Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14 / 242. szám
Egri védőnő Pro Caritate kitüntetése Huszonhat év hűsége... A Stefánia Palotában Budapesten 17 védőnő vehette át a népjóléti miniszter kezéből a Pro Caritate kitüntetést ’95 június 13-án a Védőnői Szolgálat 80. évfordulója alkalmából. A kitüntetettek között köszönthetjük Egerből Szókéné Szilágyi Katalin megyei vezető védőnőt, aki 26 év áldozatos, példaadó munkájával maradt a pályán, mert ott tartotta a hivatása. Lelkiismeretes tevékenysége is egy kis láncszem a folytonosságban az anya- és családvédelem szolgálatáért, amely 1915-ben indul útjára Stefánia hercegnő védnöksége alatt. Tauffer Vilmos, ennek a szolgálatnak szakmai szervezője akkor így fogalmazta meg e nemes hivatásnak a feladatát: „...az anya- és csecsemővédelem nem akkor kezdődik, amikor az egészséges csecsemő szép melegen bepólyázva az anya emlőjén csüng, hanem akkor, amikor a terhesség és szülés ezer veszélye között a világrajövetel esélyeivel küszködik”. A prevenciónak, a csecsemőt fenyegető veszélyek megelőzésének ezt a szociális problémákkal is terhes egészségügyi feladatát vállalják magukra az élet- és emberszeretet mítoszában élő védőnők, akik egy kis élet világrahozataláért adnak egy kisebbik részt a maguk életéből. Ezért kérdezem a Pro Caritate kitüntetettjét: mi ébresztette fel benne a hivatástudatot e pálya iránt?- Édesanyámnak köszönhetem. Ő is védőnő akart lenni, tervét azonban nem tudta valóra váltani, de megfogadta, ha lánya születik, az védőnő lesz. Kettő is született, és mindketten erre a pályára léptünk. Szülőfalumban, Tiszacsegén kezdtem dolgozni. Szép emlékek főznek oda, a teendők sokaságában nagy segítségemre volt a körzeti orvos is.- Említene egy meghatározó élményt, amely megerősíti hűségét a pályán?- Körzeti védőnő voltam, már Egerben laktam, a fekete vonaton jöttem Füzesabonyból, és valaki szólít. Egy ismerős cigánycsalád. A családfő utat tör magának, közéjük ültet, és bemutatják a pár hetes csecsemőt. Ragyognak a boldogságtól. Az apa hirtelen eltűnik, majd visszatér egy nyalókával, és mondja: „Magának hoztam.” Sokat jelentett ez akkor nekem, éreztem, emberek kötnek ehhez a pályához, és a szeretet. A nyalóka elolvadt, de az, ami az emberekhez fűz, megmaradt.- Kik segítették a pályához?- Nagyszerű tanáraim voltak, Boda professzor gyermekgyógyász, Kis Szabó Antal szintén gyermekgyógyász, de a családban is láttam példát munka- és emberszeretetből. Fontosnak tartom a szociális érzékenységet, az empátiát (elfogadás), hogy rá tudjak érezni: mi a család problémája. Itt mindent azért teszünk, hogy szeretetet adjunk. Nem meghatározó a pénz, elhivatottságból tesszük, azért mert bízunk benne, hogy szükség van ránk.- Most, a kitüntetés fényében milyen célok foglalkoztatják?- Teszem, amit eddig tettem. Nem tűzök magam elé új célokat. A kitüntetés nem jár anyagiakkal, amit elértem a pályán, a megbecsülés: a Védőnői Szakmai Kollégium tagjává választott. Tizenkilencen vagyunk ebben, s beleszólhatunk a Védőnő Szolgálat szakmai működésébe, aminek gyümölcsét a jövő hozza meg. Célom, hogy segítsem a 189 védőnő munkáját továbbképzéssel, szakmai irányítással, s hogy mindig naprakész, új ismeretekkel legyenek az egészségvédelem és a szeretet szolgálatára. Az emberséges vezetés híve vagyok. Sok jó példát látok magam körül, odafigyelek, akiktől tanulhatok. Van, amit génjeinkkel hozunk, de a vezetésismeretet tanulni kell, ez is egy szolgálat, és számon kérik tőlünk.- Ne hagyjuk ki a családot, mit jeleni a munkájában?- Összetartó családban nőttem fel, apám gépész volt, négyen vagyunk testvérek, együtt örülünk vagy osszuk meg bánatunkat. Férjem Szőke Ferenc gépészmérnök, jött velem a nehéz időkben, hogy ellássam feladatomat, problémáimat is hazaviszem, részese gondjaimnak. Gyermekeink: Ferenc tanárképző főiskolás, Katalin az ELTE bölcsészkarán művészet- történetet és franciát tanul, mindketten humanisztikus szemléletűek, amit a család légköréből magukkal visznek... Azt olvasom, hogy: „Ilyen munkára csak melegszívű és intelligens nő való, ki e veleszületett és belenevelt értékes lelki tulajdonságokhoz még hozzátanulta mindazt, amit higiénés gyermekápolási és szociális szempontokból tudni szükséges avégböl, hogy az anyáknak és a csecsemőknek támogatója lehessen a család és a nemzet érdekében” (Tauffer Vilmos, 1917). A család és az iskola jól választott, amikor Szókéné Szilágyi Katalin személyében a sors erre a hivatástudatot kérő pályára állította, és a Pro Caritate elismerés is olyan kezekbe került, aki életpéldájával kiérdemelte. Gál Elemér Adósok keresik a tartozókat? fi— V-Szubjektív KÍNLÓDIK a társadalombiztosítás, zavartalanabb működésének nem találják az igazi módját a felelősök, csak keresik. Nem kevesebb, mint 210 milliárd forintot is meghaladó már az összeg, ami gondot okoz. S egyelőre kiszámíthatatlan, hogy a tartozásokból mennyit sikerül, egyáltalán pedig képesek-e behajtani. Mindenfélén törik a fejüket a megoldáshoz. Kitalálták már azt is, hogy a saját apparátus igyekezetét külső segítséggel teszik eredményesebbé. Pályáztattak a nemes feladatra, s a kiírásnak foganatja lett. Meglepően sokan kaptak a lehetőségen, a tenderre félszáznál is többen jelentkeztek. Pedig a munka korántsem látszik különösebben hálásnak, hiszen a jelentkezőknek, a megbízottaknak az adósok tényleges anyagi helyzetét kellene feltárniuk, pénzzé tehető vagyonukat felkutatniuk. Igaz, nem biztos, hogy a tartozók mindegyike megérdemli a kíméletet a vizsgálódásoknál, a velük járó tortúránál. Lehet, hogy a sajnálkozásnak sok - hogyha éppen nem a legtöbb - esetben nincs helye. Maga az eljárás azonban mindenképpen fáradságos, s igencsak időigényes. Égy szóval, keményen meg kell dolgozni az utánajárásért felajánlott díjért, a behajtott pénz két százalékát kitevő sikerjutalomért! Ilyenformán akár meg is előlegezhetnénk az elismerést, a köszönetét a derék próbálkozóknak - ha nem tudnánk arról, hogy a pályázók között sem mindenki makulátlan. Bizony, akadnak olyanok, akik szintén tartoznak a társadalombiztosításnak, hátralékuk milliós nagyságrendű. Mi több, nem is kevés a számuk, közel van az összesen indultakéhoz! Erre mondhatja a jámbor polgár, akinek rendben van a szénája a TB előtt is, hogy: arcátlanság a javából! Kiváltképpen pedig, hogy mégis a mulasztók az esélyesebbek, hiszen fennakadtak a rostán. Azok hullottak ki a versenyből, akik beadványában formai hibákat találtak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Az említett összeférhetetlenségre ugyanis - miért, miért nem? - valahogy nem utaltak a verseny kiírásánál. Lehet, hogy megint rablóból lesz a legjobb pandúr? Bár úgy lenne! Szeretnénk hinni, hogy legalább utólag a fekete bárányok is fehérre mossák magukat a megbízás kedvéért, az újabb biznisz reményében. Bár aligha várható, ha nem tették eddig. NO DE IGAZÁBÓL már azt sem tudjuk, hogy milyen is ma nálunk a betyárbecsület... Gyóni Gyula Amikor ketten is beszélnek Rendszerint akkor nem értik meg egymást. Ha valaki mindig belebeszél a másik szavába, lényegében zavarja; ha nem is nyíltan. de azt akarja elérni, hogy hallgasson el a másik, és csak őt figyelje. Ezt csak úgy lehet kivívni, ha valaki hasznosat mond; érdekeset, tanulságosat, magvasat, és mindezt közérthető, szemléletesen sziporkázó stílusban. Az ilyen beszédre mindenki felfigyel. Mégis előfordul a köznapi beszédben, a viták hevében, na meg a Parlamentben, de mégis legszembetűnőbb a rádióban. Csak arra az esetre szorítkozom, amikor a rádióriporter belevág a riportalany szavába, egész mondattal „fekteti le” az okos szöveget, túlbeszéli azt, pedig a kérdezett adja a lényeget, fontosat, sőt még olyat is lát előre, amiről a riporter még álmodni sem tud. mégis ő kapja szájához a mikrofont. A szerepek cseréje világossá teszi, hogy a riporter nem akar alulmaradni tudásban, információkban, de az ebben a komikus, hogy valami olyat akar mutatni magából, ami nem ő. A rádió- hallgatónak nincs kezében mikrofon, de az ő joga, hogy azt hallgassa, akit választ. A mikrofon előtt mindig a felkért alany a fontos, a riporter csak okos irányító, és minél szűkszavúbb, annál okosabb. G. E. Hurrá-patriotizmus Szatmári Józsi államideológiája Induljunk ki abból a kilátástalan helyzetből, hogy félkegyel- műek uralják a közvéleményt. Ez ugyan senkiben sem kelt különösebb bizalmat, de az aggodalom is túlzott, Kolumbusznak állítólag őrültekkel kellett elindulnia Amerika felfedezésére. Antik felfogás szerint a zsenialitás lényegében egyfajta őrültség. Az emberi magatartásmódok vizsgálata azonban nem ilyen egyszerű, mert nincs elismert standard, nincs fix pont, ahol lábunkat megvethetnénk. Viszont vannak tapasztalati alapok. Saját megjegyzéseimet későbbre halasztva, lássuk: mit mond a kompetens Domenico Fisichella: „Az igaz, hogy az emberi viselkedést nem lehet mindig és minden szinten az ésszerűség alapján értelmezni, hiszen tudjuk, hogy az emberi cselekvést ösztönös és irracionális impulzusok is mozgatják. De az is bizonyos, hogy az emberi létnek vannak olyan területei, ahol a cselekvés racionális..., s vannak olyan magatartások, amelyek irracionális patologikus eredetű.” Ha eddig ebben kételkedünk, most kételyünk eloszlott. De hivatkozhatnék ezzel kapcsolatban a zsidó mondásra is: „Egy bolond mondja, amit tud, egy bölcs tudja, amit mond.” Köznapi nyelvre fordítva: nem mindig szerencsés, ha az ember az eszére bízza magát. Egyesek annak az „egyetemes nézetnek” szegődtek tolmácsaivá 4 amit politikai programként hirdetnek -, hogy a súlyos nemzeti problémahalmaz megoldására 3 honismeret az egyetlen gyógyír. Történelmi háttér, népi kaptafa, ősi magyar móres, keresztényi regula, népi-nemzeti mindhalálig. Elvek, melyek szellemét Szatmári Józsi reprezentálja. Homo sapiensként álcázva a haza, nemzet, család, hit és erkölcs fogalmaiban korrepetálja a nemzetet. Dohos szaguk van a szavaknak. A politikát nehéz elválasztani a demagógiától, mert a mértékek hiányoznak. Az azonban még a jóhiszemű embert sem téveszti meg, hogy ezek a fogalmak önmagukban nem sokat jelentenek, az élet, a gyakorlat nem tudja hasznát venni. Szatmári Józsi - úgy tűnik - még nem szerzett tudomást arról, hogy a nemzeti öntudat az egy főre jutó jövedelemmel kauzális összefüggésben van. A létalap, az előre tervezhető élet inkább foglalkoztatja az embereket, mint az ország történelmi egységének helyreállítása, vagy a nemzeti eredet kérdése. De mit neki Hekuba; a csárdás túlharsogja az igényeket. A pántlikás kórusmozgalom csak egy dallamot ismer: „Nincsen pénzem, se dohányom.” A sumér papokkal celebráltatott nacio- nális pátosz, meg Attila monogramos patkószege politikai programját a „nemzet lelkiismerete” alkalmasnak véli az égető társadalmi problémák megoldására. Egyelőre persze minden gyakorlati eredmény nélkül. Szatmári Józsi lábtól fekszik az ágyon. Itt előképzettségi hiányosságokról van szó. A nemzeti érzelem - melynek a család, erkölcs, hit is szerves részei - nem valami sajátosan szatmárijó- zsi-i találmány, hanem a konzervatív eszme legjellemzőbb sajátja, sőt: világmozgalom. A konzervatív politika a nemzeti tudat ápolását, a nemzeti tevékenységet hazafias kötelességének tekinti. „Csupán” a nemzeti érzelem szabályzói - a vérmérséklet és az értelem - különválasztásában gondosabb; a konzervatív felfogás racionalizálja az érzelmi patriotizmust. Az állam nem elszigetelt, hanem a nemzetközi viszonyok valóságában létezik. Ez a logikai ismérv megkívánja a kontinentális méretekben való gondolkodás és az átfogó nemzetközi politikai elképzelések szerinti cselekvés pragmatikus gyakorlatát. A felelős politika alapja a beszámíthatóságÖsszefoglalva: minden híresztelés ellenére Szatmári Józsi nem született reformátornak. Az érzelmek maximumát és az értelem minimumát igénylő konfliktus-politikájának alapja a virtus, melynek horizontja Vereckénél véget ér. Ez a populisztikus népi-nemzeti szubverzív ideológia olyan céltudatos aknamunka, melynek felismeréséhez gyakorlott tekintet szükséges. Tudom, reménytelen Szatmári Józsit ez úton jobb belátásra bírni, de figyelembe véve a társadalom megoldandó problémáit, áldásosabb lenne az önpusztító konfliktusokba fektetett energiát ezen a téren hasznosítani. „Aki közietek a bohócot játssza, ne mondjon többet, mint írva van neki.” Erre a shakespeare-i intelemre nemzeti lelkesedésem ösztönzött. Pokorny Endre Szókéné Szilágyi Katalin: „Amit elértem a pályán, az a megbecsülés... ” FOTÓ: MAJOROS TAMÁS
