Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-23 / 224. szám
Baba-barát kórház Egerben is nyék között töltötték el az első napokat.- Sokkal jobb ez a megoldás. Emlékszem, a lányom, amikor megszületett - s most már három és fél éves -, napokig nem tudott szopni, pedig tej lett volna. A végén én belá- zasodtam, ő pedig besárgult. Azért is választottam ezt a megoldást, hogy elkerüljem az első kudarcot. A kisfiam, Attila a második naptól szopik, és nagyon nyugodt kisbaba. Igaz, egy kicsit fárasztó még a gondozása, de mindenért kárpótol, hogy itt lehet mellettem. Bóta Tünde is a napokban szülte meg második gyermekét, a kis Juliannát.- Nagyon jó ez az új rendszer. A kislányom már az első nap tudtam szoptatni, s pontosan tudom, mikor éhes. Talán ezért is rendkívül jó baba. Alig sír, az éjszakákat többnyire végigalussza. Én is sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, hogy magam mellett tudhatom. Csak reggelenként viszik el megfürdetni, a nap többi részében pedig én látom el. így otthon is könnyebb dolgom lesz. A megkérdezett anyukák kivétel nélkül elégedetten nyilatkoztak az új módszerről. Köszönet érte azoknak, akik a megvalósításban részt vettek. Barta Katalin Emlékszem, amikor a lányom megszületett, a halálos kimerültségen túl az első perctől kezdve az aggasztott: hova vitték el, milyen kezekbe került, mit csinál, vajon sír, vagy alszik? Azután háromóránként menetrendszerűen megérkezett. Leszedték az általam csak „zsúrkocsinak” titulált guruló asztalról, és a karomba adták egy röpke félórára. Ilyenkor kellett volna megszoptatni, ez alatt az idő alatt kényszerültünk „ismerkedni”. Persze, a tej kevés volt, ő besárgult, és fogyott, fogyott. A harmadik napon már rettegtem, hogy éhen hal, és amikor újból és újból megjelent a nővérke karján, attól féltem, hogy már viszik is. így fordulhatott elő, hogy amikor végre hazamehettünk egy hét után, azt sem tudtam, hogyan kell pelenkázni, s kétségbeesve hallgattam, milyen panaszosan követeli az ételt. Egy hét elteltével láttam először pucéran, kibontva a pólyából. Ekkor nézegethettem meg alaposabban a köldökét, számolhattam meg aprócska lábán az ujjakat. Elbeszélésekből tudom, hogy nem én voltam az egyetlen ilyen sete-suta anyuka, s hogy sokan éreztek hasonlóan a szülést követően. Ezért is örültem nagyon, amikor meghallottam a hírt, hogy végre az egri kórház szülészeti osztályán is bevezették a „rooming-in” módszert, ami magyarul azt jelenti, hogy a babák az első pillanattól kezdve az anyuka mellé kerülBóta Tünde: „Itt van alkalmunk ismerkedni” nek. A bevezetés körülményeiről dr. Orosz Tóth Miklóstól, a szülészeti osztály vezető főorvosától érdeklődtünk.-Világszerte hódítanak az alternatív szülési módok, az apás szülés például már nálunk is régóta gyakorlat. A tapasztalatok rendkívül kedvezőek. Amióta az apák is segíthetnek a szülésnél, jóval csendesebbek a szülőszobák, s nyugod- tabbak, fegyelmezettebbek az anyukák is. A baba-barát program megvalósítása ennek a kezdeti segítségnek a folytatása. Magyarországon már legalább hat-hét kórházban rendeztek be ilyen kórtermeket. Az elsőt Debrecenben, 1992-ben. A tapasztalatok ebben az esetben is nagyon jók. Egerben augusztus 7. óta két teremben tíz olyan ágy van, amely mellett a csecsemők is helyet kaptak. Ez egyelőre - úgy tűnik - kielégíti az igényeket. Természetesen az anyukák jogában áll a döntés, hogy ezt a lehetőséget választják, vagy sem. Arra is mód van, hogy csak nappal van a kicsi az anyánál, éjszaka pedig a nővérek gondoskodnak az újszülöttről. A legnagyobb előnye ennek a módszernek, hogy sokkal könnyebben tudnak szoptatni az anyukák. Ez természetes, hiszen a gyermek karnyújtásnyira van tőlük. Akkor veszik magukhoz, amikor a baba jelez. Az sem elhanyagolható, hogy önállóan gondozhatják a kicsinyeiket, így az első perctől kialakulhat anya és gyermeke között egyfajta bensőséges vonzalom. Az is tény, hogy a „rooming-in” módszer alkalmazásával minimálisra csökken a fertőzés- veszély. Ezek a statisztikai adatok. De érdemesebb magukat az anyukákat megkérdezni a benyomásaikról. Asztalos Erzsébetnek van összehasonlítási alapja, hiszen az első gyermekének is itt, az egri kórházban adott életet, csupán azzal a különbséggel, Együtt a Koch család a kórteremben fotó: majoros tamás hogy hagyományos körűiméAz a sípszó, ott a pályán... C-„ Kjzubjektív NEM VAGYOK fociszakértő, kevésbé ismerem a játékszabályokat, a labdát kergetők, a pályán egymással szemben küzdők büntetéseit. Ilyenformán meglepett, amikor a minap tíz bajnoki mérkőzéstől eltiltották azt a csapattagot, aki a bőrgolyóval a háló helyett - a bírót célozta. Pontosabban: feketeruhás „karmesterhez” vágta a lasztit... Csak találgathatom az ítélet indítékát. A súlyos elmarasztalás ellenére sem igen lehet szó súlyos testi sértésről, s köny- nyebbről is aligha. Bizonyos, hogy ez esetben inkább csak lelki sérülés történhetett a pályán, ami azonban a sípmesterből az előzőeknél is nagyobb fájdalmat válthatott ki. Nem kellett talán a mérkőzés dirigensének különösebb érzékenység ahhoz, hogy ennyire nehezteljen a magáról megfeledkező fiúra. Reakciója a legtermészetesebb lehetett. S más is felháborodik, ha hasonló inzultusban van része. A szituáció ugyanis vitathatatlan. Az illető megsértette, megalázta a bírót a közösség, a nagy nyilvánosság előtt! Ezt pedig nyilván nem lehet enynyiben hagyni. Élni kell a lehetőséggel, használni annak eszköztárát, kiválasztani azt, ami a legalkalmasabb arra, hogy a történet ne ismétlődjék. Mivel nem könnyű elviselni egy-egy sértést, a sértegetést pedig még kevésbé. Bámulom is azokat, akiket különösebben nem hoz ki a sodrukból, eleresztik a fülük mellett, túllépnek rajta. Jómagam ugyanis egészen biztosan nem tudnám megtenni, amit például annyian még a Parlamentben is újra meg újra mutatnak. Ha csupán felerészben vagy egészen piciny töredékében zúdítanák is rám a sok politikust megany- nyiszor célzó, érő megjegyzéseket, vádakat, úgy minősítenének gyakorta, mint a képviselők, kormánytagok némelyikét - istenemre mondom: dehogyis hagynám! Persze, mi mást tehetnék én is, ha ott lennék? Javasolnám talán, hogy ezt, vagy azt a honatyát zárják ki valamennyi időre a t. Házból? Vagy legalább valameddig ne adjanak szót neki az ülésteremben..? Megeshetne, hogy a plénum akár közösen kinevet, esetleg még a fejemet is követeli, amiért megsértettem a hazai demokráciát. ENNÉLFOGVA eszembe sem jut ilyesmi! S megelégszem azzal, hogy ha a zöld asztalnál még nem is, a zöld gyepen legalább néha-néha azért próbálnak már rendet teremteni... Gyóni Gyula Megértik a fiatalok aggasztó gondjait A minisztérium várja az ésszerű javaslatokat A gyeplőt a pénzügyesek húzzák Újabb társadalmi vihar ígérkezik. Az ifjak kedélyét - teljesen érthetően - a tandíjrendelet nyugtalanítja, s az erőteljes megszorításra - nincs ebben semmi különös - korukra jellemző lendülettel reagálnak. Küzdelmet hirdetnek, amelyet nem óhajtanak később sem feladni. Erről a közérdekű témáról beszélgettem dr. Kovács Tiborral, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztályának helyettes vezetőjével. Az rögvest kiderült, hogy olyan személyiséggel szembesültem, aki megérti, átérzi az ifjak egyre aggasztóbb gondjait, azaz nem rideg, szemellenzős hivatalnok-típus. Már csak azért sem, mert az ügyben ő is a szenvedő érdekeltek közé tartozik, hiszen lánya az idén kezdte meg felsőfokú tanulmányait, azaz saját pénztárcája is sar- coltatik. Persze, az sem lényegtelen, hogy frissen emlékszik hajdani ifjúságára, s ez is indokolja egyértelmű szimpátiáját. Akkor is, ha tiszte a kemény regula előírásos védelme. Megegyezhettünk abban, hogy az előzmények némileg sejttették ezt a nem éppen örvendetes fejleménysorozatot.- Már az Antall-kabinet eldöntötte a kérdést. Akkortájt azonban mérlegelték a körülményeket, s kikötötték, hogy az akció csak akkor kivitelezhető, ha kedvezményes feltételek mellett hosszú lejáratú bankhitelt biztosítanak a tanulóknak. Az őket váltókat az Országgyűlés felhatalmazta a végrehajtásra. Sajnos, a Bokros-csomaggal járó kötelmek miatt lényegesen csorbult az eredeti rendelet. Ez bizony nem örvendetes, hiszen innen eredeztethető a bajok zöme. Ezt a megállapítást igazolják a beszédes részletek is.- A tandíjmentesek köre meglehetősen szűk, azaz a főiskolák csak a diákok 20 százalékát részesíthetik ebben a kedvezményben. Igazuk van a kétkedőknek, akik attól tartanak, hogy nem a legrászorultabbak részesülnek efféle „juttatásban" . Köztudomású az, hogy az adózási anomáliákat mindmáig nem sikerült felszámolni. így aztán előfordulhat az, hogy a bérből és fizetésből élők fiai, lányai lesznek a vesztesek, hiszen a másik szülőcsoport aligha tájékoztatja a APEH-ket valódi jövedelméről. Legfeljebb annak töredékéről. Azt se hallgassuk el, hogy magasak a kollégiumi díjak, borsos árú az albérlet, iszonyatosan drágák a tankönyvek, rendületlenül emelkednek az árak, erőteljesen nő az infláció. A következményeket nem kell taglalni: számosán akadnak majd olyanok, akik képtelenek lesznek viselni ezt a fantasztikus terhet. Az is fontos, hogy a főhatóság miként értékeli a pillanatnyi szituációt.- A rendelet szeptember l-_ jétől életbe lépett, s a jogszabály szerint október 1-jétől kell visszamenőleg fizetni. Alaposan tanulmányoztuk a HÖ- KOSZ hozzánk eljuttatott ötleteit. Ezekből kiviláglik, hogy nem az eltörlést kívánják, ám nem értenek egyet sem a bevezetés időpontjával, sem annak módszereivel. A probléma csak az, hogy az ide beterjesztett, a velünk megtárgyalt változatok egyes mozzanatai ellentmondanak egymásnak, azaz megvalósíthatatlanok. Ettől függetlenül továbbra is nyitottak vagyunk, de a fordulókat épp az érintettek zárták le, s kitartanak a tiltakozó megmozdulások mellett. Ez sem szerencsés megoldás, de mindenképpen törvényes. Sokkal aggályosabb, veszélyesebb az, ha élnek a polgári engedetlenség eszköztárával, vagyis megtagadják a fizetést. Úgy vélem, felesleges hangsúlyozni, hogy a példa követőkre lelhet, s az országban mások is ehhez a kétélű „fegyverhez” nyúlhatnak. Ráadásul nem akarják tudomásul venni, hogy a gyeplőt a pénzügyesek tartják, húzzák, s ők nem mondanak le kívánságukról. Lehangoló, de aligha vitatható az, hogy a kormányzatnak az 1995-ös egymilliárd forintra is szüksége van. Ezen mit sem változtat az, hogy szerintem ezt a summát máshonnan is elő lehetett volna teremteni, s akkor nem kerülünk szembe a stafétaváltók hadával. Ezután említi a kiegészítő tandíjat, s az azzal kapcsolatos, aligha rózsás esélyeket:- Az esztendő végéig ilyesmire nem is gondolnak az intézmények. Ez érthető, hiszen a summa a költségvetéshez vándorolna, s nem ők használhatnák fel. Szándéknyilatkozatuk értelmében jövőre sem változna álláspontjuk, de hát ez aligha garantált „eskü”. Talán azok sem borúlátók, akik előre jelzik a későbbi díjtételnövelést. Az egyéb csapásokkal együtt ez már katasztrofális lenne. Ebből a szemszögből nézve az sem vigasz, hogy másfélével már nem sújthatok sem a mostani, sem a leendő gólyák. Ez a hír azonban aligha gyógyír.- Prognosztizálná a holnapokat?- Ezek csak részben függenek tőlünk. Ha az érdekeltek nem adják fel, akkor végül is a képzési helyek károsodnak. A központi támogatás havonkénti summájából ugyanis ezeket szigorúan leírják majd. Hogy ez mivel jár? Szerintem nem kell magyarázni. Egyet továbbra is hangoztatunk: a petíciókat készséggel átvesszük, az abban rögzítetteket átgondoljuk, és amennyiben életképes tippekkel találkozunk, komolyan vesszük valamennyit, azaz készek leszünk a mindkét fél javát szolgáló kompromisszumra. Ezt a diskurzust még hétfőn rögzítette a magnó. Kontrollként telefonon kerestem az illetékest. Azt futatva: hol tartanak most?- Minden a régi. Az OTP által a sajtóban is közzétett ajánlatról magánemberként értesültem, ám azt tudom, hogy a hitel csak az alaprészre szól, a kamat meglehetősen magas. Igaz, a futamidő tízéves, mégsem valószínű, hogy ez lenne a gyógyító medicina. Empátiánk ugyanaz maradt. Erre mindenképp érdemes építeni. Az újságíró mindezt méltányolva csak azt nyomatékol- hatja, hogy a szíve a hallgatókhoz köti, s nekik, értük drukkol. Azt hiszem, ez természetes... Pécsi István
