Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
Heves, az alföldi város Alig több mint tíz éve kapott városi rangot az egykori délhevesi nagyközség, amely szemmel látható gyarapodása ellenére az alföldi települések jellegzetes arculatával köszönti az érkezőt. Az immár hagyományossá vált dinnyefesztiválnak, kellemes vizű strandjának, s a közeli Tisza-tónak tudható be, hogy egyre többen keresik fel a turistaszezonban. Fotóink a város hétköznapjaiba engednek bepillantást. PERL MÁRTON képriportja GÁL ELEMÉR: Bábuk ébredése (modern mese) A bábelőadás befejeződött. A bábjátékosok helyükre tették bábjaikat, szórakozottan, fütyörészve öltözködtek, és azután elmentek. Sötét homály takarta be a kopott bábszínpadot, és jótékony csend uralkodott mindenütt. A bábfigurák aludtak. Álmodtak, álmodoztak. Igen, álmodtak, mint az emberek. Nem, nem hihetetlen ez, mert az emberek közt szívre találtak, lassan vágyak ébredeztek bennük, és már álmaik voltak, mint az embereknek. A fáradságos napi munka után egy szebb életről álmodoztak, mert nem élhettek vágyaik szerint. Mindig csak egy szerepet játszottak, egyformán mozogtak, s mindig egy dróton rángatták szegényeket. Nem csoda, ha álmuk volt... Szerettek volna álmaik szerint élni, ami csak az övék, hogy boldogok legyenek, de a taposómalomban nem lehet álma egy dróton rángó bábfigurának. Erős, akaratos, diktá- tori kezek parancsa szerint jár keze-lába, forog a feje, mozog a teste... De hát mikor éljen ő, a bábfigura? Soha! A bábnak nem szabad, ő emberkezek rabszolgája, és csak azt tehet, amit ura parancsol. Csak akkor él, amikor kézbe veszik, de akkor is azt kell megélnie, amire kényszerítik. Csak akkor és addig. Máskor élnie nem szabad! De azért álmai lehetnek. Szívből jövő vágyak álmait nem tilthatja senki. Még a bábfigurának se. Álmodni szabad! Hát álmodtak. A rozmárbajuszú Jégkirály napsütött, virágos mezőkről álmodott. Nem szerette, megunta már Jégország zord telét. Vágyott a napfényes virágzó földekre, ringó búzamezőkre, és hallani akarta újra a pacsirtadalt. amelyre még emlékezett. Ez volt szíve vágya, álma. János vitéz is álmodott. Nem Iluskáról, sem jó Bagó barátjáról, hanem az igazságról. Igen, arról. A száműzött igazságról, amely koldusruhában járja a világot, hogy becsületes emberre találjon. Fájt, bizony, derék János vitézünkre, hogy hiába ölte meg a zsiványokat, az óriáskirályt, a boszorkányokat, a hétfejű sárkányt, mégis tele velük a világ. Ha most szíve sugallatát követné, bizony, másképp forgatná jó kardját. Nem a francia királykisasszonyt mentené ki a török kezéből! Nem a mátkája, akkor miért tegye kockára életét? Két zsák aranyért? Boldogítaná őt az arany? Nem. De boldog lenne, ha kardjával ott üthetne szét, ahol kisebbre szelik a szegény ember kenyerét, ahol gúnyt űznek a becsületes munkából, és hej, de szétaprítaná a naplopókat, tolvajokat, gazembereket, akik besározzák az ember kenyerét! Ez volt János vitéz álma. De álmodott Hófehérke is. Egy olyan világról, ahol csak a hét törpe él boldog egyetértésben, akik csak dolgoznak, és örülnek az életnek. Akkor neki se kellene háromszor meghalnia. Olyan szép az élet, ahogy annak egyetlen percét se szabad átaludnia halva. Vagy élni, vagy álmodni, de kell! Almot látott a Tolvaj is. Azt, hogy ő jómódú ember, régen kútba dobta a tolvajkulcsot, és nyugodtan alszik minden éjszaka. Nem kell félnie zsandár- tól, rettegnie haláltól, boldog, mert van mindene, még ő segít a világ szegényein. Végre, hogy becsületes emberré válhatott. így álmodott a Tolvaj. Különös, de szép álma volt a Hóhérnak. Álmában kertész volt Nyárországban. Szelíd, illatos virágokat ápolt, locsolt, és friss virággal kedveskedett az embereknek. Boldog melegség járta át lelkét, hogy jót tehet másokkal. Erről álmodott. A Bohóc, az örök vidámság legényének is volt álma. Komoly, világhírű tudós álmában, akit az emberek mélyen tiszteltek, és nem kacagtak rajta. Nem bolondozott, nem mókázott, hanem felfedezésekkel gazdagította az embereket, akik úgy néztek rá, mint egy istenre. Ez volt a Bohóc álma. Hát a Ravasz Róka, ő nem álmodott? Dehogynem. Boldog rókának álmodta magát, aki eltemette ravaszságát, mert nem volt rá szükség. Senkit se kellett becsapni, élni tudott ravaszkodás nélkül is. A libák annyira rajongtak a becsületes rókáért, hogy igazságosztó bírójuknak fogadták. Az emberek pedig a megjavult rókára bízták a törvénykönyvek megszövegezését. Ezt álmodta a Ravasz Róka. Álmodott a szegény, dolgos Hamupipőke is. Nem boldog a királyfi oldalán. Nem engedi a konyhába, mindig a párnázott trónszékben kell ülnie, és nem mehet emberek közé. Rab madárkának érzi magát a fényes palotában, és arról álmodik, hogy egyszer galambbá változik, kirepül az ablakon, akkor szabad lesz újra. Álmot látott a gonosz Mostoha is. Egy bölcsőről álmodott, amelyben piros arcú kislány mosolyog, és ő ringatja álomba a kis csöppséget. Nincs már lelkében gonoszság, irigység, mert az nagy teher egy szívnek. Jósággal boldogabb az : élet. Ezt álmodta a Mostoha. A Tizenkét fejű Sárkány azt álmodta, hogy ő jószívű öregember, aki csodás tarisznyával járja a világot, és mindenkivel jót tesz. Emberek áldják lába nyomát. Álmodta a Sárkány! Szép álmot látott a Rab is. Lehullanak kezéről a bilincsek, és visszanyeri szabadságát. Virágszőnyeg terül eléje, és a nap mosolyog. Lombos fák hajolnak meg, és orgonái az erdő. Szivárvány öleli át a Földet, és nincs többé rabság. Erről álmodott a Rab. És így sorban álmodtak mind. Ki jót, ki rosszat, de álmodtak. Másnap aztán jöttek megint a bábosok, és kezdték újra a szerepet. A bábuk mereven, némán engedelmeskedtek uraiknak, úgy forogtak, ahogy parancsolták, másé volt minden mozdulat, de titokban j az álomra gondoltak, és örültek, hogy az álom legalább az [ övék!
