Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
Vajon miként sikerül megoldani a Színház működésének finanszírozását? fotó: perl Márton Szó mi szó, válságos időket élünk. Nincs könnyű helyzetben az ország, miként lakói sem. Ezernyi gonddal-bajjal viaskodnak a helyi képviselő-testületek, s persze, a megyei önkormányzatok sem az aranykorukat élik. Az 1995-ös esztendő első hat hónapja igazolta azokat a jóslatokat, amelyek fokozódó gazdasági szigorról, eleddig nem látott mértékű visszafogásokról szóltak. Vajon miként értékeli az első fél évet dr. Jakab István, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke? Milyen jegyet is írna be abba a képzeletbeli bizonyítványba, amely minősítené az elmúlt időszak történéseit? Inök úr! Nem titok, hogy ön már több mint három évtizede ténykedik a közigazgatásban. Tegye a szívére a kezét: átélt már hasonlóan nehéz időszakot?- Akárhogy próbálok visszagondolni, ilyen zaklatott évekre nemigen emlékszem. Súlyos gondjainkat egyfelől az anyagi feltételek hiánya, másfelől a közigazgatás jelenlegi szerkezete, törvényi szabályozottsága avagy szabályozatlansága okozza. Annak idején - s erre többen hivatkoznak is - erősen centralizált irányítás érvényesült, amely kissé elkényelmesí- tette az érintetteket. Ezzel szemben most az önkormányzati önállóságnak vagyunk a tanúi, amely azonban nem tartalmazza a tényleges önállósághoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket.- Arra kérem, nagy vonalakban értékelje a közgyűlés által eleddig végzett munkát, kitérve mind a pozitívumokra, s nem elfelejtkezve az esetleges negatívumokról sem...- Úgy vélem, egy fél év teljes körű elemzést nem tesz lehetővé. Tény mindenesetre, hogy a kezdet kezdetén tartottam attól, hogy egy többpárti alapon szerveződő közgyűlés miként működik majd, hogyan is csiszolódnak össze a különféle vélemények. Hiszen a listás választási módszerrel létrehozott közgyűlésnek nem volt elődje. Most, hat hónap elteltével nyugodtan kijelenthetem: a közgyűlés működőképes, azaz az előzetes félelmek - szerencsére - nem igazolódtak be. Magyarán: kifejezetten a szakmát, a megye érdekeit szem előtt tartva tevékenykedünk.- Ha már itt tartunk... Vajon érzékelhetőek-e a megyei ön- kormányzat munkájában azok a feszültségek, amelyek országosan jelentkeznek az egyes pártok között?- Hála Istennek, mindez nem jellemző. Való igaz, logikusnak tűnne, hogy egy-egy parlamenti összecsapás nálunk is érezteti a hatását. Ám ilyen tapasztalatunk nincs. Örülök ennek, hiszen másként rettenetesen nehéz lenne dolgozni. Mindebből arra következtethetek, hogy az érintettek szőkébb hazánk érdekében kívánnak munkálkodni, s nem elsősorban a pártszempontokra figyelnek.- Nagy kérdés volt az indulásnál, hogy sikerül-e megfelelően beilleszteni az alelnöki rendszert a mindennapos feladatok megoldásába. Tehát: a szereplők már adottak voltak, ám maga a szerep akkor még nem tisztázódott...- Nos, az alelnöki rendszer eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. E társadalmi tisztség viselői részt vesznek a bizottsági munkában, és azokat a szakmai érdekeket képviselik, amelyeket egy szűk körű vezetői értekezleten megfogalmaztunk. Hangsúlyozom: itt csakis a szakmai motívumok érvényesülnek, noha ezeket sokszor tökéletesen szinkronba lehet hozni az egyes pártok által képviselt irányvonallal is. Nem kétséges, hogy gyakorta kompromisszumokat kell kötni, de a szakma ilyen esetekben is megőrzi a vezető helyét.- Az 1995-ös esztendő legelején - a Hírlapnak adott interjúban - ön abbéli hitének adott hangot, hogy a megyének talán-talán sikerül hitel felvétele nélkül megúsznia az évet. Azt hiszem, ez hiú ábrándnak bizonyult. De a kölcsönökkel nem csupán az a baj, hogy azokat vissza kell fizetni, hanem az is, hogy sokszor az így kapott pénzből a korábbi adósságot törlesztik. És innen már csak egy lépés a szakadék...- Mit tagadjam, bíztunk abban, hogy a tavalyi hitelt lassacskán képesek leszünk visz- szafizetni, s az idén nem kényszerülünk „kalapozásra”. De már a költségvetés előkészítésekor is láttuk: reményeink teljesen megalapozatlanok. Elég csak arra utalni, hogy a normatív támogatások összege 1991 óta lényegesen nem változott, nem követte sem az inflációt, sem például az energiaárakat, avagy a különféle köztisztviselői, közalkalmazotti bértáblázatokból fakadó kötelezettségeket, és még lehetne sorolni. így aztán nem kell csodálkozni azon, hogy megint kölcsönökre szorultunk. Más kérdés, hogy ezzel kapcsolatosan egy stratégiát kell kidolgoznunk, mert ha ezt nem tesszük, a dolog előbb- utóbb kezelhetetlenné válik. Ha ugyanis belelépünk abba a csapdába, hogy hitelt hitelre halmozunk, vagyis az egyik kölcsönből a. másikat finanszírozzuk, végünk van.- Nem akarok rosszmájú lenni, de mindebből arra következtetek, hogy önök sem ússzak meg rendkívül kellemetlen döntések meghozatala nélkül. Vagy tévedek?- Sajnos, nem. Nem kizárt, hogy az ősszel drasztikus lépésekre kényszerülünk, s olyan intézkedéseket kell tennünk, amelyek alapvetően befolyásolják a különböző intézmények életét. Nem szeretnék jósolni, de elképzelhetőnek tartok komoly átalakításokat, végletes esetben pedig megszüntetéseket is. Tudom, mindez nem örömteli hír, de hát a szükség nagy úr. Tudomásul kell venni: nem lehet úgy nekiindulni egy í (iüt na i üAßiWi in —3 „Nem kizárMiogy ősszel drasztikus Résére kényszerülünk” Beszélgetés dr. Jakab Istvánnal, a Heves Megyei Közgyűlés elnökével költségvetési évnek, hogy tetemes mínusszal számolunk. Ismeretes, hogy 330 milliós hiányt terveztünk 1995-re. Erre nem tehetünk még egy lapáttal, hogy mondjuk ’96-ra 450 milliót produkálunk. Ha így tennénk, nyomban megkérdőjeleződne a hitelképességünk. S ez nem csupán a számunkra, hanem az intézmények számára is figyelmeztető jel. Még mindig jobb, ha mi mondjuk ki: itt meg itt korlátozni kell, semmint hogy valaki kötelező érvénnyel szabja meg a tennivalókat. Ott nincs apelláta...- Ilyen tények ismeretében szinte teljesen fölösleges beruházásokban gondolkodni, bár azok szükségességét mindenki elismeri.- Lassan-lassan megszokjuk, hogy így van, hiszen évek óta nem tudunk beruházni, sőt, még a legalapvetőbb felújítások elvégzése is probléma. A bajt csak tetézi, hogy amit ma elodázunk, az holnap már a duplájába kerül. A csúszás óriási - és korántsem arányos - költségnövekedéshez vezet. Az is igaz, hogy ezzel mind mi, mind pedig az intézményvezetők megalkudtak. De mit is tehetnénk mást?- Véleményem szerint az sem okozhat az önök számára túl rózsás hangulatot, hogy manapság - akárcsak 1991 és 1993 első hónapjai között - ismételten bizonyítaniuk kell: szükség van a középszintre, a megyére...- Kétségkívül, mostanság megint ez a nóta járja. Folyton- folyvást igazolnunk kell a megye létjogosultságát, s ez hatalmas energiákat köt le. Azt ne kérdezze, hogy miért tartunk itt, mert nem tudom. Amikor - még a választások előtt - megfogalmazódtak a különféle kormányprogramok, nem kér- dőjeleződött meg a létünk. Napjainkban ezt aligha állíthatom...- Álljunk meg egy szóra... Árulja már el, kik is azok, akik - hogyan is fogalmazzam - támadásba lendültek?- Bizonyítanunk kell a különféle országgyűlési bizottságoknak, valamint... Hadd ne nevezzek meg pártot... Mert ilyen is van. Nem akarom dramatizálni a dolgot, de ez rettenetes helyzet. Nem elég az anyagiaknak a már fentebb említett szűkössége, mindezt még megfejeli ez a bizonytalanság is. Nehogy azt higgye, hogy a levegőbe beszélek. Ä legutóbb például megjelent egy, a Pénzügyminisztérium által készített vitaanyag, amelyben a megyéket szinte teljesen kizárják a közigazgatási feladatok elvégzéséből. Ugyanakkor a terület- fejlesztési törvénnyel összefüggő előkészítésekből az derül ki, hogy fokozottan támaszkodnak a megyékre. Látható, hogy a tervezetek még köszönőviszonyban sincsenek egymással, mintha nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal.- Tudvalévő, hogy napjainkban zajlik a közigazgatás átszervezése. Gondolom, ennek önök is tevőleges részesei...- Bár így lenne... Végtelenül sajnáljuk, hogy ezt nélkülünk próbálják megoldani. Minket senki meg nem kérdezett, különösen nem az államtitkár úr, aki ezt a munkát irányítja. Úgy tűnik, a tapasztalatainkra, a gondolatainkra nincs szükség. Ám nemhogy a véleményünkre nem kíváncsiak, de még a nélkülözhetetlen információkat sem biztosítják számunkra. Félreértés ne essék, ezt minden megye sérelmezi. De legalább ennyire sajnálom azt is, hogy egy-két országgyűlési képviselő - a korábbi ígéreteivel szemben - nem tudott (nem akart?) közvetlen kapcsolatot kiépíteni a megyei önkormányzattal. A többség persze, nem ilyen, s nekik hálásak vagyunk.- Nem tudom - igaz, nem is akarom - megkerülni a megye és Eger viszonyának kérdéskörét. Már csak azért sem, mert ezt több feszültség is terhelte. Vagy ezt jelen időben kellene kijelentenem?- Leszögezem: a személyes kapcsolatok minősége jónak mondható. A gondok objektív tényezőkre vezethetők vissza, hiszen egy közösen működtetett intézményhálózat óhatatlanul okozhat konfliktusokat. Nem titok, hogy korábban nem sikerült együttműködési megállapodást kötni a várossal. Most létrejött egy egyeztető bizottság, s vélhetően augusztusban majd arról az anyagról is szó esik, amely tisztázni hivatott az intézmények fenntartásának mikéntjét. Úgy látom, a Megyei Művelődési Központ vonatkozásában nem lesznek nézeteltérések, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár esetében az álláspontok közeledéséről beszélhetünk. Ami a Gárdonyi Géza Színházat illeti... Itt szükség van konkrét, egyértelmű megoldásra. Szerintünk utóbbinál nélkülözhetetlen a város - arányosan növelt - támogatására.- Játsszunk most el azzal a gondolattal, hogy a megyei közgyűlés egy iskolai tanuló. Ön - ismerve az eddigi örömöket és keserűségeket - milyen érdemjegyet írna be ennek a „nebulónak” a félévi bizonyítványába?- Ha mindent figyelembe veszek - bár lehet, hogy túlzottan jóindulatú, netán elfogult vagyok -, négyesre, azaz jóra értékelném a munkát. Már csak azért is, mert teljesen új miliőben kellett munkálkodnunk, de lassan-lassan megtanultuk- megtanuljuk egymás nyelvét, ami esetleg még nagyobb reményekre jogosít.- Elnök úr! Köszönöm, hogy a Hírlap rendelkezésére állt, s közösen reménykedjünk abban, hogy eljön az az idő, amikor az indexben majd csupa ötöst látunk. Stanga István A jubileumi műemlékvédelmi nyári egyetem központi témája: Gondterhes a várak helyreállítása, karbantartása, hasznosítása Izgalmas és nemzetközi szinten is számottevő központi témát választottak a Noszvajon megrendezett műemlékvédelmi nyári egyetem szervezői. Amikor elhatározták, hogy — többek között - honi váraink állapotáról, újjávarázslásuk tengernyi gondjáról készítenek számvetést, feltétlenül helyesen döntöttek. Visszajelezte ezt a jelentkezők, „beiratkozok” tekintélyes száma is. A hazai és a határainkon túli résztvevők számára magvas információkat közölt bevezető előadásában dr. Fejérdy Tamás építész, az Országos Műemléki Hivatal elnöke. Vele beszélgettünk a nagy- közönséget is foglalkoztató, azaz közérdekű gondolatsorról.- Miként értékeli az eddigi törekvéseket?- Múlt nélkül nincs jelen, azaz legalább néhány mondat erejéig időznünk kell a kezdeteknél. Utalnék az igen tehetséges és előrelátó Möller István munkásságára, arra az általa ránk testált örökségre, amely sok szempontból jelenében is aktuális. A lényeget ragadta meg akkor, amikor - mondjuk Léka kapcsán - igazolta, hogy nem elég tiszteletben tartani az eredetiség és a történetiség kívánalmait, hanem figyelmezni kell a hasznosítás, a funkcióteremtés kívánalmaira is. A stafétaváltók továbbvitték, gazdagították ezt a magvas hagyatékot. Vonatkozik ez Gerevich Tiborra, Lux Kálmánra és fiára, Gézára. Meghatározó jellegű szakasz az 1957-től rajtoló, amely a ’70-es évek végéig, a ’80-asok elejéig ívelt. Ezt a periódust fémjelezte az iskolateremtő dr. Gerő László magas szintű hozzáértése, építési, restaurátori, tanári, illetve szakírói tevékenysége. Útmutatásait napjainkban is érdemes követni. Megéri szólni árról is, hogy e periódusban előkelő szerephez jutottak a középkori eredetű emlékek, köztük az előbb már említett egykori erősségek. Dobó erődítménye is sokat köszönhet az ekkor szor- goskodóknak, akik többféle irányt is mutattak. Külön utalnék Kisnáhára. A falu sasfészkének új arculata Erdei Ferenc leleményességét dicséri. Sajnos, anyagi és egyéb nehézségek miatt 1980 utánra kifulladt a lendület az akkori Országos Műemléki Felügyelőségnél, s megmutatkoztak a lelassult tempó káros és kóros következményei.- Hol tartunk most?- Némi sikerrel azért büszkélkedhetünk. Halad a visegrádi fellegvár rekonstrukciója, lassan befejeződnek a munkálatok Hollókő erősségénél. Füzéren talán felvehetik az egészséges ritmust, s az sem mellékes, hogy Drégelyen társadalmi kezdeményezés révén zajlik az állagvédelem. Végre, friss köntöst kap az ozorai várkastély. Ugyanakkor az is tény, hogy az elképzelések valóra váltásának drasztikusan gátat szab a forinthiány.- Nem megoldott — s ez bizony általában jellemző — a karbantartás, a gondos üzemeltetés. Ráadásul a régi felhasználási módokkal is baj van. Kivétel talán Sümeg esete, ahol egy vállalkozó úgy boldogul, hogy kissé meghökkentő ötleteket rajtoltat, ám az innen származó nem kis summát további renoválásra költi, azaz alapozza a jövőt. Még egyszer nyomatéko- lom: mindenütt vegyék figyelembe a mölleri iránytűt, mert megkönnyíti a meglehetősen bonyolult eligazodást.- Végül is bizakodó vagy borúlátó?- Inkább az előbbi. E szellemtől áthatva azt javallom, hogy sehol sem helyes rögtön a totális kutatásra épített teljes körű helyreállítást célul tűzni. A költségek ugyanis elretten- tőek, s ez bizony blokkolja még a konzerválási szándékot is. Bölcs a szólás: „A jónak legnagyobb ellensége a tökéletes, vagy az arra való várakozás.” Épp ezért a fokozatos, az egymást követő kis lépések is meghozzák a maguk gyümölcsét. Ráadásul: közben zavartalan a látogatás, az idegenforgalom, vagyis valóra válhat valamennyi műemlékvédő ősi vágya: változatlanul hathatnak a méltán ,reklámozott” kincsek, őseink folyvást beszédes, tanulságos üzenetei... Pécsi István
