Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-08 / 158. szám

L "~nrn . 1 Llu 7~V TI J Foglalkozása: főhivatású anya Gondolom, vannak néhányan, akik elcsodálkoznak a címen. Mi az, hogy főhivatású anya? Hát nem minden anyának az a fő hivatása, hogy anya legyen? Dehogynem! Csak más az is, ha valaki azért kap fizetést, mert anya... De jáijunk a végére. *** Nagy Jánosné vagyok, Gyöngyösön, az Erőmű utca 8. alatt lakom. Nehogy észrevegye és kel­lemetlenül érintse, lopva végig­tekintek rajta. Nyúlánk termete után ítélve aligha hihetné az ember, hogy három gyermek anyja. Nagyon fiatalnak látszik, úgy harminc körül lehet.- Mivel foglalkozott koráb­ban?- Összesen nyolc osztályt végeztem, szakmám nincs. Va­lamikor arról ábrándoztam, hogy francia szabó leszek. És mi lett belőle?- Mi lett belőle? - ismétel­tem meg a kérdést.- Semmi - vágja rá kissé in­gerülten.- Valamit azért csak dolgo­zott, nem?- Segédmunkásként dolgoz­tam először Petőfibányán az Erdértnél, éppen hét évig. Erős fizikai munkát végeztem. Sza­rufákat emelgettünk, hat- meg négyméteres gerendákat. Eze­ket vágtuk le méretre.- Egyébként maga petőfibá- nyai?- Igen. Ott laktunk a Dobó út 4. alatt. Herczeg Márta a le­ánykori nevem. Hárman vol­tunk testvérek. A nővérem he­gesztő volt a vegyesüzemben, a bátyám pedig sofőr az ecsédi külfejtésnél.- Mikor ment férjhez?- Először 1981-ben, de el is váltam. Ebből a házasságomból született az egyik kislányom, Renáta. Majd megismerkedtem a mostani férjemmel. Gyön­gyösre 1990 januárjában köl­töztünk. Ebből a házasságom­ból született a két kisebbik lá­nyom. A középsőnek Adrienn a neve, a legkisebbnek pedig Brigitta.-Úgy képzelte a kezdet kez­detén is, hogy lesz három gye­reke?- Nem. Én úgy gondoltam, hogy egy gyerekem lesz. De mivel az első kislány lett, utána fiút szerettünk volna.- Akkor még jöhet egy fiú, igaz?- Ebben a mostani anyagi helyzetben szó sem lehet róla.- Mióta főhivatású anya?- Beszélgetés közben hallot­tam meg, hogy van ilyen lehe­tőség. Megvártam, míg lejár a gyes, és akkor bementem az önkormányzathoz, és két hónap múlva megkaptam ezt a beosz­tást. Ez volt 1994. április 16-án.- Az alatt a két hónap alatt, amíg az ügyét intézték, mit csi­nált?- Már a gyes alatt volt négy­órás másodállásom. A Bat­thyány téri sportcsarnokban ta­karítottam. Erre most is van le­hetőségem, engedélyt kaptam rá.- A három gyermek után mennyi pénzt kap, mint főhiva­tású anya?- Szerintem csak egy gye­rekre számítják, mert 7896 fo­rintot kapok nettóban. S ad még az önkormányzat nevelési se­gélyt is. A lakbérre is kapunk kedvezményt az önkormányzat­tól. A családi pótlék 11 ezer 250 forint a három gyerek után.- Mire elegendő a főhiva­tásra adott „fizetés” ?- Nem sokra. Egy hétre tu­dom beosztani élelemre. Az első gyerek után a volt férjem­nek kellene még gyerektartást fizetnie, de mivel ő nem dolgo­zik, állami előleget kapok, ami 670 forint havonta. Énnyiből végképp nem lehet gyereket nevelni. A négyórásból 6300 forintot keresek.- Miért kérte akkor ezt az anyai megbízatást, ha abból három gyereket nem tud eltar­tani?- Mert így nyugodtabban le­hetek, mint a munkanélküli-se­gélyen. Mivel otthon maradha­tok, könnyebben tudom nevelni a gyerekeket, ez is lényeges kö­rülmény.- Ha valaki tanácsot kérne magától, elmenjen-e főhivatású anyai beosztásba, mit mondana neki?- Ha nemcsak az anyagi ré­szét nézzük, megéri, azt mon­danám neki. Nagyon jó, hogy ilyen is van. G. Molnár Ferenc Fotók Hollókőn - Hollókőről „Hollókő húsvéttól karácso­nyig” címmel állandó kiállítás nyílt Acs Irén fotóművész felvé­teleiből a világörökség része­ként számon tartott nógrádi fa­lucskában. A képek az emberi élet tel­jességében mutatják a palóc fa­lut olyannak, amilyennek az idegenek sohasem láthatják, mert csak egy-egy hétvégére, rövid vakációra jönnek ide. Mindennapi nyelvünk „Puha lilák, lágy zöldek...” „Trillázó sárgák, tündöklő ké­kek, lágy zöldek, puha lilák für- denek vakító fényben” (Tóth László: Adám álmodik). S nem véletlenül. A színárnyalatokat minősítő jelzők külön is meg­érdemlik figyelmünket. Erről bizonykodnak azok az olvasói megjegyzések, amelyek a puha lilák nyelvi formával kapcso­latban hallhatók és olvashatók, és azt firtatják, miért vállal oly változatos fogalmi tartalmakat és használati értékeket a lila színárnyalatot megnevező szó­alak. A semleges színek, a fe­hér, a fekete, a szürke, mint mi­nősítő jelzők, a valóságháttér­nek megfelelően kevésbé moz­gatják meg képzeletünk kife­jező erejét és képességét, mint például ezek a minősítő jelzős nyelvi alakulatok: lila zuhatag (Czigány György), lila deren­gés, a láthatáron a lilába öltö­zött fűzfák, lila lettem a méreg­től. Az sem véletlen, hogy ezek­ben a sajtóbeli szövegössze­függésekben és -részletekben is kulcsszerepet teljesít a lila szó: „A rádiós lila éjszakákban egyre többen hallgatói szerepet vállalnak” (Magyar Nemzet, 1995. március 16.). - „Kiszo­rultak a műsorból a nézhetetlen, a lila produkciók” (Kurír, 1995. március 9.). - Hogy a lila kife­jezést nemkívánatos jelenségek megnevezésére egyre gyakrab­ban használja fel egyéni és közéleti nyelvhasználatunk, ez a példánk tanúskodik róla: Lila gőzöm sincs a dologról. (Hal­vány sejtelmem sincs róla.) A sportélettel kapcsolatos nyelvhasználatunk nap mint nap egyre gyakrabban emlegeti ezeket a csapatokat minősítő megnevezéseket: „A lilák ellen is győztek a zöldek”. (A zöld színnel minősített Fradi le­győzte az ÚTÉ, az újpestiek lila sapkás csapatát), „Lila égbolt Pécs felett” címadással is gyak­ran találkozhatunk: „A lilák el­len vízilabdázóink is nyertek.” (Heves Megyei Hírlap, 1995. március 31.). „A lilák a pécsi fogdában” (Három ÚTE-szurkoló garáz­dasága miatt, Kurír, 1995. már­cius 10.). A vöröses árnyalatú lila színnév főnévi és melléknévi használati értékben köznapi nyelvhasználatunkban is kulcsszerepet kap. íme a példa­tár: lila akác, lila palást, lila bankó (ötszáz forintos). A lila bankó versbeli szerepet vállal: „Itt Ady, meg lila bankó (Rab Zsuzsa: Verem). A Halványlila sirató című hírlapi cikk szerzője poétái mi­voltát sem tagadva meg, gyö­nyörű költői sorokban a lila ne­vet beilleszti a Lilla, a Lillácska becéző nevek sorába, s ezzel megidézi Csokonai Lilla-dalai- nak névhasználatát is, és arra készteti olvasóit, hogy fogadják el lila köznevünk érzékletes sze­repvállalását ezekben a záróso­rokban: „Kedv, remények, li­lák, - isten veletek”. Ez a gondolatsor lehetőséget ad arra, hogy hétköznapi éle­tünk egy-egy jelenségének mi­nősítésére bizalmasabb beszéd­helyzetekben is szerepet adjunk a lila szónak. Ezekre a nyelvi formákra is ezért hívjuk fel ol­vasóink figyelmét: Csupa lila ez az ember, csupa lilába borult az életünk, lilába öltöztette minden versét. Köznapi és közéleti életünk sok problémával terhelt körül­ményei között ifjúságunk sem álmodozik, vagy ahogyan a sajtó hasábjain megjelent e szövegrészletben olvashattuk: „Az ifjúság nem kerget lila ál­mokat a meggazdagodásra (He­ves Megyei Nap, 1995. június 29.). A német nyelvből átvett lila szavunk nemcsak az orgonavi­rág színárnyalatának érzékelte­tését vállalja. A lilázás az ere­deti német-francia használati értékét is. A vonulás jelentésre is utaló szóforma átvitt érte­lemben népi énekes gyermekjá­tékunkat nevezi meg. A mátyusföldi gyerekek kedvelt játéka a lilázás. Ezzel a mondókával kezdtek neki: Lila, lila, lilázás. Ez a felszólítás is elhangzik: Lilásodjunk most és ma! A li- lásdi megnevezés azt a játékot minősíti, amelyben ez a szö­vegrészlet játssza a kulcsszere­pet: Gyere velem lilázni, lila álmokat kergetni! A lila szóval tehát életünk mindennapi valóságának jelen­ségeire is ráfigyelhetünk. Ezért élünk vele oly gyakran. Dr: Bakos Józsej Ősi Erény: Gyűjtemény a Magyarság Történetéről Than Mór: Attila lakomája Than Mór: Attila lakomája A festő lakomázás közben - ételek nélkül, asztal adódik! - ábrázolja azt a férfit, akit az akkori Nyugat száraz közvet­lenséggel az Isten ostorának nevezett. Ipolyi Arnold Magyar mito­lógiája sem kerüli ki ezt a tör­ténelmi nagyságot. Bizonyít­ható tetteit, a köré fonódó le­gendákat, emlékezeteket fel­jegyzi Attila. *** Hatását le lehet mérni a száj- hagyományokon, a korabeli történészeket is megijesztő féktelen hatalmán. Azon is, ahogyan a magyar történetírás foglalkozik vele, a középkori szerzőktől kezdve a Hóman - Szekfíín át egészen a legújabb időkben fogant írásokig. Dümmerth Dezsőre, László Gyulára, Kristó Gyulára, Győrffy Györgyre és Tardy Lajosra is gondolok - többek között. Attila (mi már két t-vel és egy 1-lel írjuk-mondjuk a ne­vet) királysága, uralma időben Kr. u. 434-453-ig tartott, s te­rületileg felölelte a fél gló­buszt, a térképet a Kaukázus­tól a Rajnáig, a Dunától a Ke­leti-tengerig: a birodalom központjául - nincs jobb kife­jezés rá - a Duna-Tisza közét választotta. *** Ez a hatalmas terület Róma és Bizánc hatalmi harapófogójá­ban vajúdta a történelmet. Itt népek támadtak fel a mélyből, és morzsolódtak el. Mert ez volt a kor, ilyen. 436-ban még Aetius római hadvezér Gallia ellen vonul hun segédlettel, hogy meg­semmisítse a burgund államot. Ez az Aetius pár év leforgása alatt „kitanulta” a hunok hadi művészetéből a fontosabb elemeket, és a népek nagy csa­tájában, 451 -ben Catalau- numnál (ma Chalon sur Marne) vereséget mér Attilára, akinek a harcosai között ge­pidák, keleti gólok, rugiak, skirek, herulok, quadok, türin- giaiak is bíztak a győzelem­ben. Aetius mellé álltak, sora­koztak fel az alánok, a szar­maták, a nyugati gótok, a ripu- tári és széli frankok és a had­vezér által leigázott, áttelepí­tett burgundok is. Ekkor még nem vérzett ki se a hatalom, se a hadsereg; Attila Róma ellen fordult 452- ben. Aquileiánál nem is any- nyira a pápai haderő, mint in­kább a járvány állította meg őt. 453-ban meghalt. Utódai tekintélyt pótolni nem tudtak: széthullott a birodalom, a lei­gázott népeknek maradt erejük a follázadásra. Bizánci írók - Prokopiusz, Priszkosz, az elfogott Jorda- nesz - írtak a hunokról. Várt is bizánci követség - nem is egyszer - Attilánál, későbbi szövegeik nyomán harsogták is századokig a hun nevet. At­tila emlékét számon tartotta a világ! *** Tehát a hun családfából egy részlet! Balambérnak öt fiáról tudunk. Mundzuktóf szárma­zott Bléda és Attila. Ők társfe­jedelmekként uralkodtak, míg Attila 445-ben „megszaba­dult” testvérétől. (A kor, a tör­ténelmi helyzet, mint indok, a hatalmi parancs és személyes becsvágy nem újkori lele­mény! A sakkot, ezt a pusztító küzdelmi játékot már régen ki­találták!) Attila három fia kö­zül Ellák és Dengizik elpusz­tult az utódlási küzdelmekben (Harsányi Kálmán szépen te­meti el Éllákot méltatlanul el­feledett drámájában!), Imik (453) fejedelemmé lett az onogur-bolgár birodalomban. Volt unoka, aki a római légi­ókban vitte tábornoki rangig, Imik két leszármazottja (Ulti- gur és Kutrigur) a 6. század­ban. Kutrigur két fia Gorda és Magor (Magyar?) éltették ezt az ágat, míg Sevarral (721-737) kihal az a család, mely Kr. e. a 3. században ju­tott először hatalomhoz, még Kína közelében. Csaknem ezer év uralkodás jutott nekik! *** Than Mór (1828. Óbecse - 1899. Trieszt) Barabás Miklós növendékeként tanult festeni, a szabadságharc idején Gör­gey Artúr mellett hadifestő volt. 1864-től Lotz Károly mellett a pesti Vigadó falké­pein dolgozott, 1867-ben a párizsi Salonban nagy sikert aratott a Fata Morganájával. Megfestette Lisztet, Pázmányt, azt is, ahogyan Vitéz János la­tinra tanítja Hunyadit. Nagy műveltségű művész, a testvére is egyetemi tanár. Történelmi búvárkodásai is ösztönözték a képzelt jelenetek megörökíté­sére. A millennium nagy ér­zelmi lobogását még megér­hette, mert a szabadságharc óta az első igazán nagy alka­lomként szólította meg őt a jubileum. Attila ezen a képen nem a zsarnok. Vagy nemcsak az! Pár lépcső magasában ül, öltö­zéke viszonylag egyszerű, az ing és a széles ujja könyökig felhajtva a kinyújtott bal kar­ján, bal térde lejjebb fekszik a jobbnál, félig elnyúlva ül a széles trónon. Körszakálla gondosan megnyírt, bajusza nem lóg bele a szakádba. Széles orra választja két részre az arcát, ahonnan szúrós tekintet pász­táz a lakoma résztvevőinek a feje fölött. Bal kezével mar­kolja az Isten kardját, amellyel hatalmát gyakorolta a mitoló­gia szerint. Jobbjával a trón ál­latfigurába kifutó oldalfalára támaszkodik. Csak fia, Ellák osztozik abban a méltóságban, hogy apja mellett ülhet. *** Előtte két énekmondó, húros hangszerekkel. Az öreg és fia­tal egymással versengve mond magasztaló éneket. A regősök mellett, a kép alján görög kö­vetek. Idősek és fiatalabbak. Mögöttük felfelé hun harco­sok. A kép másik felén lehajtott fejű öregek. Magukba mé- lyedve elmélkednek a hallot­takon. És saját sorsukon? Tú­szok, rabok, vérségi méltósá­gok - ki tudja? Vannak, akik koccintanak, mert ital is talál­ható az asztalon. Jobbról és balról a fülkeszerű mélyedés­ben két nőalak. A trónt fegyveres díszíté­sek, oszlopok keretezik. A te­remszerű térség ablakok feletti szakaszát, a falakat állatfigu­rák, rajzos ábrák élénkítik. A lakoma vendégei tudják, kinek a társaságában kénytelenek el­tölteni az estét. A művész ugyancsak for­gathatta a históriás könyveket, emlékezhetett fiatalkori élmé­nyeire is, amikor - ha csak fes­tőként is! - harcolt a zsarnok­ság ellen. A hatalomnak ezt a magányát, ezt a magábanvaló- ságát, a többiek és a zsarnok közötti távolságot nem is At­tila arcával meséli el igazán a művész, hanem azzal, hogy a vándor énekmondók áhítatos harsogását kiegészíti egy nem letagadható részlettel: az éne­kesek vándorbotja, kenyeres­kendője, tarisznyája, kulcsa ott hever középen, szemben Attilával. *** No meg az Isten kardjával! És ettől a névtől reszketett Eu­rópa! - mondanánk mi, akik annyi hatalomról és annyinak pusztulásáról tudunk már! Mi­től is lehetett azzá ez az em­ber, akivé felmagasodott? Számításain kívül támad­ták-e meg őt belül érzések, gondolatok? Vagy eszközzé vált ő is? Mintha ezt is kér­dezné Than Mór ebben az al­kotásban! És még valami! Itt a helyzet fordított: a nézőtér játszik a színpadon ülő egyszemélyes hatalomnak. A kicsinyek az óriásnak! Farkas András

Next

/
Thumbnails
Contents