Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-26 / 200. szám
6. oldal 1995. augusztus 26., szombat Körkép Britekre támadtak a bosnyákok Heves tűzpárbajt vívtak péntek hajnalban Gorazsdéban a bosnyák kormányerők és a brit kéksisakosok. A feszültség délutánra enyhült a kelet-boszniai városban. A szemben álló horvát és krajinai szerb erők tűzszünetet kötöttek, a fegyvernyugvás szombat déltől lép hatályba. A felsőoktatásban megtört a jég Tiszta vizet a miniszternek! Román fejjel nem találom jogosnak a magyar kisebbségi autonómia gondolatát, de ha békén hagyták volna a magyarokat, most nem állnának elő teljesíthetetlen igényekkel - jelentette ki egy májusi, Versoix-ban lezajlott beszélgetésen I. Mihály román exkirály. A találkozón elhangzottakat a bukaresti „22” című ellenzéki hetilap új száma közölte. Negyvenhét magyar zsidó földi maradványait rejti az a tömegsír, amit szerdán tártak fel a dél-burgenlandi Németlövő (Deutsch Sütschen) közelében. Az áldozatokat 1945 márciusában lőtték agyon és temették a velük megásatott sírokba a németek. A deportáltak előzőleg a náci birodalom déli határát védeni hivatott fal megépítésén dolgoztak. A tömegsír feltárását Izraelbe menekült magyar túlélők szorgalmazták. A munkában a község lakosai is segítettek. Csehországba ezután csak azok a külföldiek utazhatnak, akik igazolni tudják, hogy legalább 7000 cseh koronával (250 USD) vagy annak megfelelő konvertibilis valutával rendelkeznek. A szeptember 1-jén életbe lépő rendelet minden olyan külföldi állampolgárra kiterjed, aki vízumkényszer nélküli országból, turistaként érkezik, és kiadásait nem fedezi valamely meghívó szervezet vagy személy. A kormány szerint a rendeletet a keleti turisták beáramlásának csökkentése érdekében hozták. A levegőben összeütközött és lezuhant a német légierő két Tornado típusú harci repülőgépe péntek reggel Németország déli részén. A pilóták katapultáltak, és épségben földet értek. A becsapódás helyszínén sem sérült meg senki. Elhagyta pénteken a keletboszniai Gorazsdét az ott állomásozó angol ENSZ-katonák első, 76 katonából álló csoportja. A kéksisakosok augusztus végére tervezett teljes kivonása után - a feltételezések szerint - csak harminc katonai megfigyelő teljesít majd szolgálatot a védett övezetben. A kelet-boszniai városban péntek hajnalban bosnyák kormánykatonák támadtak a brit A zárt ajtók mögötti, csaknem kétórás tárgyalás után Torgyán József.\ az FKGP elnöke kifejtette: a Kisgazdapárt teljességgel elégedetlen a kormány működésével, sőt tevékenységét kifejezetten károsnak tartja. Ezért felszólította Hóm Gyulát és kormányát a lemondásra, és a rendkívüli választások kiírására. A felszólítást és a „rombolás leltárát” tartalmazó levelet átadták a miniszterelnöknek. Torgyán József úgy vélte, hogy az ország életében javulás csak akkor állhat elő, ha egy új kormány veszi át az irányítást. Jelezte, hogy a Kisgazdapárt erre készen áll, s már alternatív gazdaságpolitikai programját is elkészítette. helyőrségre. A kéksisakosok viszonozták a tüzet, az összecsapásban két muzulmán fegyveres vesztette életét. A Kelet-Szlavóniában szemben álló horvát és krajinai szerb erők parancsnokai tűzszüneti egyezményt kötöttek. A fegy- vemyugvási megállapodás szombat délben lép életbe. A magyar határ közelében lévő térségben augusztus eleje, a Knin környéki horvát támadás meginA Fidesz-Magyar Polgári Párt politikusaival lezajlott majdnem másfél órás megbeszélést követően Szájer József kijelentette: a megbeszélésekre nehéz pillanatban került sor. Egyebek között azért, mert a kormány most kívánja bevezetni a fiatal családokat sújtó intézkedéseit. A konkrét témákról szólva a frakcióvezető elmondta: a Fidesz szót emelt az önkormányzatok anyagi függetlensége és a nagyobb arányú szja-visszatén- tés mellett. Arra is felszólították a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a széles körű elutasítást kiváltó tandíjrendeletet. A médiatörvény ügyében - Szájer József megfogalmazása dítása óta feszült a helyzet. Mindennaposak a heves tüzérségi párbajok. Az amerikai békekezdeményezés esélyei jobbak a semminél, még ha nem is ragyogóak - nyilatkozta Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár-helyettes az ABC televízió péntek reggeli híradójában. Részletekbe nem bocsátkozott, annyit azonban elárult, hogy a rendezési terv értelmében a boszniai szerbeknek föl kell adniuk hódításaik egy részét Boszniában. „Erre nem hajlandók, ezért ez a legkényesebb, legnehezebb probléma” - közölte Holbrooke. szerint - a miniszterelnök pozitív választ adott arra, hogy a törvény előkészítésével foglalkozó hatpárti parlamenti bizottság elvi kérdéseket is vegyen napirendjére. Horn Gyula az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott találkozóit értékelő sajtóértekezletén a többi között kijelentette: az MDF, a KDNP és a Fidesz gondolkodásmódjában sok a reális elem, amely közel áll a kormány felfogásához. E pártok magatartását több szempontból konstruktívnak minősítette, s jelezte, hogy tárgyaló- partnerei számos kérdésben - így a törvényhozási munka és a gazdasági jogalkotás felgyorsításában - kifejezték egyetértésüket. A kisgazda pártelnök részéről a kormányfő szerint az ismert „hangzatos jelszószerű” általános megfogalmazásokon túl semmilyen konkrét javaslat nem hangzott el. Tegnap reggel Fodor Gábor művelődésügyi miniszter hivatalában fogadta Bokros Lajos pénzügyminisztert, valamint a Frenyó László vezette Rektori Konferencia képviselőit, akik augusztus 20-ára elkészültek a felsőoktatás fejlesztését célzó tervezetükkel. A találkozón megegyezés született arról, hogy az 1996-97-es tanévben a pénzügyi tárca nem szorgalmaz további létszámleépítést. Cserébe a felsőoktatás vezetői elfogadták a normatív finanszírozási rendszert és ígéretet tettek, hogy felgyorsítják a már megkezdett integrációs folyamatokat. Fodor Gábor kultuszminiszter hangsúlyozta: nagy jelentőségűnek tartja a megállapodást, hiszen hónapok óta csak „csatáznak” egymással a felsőoktatás érdekeltjei. Az intézményi integráció sehol sem a helyi karok, szakok megszűnését jelenti, hanem a felsőoktatás jobb, gazdaságosabb működését szolgálná. A normatív támogatási rendszer elfogadása nyomán pedig tágabbra nyílnának a felsőoktatás kapui. A pénzügyminiszter is „engedékenyebb” hangulatban lehetett, hiszen támogatásáról biztosította Fodor kultúravédő törekvéseit, sőt pénzügyileg elfogadhatónak minősítette a rektorok oktatásfejlesztési elképzeléseit is. „Megvesztegetésről” nem lehetett szó, hiszen Bokros Lajos még az előtt nyilatkozott így, hogy miniszter- társa átnyújtotta neki Lajos-nap alkalmából a kultúrtárca ajándékát: egy üveg ásványvizet, buborék nélkül - díszcsomagolásban. (szalóki) Együtt a Krisztus-trilógia Világpremier színhelye volt pénteken a debreceni Déri Múzeum, ahol mostantól együtt látható Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának mindhárom monumentális darabja: az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt. Göncz Árpád köztársasági elnök jelképesen a magyar nemzetnek adta át a gyönyörű festményeket. Folytatódnak a vizsgálatok Újra teljes ülést tart hétfőn az Alkotmánybíróság. A többi között megvizsgálja: összeegyeztethető-e az Alkotmánnyal a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló jogszabály; megsértette-e az Országgyűlés az alkotmány előírásait, amikor egyes adózással kapcsolatos törvényeket nem kétharmados többséggel fogadott el. Kelendő áramtermelők Rendkívül nagy a külföldi érdeklődés a magyar villamosenergiarendszer privatizációja iránt. Eddig már 120 lehetséges vevő érdeklődött és regisztráltatta magát az ÄPV Rt.-nél. Költséges döntés Új nyomtatványokat készítenek a családi pótlék igényléséhez, miután az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a személyi szám használatát engedélyező korábbi törvényt. Az új igénylőlapok elkészítése legalább 100 millió forintba kerül. A kisgazdák lemondásra szólították fel a kormányt, s új választást sürgetnek Tárgyalások - felemás eredménnyel Lezárult Horn Gyula miniszterelnök és az ellenzéki pártok vezetőinek szerdán kezdett eszmecseréje. Pénteken reggel a Parlamentben a F üggetlen Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt delegációjával, kora délután pedig a Fidesz-Magyar Polgári Párt küldöttségével konzultált a kormányfő. A Richter név fogalom! Az első magyar gyógyszergyár a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. orvoslátogatói hálózatának fejlesztéséhez ORVOS ÉS GYÓGYSZERÉSZ MUNKATÁRSAKAT KERES Budapestre, Pest, Komárom, Fejér, Nógrád, Heves, Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar megye területére, akik tudásukkal, kapcsolatteremtő képességükkel segítik a cég további sikeres munkáját. Ideális jelöltnek azt tartjuk, aki: • a gyógyszerekkel előzetesen már foglalkozott, esetleg tudományos tevékenységet is folytatott, • munkáját önállóan képes megszervezni, • meggyőző fellépésű, kellemes megjelenésű, • lakóhelyén és a környező településeken vállalna feladatot. Kommunikációs szintű angolnyelv-tudás és ORVOSLÁTOGATÓI GYAKORLAT ELŐNY, de nem feltétel. Érdemes gondolkodnia... ... mert alkotó tagja lehet egy ELISMERT, SIKERES, FIATAL teamnek. Munkáját költségtérítéssel és szolgálati gépkocsival segítjük. Eredményességét a vonzó alapbéren kívül teljesítményarányos prémiummal ismerjük el. Ha szívesen lenne a legrégibb, a hazai gyógyszergyártás vezető reprezentánsaként számon tartott vállalat munkatársa, mi biztos EGZISZTENCIÁT kínálunk Önnek. A Richterrel érdemes!... Kérjük, hogy a szakmai önéletrajzát tartalmazó pályázatát - a megjelenést követő 1 héten belül - szíveskedjék feladni a következő címre: Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. Sélley Károly főosztályvezető Bp. 10 Pf. 27,1475 (Gyömrői út 19-21.) Előzetesen a 260-6670-es, vagy a 262-3914-es telefonszámon lehet érdeklődni. RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR RT. 22169 U