Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14 / 242. szám
J w 1 íIitví r i mwm A hetvenes évek A Hatvány Lajos Múzeum gyűjteményéből Az egri Dobó István Vármúzeum gótikus palotájában látható válogatás A hetvenes évek címmel a Hatvány Lajos Múzeum grafikai gyűjteményéből. A mintegy tíz évet felölelő gyűjtőmunkát még Kovács Ákos, a múzeum egykori igazgatója kezdte; jelenlegi gondozója Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. A hetvenes évek meghatározó műfaja volt a grafika, épp ezért esett a választás arra, hogy ilyen jellegű kiállítást mutassanak be a hatvaniak Egerben. A várbéli tárlaton szereplő művek közül ki kell emelnünk Korniss Dezső Rezeda 9 című sorozatát, mely a művész munkásságának egy harminclapos ciklusa. Ám markánsan megmutatkozik több olyan képzőművész is, akik már szinte „klasszikussá” váltak: Deim Pál, Keserű Ilona, Maurer Dóra - akik ma professzorok, egyetemi tanárok, akadémikusok - vagy Banga Ferenc, Prutkay Péter, Sáros András Miklós... E névlista több mindent elárul. Egyrészt, hogy a hatvani múzeum gyűjteményében jelentős szerepet kapnak a budapesti, a szentendrei alkotók. Másrészt többek között ők voltak az akkori progresszív művészek. Ahogyan Vécsi Nagy Zoltán fogalmazta: mintegy „men- hely” volt számukra annak idején kiállítani vidéken, egy nyitott szellemű múzeumban, mint a fővárosban. Napjainkban meglehetősen Deim Pál: Emlék I. (1969) Prutkay Péter: Iktatószám 372. (1973) mostoha a műgyűjtés, a köz- gyűjtemények mecenatúrája. Az állami kasszából szinte minimális támogatás csordogál; honunkban még csak álom a nyugati országokban már régóta gyakorlattá vált megoldás: a kultúra, a művészetek iránt fogékonyak áldoznak e nemes célra. A Hatvány Lajos Múzeum is valós gondokkal küzd: pénz hiányával. Nincs méltó kiállítótermük, az értékes művek megfelelő raktári elhelyezését is csak nagy nehézségek árán tudják megoldani. Éppen ezért jelent oly sokat, ha beszélhetünk a kölcsönös odafigyelésről a programokra, a koordinációról megyénk múzeumai és kiállítóhelyei között. E várbéli tárlat is bizonyság erre - s nem túlzás: példaértékű. A város idegenforgalmi vonzerejéből adódóan sokkalta többen láthatják a hatvani gyűjtemény válogatását, amelyet a tervek szerint négy-öt hónap múltán más megyeszékhelyen is bemutatnak. A közgyűjteményeknek - így a Hatvány Lajos Múzeuménak is - egyértelműen nélkülözhetetlen szerepe van. Elsősorban ez a garancia arra, közkinccsé váljanak az értékes alkotások. Emellett a művészet- történész is azt vallja: a magán- gyűjteményekre is szükség van, mert mozgásban tartja a műkereskedelmet, így kerülnek helyükre az értékek. A gyűjtemény gondozójának tervei között szerepel a gyarapítás is. Elsősorban a vidék és progressziója érdekli, a helyi művészek is - méghozzá azzal a szándékkal: a vidékről elindulva eljutni az európai színvonalhoz... Mikes Márta A visszhangtalan médiahajó S zinte hihetetlen, hogy a mai napig mekkora várakozás előzi meg ezt a mára már társadalmi eseménnyé vált találkozót, amit médiahajónak hívnak. Nehéz megmondani, hogy mit várnak ettől az eseménytől az emberek, de egy tény: már napokkal korábban ezzel foglalkoztak a lapok, a rádiók, s televíziók. A felfokozott várakozás újságírói részről nemcsak azért indokolt, merthogy itt aztán rég nem látott kollégák amolyan osztálytalálkozó-félét tarthatnak. Kit hova sodort az élet, éppen mit csinál, vagy ki is a soros sztár-riporter, aki ilyen-olyan okok (nem szakmaiak) miatt kénytelen szüneteltetni gondolatainak közzétételét. A nagy találkozásokon kívül persze mindenki remél. Méghozzá valami olyasfélét, hogy mindenki eljön, aki ígérte, s éppen ezért érdemes mindenkinek ott lennie. S miután ez így van, talán ez a nagy együtt- hajózás nemcsak valamikori kedves történetek felidézése, egy kellemes nap eltöltése lesz, hanem hozzájárulhat például ahhoz, hogy az újságírás elnyerje végre méltó helyét, hogy egyszer s mindenkorra békét köt az újságíró és a politikus, és nincs tovább egymásra mutogatás, vádaskodás, betartás, kivagyiság. Mára már valamennyien tudjuk: mindez naiv remény, optimista várakozás volt csupán. A program szerint ugyanis a visegrádi „földet érést” követően lehetőségünk nyílt volna Horn Gyula miniszterelnökkel találkozni. Mi nyolcszázan elmentünk, csak ö feledkezett meg arról, hogy nagyon várjuk. Legalább üzent volna, de csak Kuncze Gábor hosszadalmas és kínos magyarázatát hallhattuk. Mint képeink is bizonyítják, ettől függetlenül jól éreztük magunkat, s biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is ott leszünk. Mert ha nekünk egy Ferenczy küldi a meghívót, nem mondhatunk nemet. Jöhet akár- hányadik alkalommal a médiahajó, valamennyiünknek megtiszteltetés, hogy ott lehetünk. Még akkor is így igaz ez, ha a miniszterelnök úr távollétére még csak magyarázatot sem kaptunk. Vártam a médiahajó visszhangját a sajtóban, kerestem az értékeléseket, a konklúziókat, vagy az átlagos tudósításoknál esetleg valamivel többet. Nem találtam. S nem vagyok róla meggyőzve, hogy túlzottan figyelmetlen lettem volna. Ott, a hajón együtt szurkoltunk a Fradinak, de keserűen tudomásul kellett vennünk, hogy kaptunk egy ötöst az Ajaxtól. Pedig úgy akartuk a sikert, hogy belefájdult a fejünk a végére. Amikor kikötöttünk, el sem búcsúztunk egymástól. Üres volt az Újpest-rakpart, pedig nyüzsögtünk ott csaknem ezren. M ásnap újra indult az élet a szerkesztőségekben, összekacsintottunk valahol egy sajtótájékoztatón, s már egy kézlegyintésre sem méltattuk a kormány felénk irányított bírálatát. Ami szerint: Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy a sajtó felelősségét kérik számon, amikor csak problémák kerülnek terítékre. Egy visszhangtalan médiahajóval újra szegényebbek lettünk. Talán majd jövőre... Kis Szabó Ervin
