Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-26 / 200. szám
Az elsőként privatizált és azóta is jól működő gyár Egerben. A legmodernebb technikát képviselik a Schön KAEV Eger Kft. által készített könnyűipari gépek. FOTÓ: PERL MÁRTON L T ■) ll . 1 l Ül TV Suchman Tamás vigyáz a függetlenségére A privatizációs miniszter magáról és a magánosításról A politikai hitvallás és a családi harmónia számomra több, mint a fizikális vagyon- Miniszter úr! Ki szedte le az idén a gyümölcsöt a kertjében?- Kivételesen én és a családom. Ültettünk egy gyönyörű francia barackfát, amiről négy éven keresztül mindig lelopták a termést; most sikerült úgy visszaérni egyhetes szabadságomról, hogy még mi szedtük le a barackokat.- Egyébként van ideje a kertre mostanában?- Hétvégeken legalább fél napot eltöltők a „hegyen”, ahogy nálunk Marcaliban mondják. Van egy nyolcvanfás gyümölcsösöm, négyszáz négyszögöl szőlőm, s hosszú idő óta ezek jelentik a legjobb kikapcsolódást számomra.- Az ön időhiányát nyilvánvalóan az a privatizáció okozza, ami miniszterségének fő feladata. A magánosítás nem mindenki számára siker- történet. Miért vállalta fel mégis - sok minden rovására, amit szeret?- Minden döntésnek vannak helyeslői és ellenzői, s általában az ellenvélemények kapnak nagyobb nyilvánosságot. Tisztában kell lennem azzal, hogy a társadalom a privatizációt negatív élményként éli meg, kevesen látják, mi a célja, s kevesen értékelik azokat az eredményeket, amelyek nagyban segítik az ország előrejutását. Persze, ha egy folyamatban százezrek veszítik el a munkájukat, nem csoda, hogy a legtöbben csak a változás negatív hoza- dékát látják. Tudnunk kell, hogy a priva- tizácó nem cél, csak eszköz - a gazdasági rendszerváltás egyik elkerülhetetlen eleme, és a modernizáció megalapozásának része. Szükséges, elkerülhetetlen, és az állam nem rendelkezik azzal a tőkeerővel, ami kellene a vállalati tulajdon életbentartásához, az évtizedek alatt felhalmozódott veszteségek pótlásához. A közvéleményben értetlenséget okoz az is, hogy sikeres cégeknél kezdődött meg a privatizáció, olyanoknál, amelyek hasznot hoztak, és stabil piacuk volt. Magánemberként nekem is az a véleményem, hogy nem a sikeres vállalatokat kellett volna először eladni, hanem azokat, ahol sürgősen tőkére, új technológiára, új szakemberekre lett volna szükség. Hogy mégis miért vállaltam? Mert engem vonz minden, ami nehéz feladat, mert hiszem azt, hogy tehetséges emberek tudását felhasználva tisztességesen lehet privatizálni az állami vagyon egy részét.- Ön a miniszterség mellett képviselő, az MSZP-frakció tagja, de nincs helyettese, nincs minisztériumi apparátusa; úgy tetszik, afféle magános harcosként egyedül irányítja ezt a hatalmas programot. Hogyan lehet ezt bírni?- A miniszterelnök úr felkérését úgy tudtam jó szívvel vállalni, hogy képviselőként is megmaradtam vidékinek, megmaradtam marcalinak, hogy nem tartozom egyetlen gazdasági lobbyhoz sem. Tehát valóban magányos harcos vagyok.-Akinek tíz- és százmilli- árdok fölött kell döntenie.-Köztudomású rólam, hogy eléggé bizalmatlan vagyok, emiatt aztán nincsen udvartartásom, de ez nem jelenti azt, hogy a munkát egyedül végzem. Egyfelől ott van az ÁPV Rt. szervezete, másfelől a privatizáció „társasjáték”, amiben részt vesz a többi tárca is, s a kormánynak is meg van a maga feladata. Az egyéni vállalásban az is benne van, sok erőt ad az a meggyőződés, hogy a rendszerváltás, a privatizáció minden keservét nem szabad az egyszerű emberekre terhelni. Megbíráltak azért, mert a szak- szervezetekkel tárgyalok, kritizáltak, mert nem tudom elviselni, hogy a villamosenergia privatizációja nyomán több ezer bányász munka nélkül maradhat...-Maradjunk még a csapatnál! Amennyire tudom, az ÁPV Rt. meglehetősen önjáró szervezet, saját igazgatótanácsa van. A privatizációs miniszter nincs kiszolgáltatva ennek a társaságnak?- Kétségtelen, hogy a törvényben, a státusom megfogalmazásában van egy nagy csapda: miközben minden közjogi felelősség az enyém, van egy törvény, amely meghatározza, miként működjön a döntési mechanizmus. Az egész egy nagy diplomáciai feladat. Miközben közvetlenül nem irányítok, érvényesítenem kell a saját és a kormányzati elképzeléseket. Az elmúlt öt és fél hónapban ebből nem volt konfliktus, s bízom abban, hogy mint politikusnak, sikerül a továbbiakban is megteremtenem a konszenzust és az egyetértést.- A privatizáció kapcsán sok rémtörténet kering, ezeket most hagyjuk, de magam is ismerek olyan vállalkozókat, akiktől a vagyonügynökségi tisztviselő 24 milliós részesedést kért, majd másnak játszotta át az állami vállalatot - annak, aki ennél is többet ígért. Persze, az ügylet technikája olyannyira kifinomult, hogy a korrupció bizonyíthatatlan, de eszerint még sincs minden rendben.- Az efféle ügyek kiszűrésére intézményesített mechanizmus működik. Tekintettel arra, hogy a szervezet havonta mintegy száz magánosítási ügyben hoz döntést, képtelenség lenne ezt személyesen ellenőriznem. Az ellenőrzés több szinten történik: egyrészt a Felügyelő Bizottságnál, amelyben hatpárti képviselet is van, elnökét az Állami Számvevőszék választotta ki. Van a szervezeten belül egy etikai és ellenőrzési osztály, amely szintén egyfajta kontrollt képvisel, s emellett az ÁSZ folyamatosan vizsgál bizonyos döntéseket. Végül nem szabad lebecsülni a sajtó, a nyilvánosság ellenőrző szerepét sem. A határozatokat testületileg készítik elő, s ugyancsak testület - az Igazgató Tanács hozza meg, erre gondoltam, amikor intézményesített kontrollról szóltam. Ma már egy ügyintézőnek nincs meg a lehetősége egyszemélyi döntésre. Szerintem ezen fölül szükség lenne egy nagyon erős hatpárti parlamenti bizottságra is, amely a döntéseket egy bizonyos határidőn belül átvizsgálná. Határozott meggyőződésem, hogy a társadalmi vagyonnal csak a legnagyobb ellenőrzés mellett szabad bánni.- A privatizációhoz szükséges tőke jelentős részére csak külföldről lehet számítani. Tervezi-e, szükséges-e, hogy ön afféle diplomataszerepet is ellásson?- Energiám egyelőre van, este tíz előtt még nem voltam otthon az utóbbi hat hónapban, s azt hiszem, sikerült is néhány eredményt felmutatni. Ma már van privatizációs törvény és működő szervezet, jó néhány döntés előkészítés alatt áll. Ä magánosítás során még soha nem volt egyszerre az asztalon ezermilliárdos csomag, márpedig a Magyar Villamos Művek, az olajtársaságok és a Matáv együtt ennyit tesznek ki. Tehát az egész folyamatot sikerül felgyorsítani, és nagy valószínűséggel biztosítható a költségvetés által előirányzott 150 milliárdos privatizációs bevétel.- A december 31. határidő szentírás?-A döntések megszületnek, de azt nem tudom, lezárjuk-e addig a szerződéseket. Az bizonyos, hogy nem volt Szerencsé bejelenteni, mennyit várunk a magánosítástól, mert ez rontja tárgyalási pozícióinkat; a külföldi partnerek ugyanis így tudják, hogy mennyi idő alatt mennyi pénzre van szükségünk. Ennek ellenére csak célszerű döntéseket vagyok hajlandó támogatni, s nem fogom elfogadni, ha akár a kormány, akár az Igazgató Tanács áron alul próbálná értékesíteni az ország vagyonát. Abban sem leszek partner, ha az értékesítés miatt megnőne kiszolgáltatottságunk a külföldnek. Amikor elfogadtam ezt a megbízást, a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek is kifejtettem, hogy a nemzetnek vannak olyan jogai, amelyek nem csorbulhatnak a privatizáció folyamán. Mindketten tudják, hogy feladatomat csak eddig a'határig látom el.-Lehetséges egyáltalán jó privatizáció, amikor környezetünkben is mindenki ugyanazt akarja eladni?-Nagyon fontos fejlemény, hogy az EBRD 300 millió dollárral segíti a magyar privatizációt, kedvező körülmény, hogy hatvan potenciális vevő van a villamosművekre, azaz úgy vélem: túl vagyunk a mélyponton. Leginkább saját magunk tudunk rontani a helyzetünkön.- Hová kerül majd ez a bevétel?-Úgy vélem, ezt a 150 mil- liárdot nem szabad csak a lyukak foltozására felhasználni: egy részét vissza kell forgatni a gazdaságba, nehogy 30-40 év felhalmozott értéke egy esztendő alatt eltűnjön.- Miniszter úr! Az átlag állampolgár nem nagyon szokott tíz- és százmilliárdok- ban gondolkodni, azt azonban tudja, hogy ha valaki döntési helyzetben van, nagy pénzek fölött rendelkezik, azt meg szokták környékezni. Tudna mondani példát - név nélkül - ilyen „megkísérlésekről”?-Csak azt szokták megkísérteni, akiről tudják, hogy meg lehet. Büszke vagyok rá, hogy velem ilyen még nem fordult elő.- Ön azonban egy párt tagja is. Ha politikai megfontolás alapján, a pártja kéri fel egy döntés meghozatalára, akkor mit tesz?- A politika ez ideig tudomásul vette azt a függetlenséget, amit képviseltem, s remélem, ezután is ezt teszi. Más kérdés - és ez is politika -, ha a szakszervezeti jogok és a dolgozói érdekek érvényesítéséről van szó, de erre engem nem is kell figyelmeztetni. Arra vigyázok, hogy ne veszítsem el azt a függetlenségemet, amelyre ezen a poszton feltétlenül szükség van. Elfogult semmilyen irányban nem vagyok; ezt tanúsíthatja az a volt MDF-es igazgatótanácsi tag is, akit megerősítettem tisztségében, mert szakmailag jól látta el a feladatát. A konjunktúralovagokat nem szeretem, mert ők tudják a legnagyobb kárt okozni az országnak. Úgy érzem, hogy baloldali elkötelezettségem egyfajta politika, s egyfajta politikai menedzselést is vállalnom kell, de ennek a mezsgyéje az érdekérvényesítésnek az a minimuma, amit vállalok a foglalkoztatottság megtartása érdekében.-Ezek a szigorú erkölcsi normák nem hozzák Önt hátrányos helyzetbe, mint magyar állampolgárt? Jelenleg az állami vagyon újraelosztása folyik, ami hosszú időre befolyásolja Magyarországon a tulajdonviszonyokat. Ön két gyermek apja is, akinek a jövőjéről gondoskodnia kell.- Üzleti tevékenységet nem folytatok, s a miniszterség után öt évig bizonyos területeken ugyanúgy nem dolgozhatok, mint az ÁPV Rt. dolgozói. Szüleim, apósomék és én magam is mindent a saját kezemmel teremtettem meg, saját vagyontárgyam nincs a házunkon, szőlőnkön és a gépkocsin kívül; az élethez ez elegendő, s remélem, hogy - jogászként vagy bankárként - később is meg tudom keresni azt, amire a családomnak szüksége lesz. Ha vagyonra vágytunk volna, akkor az utóbbi években nem bankigazgatóként dolgoztam volna, nem vállalnék miniszterséget, hanem részt veszek a privatizációban. Egy társadalomban lehet boldogan, rendezetten élni úgy is, hogy valaki nem milliomos. A politikai hitvallás és a családi harmónia számomra több, mint a fizikális vagyon.- Ön az egyik órában hatalmas tulajdonok sorsáról dönt, bankárokkal, tőkésekkel tárgyal, a következő órában pedig - ezt mondja a fáma - felül egy közönséges vonatra, hogy egyszerű emberekkel tudjon beszélgetni. Nem ütközött még ez a két énje egymással?-Nem szeretném elfelejteni azt, hogy honnan jöttem. Ha időm engedi, már pénteken elmegyek Marcaliba, s a hét végén tartok fórumokat, fogadóórákat, a választópolgárokkal töltöm az időt. Saját politikai filozófiám megfogalmazásához ezekre a találkozókra nekem is nagy szükségem van, hogy mindenfajta szűrőtől mentesen kapjam meg az információkat.- Azt hallottam, hogy egyszer hazafelé Székesfehérváron éjszakázott, és gyári munkásokkal elment a reggeli munkakezdésre.- Volt ilyen, s jólesett, hogy amikor kocsiban, hivatalos delegációval gördültünk be a kapun, az egyik dolgozó rám mutatott; „O volt már itt nálunk.” Én ezt nem politikai viszketekségből teszem, egyszerűen nem szeretném elveszíteni az emberekkel azt a kapcsolatot, amivel korábban rendelkeztem, s ami mindig fontos volt a számomra.- Hogy érzi: a sajtó is elfogadta önt? Egyáltalán, milyen a kapcsolata a sajtóval?-Nyitott vagyok, s úgy tapasztalom, ezt méltányolják. Szeretek elbeszélgetni újságírókkal, csupán egyetlen gondom van. Véleményem szerint nemzeti sajtó az is, ami külföldi tulajdonban van, de Magyarországon jelenik meg és magyarul íródik, s kell, hogy legyen az újságíró társadalomban is egy rendkívüli elkötelezettség a magyar társadalom, az ország sikerei iránt. Ha nem ezzel találkozom, hanem egyébként komoly újságok felelőtlen bulvárstílusban foglalkoznak sorsdöntő ügyekkel, akkor dühös vagyok. Minden lehetőség meg van arra, hogy az újságírók tájékozódhassanak a privatizációról; a félinformációk alapján írt hatásvadász cikkek nem nekem kellemetlenek, hanem döntéseket le- hetetlenítenek el, árat csökkentének, s az országnak okoznak kárt. Ugyanígy az országnak árt, ha idegenelle'nességet szítanak, azt állítják, hogy van elég saját erőnk gazdasági feladataink megoldásához.- Visszakanyarodtunk oda, ahol kezdtük, hogy a társadalomnak jobban meg kell értenie a magánosítás szükségességét, mert csak így teremthető meg a nemzeti konszenzus. Mit lehetne ennek érdekében még tenni?- Egyetértek azzal a miniszterelnöki szándékkal, hogy - ha szükséges - alapvető kérdésekről tárgyalásokat kell folytatni a különböző pártokkal. A nemzeti vagyon sorsa a felelősség oldaláról a kormányzatot terheli, de meg kell adni a beleszólási lehetőséget más érdekcsoportoknak is. Azt a jogot azonban véleményem szerint meg kell hagyni a döntéshozóknak - az ÁPV Rt-nek, nekem -, hogy kiszűrjük, mikor van szó nemzeti és mikor nemzetinek feltüntetett magán- vagy csoportérdekről. Végül szeretném, ha megkaphatnánk azt a felhatalmazást, hogy az állam nevében és a társadalom érdekében ellenőrizzük az elmúlt években kötött és sok esetben megszegett privatizációs szerződéseket. Csak egyet mondok: százezrek veszítették el a munkahelyüket, mert az új tulajdonosok nem tartották meg a foglalkoztatásra vonatkozó megállapodásokat. Amíg hivatalban vagyok, ragaszkodni fogok ezeknek a kötelezettségeknek a teljesítéséhez. Csák Elemér
