetek mennyiben segít­hetik az önök munkáját?- Azt szoktuk mondani, hogy az eredmény érdekében még „az ördöggel is szövetke­zünk” . Minden emberre más dolog hat. Van, amikor egy vallási szervezet is sokat segít­het.- Mi a helyzet a visszaesők­kel?-Nagyon nehéz azt mon­dani, hogy mikor gyógyult a beteg. A siker nálunk nagyon relatív, ha egy-két évig nem iszik, ha a családjával rende­ződik a kapcsolata, már az is eredmény. Általában az embe­rek harminc százaléka gyó­gyultan távozik. ***-Hányán kértek mostaná­ban önöktől orvosi segítséget?-Egerben 1085-en fordul­tak meg az alkoholgondozó­ban, akik közül 61 ember volt az új beteg. A statisztikában az a legriasztóbb, hogy évről évre nő az alkoholbetegek száma, és sajnos kiugróan magas a nők és fiatalkorúak aránya. Rossz abban a tekintetben, hogy egyre többen isznak, tény, hogy hozzánk fordulnak segít­ségért, azt jelenti: jobban mer­nek a problémájukról beszélni, s gyógyulni akarnak.-Említette, hogy kevés a sikerélményük ezen a pályán. Mi volt az oka annak, hogy a gyógyászatnak ezt a területét választotta?- Amikor először találkoz­tam ezekkel az emberekkel, nem rettentem el tőlük, hanem valami megfogott bennük. Eh­hez az is hozzátartozik, hogy nagy családban nőttem fel, ott a segítőkészség természetes dolog volt.-Nem könnyű az alkoho­lista beteggel bánni, gyakran utasítják vissza a segítséget...-Fontos dolog ezen a pá­lyán, hogy az ember adni tud­jon, még akkor is, ha kezdet­ben visszautasítják a segítsé­get.-Ritkán kopogtat a siker­élmény az ajtón, mégis nagy lelkesedéssel foglalkozik itt a szellemileg, testileg leromlott emberekkel...- A gyógyult betegek egy ré­sze visszajár hozzám, sokszor beszélgetünk, visszajelzést ad­nak arról, hogyan élnek, mi változott meg bennük, körülöt­tük. Ez éppen elég ahhoz, hogy erőt és hitet adjon a munkához. Szuromi Rita Egyre többen keresik fel osztályukat fotó: majoros tamás

Next

/
Thumbnails
Contents