Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-22 / 170. szám

16. oldal 1995. július 22., szombat Felhősödé*, egy-egy zápor ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Nyugat felől egy hidegfront éri el a Kárpát-medence térségét, amely je­lentős lehűlést ugyan nem okoz, de valamelyest felfrissíti a levegőt. A nap első felében sok lesz a napsütés, csapadék még nem várható. Később nyugat felől megnövekszik a felhőzet és a délutáni óráktól elsősorban az északi, valamint a nyugati ország­részben záporokra, zivatarokra is le­het számítani. A megélénkülő déli, délnyugati szelet időnként erős, ziva­tarok környezetében átmenetileg viha­ros lökések kísérik. Nagyon meleg marad az idő, a csúcshőmérséklet 31, 36 fok között alakul. Vasárnap eleinte egy-egy zápor még lehet, később is­ELŐREJELZÉS HEVES MEGYE TÉRSÉGÉRE Eleinte a napsütés lesz a megha­tározó, eső nem várható. Később a kö­zeledő nedves légtömeg hatására fo­kozatosan megnövekszik a felhőzet, és a késő esti óráktól elszórtan zápo­rok, zivatarok is várhatók. Megélén­kül, olykor megerősödik a déli, dél­nyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A csúcshő­mérséklet eléri a 31, 33 fokot. Egy- egy zápor még vasárnap is lehet. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek °c Balaton: 24 Velencei-tó: Tisza-tó: 26 Fertő-tó: Tisza: 21-26 Duna: C 25 26 19-23 °C °C Eger: 32 Füzesabony: 31 Hatvan: 32 Kékestető: 24 Gyöngyös: 32 Párád: 30 Heves: 33 Recsk: 30 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 25-35 Fertő-tó: 35-45 Eger: 15-25 Füzesabony: 20-30 Hatvan: 15-25 Kékestető: 25-35 Gyöngyös: 20-30 Parid: 15-25 Heves: 15-25 Recsk: 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az Északi középhegységre: 06-90-304-631 Napozás! tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc ' 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Tel.: (36) 413-644 Hirdetés: (36) 410-880 Terjesztés: (36) 413-646 ICunnóniu QEHHmB Szolid árakon kínálunk Önnek elemes és fix összeállítású szekrénysorokra, hálószobabútorokat, ülőgarnitúrákat, konyhabútorokat, szálé heverőket és kiegészítő kisbútorokra. Várjak fferbem a Szarvas táram, m kaóétil páatakif *l 17 éra« ■ 9-12 óráig tSILKER AUTÓALKATRÉSZ; Eger, Nagyváradi u. 1C Tel: 36/31 3-180 Kerékpárszaküzlet ajánlata: FELNŐTT­KERÉKPÁROK 50% előleg befizetésével, 3 havi kamatmentes részletre! Nyitva: h-p 8-17 szó. 8-12 ^Mtri ^ £ge>*, Dobó u. 9. Tel: 36/320-262 AJyih/a: 12-22 óráig A már megszokott mellett ÚJ telefonszámon is hívja mindig (22536) a CITY-t! m MEZVASAR FOLYAMATOSAN! Soha nem látott magas áron, készpénzfizetéssel vásárolunk F szeptemberi fizetéssel AKÁCMÉZ 380 Ft/ktf VIRÁGMÉZ 170 Ft/ktf NAPRAFORGÓ-MÉZNEK fémhordókat házhoz szállítunk. Hídvégi József Gyöngyös. Pesti u. 39/1. Telefon: 37/317-813 * MÉZVÁSÁR FOLYAMATOSAN! Szombat 1995. július 22. A Nap kél: 5.09 órakor, nyugszik: 20.31 órakor. A Hold kél: 1.07 órakor, nyugszik: 16.18 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat! A Magdolna az újszövetségi Mag­daléna név magyar alakváltozata. NEGYEVÉS TANÍTÓKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZATON Egerben, a Körösi Csorna Sándor Főiskola- kihelyezett konzultációs formában - tanítóképzést indít. A képzésre újabb diploma megszerzése céljából is lehet jelentkezni. Jelentkezési batáridő: 1995. augusztus 15. (Körösi Csorna Sándor Főiskola 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. a felsőoktatási intézményekre vonatkozó jelentkezési lappal és a szükséges mellékletekkel) A jelentkezés és a felvétel feltételei megtalálhatóak a felsőoktatási felvételi tájékoztató 174-177. oldalán. Érdeklődni lebet: 66/447-447 (tanulmányi osztály) 36/322-840 (főigazgató-helyettes, hétfőn és kedden 12-14 óra között) (36436) Mátraderecske Községi Önkormányzat Képviselő­testülete pályázatot hirdet Jegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek: igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi képesítés. Szakmai gyakorlattal rendelkező előnyben részesül. Bérezés a Köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján. A pályázatot erkölcsi bizonyítvánnyal, részletes önéletrajzzal és a végzettséget igazoló oklevélmásolattal Községi Önkormányzat 3246 Mátraderecske, Hősök tere 12. címre Zám Ferenc polgármester részére lehet benyújtani. Telefon: 36/476-240 A borítékra fel kell tüntetni: .Pályázat” A pályázat beérkezési határideje a megjelenéstől számított 30 nap. Az állás 1995. szeptember 1-jétől betölthető. Az önkormányzat szükség esetén szolgálati lakást biztosít r) AZ EGRI SULAK SZŐNYEGBOLTBAN X Minden szőnyegre 30 % engedményt adunk. X Padlószőnyegek 30-40%-kal olcsóbban már 1314 Ft-tól kaphatók! X Tapétáinkra továbbra is 40%-OS kedvezményt adunk! X 10.000 Ft feletti vásárlásnál fürdőszobaszettet ajándékozunk minden kedves vásárlónknak! Ü FTLLILDJEj őájJöZZal jA. járj Eger, Pacsirta u. 2. Tel: 36/311 -699 Nyitva: h-p: 9-17 szó: 9-12. (36474) 9ÁT2XTSB2M (jlf&tupfÓS&KI PÉNZNYERŐ aiuWták Nonstop nyitva tartás! 1 A város egyetlen Szerencsejáték Felügyelet által engedélyezett ! nyerőgépes játékterme a nagyposta mellett. <35934)! FAGYASZTÓLÁDÁK ÉS SZEKRÉNYEK minden méretben pl: WHIRLPOOL ládák: ÁFG 027, 2701 « 000 n, ÁFG 041; 4001 52.000 Ft. mobil klímaberendezés. kis fogyasztású AUTOMATA MOSÓGÉPEK ás GÁZKÉSZÜLÉKEK A LEGOLCSÓBBAN! EGER. P1IKY M. a. 3. T: 317-384 Ny: h: szünnap, k-p: 0-17, szó: 9-12 I3es09)j KERESKEDŐKNEK! LAKOSSÁGNAK! ÜZLETEK AJÁNLATA: FLORIOL ÉTOLAJ ÁFA-val 1 karton 149,- Ft 1 db 150,- Ft VÉNUSZ ÉTOLAJ 1 raklap 132,- Ft 1 karton 133,- Ft 1 db 134,- Ft 51-es 670,- Ft TEXTILÖBLÍTŐ S FÉLE kartonos ár 50-52,- Ft GYÖNGYÖS, PIAC tér 2 fahíz 37/310-531 Veres László Gyöngyös, Szt. Imre u. 4- T/F: 37/314-437 (34334) /^apónia lőtt Mini százezrén olvassák! Az Eszterhózy Károly Tanárképző Főiskola az 1995/96-os tanévre meghirdeti nappali tagozatos 0-dik évfolyamát, valamint heti 6 órás felvételi előkészítőiét. Bővebb információt a (36) 427-910 telefonon, személyesen vagy írásban a Projektirodánál adunk. , Jelentkezés ugyanott. SZUPEREXPRESSZ 125-ös gyorsasági Suzuki RG motor eladó. Eger, Vécsey u. 28. Pasa borozó (36533) 190-es Mercedes 2000 cm-’ benz. 100 ekm-rel megkímélten eladó 06-60/351 -704 (36400) 800 n. öl bekerített telek a kere- csendi út mellétt 500.000 Ft el­adó. Érd.: Eger, Vécsey u. 28. Pasa borozó (36534) AUTÓPIAC VASÁRNAP A PEUGEOT FULL-SZER- VIZBEN EGER, FAISKOUA U. 5. (33870) Belvárosi 1 szobás garzonlakás kiadó. Érd. 36/311-750 bármi­kor (36494) Black Rótt Wolf kantól Rott- weiller kölykök törzskönyvvel, oltva, tetoválva eladók. Csak kanok. Füzesabony, Jókai 39. (364%) Bp. XVII. ker.-ben 4 emeletes ház első emeletén 74 m2-es örök­lakás eladó. Érd.: munkaidőben 269-9031, 18 óra után a 256- 2035 telefonszámon (36116) Bronzárium stúdió Eger, Rö­vid u. 1. fsz. 2. Dr. Kern szolá­rium arcbamítóval kibővített szolgáltatás, kedvező bérlet. Nyitva: hétfő, szerda, péntek 15—20-ig, szombat 8—12-ig. Igény szerint délelőtt is! Tel.- előjegyzés: 321-228, 326-692 Egri kétszobás, étkezős, erké- lyes lakás eladó. Megtekint­hető a megjelenés napján 18-20 óra között Eger, Olasz út 25. 1/4. (36491) Egri zenemübolt eladót fel­vesz. Érd.: rövid önéletrajzzal „Zenemánia” jeligére Eger, Pf. 267-re kérjük. (36502) Egyedi kivitelezésű hőszigetelt nyílászárók és beltéri ajtók gyár­tása, családi házak nyílászárói­nak komplett kivitelezése. Tóth László faipari mérnök, lakás: 36/428-976, Tel: 06-30/456-259 Eladó 38 db vegyes ívású, több­ségben magyartarka, 2-300 kg közötti növendékmarha. Bátony- terenye, Nagybátony, Felsőlen- gyend. T: 32/353-933 (36412) Eladó 386DX számítógép, Mo­nocrom monitor, 40M winches­ter, 1M RAM 102 billentyűzet, 3 1/4 FDD Tel: 36/355-419 (36179) RENDSZÁMGRAVÍROZÁS, LOPÁS ELLENI VÉDELEM! HÉTVÉGÉN A SHELL- KÚTNÁL, MÁSKOR EGER, KALLÓMALOM U. 64. 36/411-159 (36006) Friss műszakival 5 éves, 5 sze­mélyes Barkas tgk. kitűnő álla­potban olcsón eladó. Tel.: 36/476-367 este 7 után (36524) Garázs a Vécsey-völgvben ol­csón eladó. Érd.: 36/314-612 (36206) Graboplast mintabolt! PVC- padlók, tapéták, asztalterítők árusítása Eger, Brassói út 12. Tel.: 36/324-311 (36191) Hatvan város központjában a főúton 320 m2-es bejáratott üz­lethelyiség egyben vagy részen­ként (2 db 125 m2-es és 1 db 70 m2-es) igen kedvező áron eladó vagy bérbe adó (nagy főutcái ki­rakatok). Tel: 37/341-362 és 20/423-586 (36517) Hatvanban termékgyártásra és raktározásra alkalmas bejáratott áruház (10.000 m2 telek + 800 m2 épület + nagy parkoló, ipari áram, víz, központi fűtés, szociá­lis helyiségek, irodák) igen ked­vező áron eladó vagy bérbe adó. Tel: 37/341-362 és 20/423-586 (36514) Játékterembe (nyerőgépek) gyöngyösi teremfelügyelőt fel­veszek! Erkölcsi bizonyítvány feltétel. Tel.: 06-60/353-140, 06-37/365-240 (36397) Kedvezményes személygépko­csi-vezetői tanfolyam indul 07. 24-én a Bial Autósiskolánál. Érd.: Donetti Tours Eger, Szé­chenyi út 21. Tel.: 36/411-461 (36350) Kőművest legalább 5 éves szakmai gyakorlattal felveszek Hatvan és környéke munka­helyre. Fizetés megállapodás szerint. Érd.: Hatvan, Iskola u. 11. Fekete Józsefnél. Tel: 37/340-208 (36529) Makiár és Vidéke Takarék- szövetkezet árverezés útján ér­tékesíteni kívánja az alábbiakat: személy- és tehergépkocsi, elektromos háztartási gépek. Ér­deklődni lehet a takarékszövet­kezetben Makiár, Gárdonyi u. 2. szám alatt 1995. július 26-ig 8-16 óráig (36472) Megbízható pultost keresek 36/315-906 (36487) Megkímélt Ford Orion eladó. 36/310-934 (36486) Megnyílt Egerben! Superbook könyvesbolt, kedvezményes árú könyvek nagy választék­ban 30%, 50%, 70%-os áron Eger, Rákóczi út 39/A (36043) Mátraballán 36/426-418 italbolt eladó (36316) Nyári vásár és füsttel szennye­zett áruk értékesítése nagy en­gedménnyel július 24-től a Gála Diszkont Áruházban. Eger, Tör­vényház u. 3. (36405) Nyúlszállítás hétfőn 17.00 Eger, Váci M. 15. Felnémet 18.00, Felsőtárkány 18.30. (36498) Olasz MTB kerékpárok 18 seb. már 16.900-tól, 1 év ga­rancia Tarnalelesz 367-047 (36138) Parkettás-mindenes bolt! Ra­gasztók, lakkok árusítása, csi­szoló-, szőnyegtisztitógép-köl- csönzés. Eger, Brassói út 12. Tel.: 36/324-311 (36189) Sipos F. Tamás új lemezbemu­tatóját a Sing Sing discóban láthatják július 22-én, szomba­ton. Mindenkit szeretettel vá­runk (36313) Szobafestést, mázolást, folyé­kony- és papírtapétázást, hi­deg-meleg burkolást vállalok. Érd.: 36/410-585 (35628) Sürgősen szükségem lenne 300 ezer Ft-ra! „Kis ház 36485” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23. (36485) 2 m-es svéd PVC-padlók 20%- os árengedménnyel kaphatók a TAUSZ Tapéta- és PVC- szaküzletben. Éger, Széchenyi u. 58. Tel: 311-811 (32783) Toyota Celica és Renault 11-es sürgősen eladó. T: 36/422-500 esti órákban (36483) Törzskönyvezett Dobermann kiskutyák eladók. 36/416-928 Trevor J. James fuvolát ven­nék. Tel: 36/474-331 (36499)

Next

/
Thumbnails
Contents