Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22 / 170. szám
1995. július 22., szombat SporTTüköR 15. oldal Mérlegen a megyei I. osztály (3.) Játékosedzőkkel középtájon A megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapataink 1994-95. évi bajnoki teljesítményének értékelését három olyan, a középmezőnyben végzett együttessel folytatjuk, melyek szakmai munkáját egyaránt játékosedzők irányítják. Pétervására A helyezést illetően nem sikerült előrelépniük a péterkeiek- nek, ahol Fenyves Péter egyre több fiatallal a jövő alapjait igyekezett lerakni úgy, hogy közben az építkezés nem ment az eredményesség rovására. 7. Pétervására 30 12 8 10 55-40 44 Ősszel: 15 7 3 5 31-18 24 Tavasszal: 15 5 5 5 24-22 20 Otthon: 15 7 5 3 33-21 26 Idegenben: 15 5 3 7 21-19 18 Otthon még a Selyp és a Besenyőtelek sem tudta megadásra késztetni Pádárékat, de a Felső- tárkánynak, valamint a Gyön- gyöshalásznak, és ami a legmeglepőbb, az Energia SC-nek ez sikerült. Idegenben a Novaion aratott győzelem, a felső- tárkányi kirándulás és a siroki győzelem számít jelentősnek. A csapat összteljesítménye 48,88 százalék, helyezési átlaga 7,16. A pályára lépett 23 játékos közül Pádár rúgta a legtöbb (72) gólt. Utassy 11, Sűrű A. és Lázár 7-7, Fenyves 6, Ivády A. 4, Ivády P. 3, Csíkos, Lénárt, dr. Jacsmanik, Bíró és Sűrű T. 1-1 esetben talált a hálóba. Átlagon felüli teljesítményéért Fenyves IS, Pádár 16, dr. jacsmanik és Ivády P. 11-11, Lázár 9, Horváth 8, Bíró és Utassy 7-7 alkalommal került a jók közé. Pétervásárai játékosnak 6 alkalommal mutattak piros lapot á játékvezetők, a sárga cédulát [56 esetben kellett fegyelmező (eszközként használni. Strok r 7 Megbízható, stabil1 középcsapattá vált az elmúlt évben a (siroki együttes, amely Szántai Ferenc irányítása alatt elsősorban hazai találkozóin gyűjtötte pontjait. Főleg ennek köszönhető, hogy a tavalyi 13. helyhez képest öt helyet lépett előre a gárda. 8. Sírok 30 12 4 14 48-56 40 Ősszel: 15 8 - 7 32-37 24 Tavasszal: 15 4 4 7 16-19 16 Otthon: 15 8 3 4 29-13 27 Idegenben: 15 4 1 10 19-43 13 Nem bizonyultak szívélyes vendéglátónak Erdélyiék, bár értékes skalpot sem tudhatnak magukénak. Idegenben jóval halványabbra sikeredett a szereplés, hiszen feleannyi pont jött csak össze, mint otthon. Általánosságban elmondható, hogy akit helyezése szerint „illő” volt legyőzni, azt megverték a sirokiak, akik viszont előrébb álltak a tabellán, mint Ők, azoktól (kivétel Párád) kikaptak. A csapat összteljesítménye 44,44 százalék, helyezési átlaga 6,70. A harminc mérkőzés során 22 játékos kapott lehetőséget a szereplésre. Közülük Erdélyi F. avatta fel a legtöbbször (13) a hálóőröket. Béres 8, Szántai 7, Farkas O. 6, Szabó B. 4, László és Doktorcsik 3-3, Hegedűs 2, Kormos és Harmati 1-1 alkalommal lejthetett gól utáni örömtáncot. A tudósítók szerint Erdélyi B. 14, Farkas O. 12, Katona 11, Doktorcsik 8, Szántai 7, Án- csán pedig 6 esetben emelkedett ki társai közül. Siroki játékosnak 7 esetben kellett idő előtt elhagynia a pályát, sárga lapot 52-szer mutattak fel nekik a játékvezetők. Tarnalelesz A lelesziek hasonló teljesítményt nyújtottak, mint egy évvel korábban, azaz nem léptek se előre, se hátra. Sike András csapata különösebb szenzáció nélkül játszotta végig az évet, és szinte teljes nyugalommal futott be a kilencedik helyre. 9. Tarnalelesz 30 12 3 15 40-47 39 Ősszel: 15 6 1 8 22-26 19 Tavasszal: 15 6 2 7 18-21 20 Otthon: 15 10 1 4 28-15 31 Idegenben: 15 2 2 11 12-32 8 Magabiztos hazai szereplés és rendkívül gyenge idegenbeli produkció jellemezte a Tamale- leszt. Otthon az első négy helyezettől elszenvedett vereségtől és a Tarnaörssel szembeni remitől eltekintve győztesen vonultak le a pályáról' Suháék. Vendégként ‘a Nagyrédén és a P-etöfibányán elért győzelem, valamint a szomszédvár Péter- vásárán szerzett 1 pont bír különös jelentőséggel. A csapat összteljesítménye 4333 százalék, helyezési átlaga 10,76. A bajnoki év során 23 játékos jutott játéklehetőséghez. A házi gólkirályi címet Suha J. szerezte meg, aki 11 gólt lőtt. Orosz és Berki 8-8, Mikusi és Suha Sz. 3-3, Vincze 2, Szta- sák, Nagy P., Nagy G., Ortó és a kapus Kelemen 1-1 találattal járult hozzá a gólterméshez. Kiemelkedő teljesítményéért Nagy G. 15, Orosz és Suha J. 10-10, Ivádi és Kelemen 9-9, Mikusi, Kovács B. és Bozó 7-7 alkalommal került a jók közé. A kiállítás sorsára 4 leleszi játékos jutott, az enyhébb figyelmeztetést jelentő sárga cédulát 50 esetben kellett elővenniük velük szemben a játékvezetőknek. (Folytatjuk) Bódi Csaba Az egerszalóki gyermekek is megtanultak úszni Vida Mónika úszótanítványai bátran a mély vízbe dobhatók Egerben nagy hagyománya van az általános iskolások úszásoktatásának. Hajdan Bitskei Aladár módszertana volt közismert, néhány éve rendszeres program indult az óvodásoknál is. Vida Mónika testnevelő tanártól az egri strand medencéjében hűsölve a következőket tudtuk meg. Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett testnevelő tanár mintegy tíz éve a gyerekek úszásoktatásával foglalkozik. Sorra felkeresi az egri és a környékbeli óvodákat, hogy csoportokat toborozzon. Nagy segítséget jelent az óvónőknek és szülőknek, hogy a tanárnő vállalta a gyermekek közlekedtetését saját Latvija mikrobuszával. Az idei program májusban indult az egri Arany János úti óvodásokkal. Itt Polgár Katalin óvónő segítségével, a Nemzeti Ifjúsági és. Szabadidősport ‘ fatap Hz - Ífö&isigesí (JIfjúságért Alapítvány támogatásának köszönhetően sikerült minden nagycsoportost vízhez szoktatni, és a kéthetes munka révén a mellúszás alapelemeire megtanítani. Előbbieken túlmenően Egerből a Köztársaság téri, Farkasvölgy úti, a környékből pedig felsötárkányi, egerszalóki, demjéni, andornaktályai óvodások alkotják a csoport tagjait. Az alap mellúszást követően a haladó csoportokban sajátítják el a többi úszásnemet. Az óvodások különböző vízijártassággal érkeznek, vannak olyanok, akik a fürdőkádon kívül még nem találkoztak vízzel. A hátizsákos nebulók jókedvvel sorakoznak a kék Latvija előtt, és óvónői kísérettel masíroznak a strand felé. Vida Mónika tervei között szerepel, hogy minél több óvodában a tantervbe beépített úszásoktatás szerepeljen. Segítséget adhat ehhez az oktatási intézményeknek a NI- SZA pályázata. A rendszeres képzésből kinevelődhetnek tehetségek, akikkel az egri úszóklub foglalkozhatna hosszabb távon. A szülők csodálkozva tapasztalhatták a képzések után, hogy a gyermekeik, akik semmi pénzért nem tették volna fejüket a vízbe, most bátran tempóznak a mély medencében is. Vida tanárnő gyorsan megtalálja a gyerekekkel az összhangot, ritkán kell kiültcjtn^ cgy-két rosszalkodót a medítíice- szélére. A program sajnálatos pontja, hogy á'.tődeu üszoda hiánya miatt idényjellegű ez a munka, hiszen a kicsiket a szülők csak nyáron bátorkodnak elengedni a strandra. A meleg, 28-30 fokos víz kellemes közeget ad a sikláshoz és a gyakorlásokhoz. Vida Mónika örömmel látta a testnevelő kollégákat, akik a szünidőt kihasználva hozzák úszni tanulni a csoportokat. A beszélgetésünkkor Úri József a besenyőtelki, Kapuvári Csaba pedig a felsötárkányi iskolásokkal foglalkozott. A vízkóstolók, a vízben való hancúrozás, játékok vízben, víz alatt, siklás, víz színén való lebegés, merülések, légzésgyakorlatok, úszás technikájának tanítása hozzásegítik az apróságokat, hogy átérezhessék azt az örömteli élményt, amit a víz, az úszás nyújt. Bajzát Rafael A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság sorsolása: A rajton: Felsőtárkány - Apc A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette az 1995-96. évi megyei I. osztályú felnőtt és ifjúsági bajnokság sorsolását. A kezdésre augusztus 12-én kerül sor, a zárófordulót november 18-19-én játsszák. 1. forduló. Augusztus 12., szombat: Felsőtárkány - Apc, Novaj- Tenk, Besenyőtelek - Tamaörs, Hatvani Lokomotív - Sirok, Pétervására - Energia SC Gyöngyös. Augusztus 13., vasárnap: Bélapátfalva - Tarnalelesz, Erdőtelek - Petőfibánya, Gyöngyöshalász- Poroszló (egységes kezdés: 17 óra). 2. forduló. Augusztus 19., szombat: Poroszló - Pétervására, Energia SC - H. Lokomotív, Sirok - Besenyőtelek, Tenk - Erdőtelek, Petőfibánya - Bélapátfalva, Tarnalelesz - Felsőtárkány, Apc - Gyöngyöshalász. Augusztus 20., vasárnap: Tamaörs - Novaj (egységes kezdés: 17 óra). 3. forduló. Augusztus 26., szombat: Felsőtárkány - Petőfibánya, Bélapátfalva - Tenk, Novaj - Sirok, Besenyőtelek - Energia SC, H. Lokomotív - Poroszló, Pétervására — Gyöngyöshalász, Apc - Tarnalelesz. Augusztus 27., vasárnap: Erdőtelek - Tamaörs (egységes kezdés: 17 óra). 4. forduló. Szeptember 2., szombat: Pétervására - Apc, Poroszló- Besenyőtelek, Energia SC - Novaj, Sirok - Erdőtelek, Tenk — Felsőtárkány, Petőfibánya - Tarnalelesz. Szeptember 3., vasárnap: Gyöngyöshalász - H. Lokomotív, Tamaörs - Bélapátfalva (egységes kezdés: 16.30 óra). 5. forduló. Szeptember 8., péntek: Bélapátfalva - Sirok. Szeptember 9., szombat: Felsőtárkány - Tamaörs, Besenyőtelek - Gyöngyöshalász, H. Lokomotív - Pétervására, Tarnalelesz - Tenk. Szeptember 10., vasárnap: Energia SC - Erdőtelek, Poroszló - Novaj, Apc - Petőfibánya (egységes kezdés: 16.30 óra). 6. forduló. Szeptember 16., szombat: H. Lokomotív - Apc, Pétervására - Besenyőtelek, Poroszló - Erdőtelek, Energia SC - Bél-) apátfalva, Sirok - Felsőtárkány, Tenk - Petőfibánya. Szeptember 17., vasárnap: Gyöngyöshalász - Novaj, Tamaörs - Tamaleleszj (egységes kezdés: 16 óra). 7. forduló. Szeptember 23., szombat: Felsőtárkány - Energiai SC, Bélapátfalva - Poroszló, Novaj - Pétervására, Besenyőtelek - H. Lokomotív, Petőfibánya - Tamaörs, Tarnalelesz - Sirok, Apc -j Tenk. Szeptember 24., vasárnap: Erdőtelek - Gyöngyöshalászj (egységes kezdés: 16 óra). 8. forduló. Szeptember 30., szombat: Besenyőtelek - Apc, H. Lokomotív - Novaj, Pétervására - Erdőtelek, Poroszló - Felsőtárkány, Energia SC - Tarnalelesz, Sirok - Petőfibánya (egységes kezdés: 15 óra). Október 1., vasárnap: Gyöngyöshalász - Bélapátfalva, Tamaörs - Tenk (egységes kezdés: 14 óra). 9. forduló. Október 7., szombat: Felsőtárkány - Gyöngyösiül lász, Bélapátfalva - Pétervására, Novaj - Besenyőtelek, Tenk - Sirok, Petőfibánya - Energia SC, Tarnalelesz - Poroszló, Apc.-,-Tar- naörs. Október 8., vasárnap: Erdőtelek - H. Lokomotív (egységes ' Kp?(jéS^4Óra). ,nrr;:!f'rm^eríi Sí 10. forduló. Október 14^,Syt<bmN&-'novaj - Äp^ßpsejjyp^ek Ejrdqjelpk, H. Lokomotív -»Bélapátfalva, Pétervásáp&'—'j^^ítár-l kány, Porpszjó - Petőfibánya, Energia SC1- Ténjjti SurőL .-Tamaörs. Október 15., vasárnap: Gyöngyöshalász - Tartialeksz.iSgysé- ges kezdés: 14 óra). .j”)j /kief.:- e.; 11. forduló. Október 21., szombat: Felsőtárkány - H. Lokomotív, Bélapátfalva - Besenyőtelek, Tenk - Poroszló, Petőfibánya -t Gyöngyöshalász, Tarnalelesz - Pétervására, Apc - Sirok. Október 22., vasárnap: Erdőtelek - Novaj, Tamaörs - Energia SC (egysé ges kezdés: 13.30 óra). 12. forduló. Október 28., szombat: Novaj - Bélapátfalva, Besenyőtelek - Felsőtárkány, H. Lokomotív - Tarnalelesz, Pétervására- Petőfibánya, Poroszló - Tamaörs, Energia SC - Sirok. Októbei] 29., vasárnap: Erdőtelek - Apc, Gyöngyöshalász - Tenk (egysé-l ges kezdés: 13.30 óra). 13. forduló. November 4., szombat: Felsőtárkány - Novaj, Bélapátfalva - Erdőtelek, Sirok - Poroszló, Tenk - Pétervására, Petőfibánya - H. Lokomotív, Tarnalelesz - Besenyőtelek, Apc - Energia SC. November 5., vasárnap: Tamaörs - Gyöngyöshalász (egységes kezdés: 13 óra). 14. forduló. November 11., szombat: Bélapátfalva - Apc, Novaj- Tarnalelesz, Besenyőtelek - Petőfibánya, H. Lokomotív - Tenk, Pétervására - Tamaörs, Poroszló - Energia SC. November 12., vasárnap: Erdőtelek - Felsőtárkány, Gyöngyöshalász - Sirok (egységes kezdés: 13 óra). 15. forduló. November 18., szombat: Felsőtárkány - Bélapátfalva, Energia SC - Gyöngyöshalász, Sirok - Pétervására, Tenk - Besenyőtelek, Petőfibánya - Novaj, Tarnalelesz - Erdőtelek, Apc- Poroszló. November 19., vasárnap: Tamaörs — H. Lokomotív (egységes kezdés: 13 óra). 1 Sportműsor Ha nyerünk- felezünk! Kiss Tibor Novajon A Szerencsejáték Rt.-vel közösen indított játékunkban pénlesz ismét edző Szombat teken a 29. héten 198 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A Duatlon: California Fitness ’95 szerencse Zagyva Béla, Erdökövesd, Hunyadi út 177. (szelItt-ott már korábban is duruterepduatlon-verseny, Ostorosi vényszáma: 0 466761), és Vadas István, Eger, Kacsapart út zsolták, hogy Kiss Tibor, az Vízicenter, 11. 1. (szelvényszáma: 0 466762) alatti olvasóinknak kedvezett. egykori kitűnő labdarúgó, aki Síroller: Ob-futam, Parádsasvár így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe edzőként több csapatnál is- Vörösmarty th. között, 10. is helyeztük az egri Rózsa Károly úti totózóban. hasznosította már felgyülemlett Labdarúgás: Magyar Cigányok tapasztalatait, az őszi idényben- Szlovák Cigányok, válogatott Zagyva Béla Vadas újból munkát vállal a szakvezemérkőzés, Sirok, 17. István tői poszton. Füzesabony - Nyíregyháza, 1. Górnik Zabrze - Karlsruhe X 2 2 Mint arról tegnap teljes bielőkészületi mérkőzés, Füzes2. Sheffield W. - Aarhus 1 1 zonyossággal értesültünk, az abony, 15. Canada-kupa, kispá3.1. FC Köln-Tottenham 1 X 1 X egri, azt megelőzően a mislyás gyermektoma, Eger, Ifjú4. Luzern - Rudar Velenje 1 1 kolci, még korábban a debreság u. 17. 5. Cluj-Napoca - Aarau 2 X 2 ceni labdarúgás közismert 6. Leiria - Heerenveen X 2 2 egyénisége, a volt NB /.-es fut7. Naestved - Ton Pentre 1 1 X ballista a megyei I. osztályban Vasárnap 8. Odense - Norrköping 1 X X legutóbb 6. helyen végzett NoTermészetjárás: Bükki VM SE 9. Metz - Linzer ASK 1 1 vaj edzője lett. nyílt túrája a Hárskút - Felső10. Partick Thistle - NK Zagreb 1 X X 2 Kiss Tibor egyévi szünet tárkány útvonalon. Találkozás: 11. Cannes - Becsej 1 1 után kapcsolódik be ismét közEger autóbusz-állomás, 6.50. 12. Groningen - Piatra Neamt 1 X 1 X vétlenül megyénk labdarúgásáTriatlon: California Fitness ’95 13. H. Petah Tikva - Strasbourg 2 X 2 nak vérkeringésébe, miután tatereptriatlon-verseny, Ostorosi 14. E. Frankfurt - Vorwärts Steyr 1 1 valy az akkor még NB II.-es Vízicenter, 10. Egeméi felmentését kérte. HEVESTHIRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, i l LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-^46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési di] egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, fél évre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. Az árus példányok ára: 23,50 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109